Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

2010. június 30. B év, évközi idő, 13. hét, szerda (A római egyház első vértanúi) A nap liturgikus színe: zöld

A Néró császár által kezdeményezett üldözés áldozataira emlékezünk. A vértanúk áldozata nem elriasztotta, hanem vonzotta az embereket a keresztény hithez. Mai életünk vajon mennyire vonzó a világban. Életünk példája nyomán hány ember sóhajt fel, hogy bárcsak én is köztetek lehetnék?

* Mai szentmisénkben a római őskeresztény egyházközség legelső szent vértanúira emlékezünk, akiket Néró császár alaptalanul nyilvánított a nagy római tűzvész okozóinak. 64. október 13-án, a császár trónra lépésének tizedik évfordulója alkalmával egy népünnepély látványosságai között cirkuszban keresztre feszítették, vagy cirkuszi játékok keretében meggyilkolták, vagy szurokba mártva és fához kötözve égő fáklyaként meggyújtották őket. Erről a pogány történetíró Tacitus Annaleseiben és Kelemen, római püspök a korintusiakhoz írt levelében tanúskodik.
* Esztergom-Budapest: Lékai László bíboros érsek halálának évfordulója (1986)
* Hívek könyörgése:

1. Amikor imádságunkkal mások érdekében közbenjárunk, hallgass meg, Urunk!
2. Kérünk ennek a városnak sok-sok lakójáért, a sok ártatlan csecsemőért, és a sokat szenvedett öregekért: vonzzad őket magadhoz, tégy bennünket eszközeiddé, hogy segítsünk nekik rád találni! Hallgass meg, Urunk!
3. Hogy annyi ellenséges körülmény, annyi rossz közepette, belőlünk sose haljon ki a remény és a szeretet! Hallgass meg, Urunk!
4. Erősíts meg a senkinek föl nem tűnő, hétköznapi helytállásban! Minden hétfőn légy velünk, amikor nekifeszülünk a heti kereszthordozásnak! Hallgass meg, Urunk!
5. Köszönjük, hogy a római vértanúk annyira szerettek téged, hogy életüket se sajnálták barátságodért. Bocsásd meg a mi közömbösségünket még barátaink iránt is, és a reménytelen szeretetlenséget a legkisebben iránt, akikkel Te azonosítottad magad! Hallgass meg, Urunk!
6. Hogy ne csak a szorongattatások és a bajok, hanem még a jólét meg a siker se szakítson el minket a Te szeretetedtől! Hallgass meg, Urunk!

Ám 5,14-15.21-24

A jót keressétek, ne a rosszat, és akkor éltek; és veletek lesz az Úr, a Seregek Istene, úgy, amint mondtátok. Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, állítsátok helyre az igazságot a kapuban; talán megkönyörül az Úr, a Seregek Istene József maradványain. ,,Gyűlölöm és elvetem ünnepeiteket, ünnepségeitek nem tetszenek nekem. Ha egészen elégő áldozatokat mutattok be nekem: ajándékaitokat el nem fogadom; kövér békeáldozataitokra nem tekintek. Vidd el előlem énekeid zaját, hárfád zenéjét meg nem hallgatom. Törjön elő inkább a jog, úgy, mint a víz, és az igazság, mint a sebes patak.
Mt 8,28-34

Amikor a túlpartra értek, a gadaraiak vidékére, elébe jött két megszállott. A sírokból jöttek ki, nagyon veszélyesek voltak, ezért senki sem mert azon az úton járni. S azok íme, így kiáltottak: ,,Mi közünk hozzád, Isten Fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?” Messze tőlük egy nagy disznócsorda legelészett. A démonok kérlelték őt: ,,Ha kiűzöl minket, küldj a disznócsordába.” Azt mondta nekik: ,,Menjetek.” Azok kimentek és belebújtak a disznókba. És íme, lezúdult az egész konda, le a meredekről a tengerbe, és megfulladtak a vízben. A kondások pedig elfutottak a városba, és hírül vittek mindent, a megszállottakkal történteket is. És íme, az egész város kijött Jézus elé. Amikor meglátták őt, kérlelték, hogy menjen máshová a határukból.

Reklámok

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: