Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

2010. július 3. Szent Tamás apostol A nap liturgikus színe: piros

Hiszem, ha látom! Milyen sokan gondolkodnak ma is így. Tamás kételye inkább így fogalmazható meg: bárcsak igaz lenne, de nem tudom elhinni. Ha kétely támad is szívünkben, Tamás megtanít arra, hogy kitartsunk az Egyház közösségében, ezzel Jézus közelében maradjunk. Ő majd megadja nekünk a bizonyosságot.

Hitetlenkedve fogadta Jézus feltámadásának hírét. De maga az Üdvözítő győzte meg arról, hogy valóságos testben támadt fel, és Tamás apostol így vallotta meg az Egyház húsvéti hitét: “Én Uram, én Istenem!” Életéről nem tudunk semmi biztosat azon kívül, amiről az evangélium hírt ad. A hagyomány szerint India népeinek hirdette az evangéliumot. Edesszában a VI. századtól kezdve július 3-án emlékeznek meg holttestének átviteléről.

Hívek könyörgése:

# Formálj belőlünk igazi családot, növeszd az egyházat mint csírát Isten országává! Hallgass meg, Urunk!
# Az apostolutódok Szent Tamás apostol hitét és alázatát követve legyenek buzgó vezetőink! Hallgass meg, Urunk!
# Légy a mi tanítónk és jó barátunk, és add, hogy buzgó hittel boruljunk térdre mégis előtted, amikor belegondolunk, hogy nemcsak tanítónk és jó barátunk, hanem Urunk és Istenünk is vagy! Hallgass meg, Urunk!
# Krisztusunk, tartsd össze ezt a kis helyi egyházat, légy te a szegletköve, hogy belőle is kinőjön az Úr szent temploma! Hallgass meg, Urunk!
# Járjon át minket a Szentlélek! Formáljon belőlünk, az egész közösségből és papjából igazi hajlékot Istennek! Hallgass meg, Urunk!

Ef 2,19-22

Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik. Ti is benne épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben.
Jn 20,24-29

Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanítvány elmondta neki: ,,Láttuk az Urat!” Ő azonban így szólt: ,,Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalára nem helyezem, én nem hiszem!” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött a zárt ajtón át, megállt középen, és így szólt: ,,Békesség nektek!” Azután azt mondta Tamásnak: ,,Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás azt felelte: ,,Én Uram és én Istenem!” Jézus erre azt mondta neki: ,,Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.”

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: