Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

2010. július 5. – Hétfo

Amikor Jézus Kafarnaumban tanított, egy elöljáró lépett hozzá, leborult
elotte, és így kérlelte: “Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá
kezedet, és életre kel”. Erre Jézus fölkelt, és tanítványaival együtt
elment vele.
Közben egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, hátulról
Jézus közelébe férkozött, és megérintette ruhájának szegélyét. Azt
gondolta magában: “Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus erre
megfordult, ránézett, és így szólt: “Bízzál, leányom! Hited meggyógyított
téged.” Attól az órától fogva egészséges lett az asszony.
Amikor Jézus az elöljáró házába ért, és látta a fuvolásokat meg a lármás
tömeget, rájuk szólt: “Távozzatok, hiszen nem halt meg a leány, csak
alszik!” Azok kinevették. Miután eltávolították a tömeget, Jézus bement,
megfogta a leány kezét, és az életre kelt. Ennek híre elterjedt azon az
egész vidéken.
Mt 9,18-26

Elmélkedés:

A mai evangéliumi szakasz két történetében az elöljáró saját lánya
életéért, az asszony önmagáért könyörög. A két történet közös vonása, hogy
kéro imádságukkal mindketten Jézushoz fordulnak, s az Úr mindkettojük
kérését teljesíti. Egyikük sem reménytelenül fordul Jézushoz, hiszen az
elöljáró hisz abban, hogy lánya életre fog kelni, ha Jézus ráteszi a
kezét, s az asszony is abban a reményben érinti meg Jézus ruháját, hogy
meg fog gyógyulni. Jézushoz fordulásuk módja bizonyítja, hogy hisznek az
Úr isteni erejében.
Imádságainkban mi is bátran fordulhatunk Jézushoz, akár önmagunk, akár
mások számára kérve segítségét, ha hisszük, hogy O valóban tud segíteni.
Gyógyulásunk érdekében nem kell nagy dolgokat véghezvinnünk, hanem sokszor
csak egy aprócska tettel kell Jézus elé állnunk, ami hitünket bizonyítja.
Meg tudjuk-e tenni ezt a keveset? Jézustól várjuk-e a segítséget?
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Kelts áldásoddal, ó, Uram,
s Te igazgasd minden utam,
sorsom ösvénye akármerre térjen.
Krisztusom, rajtam tanúsítsd
irgalmasságod javait,
s oltalmazz engem szent Anyád nevében.
Ahogy az angyal rá vigyázott,
s jászladnál melletted is állott,
szamár s ökör közt, ahogy
ott pihegtél, os Isten, gyenge kisded
(s a derék József is, szívében
ártatlan huséggel, serényen
orizni sosem lankadott):
úgy óvj engem is, hogy törvényeidnek
híveként töltsem a napot.
Walter von der Vogelweide

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: