Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

július 11, 2010 havi archívum

2010. július 11. C év, évközi idő, 15. vasárnap (Szent Benedek apát, Európa védőszentje) A nap liturgikus színe: zöld

A gyerekek számára a hittanórákon sokat számon kért főparancs bukkan fel a mai vasárnap evangéliumában. Isten és a felebarát szeretetéről szól ez a parancs. Az utána következő példabeszéd az irgalmas szamaritánusról a felebaráti szeretetre helyezi a hangsúlyt. Nem véletlen az számotokra, akik eljöttetek a vasárnapot megszentelni, mert talán az istenszeretet magától értetődő. A felebaráti szeretettel azonban már vannak problémák, csakúgy, mint Jézus idejében a zsidóság körében, ahogy ezt a kérdezősködő törvénytudó tudja. Mert azt hiszem kereszténységünk általában a felebaráti szeretet megélésében vagy meg nem élésében áll vagy bukik.

Ami Jézussal történik azt egy szóval úgy jellemzi az evangélista: a törvénytudó próbára teszi Jézust. Ugyanazt a szót használja, amelyet akkor használ, amikor a Sátán teszi próbára Jézust pusztai megkísértése során. Jézus visszakérdez a farizeusnak, aki idézi a főparancsot. Magát a főparancsot – annak két lényeges részét, a az isten- és felebaráti szeretetet – nem is találjuk meg az ószövetségben így egymás után: Az Ószövetség két különböző könyvében találjuk. Eme két mondat összekapcsolása a az ószövetségi Szentírásból Jézus idejében igen ritka: ezzel is eggyel több újdonságot mond Jézus. A törvénytudó kérdését, válaszát Jézus egy felszólítása zárja: “Tedd ezt és élni fogsz!”

A történet itt nem fejeződik be. Ami eddig elhangzott az csak Ószövetség. Ha ennyiben maradna a dolog, akkor mi újat hozott Jézus ebben a nem mellékes kérdésben, az isten- és emberszeretetben?

Jézus azért jött, hogy beteljesítse az Ószövetséget. De hozzáteszi: “ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába.” Vagyis az Ószövetség parancsát újszövetségi módon kell alkalmazni.

A törvénytudó kérdése viszi tovább az értelmezést: “ki az én felebarátom?” Vagyis kikre vonatkozik és kikre nem vonatkozik a felebaráti szeretet?

Jézus idejében a zsidók csak azokat tekintették felebarátiaknak, akik szintén zsidók voltak, vagy legalább a mózesi Törvényt teljes egészében megtartják. Sőt létezett egy szűkebb értelmezés is, miszerint csak azok a felebarátok, akik azonos farizeusi, szadduceusi, esszénusi pártba, szektába tartoztak. Ebből a magatartásból következett az, hogy akik nem esnek ezen kategóriák egyikébe, azok gyűlölete természetes.

Jézus válasza korának felfogására és minden idők keresztényének szól: az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéddel. A példabeszédben a zsidók számára eléggé sértő módon a zsidó pap és levita elnéz a vérében fetrengő szerencsétlen fölött, s csak egy – a zsidók által a pogányoknál is jobban megvetett szamaritánus segít rajta.

A példabeszéd végén Jézus kérdése világít rá a helyes nézőpontra. Nem azt kérdezi, hogy na, akkor ki a te felebarátod? Hanem azt, hogy “e három közül ki volt az igaz felebarátja annak, aki a rablók kezére került?” Tehát itt nem az a lényeg, hogy ki az én felebarátom, hanem az, hogy kinek válhatok én felebarátjává. Mert ha úgy közelítek a dologhoz, hogy ki az én felebarátom?, ha önmagamból indulok ki, akkor kézenfekvően az fog következni ebből, hogy az, aki olyan mint én. Aki keresztény, aki templombajáró, aki farizeus és még folytathatnám a sort. A szenvedő emberből kell kiindulni. A szenvedő emberből kiindulva az ő helyzete kerül a középpontba, s nem az én elvárásom. Ez a szenvedő pedig bárki lehet: nemcsak rokon, ismerős, keresztény, hanem egy árokparton részegen fetrengő ismeretlen is.

Kedves Testvérek! Fontos ennek az ószövetségi parancsnak krisztusi értelmezését elsajátítanunk; ma talán jobban mint korábban.

A Katolikus Egyház tagjai közel kétezer éves viharos történelmet maguk mögött tudva el vannak telve magukkal. Még mindig a letűnt dicsőséges Egyház képével hitegetik magukat. Ebben a büszkeségünkben egy csöppet sem különbözünk a Jézus által oly hevesen támadott farizeusoktól. El vagyunk telve azzal hogy Magyarország Mária országa, hogy ti jászok és matyó vagyok, én templomba járok és sokat imádkozok. Nem azt akarom mondani, hogy erre ne legyetek büszkék, hogy ez nem jó. De ezek önmagukban nem fognak üdvözíteni sem benneteket, sem engem, ha nem fakadnak belőle az irgalmas, szenvedő ember igényeit figyelembe vevő szeretet tettei. Ha nem tudjátok az irgalmas szeretet tetteit felmutatni, nem lesztek hitelesek a kívülállók szemében, s azok inkább mennek a szektákba, ahol talán jobban megtapasztalják a felebaráti szeretetet. Ha nem segítetek a legkisebb rászoruló embertársaitokon, melyik oldalon találjátok majd magatokat az Ítélet Napján, amikor Jézus aszerint bírál el mindenkit, hogy kinek adott enni, inni, kit ruházott föl, kit látogatott meg; s nem pedig aszerint, hogy ki volt az elsőáldozó, bérmálkozó.

Kedves Testvérek! Végezetül csak egyszerűen Krisztus Urunk szavaival szólok hozzátok, aki az irgalmas szamaritánust szemetek elé állítva mondja: “Menj és te is hasonlóképpen cselekedj!”

Imádkozzál és dolgozzál. Szent Benedek jelmondata ma is aktuális. A munka és az imádság összefügg, és egymást erősíti. Istentől kapjuk az erőt, hogy megtaláljuk és elvégezzük azt a munkát, amelyet az Ő akaratából kapunk. És minden munkavégzés, alkotás hálára indít Isten felé.
A bencés rend Európa kultúrájának mozgatója volt évszázadokon keresztül. Benedek hatása máig ható. Éppen ezért bízzuk pártfogására a mai Európát is, ahol megkérdőjeleződtek az évezredes értékek, de látjuk, hogy ma is csak ezek alapján az értékek alapján lehet igazán emberi életet élni.

Nursiai Szent Benedek 480 táján született a középitáliai, umbriai Nursziában (ma Norcia). Előkelő származású, Rómában elsőrendű nevelésben részesült. A gót megszállás alatt nyögő Rómában tanult, keresztény lelke nem tudott megbékélni a világ kisértéseivel. Már 14 évesen elhatározta, hogy elhagyja a világot, ezt azonban csak dajkájával közölte.
Előbb egy falusi plébánián Enfidében (ma Affile) élt, de innen is tovább menekült a világ elől. A szabin hegyek közt, Subiaco vidékén, az Anio folyó völgyében vette fel a remeteöltönyt, itt telepedett meg egy barlangban. Három évi magány után pásztorok találtak rá, és vitték hírét az emberek közé. Ezután már sokan zarándokoltak hozzá. Ez a hírnév a világ kisértését is jelentette számára. A vicovarói szerzetesek elöljárójukká választották, de nem akarták őszintén megkomolyítani életüket, sőt még a megmérgezésére is kísérletet tettek, emiatt visszatért barlangjába, Subiacoba.
Egyre több remete vette körül, ezeknek egymásután épített kolostort. Ezekben igazi szerzetes családi élet folyt, ő legszívesebben a kezdők nevelésével foglalkozott. 35 éves remeteségét egy féltékeny pap áskálódása miatt szakította meg, elvándorolt délre, és a Monte Cassino hegyen 529-ben megalapította a bencés rend anyaházát. Templomot és kolostort épített, sok szegényt támogatott, sokakat megtérített, megírta Reguláját, mely ma is a nyugati szerzetesség alapszabálya. Emiatt a nyugati szerzetesség atyjának is szokták nevezni.
Meghalt 547. március 21-én(, más forrás szerint 543-ban). Azóta követői, a bencések Európát megtérítették, műveltségre tanították, ma is a társadalom legkiválóbb tagjait nevelik. A 8. századtól július 11-én emlékeznek meg róla. VI. Pál pápa 1964. október 24-én Európa fővédőszentjévé nyilvánította.

MTörv 30,10-14

feltéve, hogy hallgatsz az Úr, a te Istened szavára, s megtartod parancsait és szertartásait, amelyek ebben a törvényben meg vannak írva, s teljes szívedből és teljes lelkedből visszatérsz az Úrhoz, a te Istenedhez. Ez a parancs, amelyet ma meghagyok neked, nem elérhetetlen számodra, és nincs messze tőled. Nincs az égben, hogy azt mondhatnád: ,,Ki szállhatna fel közülünk az égbe, ki hozhatná le azt nekünk, hogy hallhassuk és tetteinkkel követhessük?” Nincs a tengeren túl sem, hogy kifogásul azt mondhatnád: ,,Ki kelhetne át közülünk a tengeren, ki hozhatná el azt nekünk, hogy hallhassuk és megtehessük, amit Isten parancsol?” Egészen közel van hozzád a törvény: a szádban és a szívedben, hogy hozzá szabhasd tetteidet.
Kol 1,15-20

Ő a láthatatlan Isten képmása, és minden teremtmény elsőszülöttje, mert benne teremtetett minden az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, a trónusok és uralmak, a fejedelemségek és hatalmasságok. Minden őáltala és őérte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az egyháznak a feje; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy az övé legyen az elsőség mindenben. Mert úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjon az egész teljesség, és hogy általa engeszteljen ki magával mindent, ami a földön és a mennyben van, azáltal, hogy békességet szerzett keresztjének vérével.
Lk 10,25-37

Ekkor fölállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye, és így szólt: ,,Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ő ezt válaszolta neki: ,,Mi van írva a törvényben? Hogyan olvasod?” Az így felelt: ,,Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből [MTörv 6,5]; felebarátodat pedig, mint önmagadat” [Lev 19,18]. Erre ő így szólt: ,,Helyesen feleltél! Tedd ezt, és élni fogsz.” De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: ,,De ki az én felebarátom?” Jézus akkor így kezdett beszélni: ,,Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment, és rablók kezébe került. Azok kifosztották, véresre verték, majd félholtan otthagyták és eltávoztak. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé; látta, de továbbment. Hasonlóképpen egy levita is, amikor ahhoz a helyhez ért és látta őt, elment mellette. Egy szamariainak is arra vitt az útja. Odament, és amikor meglátta, megkönyörült rajta. Odalépett hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte; azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és ezt mondta: ,,Viseld gondját neki, és ha többet költenél, amikor visszatérek, megadom neked.” ,,Mit gondolsz, e három közül melyik volt felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” Az így felelt: ,,Az, aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus erre azt mondta neki: ,,Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”

2010. július 11. – Évközi 15. vasárnap

Abban az idoben: Egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye
ot: “Mester – szólította meg -, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök
életet?” Jézus így felelt: “Mit mond errol a törvény? Mit olvasol benne?”
A törvénytudó így válaszolt: “Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedbol,
teljes lelkedbol, teljes erodbol és teljes elmédbol, felebarátodat pedig,
mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: “Helyesen feleltél. Tedd ezt,
és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte
Jézustól: “De hát ki az én felebarátom?”
Jézus történettel felelt a kérdésre: “Egy ember Jeruzsálembol lement
Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és
félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton.
Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra. O is
meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az
útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat
és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó
állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elovett
két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha
többet költenél rá, visszatérve megadom neked.
Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a
rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: “Aki irgalmasságot
cselekedett vele.” Jézus így folytatta: “Menj, és te is hasonlóképpen
cselekedjél!”
Lk 10,25-37

Elmélkedés:

Ki az én felebarátom?
Az evangéliumban az irgalmas szamaritánus jól ismert történetét hallottuk.
A példabeszéd két, egymáshoz hasonló kérdés között épül fel. Az elején az
írástudó kérdezi: “De hát ki az én felebarátom?” (Lk 10,29). A végén pedig
Jézus visszakérdez: “Ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók
kezébe került?” (Lk 10,36). Mindkét kérdés tulajdonképpen azt kérdezi,
hogy ki a felebarát, ki az embertárs? De a ketto között van egy nagy
különbség. Az írástudó azt kérdezi, hogy ki a felebarát, akinek segítséget
kell nyújtanunk? Ki az, aki segítségre szorul? Ki az, aki felé irgalommal
és szeretettel kell fordulnunk? Jézus viszont azt kérdezi, hogy ki az a
felebarát, aki segítséget nyújt? Ki az, aki irgalmasságot gyakorol? Ki az,
aki szeretettel fordul a bajbajutott felé? Az írástudó tehát azt kérdezi,
hogy kit tekinthet felebarátjának, Jézus pedig megfordítja a kérdést és
arra kíváncsi, hogy a bajbajutottnak ki volt az igazi felebarátja.

Az evangéliumi példabeszédbol világosan kiderül számunkra a válasz az
írástudó kérdésére: a bajbajutott ember, a rablók által megvert ember, a
segítségre szoruló ember a felebarát. Jézus kérdésére is pontos választ
kapunk. Az elso két ember, akik elmulasztották a segítségnyújtást, nem
voltak a felebarátai az agyonvert embernek. Csak az volt az igazi
felebarátja, aki irgalmasságot gyakorolt vele.

Ha a történetet átültetjük korunkra és a mi helyzetünkre, akkor ennek
megfeleloen két kérdést tehetünk fel. Eloször is – az írástudóhoz
hasonlóan – azt kérdezzük, hogy ki a mi felebarátunk, kiknek kell
segítséget nyújtanunk? A választ a végtelenségig mondhatnánk: a
bántalmazást szenvedok, az üldözöttek, a háborús összecsapások áldozatai,
a fenyegetett és veszélyben élo emberek, a természeti katasztrófák
áldozatai, a csonka családok tagjai, a szülok nélkül felnövo gyermekek, a
létminimum alatt élok, a hajléktalanok, a komoly anyagi gondokkal küzdo
magyar nagycsaládok, a nyomorban élok, az éhezok, a magatehetetlen
betegek. Ok mind-mind rászoruló embertársaink és felebarátaink.

Másodszor pedig Jézus kérdéséhez hasonlóan ezt kérdezhetjük: Ki az igazi
felebarátja ezeknek az embereknek? Talán az, aki észre sem veszi
gondjukat? Vagy az, aki látván nyomorúságukat elfordul tolük és
továbbmegy? Vagy az, aki a maga apró bajaira hivatkozva soha nem ad
támogatást annak, akinek nagyobb a problémája? Nem, ok nem bizonyulnak
igazi embertársnak. Aki elmulasztja a segítségnyújtást, az nem igazi
felebarát. Aki csak elméletben tudja, hogy segítenie kellene másoknak, de
a gyakorlatban nem tesz semmit, az nem felebarát. Jézus ma azt kérdezi
tolünk: Hol vannak az irgalmas szamaritánusok? Ki az irgalmas
szamaritánus? Mindenfelé látni a sok rászorulót és szegényt. De ki segít
nekik? Soha ne gondoljuk, hogy mi nem tudunk segíteni vagy hogy a mi
segítségünk keveset ér! Tegyük meg azt a keveset, amit lehetoségünk és
eronk megenged! Gyakoroljuk az irgalmasság cselekedeteit, s legyünk
irgalmas szamaritánusok, akik nem megyünk el szó nélkül embertársaink
mellett, hanem a konkrét helyzetekben igazi segítséget adunk. Minden
jócselekedet, amit másoknak teszünk, Krisztusnak szól, s oneki tesszük.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Irgalmas Uram, jóságos Uram, bátorságot adtál, hogy megérezzem: neked
szükséged van rám. Adj erot, hogy szeretni tudjam a társadalom
kivetettjeit, úgy, ahogyan te szeretsz engem. Add, hogy megértsük: neked
szükséged van ránk, és nekünk is szükségünk van egymásra!

2010. július 11.

Gyermekeim, milyen szép az, hogy az Atya Teremtőnk, a Fiú Megváltónk, a Szentlélek pedig a Nevelőnk!

11. vasárnap: ÉVKÖZI 15. VASÁRNAP (SZENT BENEDEK, Európa fővédőszentje)

MTörv 30,10-14; Zs 68,14-37; Kol 1,15-20; Lk 10,25-37
Nagyon közel van hozzád az ige: a szádban és a szívedben

MTörv 30,10-14

feltéve, hogy hallgatsz az Úr, a te Istened szavára, s megtartod parancsait és szertartásait, amelyek ebben a törvényben meg vannak írva, s teljes szívedből és teljes lelkedből visszatérsz az Úrhoz, a te Istenedhez. Ez a parancs, amelyet ma meghagyok neked, nem elérhetetlen számodra, és nincs messze tőled. Nincs az égben, hogy azt mondhatnád: ?,,Ki szállhatna fel közülünk az égbe, ki hozhatná le azt nekünk, hogy hallhassuk és tetteinkkel követhessük??” Nincs a tengeren túl sem, hogy kifogásul azt mondhatnád: ?,,Ki kelhetne át közülünk a tengeren, ki hozhatná el azt nekünk, hogy hallhassuk és megtehessük, amit Isten parancsol??” Egészen közel van hozzád a törvény: a szádban és a szívedben, hogy hozzá szabhasd tetteidet.

Zs 68,14-37

Az én imám pedig szálljon hozzád, Uram, a kegyelem idején, ó Isten! Nagy irgalmasságodban hallgass meg engem szabadító hűséged szerint. Ragadj ki az iszapból, hogy el ne merüljek, szabadíts meg azoktól, akik gyűlölnek, és a vizek mélységéből. Ne merítsen el a víz vihara, a mélység el ne nyeljen, s az örvény be ne zárja száját fölöttem. Hallgass meg, Uram, hisz irgalmad kegyes; Tekints rám nagy könyörületedben. Ne fordítsd el szolgádtól arcodat, szorongatás gyötör, siess, hallgass meg engem! Légy közel lelkemhez, szabadíts meg engem, ments meg ellenségeimtől. Hiszen te ismered gyalázatomat, szégyenemet, pironkodásomat.Előtted van mind, aki szorongat engem; A gyalázat megtörte a szívemet és elernyedtem. Kerestem, aki szánakozzék rajtam, de nem akadt senki sem, nem találtam senkit sem, aki vigasztalt volna engem. Sőt epét adtak nekem enni, szomjúságomban ecettel itattak. Asztaluk legyen előttük tőrré, visszafizetéssé, kelepcévé! Homályosodjék el szemük, hogy ne lássanak, ágyékukat tedd örökre erőtlenné! Öntsd ki rájuk haragodat, haragod heve érje utol őket! Lakóhelyük legyen pusztasággá, hajlékaikban senki se lakozzék! Mert üldözik, akit te sújtottál, s növelik annak fájdalmát, akit megsebeztél. Hagyd, hogy gonoszságot gonoszságra halmozzanak, s ne jussanak igazságodra! Töröld ki őket az élők könyvéből, s ne írd őket az igazak közé! Én szegény vagyok és szenvedek, de fölemel, Istenem, a te segítséged. Énekszóval áldom Isten nevét és hálával magasztalom. Ez kedvesebb lesz Isten előtt, mint a borjú, amelynek éppen ered a szarva és patája. Látják majd a szegények és örvendeznek; Keressétek Istent és élni fog szívetek. Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és nem veti meg foglyait. Dicsérje őt az ég és a föld, a tenger és minden, ami bennük nyüzsög. Mert Isten megmenti Siont, s felépíti Júda városait; Ott fognak lakni, birtokba veszik. Szolgáinak utódai öröklik, s ott laknak majd, akik szeretik az ő nevét.

Kol 1,15-20

Ő a láthatatlan Isten képmása, és minden teremtmény elsőszülöttje, mert benne teremtetett minden az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, a trónusok és uralmak, a fejedelemségek és hatalmasságok. Minden őáltala és őérte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az egyháznak a feje; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy az övé legyen az elsőség mindenben. Mert úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjon az egész teljesség, és hogy általa engeszteljen ki magával mindent, ami a földön és a mennyben van, azáltal, hogy békességet szerzett keresztjének vérével.

Lk 10,25-37

Ekkor fölállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye, és így szólt: ,,Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?’ Ő ezt válaszolta neki: ,,Mi van írva a törvényben? Hogyan olvasod?’ Az így felelt: ,,Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből [MTörv 6,5]; felebarátodat pedig, mint önmagadat’ [Lev 19,18]. Erre ő így szólt: ,,Helyesen feleltél! Tedd ezt, és élni fogsz.’ De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: ,,De ki az én felebarátom?’ Jézus akkor így kezdett beszélni: ,,Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment, és rablók kezébe került. Azok kifosztották, véresre verték, majd félholtan otthagyták és eltávoztak. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé; látta, de továbbment. Hasonlóképpen egy levita is, amikor ahhoz a helyhez ért és látta őt, elment mellette. Egy szamariainak is arra vitt az útja. Odament, és amikor meglátta, megkönyörült rajta. Odalépett hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte; azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és ezt mondta: ?,,Viseld gondját neki, és ha többet költenél, amikor visszatérek, megadom neked.?” ,,Mit gondolsz, e három közül melyik volt felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?’ Az így felelt: ,,Az, aki irgalmasságot cselekedett vele.’ Jézus erre azt mondta neki: ,,Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!’