Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

2010. július 11. – Évközi 15. vasárnap

Abban az idoben: Egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye
ot: “Mester – szólította meg -, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök
életet?” Jézus így felelt: “Mit mond errol a törvény? Mit olvasol benne?”
A törvénytudó így válaszolt: “Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedbol,
teljes lelkedbol, teljes erodbol és teljes elmédbol, felebarátodat pedig,
mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: “Helyesen feleltél. Tedd ezt,
és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte
Jézustól: “De hát ki az én felebarátom?”
Jézus történettel felelt a kérdésre: “Egy ember Jeruzsálembol lement
Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és
félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton.
Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra. O is
meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az
útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat
és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó
állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elovett
két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha
többet költenél rá, visszatérve megadom neked.
Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a
rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: “Aki irgalmasságot
cselekedett vele.” Jézus így folytatta: “Menj, és te is hasonlóképpen
cselekedjél!”
Lk 10,25-37

Elmélkedés:

Ki az én felebarátom?
Az evangéliumban az irgalmas szamaritánus jól ismert történetét hallottuk.
A példabeszéd két, egymáshoz hasonló kérdés között épül fel. Az elején az
írástudó kérdezi: “De hát ki az én felebarátom?” (Lk 10,29). A végén pedig
Jézus visszakérdez: “Ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók
kezébe került?” (Lk 10,36). Mindkét kérdés tulajdonképpen azt kérdezi,
hogy ki a felebarát, ki az embertárs? De a ketto között van egy nagy
különbség. Az írástudó azt kérdezi, hogy ki a felebarát, akinek segítséget
kell nyújtanunk? Ki az, aki segítségre szorul? Ki az, aki felé irgalommal
és szeretettel kell fordulnunk? Jézus viszont azt kérdezi, hogy ki az a
felebarát, aki segítséget nyújt? Ki az, aki irgalmasságot gyakorol? Ki az,
aki szeretettel fordul a bajbajutott felé? Az írástudó tehát azt kérdezi,
hogy kit tekinthet felebarátjának, Jézus pedig megfordítja a kérdést és
arra kíváncsi, hogy a bajbajutottnak ki volt az igazi felebarátja.

Az evangéliumi példabeszédbol világosan kiderül számunkra a válasz az
írástudó kérdésére: a bajbajutott ember, a rablók által megvert ember, a
segítségre szoruló ember a felebarát. Jézus kérdésére is pontos választ
kapunk. Az elso két ember, akik elmulasztották a segítségnyújtást, nem
voltak a felebarátai az agyonvert embernek. Csak az volt az igazi
felebarátja, aki irgalmasságot gyakorolt vele.

Ha a történetet átültetjük korunkra és a mi helyzetünkre, akkor ennek
megfeleloen két kérdést tehetünk fel. Eloször is – az írástudóhoz
hasonlóan – azt kérdezzük, hogy ki a mi felebarátunk, kiknek kell
segítséget nyújtanunk? A választ a végtelenségig mondhatnánk: a
bántalmazást szenvedok, az üldözöttek, a háborús összecsapások áldozatai,
a fenyegetett és veszélyben élo emberek, a természeti katasztrófák
áldozatai, a csonka családok tagjai, a szülok nélkül felnövo gyermekek, a
létminimum alatt élok, a hajléktalanok, a komoly anyagi gondokkal küzdo
magyar nagycsaládok, a nyomorban élok, az éhezok, a magatehetetlen
betegek. Ok mind-mind rászoruló embertársaink és felebarátaink.

Másodszor pedig Jézus kérdéséhez hasonlóan ezt kérdezhetjük: Ki az igazi
felebarátja ezeknek az embereknek? Talán az, aki észre sem veszi
gondjukat? Vagy az, aki látván nyomorúságukat elfordul tolük és
továbbmegy? Vagy az, aki a maga apró bajaira hivatkozva soha nem ad
támogatást annak, akinek nagyobb a problémája? Nem, ok nem bizonyulnak
igazi embertársnak. Aki elmulasztja a segítségnyújtást, az nem igazi
felebarát. Aki csak elméletben tudja, hogy segítenie kellene másoknak, de
a gyakorlatban nem tesz semmit, az nem felebarát. Jézus ma azt kérdezi
tolünk: Hol vannak az irgalmas szamaritánusok? Ki az irgalmas
szamaritánus? Mindenfelé látni a sok rászorulót és szegényt. De ki segít
nekik? Soha ne gondoljuk, hogy mi nem tudunk segíteni vagy hogy a mi
segítségünk keveset ér! Tegyük meg azt a keveset, amit lehetoségünk és
eronk megenged! Gyakoroljuk az irgalmasság cselekedeteit, s legyünk
irgalmas szamaritánusok, akik nem megyünk el szó nélkül embertársaink
mellett, hanem a konkrét helyzetekben igazi segítséget adunk. Minden
jócselekedet, amit másoknak teszünk, Krisztusnak szól, s oneki tesszük.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Irgalmas Uram, jóságos Uram, bátorságot adtál, hogy megérezzem: neked
szükséged van rám. Adj erot, hogy szeretni tudjam a társadalom
kivetettjeit, úgy, ahogyan te szeretsz engem. Add, hogy megértsük: neked
szükséged van ránk, és nekünk is szükségünk van egymásra!

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: