Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

2010. július 12. – Hétfo

Abban az idoben Jézus így szólt apostolaihoz: Ne gondoljátok, hogy azért
jöttem a földre, hogy békét hozzak! Nem azért jöttem, hogy békét hozzak,
hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam a fiút apjával, a
leányt anyjával és a menyet anyósával. Saját háza népe lesz az ember
ellensége. Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem, az nem méltó
hozzám. Aki fiát vagy leányát jobban szereti, mint engem, az nem méltó
hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó
hozzám. Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt; de aki érettem
elveszíti életét, megtalálja azt. Aki titeket befogad, engem fogad be; aki
pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki prófétát fogad
be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad
be azért, mert igaz ember, az az igaznak jutalmában részesül. Aki pedig
csak egy pohár friss vizet is ad inni egynek a legkisebbek közül, mert az
az én tanítványom, bizony, mondom nektek: nem marad el a jutalma. Amikor
Jézus befejezte tizenkét tanítványa oktatását, továbbindult, hogy
tanítson, és hirdesse Isten országának örömhírét a környékbeli városokban.
Mt 10,34-11,1

Elmélkedés:

A mai evangélium elso felében Jézus meglehetosen furcsa dolgokat mond
küldetésérol, amikor arról beszél, hogy “kardot hozott a földre” és
szembenállást. Hogyan kell értenünk e kijelentéseket.
Arról van szó, hogy Jézus megjelenése megoszlást kelt az emberek körében,
hiszen egyesek hittel elfogadják, mások viszont elutasítják ot és
tanítását. Jézus eljövetelének és igehirdetésének a “mellékhatása”, a
következménye a békétlenség, a szembenállás és a küzdelem a Krisztusban
hívok illetve nem hívok között. A szembenállás csak akkor szunhetne meg,
ha a krisztushívo feladná huségét vagy valamennyien megtérnének a Jézussal
szembefordulók.
Az evangélium második része a huséges tanítványok ismérveit sorolja fel.
Jézus követése elszántságot kíván az embertol, hogy minden földi dologról
lemondva Isten és az o Országának elnyerése legyen az elso helyen.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Úr Jézus Krisztus, igaz Isten és igaz ember, Szent és nagy Isten,
halhatatlan Isten, könyörülj rajtunk és az egész emberiségen! Tisztíts meg
bennünket buneinktol és gyarlóságainktól drága szent véred által, hogy a
te szeretetedben és a te békédben éljünk most, és mindörökké!
Labre Szent Benedek

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: