A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: A vihar elől fedél alá menekülünk. Isten háza Isten oltalmát is jelképezi. Menedéket nyújt testünknek, lelkünknek. Oltalmazó Urunkat magasztaljuk. Bizalommal kérjük tőle bűneink bocsánatát.
AZ ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Isten szava tanít meg a dolgok helyes ismeretére. Az emberi gondolatok szűk látókörét kitágítja a végtelen értékek felé. Így szemlélve a világ dolgait, egyesek bármily fontosnak látszanak is, eltörpülnek, mások rendkívüli jelentőséget nyernek. Az ige liturgiája Isten szavát közvetíti. Hallgassuk figyelemmel.
FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A szentmisében Krisztus végtelen értékű áldozata mellé helyezzük személyes áldozatainkat. Az Isten törvénye szerinti élet akaratunk megfeszítését követeli, sokszor lemondás árán. Ezért értékes ajándék Isten előtt. A mai szentmisén ajánljuk áldozatul minden cselekedetünket, melyek Isten törvényét váltották valóra.
ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Krisztus teste a szeretet szentsége. Az Isten Fia szeretetből jött a földre, adta tanítását, hajtotta végre megváltói művét. A szeretet cselekedete, hogy eledelül adja magát. Vágyódik lelkünkbe térni, és a szeretet kapcsolatával egyesíteni mindnyájunkat. Jelenléte azonos minden ember lelkében a világon, akik ma az áldozati lakomában részesültek.
Az Egyház kétezer éves történelme, de főleg az utolsó évtizedekben gyakran előfordult, hogy egy-egy szentírási részhez szinte megváltoztathatatlan dogmaként kapcsoltak egy állandósult értelmezést. Egy olyan értelmezést, amely messze nincs összhangban a szent író eredeti szándékával, amely nem veszi figyelembe a Jézus-korabeli viszonyokat. Mai szemmel, mai gondolkodással értelmez egy olyan eseményt, amely Jézus idejében egészen mást jelentett.
Ez történt esetünkben is, a mai evangélium történet értelmezésében, Mária és Márta történetében. Egy hagyományos értelmezés szerint Márta a tevékenység, Mária pedig a szemlélődés megtestesítője. Abból pedig, hogy Jézus Mártát elmarasztalja tevékenységéért, és Máriát megdicséri figyelméért, azt olvasták ki tévesen, hogy a szemlélődő életforma magasabbrendű a tevékenységnél. Ebből aztán további rossz következtetések következtek. Eszerint a papok, szerzetesek életformája, akik a szemlélődésre vannak berendezkedve, magasabbrendű, melyet az egyszerű hívő megcsodálhat, de része nem lehet benne. A legtöbb embernek a dolgos élet jut osztályrészül a házasélet keretei között. Egy rossz következtetéssel sokáig úgy tűnt, hogy a dolgos élet és a házasság alacsonyabbrendű, de hát valakinek ezt is vállalni kell.
Mária és Márta történetében még véletlenül sem erről van szó. Ez a téves értelmezés mindenestől figyelmen kívül hagyja a korabeli helyzetet.
Az Ókorban vagyunk, Palesztinában. Az egész ókori Keletre jellemző a nők hátrányos megkülönböztetése, mely gyakorlatilag azt jelentette, hogy nem tekintették teljes rangú embereknek őket. Ez a megkülönböztetés a zsidóknál abban is megnyilvánult, hogy a nők nem tanulhattak, nem képezhették magukat, még a hit, a mózesi törvények, a Tóra területén sem. Egy korabeli mondás szerint “Inkább égjenek el a Tóra szavai, de asszonnyal ne közöljék azt.” Ez a megkülönböztetés abban is megmutatkozott külsőleg, hogy a zsinagógákban a nők csak egy ketrecszerű rácsos helyről hallgathatták csak az istentiszteletet.
Mária és Márta esetében Jézus ismét felrúgja korának emberi méltóságot sértő szokásait, ahogy azt megtette más esetben is: a leprások, a vámosok, bűnösök esetében.
Mária Jézus lábainál ül. Ez a tanító mesterére figyelő tanítvány leírása. Ugyanezeket az szavakat használja Szent Pál is, amikor arról beszél, hogy Gámáliel lábainál tanult. Márta sérelme és kérése az, hogy ő a társadalom által neki kiosztott szerepet teszi, vagyis felszolgál, Mária pedig felrúgja ezt a szokást. Tulajdonképpen arra kéri Jézust, hogy helyezze vissza Máriát eredeti állapotába, amit a korabeli társadalom megszabott a nők számára.
Jézus válasza egyértelműen jelzi, hogy nem engedi, hogy a társadalmi szokások határt szabjanak szeretetének. De nem is minősíti le Márta cselekvését, melyből azt lehetne kiolvasni, hogy csak a szemlélődés lenne az igazi, a magasabbrendű. Ahhoz, hogy ennek a történetnek az igazi jelentését megértsük az ezt megelőző történettel és példabeszéddel együtt kell szemlélni: az irgalmas szamaritánus példabeszédével, amelyet a az elmúlt vasárnapon hallottunk. Abban pontosan azt hangsúlyozta Jézus, hogy az igazi szeretet tettekben nyilvánul meg. A tettek hozzájárulnak életünk szebbé, jobbá és igazabbá tételében. Ez minden ember feladata. Nem tölthetjük életünket végig tétlen szemlélődésben. A világépítésből ki kell vennünk a részünket. De időnként meg kell állni és szemlélődni kell, mert máskülönben értelmetlenné válik az, amit teszünk.
Az elmúlt hetekben olvastam egy könyvet egy hitetlen pszichológustól, Csíkszentmihályi Mihálytól, ami arról szólt, hogy hogyan találhatunk élményt abban, amit teszünk, akár kényszeredetten, akár szabad választás alapján. Mindenféle területét vizsgálja az ember életének, hogy végül is életünk hogyan válhat élménnyé, vagy másképpen fogalmazva boldoggá. A krisztusi tanítástól függetlenül ez a pszichológus felismerte, hogy a csak aktív, cselekedetekkel teli élet lendületbe hozhat, élvezheti az ember, de hosszú távon a személyiség kiégéséhez vezet, mert nem gondoljuk át tetteink következményeit. Így aki karrierje érdekében rengeteget dolgozik, mire eléri a kitűzött célt teljesen kiéghet. Vagy az az ember, aki önerőből épít házat, mire az felépül tönkremegy a családi élete vagy az egészsége. Ez a hitetlen szerző felismerte, hogy a pénz egyáltalán nem jelent még automatikusan boldogságot. Megállapítja, hogy aktív életünkben jelen kell lenni a szemlélődésnek, amellyel végiggondoljuk a mögöttünk és az előttünk lévő dolgokat, hogy előre lássuk tetteink következményét. Aki ilyen módon tudja szemlélni életét, az felismeri, hogy nem érdemes karriert csinálni úgy, hogy közben kiég, nem érdemes önerőből házat építeni, ha az a család és az egészség feláldozását jelenti. Ha ezeket felismeri bele se vág ebbe a dologba, hanem inkább más emberibb megoldásokat keres.
Mindez a keresztény életre lefordítva pontosan Mária és Márta történetében szemlélhető: Isten előtt is kedves világépítő tetteink között ott kell, hogy legyen a szemlélődés, az Istenre figyelés. Ennek a keresztény századok által garantáltan bevált módjait ismeri az Egyház.
Ilyen a lelkiismeretvizsgálat, ami nem csak a bűnök, hibák számbavételét jelenti. A napi lelkiismeretvizsgálatban arról van szó, hogy jó és rossz tetteinket átgondoljuk, hogy lássuk azok következményeit, és ennek tükrében tervezzük el az előttünk álló feladatokat.
Az Istenre figyelés legfontosabb eszköze azonban az imádság, amely nem állhat csupán saját bajaink, kéréseink felpanaszolásából – mert sajnos az imádkozó emberek többségének ilyen az imája. Valóban Istenre figyelő, a beszélgetésben Istent is meghallgató szemlélődőnek kell lenni az imának. De most az imádság gazdag területébe nem akarok belemenni, annál is inkább, mert a jövő vasárnap evangéliumának pontosan ez lesz a tanítása.
A mai vasárnap üzenete, hogy jelen korunk felgyorsult tempójában tudjatok megállni. A sok-sok dolog, cselekedet között tudjatok számot vetni az elmúltakkal, megtervezni a jövőt egy Istenre figyelő, isteni gondviselésben bízó módon.
1374-ben Magyarországon született, Nagy Lajos magyar és lengyel király, valamint Erzsébet boszniai hercegnő harmadik gyermeke volt. Egy szerződés értelmében, melyet atyja, Lajos király Lipót ausztriai herceggel kötött, Lipót fia, Vilmos hitvesének szánták. A házasságkötés szertartását a négy éves Hedvig és a nyolc éves Vilmos között 1378. június 15-én Haimburgban Demeter bíboros, ostrzyhomiai érsek végezte. A két gyermeket ezután együtt nevelték Bécsben.
Amikor Hedvig 6 éves lett, hazahozták Magyarországra, hogy itt készüljön föl a tényleges házasságkötésre. Atyja, Nagy Lajos Vilmossal együtt a magyar trónra szánta, de a király halála után az özvegy Erzsébet királyné és a nemesek az idősebb leányt, Máriát ültették a magyar trónra, Hedviget pedig a lengyel trónra rendelték. Hedvig 1384 őszén érkezett Krakkóba, és október 15-én, védőszentjének, Sziléziai Szent Hedvignek ünnepén koronázta meg Bodzanta gnieznói érsek. A lengyelek azonban, akik Hedviget királynőjükké választották, Vilmost nem akarták a trónon látni. Ezért amikor Jagelló László követeket küldött, hogy megkérje Hedvig kezét, szívesen fogadták, meghallgatták kérését, főként mert ígéretet tett arra, hogy vele együtt az egész litván nép megkeresztelkedik és egyesül Lengyelországgal.
A Habsburgok azzal válaszoltak a lengyel tervre, hogy Krakkóba küldték Vilmost, aki be akart törni Wawel várába. A Haimburgban megkötött házasság ugyanis nem kívánt újabb házasságkötést, csupán meg kellett volna a jegyeseknek erősíteniük a korábban kötött házassági szerződést. A lengyelek azonban fölfedezték a tervet, és Vilmost kiűzték az országból.
Hedvig, aki gyermekkorától kezdve nagyon hűséges volt a kegyelemhez, bár teste-lelke tiltakozott az új házasság ellen, mégis beleegyezését adta, mert Isten akaratát látta benne. László 1386. február 12-én érkezett Krakkóba, s három nap múlva testvéreivel és kíséretével együtt megkeresztelkedett. Február 18-án megtartották az esküvőt. A Habsburgok, kiknek reményei ezzel szertefoszlottak, hamis híreket kezdtek terjeszteni Vilmos és Hedvig korábbi együttéléséről. Hedvig a Wawel katedrálisában a papság és Bodzanta érsek jelenlétében nyilvánosan visszavonta a gyermekkorában tett házassági ígéretét. VI. Orbán pápa személyesen vizsgálta ki az ügyet, nemcsak a lengyelektől kapott jelentés alapján, hanem legátusa, Maffiolo Lampugnano érsek által is, akit csak ezért küldött 1386-ban Lengyelországba. Később Bonaventura padovai bíboros is vizsgálatot folytatott. A pápa, meggyőződvén Vilmos vádjainak alaptalanságáról (miután Vilmos meg se jelent Rómában a kánoni tárgyaláson, melyet ő kezdeményezett), 1388. április 18-án bullát intézett Jagelló Lászlóhoz. Ebben dicséri megtérését és szól a házasságáról, melynek érvényességéhez nem fér kétség. VI. Orbán szívélyes kapcsolatot tartott fenn később is a királyi párral, utóda, IX. Bonifác pedig elfogadta, hogy keresztapja legyen születendő gyermeküknek. Mindez elképzelhetetlen lett volna, ha a házasság érvényessége felől bármi kétség maradt volna fenn.
Hedvig tevékenyen részt vett az állam életében, s mindent megtett az ország nagyságának és hatalmának biztosítása érdekében. Tevékenysége nem korlátozódott a szokásos királynői tevékenységre: egyszerű és tiszta életvitele (melyet nem könnyen rendelt alá a kor szokásainak és eszméinek), vele született értelmessége és széles körű műveltsége révén sok emlékezetes dolgot művelt rövid élete folyamán. Mindenekelőtt elérte azt, amit sem törvény, sem fegyver nem tudott elérni: a pogány Litvániát a kereszthez vezette. Mint Litvánia Istentől vezetett apostola gondoskodott megfelelő személyek kiműveléséről, kik értették a megkeresztelt nép nyelvét, lelkületét, adottságait és jellemét: Prágában 1397-ben kollégiumot alapított litván teológusok számára.
Sokat fáradozott az elszakadt Ruténia megtérítéséért is. Tudván, hogy a ruténok ragaszkodnak a keleti nyelvhez, fölismerte, hogy csak akkor nyerheti meg őket az Egyháznak, ha meghagyják nyelvüket és gazdag szertartásaik használatát. Ezért a szláv bencésekhez fordult és kérte, nyissanak Krakkóban novíciátust. Rómában elérte, hogy a pápa engedélyezze a krakkói egyetemen a teológiai fakultás megnyitását. IX. Bonifác 1399. január 11-én adta meg az engedélyt.
Hedvig szívén viselte a betegek, árvák, szegények, elesettek sorsát. Gyakran látogatta a kórházakat, és ápolta betegeiket. Sokat próbálkozott a parasztság nyomorának enyhítésével.
Szentség hírében halt meg. Nem a Wawel-katedrális kriptájába temették el, mint a többi királyokat, hanem a főoltár alá, azzal a meggyőződéssel, hogy csak kis ideig marad ott, addig, míg föl nem emelik az oltár dicsőségébe. Már 1426-ban megalakította Wojciech Jastrzembiec gnieznói érsek az első bizottságot, melynek feladata Hedvig életszentségének kivizsgálása volt. Föltételezhető, hogy az eljárás akkor szakadt félbe, amikor Jagelló Kázmér 1454-ben feleségül vette Habsburg Albrecht leányát, Erzsébetet, akinek nagyatyja Vilmos herceg testvére volt. Erzsébettel és kíséretével a Wawelben otthont kapott a Hedvig iránti ellenszenv is.
A boldoggáavatási eljárás több évszázadig tartó megszakadása ellenére is a nép szívében elevenen élt Hedvig tisztelete és emlékezete. Bizonyítja ezt az ikonográfia, hiszen a lengyel szentek és boldogok között őt is ábrázolták. Pótolhatatlan veszteséget jelent e szempontból a waweli Szent Kereszt-szárnyasoltár pusztulása, melynek képeit csak egy 1670-es leírásból ismerjük. Az oltárszekrény külső oldalán négy alak volt látható: Sziléziai Hedvig, Boldog Kinga, Szent Brigitta és Boldog Hedvig a következő aláírással: ,,Boldog Hedvig királynő, Jagelló László hitvese, meghalt 1399-ben”. A képen Hedvig a feszület előtt térdelt királyi ruhában, feje körül glóriával.
A lengyel püspöki kar 1933. szeptember 29-én Czestochowában tartott ülésén egyhangúlag elhatározta, hogy ismét kéri Hedvig — vagy ahogy a lengyelek mondják: Jadwiga — boldoggá avatását. Az eljárást 1950-ben fölújították.
II. János Pál pápa 1997. június 8-án avatta szentté Krakkóban.
Ter 18,1-10a
Ezután az Úr megjelent neki Mamre völgyében, amikor a legforróbb napszakban éppen a sátra nyílásában üldögélt. Amint fölemelte szemét, megjelent neki három férfi, s megállt ott a közelében. Amikor észrevette őket, a sátra ajtajából eléjük szaladt, földig borult előttük, és így szólt: ,,Uram, ha kegyelmet találtam szemed előtt, ne haladj el szolgád mellett! Hadd hozzak egy kis vizet, mossátok meg lábatokat, és pihenjetek le a fa alatt! Teszek majd elétek egy falat kenyeret is, hogy felüdítsétek magatokat, aztán tovább mehettek, hiszen azért tértetek erre szolgátok felé!” Azok így szóltak: ,,Tégy, ahogy mondtad!” Besietett erre Ábrahám a sátorba Sárához, és azt mondta neki: ,,Siess, keverj be három véka lisztlángot, s készíts hamuban sült lepényt!” Maga pedig elfutott a csordához, hozott onnan egy fiatal borjút a javából, odaadta a legénynek, s az sietve elkészítette. Aztán fogta a vajat, a tejet és a borjút, amelyet készíttetett, és eléjük tette, ő maga pedig odaállt melléjük a fa alá. Azok, miután ettek, így szóltak hozzá: ,,Hol van Sára, a feleséged?” Ő azt felelte: ,,Itt, benn a sátorban.” Erre az egyikük azt mondta neki: ,,Egy esztendő múlva, ilyen időtájban, visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának, a feleségednek.” Amint Sára a sátor ajtaja mögött meghallotta ezt, elnevette magát.
Kol 1,24-28
Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, testének, az egyháznak javára, amelynek én szolgája lettem az Istentől értetek kapott tisztségnél fogva, hogy teljesen érvényt szerezzek Isten igéjének, a titoknak, amely századok és nemzedékek óta el volt rejtve, de amelyet most kinyilatkoztatott szentjeinek. Velük akarta Isten megismertetni ennek a titoknak dicsőséges gazdagságát a pogányok között. Ez a titok pedig nem más, mint a bennetek lévő Krisztus, a dicsőség reménye. Mi őt hirdetjük, amikor minden embert intünk és tanítunk teljes bölcsességgel, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Krisztusban.
Lk 10,38-42
Történt pedig, hogy amikor továbbmentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait, Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: ,,Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!” Az Úr ezt válaszolta neki: ,,Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.
Gondolkodtató melankólia 
Vélemény, hozzászólás?