Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

július 19, 2010 havi archívum

2010. július 18.

Mint nagyítóüveg a tárgyakat, a Szentlélek nagynak látatja velünk a jót és a rosszat. A Szentlélekkel az ember mindent nagyban lát: látjuk Istenért végzett legkisebb cselekedeteink nagyságát, és látjuk a legkisebb hibák nagyságát.

2010. július 17.

Akiben a Szentlélek lakik, nem mondhat gonoszat, mert a Szentlélek minden gyümölcse jó.

2010. július 16.

Fontos megtudnunk, hogy ki is vezet bennünket. Ha nem a Szentlélek, akkor jótetteinknek nincs igazán se eredménye, se íze, zamata. Ha a Szentlélek, akkor meleg boldogság jár a jótettel; szinte meghalunk a gyönyörűségtől.

2010. július 15.

A Szentlélek megtelepszik az igazak lelkében, mint galamb a fészkében. A tiszta lélekben költi a jó vágyakat, ahogy a madár költi fiókáit.

2010. július 14.

A halat nem bántja, hogy túl sok a víz, a jó keresztényt sem bántja soha, hogy túl sokat időzik a jó Istennel. Akadnak, akik számára unalmas a vallás; ez csak azért van, mert nincs bennük a Szentlélek.

2010. július 13.

A Szentlélek úgy pihen a tiszta lélekben, mint valami rózsaágyon. Távozóban olyan jó illatot hagy hátra a lélekben, mint a virágpompában álló szőlő.

2010. július 12.

A Szentlélek által vezetett ember számára úgy tűnik, a világ nem is létezik. A világ számára pedig úgy tűnik, hogy Isten nem létezik.

2010. július 19. B év, évközi idő, 16. hét, hétfő A nap liturgikus színe: zöld

Zs 49

Ászáf zsoltára. Szól az Úr, az istenek Istene, és szólítja a földet napkelettől napnyugatig. Felragyog Sionból ékes szépséggel az Isten. Jön íme, Isten, íme, jön a mi Istenünk és nem hallgat: színe előtt emésztő tűz, körülötte hatalmas förgeteg. Szólítja onnan felülről az eget s a földet, hogy népe fölött ítélkezzék: ,,Gyűjtsétek elém szentjeimet, akik az áldozatban szövetségre léptek velem.” Igazságát hirdetik az egek, mert Isten tart ítéletet. ,,Halljad én népem, hadd beszéljek, Izrael, hadd tegyek bizonyságot ellened: Én Isten, a te Istened vagyok. Nem áldozataidért perelek veled, hisz égő áldozataid folyton előttem vannak. Nem veszek el házadból fiatal bikákat, sem nyájaidból kecskebakokat. Mert enyém az erdő minden vadja, az állatok ezrei a hegyekben. Ismerem az ég minden madarát, és ami csak mozog a mezőn, az enyém. Ha éheznék, nem kellene neked szólnom, mert enyém a földkereksége, s mindaz, ami betölti. Eszem-e én a bikák húsát, iszom-e én a kecskebakok vérét? Dicséretet mutass be áldozatul Istennek, és teljesítsd fogadalmaidat a Fölségesnek; Hívj segítségül a szorongatás napján: megmentelek, és te dicsérni fogsz engem.” A bűnöshöz azonban így szól az Isten: ,,Miért beszélsz te parancsolataimról, s miért veszed szádra szövetségemet? Hiszen te gyűlölöd a fegyelmet, és hátad mögé veted szavaimat. Ha tolvajt láttál, vele tartottál, házasságtörőkkel közösködtél. Szád gonoszságot árasztott, és nyelved csalárdságot szőtt. Leültél és testvéred ellen beszéltél, és gáncsot vetettél anyád fia elé. Így cselekedtél, s mivel én hallgattam, azt hitted, hogy olyan vagyok, mint te. Pedig perbeszállok veled és mindezt felhozom ellened. Értsétek meg ezt ti, akik megfeledkeztek Istenről, nehogy védtelenek legyetek, amikor elragadlak titeket! Aki a dicséret áldozatát mutatja be, az tisztel engem, és aki bűntelenül jár az úton, annak mutatom meg Isten üdvösségét.”

Mik 6,1-4.6-8

Halljátok meg, amit az Úr mond: ,,Rajta, szállj perbe a hegyek előtt, és hallják meg szavadat a dombok.” Hallják meg az Úr perelő szavát a hegyek és a föld erős alapjai, mert az Úrnak pere van népével, és Izraellel perbe száll. ,,Én népem, mit tettem neked? Vagy miben voltam terhedre? Felelj nekem! Talán mert kihoztalak Egyiptom földjéről, és megszabadítottalak a rabszolgaházból, és elküldtem előtted Mózest, Áront és Mirjámot? ,,Hogyan áldozzam méltóképpen az Úrnak? Hajtsak-e térdet a fölséges Istennek? Vigyek-e neki egészen elégő áldozatokat és egyesztendős borjúkat? Meg lehet-e engesztelni az Urat kosok ezreivel, vagy az olajpatakok sok ezrével? Adjam-e oda elsőszülöttemet vétkemért, ágyékom gyümölcsét életem bűnéért?” Megmondta neked, ember, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: azt, hogy mindenképpen igazságot cselekedj, szeresd az irgalmasságot, és hűségesen járj Isteneddel.

Mt 12,38-42

Ekkor az írástudók és farizeusok közül egyesek azt mondták neki: ,,Mester, szeretnénk tőled egy jelet látni.” Ő azt válaszolta nekik: ,,A gonosz és parázna nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, csak Jónás próféta jelét. Mert amint Jónás a cethal gyomrában volt három nap és három éjjel [Jón 2,1], úgy lesz az Emberfia is a föld szívében három nap és három éjjel. A ninivei férfiak föltámadnak majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és el fogják ítélni azt, mert ők megtértek Jónás igehirdetésére [Jón 3,5]; és íme, nagyobb van itt, mint Jónás. Dél királynője [1 Kir 10,1-10] föl fog támadni az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és el fogja ítélni azt, mert ő eljött a föld határairól, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét; és íme, nagyobb van itt, mint Salamon.

2010. július 19. – Hétfo

Néhány írástudó és farizeus így szólt egyszer Jézushoz: “Mester, jelet
szeretnénk toled látni.” Jézus így válaszolt: “Ez a gonosz és hutlen
nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét.
Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában,
úgy lesz az Emberfia három nap és három éjjel a föld szívében. A ninivei
férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik
ezt a nemzedéket, mert ok megtértek Jónás prédikálására. Ámde itt nagyobb
van, mint Jónás. Dél királynoje feltámad az ítéletkor ezzel a nemzedékkel
együtt, és elítéli ezt a nemzedéket, hiszen o a föld végso határáról is
eljött, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét. Itt pedig nagyobb valaki
van, mint Salamon.”
Mt 12,38-42

Elmélkedés:

A vallási vezetok jeleket követelnek Jézustól, azaz csodákat akarnak
látni, amelyek igazolják Jézus isteni hatalmát. Hitünk erosítésére néha
talán mi is csodajeleket szeretnénk látni. De Jézus válasza figyelmeztet
minket is, hogy a csodák kérése és várása önmagában hiábavaló dolog. A
nagy jel már megadatott számunkra, s ez Krisztus feltámadása. Nem kell
újabbat kérnünk, hanem hinnünk kell a feltámadásban, a halhatatlanságban,
az élet gyozelmében a halál felett és az örök életben. Jézus feltámadása
olyan esemény, amelynek hatása van minden ember életére. A halhatatlan
Krisztushoz kell huségesnek maradnunk ahhoz, hogy mi is feltámadjunk az
örök életre.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Te tanúsítod, Istenem, hogy semmi sem vigasztalhat meg engem, semmi
teremtett dolog meg nem nyugtathat, csak te, én Istenem, akit vágyva
vágyok örökké szemlélni.
De ez meg lehetetlen ebben a halandó életben, azért nagy türelemre kell
fognom magam, s minden vágyakozásommal együtt kezedbe kell tennem
lelkemet.
Hiszen a szentek is, Uram, akik már veled együtt ujjonganak a mennyben,
míg éltek, nagy türelemmel várták dicsoséged napjának fölvirradását.
Amit ok hittek, azt hiszem én is, amit ok reméltek, azt remélem, ahová ok
elérkeztek, bízva bízom, hogy kegyelmeddel én is eljutok oda.
Kempis Tamás

19. hétfő

Mik 6,1-4.6-8; Zs 49; Mt 12,38-42
Élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos!

Mik 6,1-4.6-8

Halljátok meg, amit az Úr mond: ,,Rajta, szállj perbe a hegyek előtt, és hallják meg szavadat a dombok.’ Hallják meg az Úr perelő szavát a hegyek és a föld erős alapjai, mert az Úrnak pere van népével, és Izraellel perbe száll. ,,Én népem, mit tettem neked? Vagy miben voltam terhedre? Felelj nekem! Talán mert kihoztalak Egyiptom földjéről, és megszabadítottalak a rabszolgaházból, és elküldtem előtted Mózest, Áront és Mirjámot? ,,Hogyan áldozzam méltóképpen az Úrnak? Hajtsak-e térdet a fölséges Istennek? Vigyek-e neki egészen elégő áldozatokat és egyesztendős borjúkat? Meg lehet-e engesztelni az Urat kosok ezreivel, vagy az olajpatakok sok ezrével? Adjam-e oda elsőszülöttemet vétkemért, ágyékom gyümölcsét életem bűnéért?’ Megmondta neked, ember, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: azt, hogy mindenképpen igazságot cselekedj, szeresd az irgalmasságot, és hűségesen járj Isteneddel.

Zs 49

Ászáf zsoltára. Szól az Úr, az istenek Istene, és szólítja a földet napkelettől napnyugatig. Felragyog Sionból ékes szépséggel az Isten. Jön íme, Isten, íme, jön a mi Istenünk és nem hallgat: színe előtt emésztő tűz, körülötte hatalmas förgeteg. Szólítja onnan felülről az eget s a földet, hogy népe fölött ítélkezzék: ,,Gyűjtsétek elém szentjeimet, akik az áldozatban szövetségre léptek velem.’ Igazságát hirdetik az egek, mert Isten tart ítéletet. ,,Halljad én népem, hadd beszéljek, Izrael, hadd tegyek bizonyságot ellened: Én Isten, a te Istened vagyok. Nem áldozataidért perelek veled, hisz égő áldozataid folyton előttem vannak. Nem veszek el házadból fiatal bikákat, sem nyájaidból kecskebakokat. Mert enyém az erdő minden vadja, az állatok ezrei a hegyekben. Ismerem az ég minden madarát, és ami csak mozog a mezőn, az enyém. Ha éheznék, nem kellene neked szólnom, mert enyém a földkereksége, s mindaz, ami betölti. Eszem-e én a bikák húsát, iszom-e én a kecskebakok vérét? Dicséretet mutass be áldozatul Istennek, és teljesítsd fogadalmaidat a Fölségesnek; Hívj segítségül a szorongatás napján: megmentelek, és te dicsérni fogsz engem.’ A bűnöshöz azonban így szól az Isten: ,,Miért beszélsz te parancsolataimról, s miért veszed szádra szövetségemet? Hiszen te gyűlölöd a fegyelmet, és hátad mögé veted szavaimat. Ha tolvajt láttál, vele tartottál, házasságtörőkkel közösködtél. Szád gonoszságot árasztott, és nyelved csalárdságot szőtt. Leültél és testvéred ellen beszéltél, és gáncsot vetettél anyád fia elé. Így cselekedtél, s mivel én hallgattam, azt hitted, hogy olyan vagyok, mint te. Pedig perbeszállok veled és mindezt felhozom ellened. Értsétek meg ezt ti, akik megfeledkeztek Istenről, nehogy védtelenek legyetek, amikor elragadlak titeket! Aki a dicséret áldozatát mutatja be, az tisztel engem, és aki bűntelenül jár az úton, annak mutatom meg Isten üdvösségét.’

Mt 12,38-42

Ekkor az írástudók és farizeusok közül egyesek azt mondták neki: ,,Mester, szeretnénk tőled egy jelet látni.’ Ő azt válaszolta nekik: ,,A gonosz és parázna nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, csak Jónás próféta jelét. Mert amint Jónás a cethal gyomrában volt három nap és három éjjel [Jón 2,1], úgy lesz az Emberfia is a föld szívében három nap és három éjjel. A ninivei férfiak föltámadnak majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és el fogják ítélni azt, mert ők megtértek Jónás igehirdetésére [Jón 3,5]; és íme, nagyobb van itt, mint Jónás. Dél királynője [1 Kir 10,1-10] föl fog támadni az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és el fogja ítélni azt, mert ő eljött a föld határairól, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét; és íme, nagyobb van itt, mint Salamon.