Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

2010. július 26. B év, évközi idő, 17. hét, hétfő (Szent Joakim és Szent Anna, Szűz Mária szülei) A nap liturgikus színe: zöld

Anna és Joakim csendes, észrevétlen életet éltek. Életüket gyümölcséről, a Szűzanyáról lehet felismerni. Ma is szükség van csendben szolgáló, szerető emberekre, akik Isten szeretetét élik és tanúsítják.

Szent Anna talán nem is sejtette, kit bízott gondjaira Isten, amikor Mária édesanyja lett. Becsülettel tette dolgát, hitre, imádságra nevelte lányát. Sokszor mi is csak később vesszük észre, milyen nagy dolgot tett velünk az Isten. Legyünk mindig hálásak Istennek.

Jézus Krisztus test szerinti nagyszüleinek, Szent Joakimnak és Szent Annának emléknapját tarja az Egyház. Az ő gyermekük volt a Boldogságos Szűz Mária. A II. századig visszamenő hagyomány nevezi meg a Boldogságos Szűz Mária szüleit. Szent Annát már a VI. századtól tisztelték Keleten, kultusza Nyugaton a X. században terjedt el. Szent Joakim tisztelete az újkorban fejlődött ki.

1. Köszönjük hosszú életünk minden napját! Hogy sokat láttunk és hallottunk az Örömhír beteljesedéséből! Adj éveinknek minden korban jó termést, érett gyümölcsöket! Hallgass meg, Urunk!
2. Adj jó egészséget a nagyszülőknek, szép és tartalmas éveket, áldd meg őket azzal, hogy meg nem szűnő reménnyel nézzenek a jövőbe! Hallgass meg, Urunk!
3. Áldd meg őket azzal, hogy reményeiket merjék az unokáikra alapozni! Lássák bennük a jövő zálogát, mivel a fiatalok is jó úton járnak! Hallgass meg, Urunk!
4. Hallgasd meg sok nagymama és nagypapa imádságát, akik gyermekeik, unokáik megtéréséért könyörögnek! Hallgass meg, Urunk!
5. Legyen ez az ünnep sok tiszta boldogság napja a nagyszülőknek és minden névnapját ünneplő testvérünknek is!

Jer 13,1-11

Így szólt hozzám az Úr: ,,Menj, vásárolj magadnak egy lenövet, és tedd a derekadra, de vízbe ne rakd!” Megvásároltam az övet az Úr igéje szerint, és a derekamra tettem. Akkor másodszor is hangzott az Úr igéje hozzám: ,,Vedd az övet, melyet vásároltál, és a derekadon van! Kelj fel, menj az Eufráteszhez, és rejtsd el ott a sziklahasadékban!” Erre elmentem, és elrejtettem az Eufrátesznél, amint az Úr megparancsolta nekem. Történt pedig sok nap múltán, hogy az Úr ezt mondta nekem: ,,Kelj fel, menj az Eufráteszhez, és vedd el onnan az övet, melyről megparancsoltam neked, hogy rejtsd el ott!” Erre elmentem az Eufráteszhez, kiástam és elvettem az övet arról a helyről, ahova elrejtettem; de íme, az öv tönkrement, és semmire sem volt használható. Akkor hangzott az Úr igéje hozzám: ,,Így szól az Úr: Így fogom tönkretenni Júda büszkeségét és Jeruzsálem nagy büszkeségét. Ez a gonosz nép, amely vonakodik meghallgatni igéimet, szíve megátalkodottsága szerint jár, és más istenek után megy, hogy azoknak szolgáljon, és előttük boruljon le, olyan lesz, mint ez az öv, mely semmire sem használható. Mert ahogy az öv az ember derekához tapad, úgy tapasztottam magamhoz Izrael egész házát és Júda egész házát, — mondja az Úr, — hogy az én népem legyenek, hírnevem, dicsőségem és ékességem; — de nem hallgattak rám.
Mt 13,31-35

Egy másik példabeszédet is mondott nekik: ,,Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet egy ember megfogott, és elvetett a szántóföldjébe. Ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb lesz más veteményeknél. Akkora fa lesz belőle, hogy jönnek az ég madarai és az ágai közt fészkelnek” [Dán 4,8k.18]. Azután egy másik példabeszédet mondott nekik: ,,Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet egy asszony megfogott, és belekeverte három merőnyi lisztbe, amíg meg nem kelt az egész.” Mindezeket Jézus példabeszédekben mondta el a tömegnek. Példabeszéd nélkül semmit sem mondott nekik, hogy beteljesedjék, amit a próféta mondott: ,,Példabeszédekre nyitom ajkamat, kijelentem a világ alapítása óta elrejtett dolgokat” [Zsolt 78,2].

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: