Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

2010. július 30. B év, évközi idő, 17. hét, péntek (Aranyszavú (Krizolog) Szent Péter püspök, egyháztanító) A nap liturgikus színe: zöld

Tanúságot tenni Isten szeretetéről azok között a legnehezebb, akik legjobban ismernek. Mégis közöttük is meg kell próbálnom prófétává válni.

380 körül Imolában Bologna mellett született. 424-ben Ravenna püspökévé választották. Mély értelmű és eredeti prédikációi miatt kapta az “Aranyszavú” nevet. Egyike a legjelentősebb keresztény íróknak. Szoros kapcsolat fűzte Nagy Szent Leó pápához és a császári házhoz is. A tévtanító Eutychesszel szemben védelmezte a római pápák elsőségét. Imolában halt meg 450-ben.

Hívek könyörgése:

1. Bocsásd meg minden bűnünket, amiket beszédünkkel vagy hallgatásunkkal követtünk el! Hogy csak akkor beszéljünk, ha kell, és ne hallgassunk, amikor beszélnünk kellene! Hallgass meg, Urunk!
2. Köszönjük, hogy tanúid lehetünk! Add, hogy minden képességünkkel, tudásunkkal, egész életünkkel odaadóan szolgálatodra legyünk! Hallgass meg, Urunk!
3. Te hitelesítsd szavainkat azzal, hogy életünk legyen a fedezete! Mivel annyira gyöngék vagyunk, segíts a hiteles életben növekednünk! Hallgass meg, Urunk!
4. Tisztítsd meg szavainkat, hogy a Te irgalmadat hirdessék, mindig a hitet és reményt erősítsék, mindig vigasztaljanak és gyógyítsanak, Rólad beszéljenek! Hallgass meg, Urunk!
5. Amikor szavaink elhagynak, és már nehéz a beszéd vagy az írás, add, hogy akkor tetteink vagy akár tehetetlenségünk tanúskodjon jóságodról! Hallgass meg, Urunk!
6. Kérjük püspökeink és papjaink számára, hogy munkájuk nyomán is egyre többen találjanak rá arájuk bízottak közül saját hivatásukra és szánják magukat még teljesebben néped szolgálatára! Hallgass meg, Urunk!

Jer 26,1-9

Joakimnak, Jozija fiának, Júda királyának uralkodása kezdetén ez az ige hangzott el az Úrtól: ,,Így szól az Úr: Állj az Úr házának udvarába, és mondd el Júda minden városáról, ahonnan eljönnek leborulni az Úr házába, mindazokat az igéket, amelyekről megparancsoltam neked, hogy elmondd nekik; ne hagyj el egy szót sem! Hátha meghallgatják és megtérnek, mindenki a maga gonosz útjáról, és akkor megbánom azt a rosszat, melyet tenni szándékozom velük cselekedeteik gonoszsága miatt. Mondd tehát nekik: Így szól az Úr: Ha nem hallgattok rám, és nem jártok törvényem szerint, melyet elétek adtam, hallgatva szolgáimnak, a prófétáknak szavaira, akiket én küldök hozzátok — idejekorán küldtem, de nem hallgattatok rájuk –, akkor olyanná teszem ezt a házat, mint Síló; ezt a várost pedig átokká teszem a föld minden nemzete előtt.” Hallották a papok, a próféták és az egész nép, amint Jeremiás elmondta ezeket az igéket az Úr házában. Történt pedig, hogy amikor befejezte Jeremiás mindannak az elmondását, amit az Úr parancsára el kellett mondania az egész népnek, megragadták őt a papok, a próféták és az egész nép, s azt mondták: ,,Bizony meg kell halnod! Miért prófétáltál így az Úr nevében: ,,Mint Síló, olyan lesz ez a ház, ez a város pedig elpusztul, úgyhogy nem lesz lakója?”” Ekkor odagyűlt az egész nép Jeremiáshoz az Úr házába.
Mt 13,54-58

Azután elment a saját falujába, és tanította őket a zsinagógájukban, úgy, hogy elcsodálkoztak rajta: ,,Honnan van ennek ilyen bölcsessége és a csodái? Nem az ács fia ez? Anyját nem Máriának hívják, és a testvérei nem Jakab, József, Simon és Júdás? Nincs itt nálunk minden nővére? Honnan vette hát mindezt?” És megbotránkoztak benne. Jézus pedig azt mondta nekik: ,,Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában és a saját házában.” Nem is tett ott sok csodát a hitetlenségük miatt.

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: