Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

augusztus 8, 2010 havi archívum

2010. augusztus 8. C év, évközi idő, 19. vasárnap (Szent Domonkos áldozópap) A nap liturgikus színe: zöld

Minden átelmélkedett igazságot átadni! Ez volt szent Domonkos jelmondata. Nem csak a domonkosok, de minden megkeresztelt ember feladata is ez: a Krisztusban megélt valóság tovább adása.
A hangsúly egyaránt vonatkozik az elmélkedés fontosságára és a megosztásra is. Csak akkor lehet igaz és gyümölcsöző igehirdetésem, hitoktatásom, tanúságtételem, ha előtte “átbeszélem” az Úrral. De az elmélkedések, adorációk során kapott isteni ajándékokat is meg kell osztanom testvéreimmel, hiszen így valósulhat meg személyes életemben is szent Pál gondolata: “élek többé nem én, hanem Krisztus él bennem!”

Forrás: Ócsai József

Kedves Testvérek!

A mai evangélium középpontjában Jézus Krisztus második eljövetelére való virrasztás, várakozás áll a középpontban, amit egy szakszóval parúziának is neveznek. Keresztény hitünk kissé elfelejtett és kellőképpen ki nem emelt pontja ez. Pedig hitünk lényeges pontja ez, mert Jézus Krisztus második eljövetele egyértelművé teszi minden korok minden embere számára, hogy Jézus Krisztus a megváltó, a történelem ura, aki végérvényesen győzött a gonosz felett és erre a győzelmére és isteni életében való részesedésére meghívott minden embert Isten Országába.

Amikor az imént hallott evangéliumi szakasz íródott valamikor az első század második felében, az őskeresztény Egyház ideje volt még. Az Egyház indulásakor kezdetben még nagyon erős Jézus második eljövetelébe vetett hit, hogy Jézus még az első keresztények életében visszajön. Nap mint nap várták. A szentírásból ránk maradt várakozásuk egy gyakran imádkozott fohásza: Marana tha!, ami magyarul azt jelenti: Jöjj el, Uram! Az evangélium írásának idején a kezdeti lelkesedés, a feszültség, vagy éberség már megfogyatkozott az Egyházban. Az égi javak iránti vágyak meggyengültek, és az Úr várása alábbhagyott. A lelkek már nem fordulnak feléje olyan lelkesen és örömmel. Úgy gondolják, hogy az Úr késlekedik. Ezért visszatérnek a földi javakhoz: szórakoznak, ünnepségeket rendeznek, isznak és esznek, mintha mást már nem várhatnának. Az evangélista Jézus eme szavainak idézésével a kezdeti lelkesedést akarta újra fölszítani.

Ami akkor – Jézus mennybemenetele után néhány évtizeddel jogos felszólítás volt az evangélista – és végső soron az evangélium írását irányító sugalmazó Szentlélek által – az ma 2000 évvel a mennybemenetel után annál inkább aktuálisabb.

Az Egyház története során Krisztus második eljövetelének várása lassan a háttérbe szorult. Néha még az Egyház külső megmozdulásai is azirányba mutatott, hogy nem olyan lényeges Krisztus második eljövetele. A középkor végén az Egyház nagy intézményeivel és birtokaival úgy nézett ki, mintha még az is az evilági életre rendezkedett volna be, s tagjaitól sem vár mást, mint hogy tisztességesen éljenek, hogy majd – szinte mellesleg – az örök hazába jussnak.

A mai vasárnap üzenetében fontos, hogy felfedezzétek: Jézus bármikor eljöhet, de annak idejét senki ember nem ismeri. Mert ahogy Krisztus mondta: “Azt a napot és órát nem tudja senki, az ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya.” Éppen ezért fölösleges minden erőfeszítés az eljövetel pontos dátumának megállapítására. Főként a különböző szekták kísérleteznek azzal, hogy az eljövetel idejét percre pontosan megjövendöljék, ami persze sosem jön össze. A legújabb időpont kézenfekvő módon a 2000. év, aminek persze a fenti jézusi mondás értelmében semmi értelme. De ez nem azt jelenti, hogy ellanyhulhatunk. Tény, hogy Jézus eljön, s úgy jön el, mint a tolvaj: teljesen kiszámíthatatlan módon. S hogy eljövetele ne legyen meglepetés virrasztani kell.

A virrasztás éber várakozás.

Várakozás, mert a második vagy harmadik őrváltáskor is eljöhet, vagyis hajnalban, a legváratlanabb időpontban, amikor már szinte lemondunk arról, hogy valaha eljön.

Éber várakozás, ami azt jelenti, hogy nem tétlenül várakozunk, mint egy pályaudvaron az induló vonatra. Várakozásunk idejét jócselekedetekkel kell kitölteni, mert így lehetünk mi is hű és okos sáfárok, akikkel eljövendő Urunk meg lesz elégedve, ha ebben a tevékenységben talál minket.

Kezünkben legyen égő gyertya, ami a világosság, az ébrenlét jele. Ahol éjszaka világító ablakot látunk, ott még ébren vannak. De végső soron nekünk kell mások számára ilyen égő gyertyává, és égő lámpásokká válnunk.

Az Úr várása olyan várakozás, amelynek az a rendeltetése, hogy minden más értéknél nagyobb örömmel töltse el a lelkeket. A keresztény ember égő lámpás. A mások útjának megvilágítása mindig nehéz feladat, de ez az, ami életének értelmet ad, és ebben áll küldetése. A körülvevő világunk ebben a feladatában egyáltalán nem segíti a keresztény embert. Sőt, egyre inkább csak akadályozza. Körülvevő világunk az örök földi létre van berendezkedve, pedig a napnál világosabb, hogy az ember nem él örökké ezen a földön. Minden ellenkező hatás ellenére nekünk keresztényeknek nem szabad megfeledkeznünk az igazságról, melyet kaptunk a keresztség által. Kevesen vagyunk, s egyre kevesebben leszünk mi keresztények, akiknél az igazság van. Kissebségünk félelemmel és bizonytalansággal tölt el bennünket, hogy talán nincs is igazunk, hogy talán mégis a világnak van igaza, hisz mindenki azt mondja.

Ne felejtsük el azonban Krisztus Urunk ma hallott szavait: “Ne félj te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja az országot.” Ti vagytok Isten választott népe, amely ez eljövendő Isten Országának részese lesz. Nektek vállalni kell a tanúságtételt, mert ha ti nem, akkor senki. Főleg nektek, mert ti éltek a világban olyanok között, akik távol kerültek Istentől, ti mutattok jó vagy rossz példát ezeknek az embereknek. “Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon”. Sokat kaptunk és így nagy a felelősségünk, mert miránk keresztényekre van bízva leginkább az igazság, hogy mi az ember boldogságának kulcsa: Istenre bízni magát.

S ne feledjétek, hogy egy ilyen jócselekedetekkel átvirrasztott várakozás, emberélet után azt ígérte Krisztus, hogy “felövezi magát, asztalhoz ültet bennünket, körüljár és felszolgál nekünk”. Az Isten nekünk, az embereknek, a teremtményeinek fog szolgálni egy olyan örökkévalóságban, amelyet “Szem nem látott fül nem hallott, emberi szív föl nem fogott, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.”

Ámen.

Bölcs 18,6-9

Előre hírét vették atyáink ennek az éjnek, hogy jól ismerve az esküvéseket, amelyekben hittek, bátrak legyenek. Így bizalommal várta néped az igazak szabadulását és az istentelenek vesztét. Amivel ugyanis az ellenséget sújtottad, azzal minket, akiket hívtál, felmagasztaltál. Mert titokban áldoztak jámbor atyák igaz gyermekei, s egy lélekkel vállalták az igazságos törvényt, hogy jóban és bajban egyaránt osztoznak az igazak, és felhangzottak tőlük az atyák énekei.
Zsid 11,1-2.8-19

A hit pedig alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak, amit nem látunk. A régiek erről tettek tanúságot. Mivel hitt, azért engedelmeskedett az, akit Ábrahámnak hívnak, hogy elköltözzék arra a helyre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elköltözött [Ter 12,1.4], bár nem tudta, hová megy. Mivel hitt, azért tartózkodott az ígéret földjén, mint idegen földön, sátrakban lakva [Ter 26,3] Izsákkal és Jákobbal, az ígéretek társörököseivel; várta ugyanis a szilárd alapokon álló várost, amelynek Isten az építője és alkotója. Mivel hitt, azért nyert még a meddő Sára is erőt magzat foganására, még idején túl is, mert hűségesnek hitte azt, aki az ígéretet tette. Ezért származtak egy embertől — és pedig egy ereje vesztettől — olyan sokan, mint az ég csillagai, és mint a megszámlálhatatlan homok, amely a tenger partján van [Ter 22,17]. Ők mindannyian hitben haltak meg, anélkül, hogy elnyerték volna az ígéreteket. Csak messziről szemlélték és üdvözölték azokat, és megvallották, hogy zarándokok és jövevények a földön. Mert akik így beszélnek, azt jelzik, hogy hazát keresnek. Ha ugyanarra gondoltak volna, amelyből kiköltöztek, lett volna még idejük visszatérni, ők azonban a jobb felé törekszenek, a mennyei felé. Ezért Isten nem szégyelli őket, amikor őt Istenüknek hívják, hisz várost készített nekik. Mivel hitt, azért áldozta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett; feláldozta egyszülöttjét [Ter 22,1-2], aki az ígéreteket kapta, mikor azt mondták neki: Izsák utódait hívják majd utódaidnak [Ter 21,12 G]. Hitt ugyanis abban, hogy Istennek van hatalma a halálból is életre kelteni; ezért fiát — előképül — vissza is nyerte.
Lk 12,32-48

Ne félj, te kisded nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot. Adjátok el, amitek van, és adjátok oda adomány gyanánt; készítsetek magatoknak el nem avuló erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem fér hozzá, és a moly meg nem rágja. Mert ahol a kincsetek, ott lesz a szívetek is. Legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják, mikor visszatér a menyegzőről, hogy mihelyt jön és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket az úr ébren talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, aztán megy, és kiszolgálja őket. S ha a második őrváltáskor vagy a harmadik őrváltáskor jön, és így találja őket, boldogok azok a szolgák. Azt is tudjátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni a házába. Ti is legyetek készen, mert amelyik órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia. Péter ekkor megkérdezte: Uram! Nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek? Az Úr így válaszolt: Mit gondolsz, ki az a hű és okos intéző, akit az úr a házanépe fölé rendel, hogy idejében kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, akit ura ebben a munkában talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: minden vagyona fölé rendeli őt. De ha ez a szolga azt mondja magában: Késik az én uram, és verni kezdi a szolgákat és szolgálókat, eszik-iszik és részegeskedik, megjön annak a szolgának az ura azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyet nem ismer. Kegyetlenül megbünteti és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga pedig, aki ismerte ura akaratát, de nem hajtotta végre azt és nem cselekedett akarata szerint, sok verést fog kapni. Aki pedig nem ismerte, és úgy tette azt, amiért büntetést érdemel, kevesebb verést kap. Mert attól, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és attól, akire sokat bíztak, többet fognak számon kérni.

2010. augusztus 8. – Évközi 19. vasárnap

Abban az idoben Jézus így szólt tanítványaihoz: ?Csípotök legyen
felövezve, kezetekben pedig égo gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan
emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzorol és
zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk
megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát,
asztalhoz ülteti oket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy
a harmadik orváltáskor érkezve is így találja oket, boldogok azok a
szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a
tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát,
mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.?
Lk 12,35-40

Elmélkedés:

A várakozás értéke
Még kispap voltam, amikor egy alkalommal Jáki Szaniszló, a világszerte
ismert teológus volt a szeminárium vendége. Kivételes alkalomnak
számított, hogy az évtizedek óta Amerikában élo és dolgozó bencés
szerzetes, aki tudományos munkásságáért számos díjat és elismerést kapott,
nekünk, bárdolatlan elméju kispapoknak tart eloadást. Akkoriban jelent meg
magyar nyelven a tudós papnak két könyve is: az egyik a Péter apostolnak
adott jelképes kulcsokról (Az Ország kulcsai), a másik pedig Péterrol, a
szikláról szólt (Erre a sziklára), s a nekünk szánt eloadásnak is ez volt
a témája. Szaniszló atya nagy lelkesedéssel és egészen közérthetoen
kezdett el beszélni a kulcsokról meg a szikláról, s mi mindannyian hasonló
lelkesedéssel figyeltünk szavaira. Már legalább fél órája beszélt, de
nekem úgy tunt, hogy még mindig csak a bevezetot mondja és hamarosan rátér
a fo témára. Egy újabb 30 után már kicsit sokalltam a bevezetot, s alig
vártam, hogy végre rátérjünk a kulcsok és a szikla igazi mondanivalójára.
Az eloadás pedig folytatódott, elokerült a diavetíto, láthattunk sok-sok
érdekes képet a kulcsokról meg a szikláról, és úgy elszállt a másfél óra,
hogy én még mindig azt hittem, hogy ez csak a bevezetés volt, s vártam,
hogy rátérjünk végre a lényegre. A hiba természetesen nem a tudós pap
nagyszeru eloadásában volt, hanem bennem, aki talán nem is tudtam, hogy
mire kell figyelni, s valami mást vártam. Hamar levontam magamnak a
tanulságot: értékes események, találkozások szállhatnak el mellettem, ha
nem veszem észre, hogy már éppen azt kapom, amit vártam.

A mai evangélium arra figyelmeztet minket, hogy életünk egy nagy várakozás
a Jézussal való találkozásra. Úgy várakozunk, hogy közben már meg is
kaptuk ot. Vegyük észre jelenlétét! És meg kell tanulnunk türelmesen
várakozni. A szántóveto ember amikor elveti a földbe a magot, nem mehet
mindjárt másnap aratni. Türelmesen kell várnia hónapokon keresztül, amíg
eljön az aratás ideje. Türelmetlensége nem fogja siettetni a magok
fejlodését. Az imént hallott evangéliumban várakozó szolgákról, éjszakai
orségben lévo emberekrol hallottunk. Az orök biztosan várják az
orségváltást, hogy pihenni mehessenek, de itt nem ez a lényeg. Az orök azt
várják, hogy hazaérjen az úr, a ház gazdája. Az orök és a szolgák tudják,
hogy kire várnak, s tudják, hogy a gazdájuk biztosan meg fog érkezni.

A cselekvo, a szüntelenül tevékenykedo ember nagy kísértése, hogy azonnali
eredményt vár. Igen, ez valóban kísértés, mert azt gondoljuk, hogy csupán
a magunk munkája hozza meg az eredményt, s nem hagyunk lehetoséget
Istennek, hogy az általunk megtett, megkezdett jót tökéletessé tegye.
Érdemes megtanulnunk csendesen, figyelve várakozni, mint az orök. Nem
siettetni a találkozásokat, nem elébe szaladni az eseményeknek, csak várni
türelemmel, hogy hozzánk érjenek. Az Úr állandóan úton van felénk.
Közeledik, a maga tempójában érkezik, úgy, hogy be tudjuk fogadni. Hiába
kapkodnánk, hiába eroltetnénk a mihamarabbi találkozást, hiszen lehet,
hogy éppen mi nem vagyunk még felkészültek a találkozásra.

Az evangéliumban szerepelt, hogy a hazatéro úr, megvendégeli a szolgákat
és azokat, akik várták ot. Micsoda meglepo fordulat! A várakozás mindig
izgalmas, mert meglepetést hozhat, valamit, ami nem várható, s foként nem
elvárható. A várakozás meglepoen nagy jót hozhat nekünk. És itt értjük
meg, hogy a várakozás miért nem elfecsérelt ido. Vannak, akik azt
gondolják, hogy nem érdemes várakozással pazarolni a drága idot. Én
egészen másként gondolom: a várakozás percei, órái, napjai meghozzák
gyümölcsüket, mert közben maga Isten tevékenykedik bennünk csendesen.
Jelenlétének észrevétele a szolgák számára a boldogság forrása.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus, taníts meg engem az alázatos és türelmes várakozásra! Taníts
meg engem arra, hogy téged érdemes várnom, a veled való végso találkozást!
Taníts meg engem arra, hogy ne azonnali eredményt várjak, hanem türelemmel
várjam a te kegyelmed növekedését bennem.