Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

2010. augusztus 9. – Hétfo, A keresztrol nevezett Szent Teréz Benedikta (Edith Stein) szuz és vértanú, Európa társvédoszentje

Abban az idoben Jézus a következo példabeszédet mondta tanítványainak: A
mennyek országa olyan, mint az a tíz szuz, akik vették lámpáikat, és
kimentek a volegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A
balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak
azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a volegény, s ok
mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás
hangzott: ?Íme, a volegény! Menjetek eléje!? Erre a szüzek mindnyájan
fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat:
?Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!? Az okosak ezt
válaszolták: ?Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább
menjetek el a kereskedokhöz, és vegyetek magatoknak!? Míg azok vásárolni
mentek, megérkezett a volegény, és akik készen voltak, bementek vele a
menyegzore; az ajtó pedig bezárult. Késobb megérkezett a többi szuz is.
Így szóltak: ?Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!? De o így válaszolt:
?Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!? Virrasszatok tehát, mert
nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Mt 25,1-13

Elmélkedés:

Jézus azt tanította, hogy az embernek a földi kincsek halmozása helyett a
jócselekedeteket kell gyujtenie ahhoz, hogy bejuthasson a mennyek
országába, az üdvösségbe. Ezeket a jócselekedeteket és az imádságot
jelképezi a mai példabeszédben szereplo olaj. Ez a lelki kincs csak az
okosaknak van a birtokában, de hiányzik a balgáknak, akik megfeledkeztek
életük során a jócselekedetek gyujtésérol. Olyan kincsek ezek, amelyeket
nem lehet másoknak kölcsönadni, mindenki saját maga felelos azért, hogy az
Úr érkezésekor ne hiányozzon számára. Ennek fényében már könnyen megértjük
az evangélium mondanivalóját és nem tartjuk önzésnek az okosak
viselkedését.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Jézusom édes Szíve, én nem tudlak úgy szeretni, ahogy kell, csak általad.
Nem tudok hozzád jönni, ha nem vonzol engem. Nem tudok rád hagyatkozni, ha
te nem támogatsz. Hogy mindenem a tiéd lehessen, végy birtokodba, Uram,
hogy ne legyek többé a magamé, hanem a Tiéd.

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: