Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

2010. augusztus 11. – Szerda

Jézus egy alkalommal így oktatta tanítványait: Ha testvéred vétkezik
ellened, menj, és figyelmeztesd ot négyszemközt! Ha hallgat rád,
megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy
vagy két társat, hogy kettonek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a
dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének! Ha a hívek
közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
Bizony, mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben
is, és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony,
mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy
kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman
összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.
Mt 18,15-20

Elmélkedés:

A mai evangéliumban arra ad Jézus javaslatot, hogy az egymás közti
nézeteltéréseket miként lehet testvéri módon elrendezni. Azt tanácsolja,
hogy igyekezzünk jó hatással lenni másokra, amikor valamilyen hibára
figyelmeztetünk. Jól tudjuk, hogy milyen nehéz beismerni a hibát, s talán
még nehezebb változtatni önmagunkon. Ha jószándékkal szeretnénk másoknak
segíteni, hogy kijavítsák hibáikat és felülemelkedjenek emberi
gyengeségeiket, akkor ? bármennyire is furcsának tunik ? a változást
magunkon kell elkezdenünk. Szavakkal nagyon nehéz bárkit is meggyozni,
hogy változzon meg, de ha mi képesek vagyunk a javulásra, akkor ez példa
lehet másoknak. Természetesen elofordulhat az is, hogy nekünk sem megy a
változás. De ez figyelmeztessen minket, hogy legyünk türelmesek másokkal.
Elsosorban ne a másik emberben található rosszal küzdjünk, hanem azzal,
ami bennünk van.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Ha megszuntél adni, megszuntél Szeretni,
Ha megszuntél szeretni, megszuntél Növekedni,
Ha megszuntél növekedni, megszuntél Tökéletesedni,
Ha megszuntél tökéletesedni, megszuntél kibontakozni Istenben,
Mert Szeretni annyi, mint Isten útjára lépni, Vele kapcsolatot találni.

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: