Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

2010. augusztus 15. – Vasárnap, Szuz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony)

Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába
sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor
Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat,
és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: Áldott
vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse? De hogyan
lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe
csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat!
Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!
Mária megszólalt:
Magasztalja lelkem az Urat,
és szívem ujjong megváltó Istenemben!
Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát,
lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Nagy dolgokat muvelt velem a Hatalmas, szentséges az o neve!
Irgalma nemzedékrol nemzedékre száll, mindazokra, akik félik ot.
Nagyszeru dolgot tett karja ereje,
széjjelszórta mind a gogös szívueket.
Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat,
és felmagasztalta az alázatosakat.
Az éhezoket elhalmozta minden jóval,
de a gazdagokat elküldte üres kézzel.
Felkarolta gyermekét, Izraelt,
megemlékezve irgalmasságáról,
amint atyáinknak megígérte:
Ábrahámnak és utódainak mindörökre!
Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az
otthonába.
Lk 1,39-56

Elmélkedés:

Mire jutnánk nélküled?
A kórházakkal kapcsolatban a legtöbbünknek kellemetlen élmények jutnak az
eszébe. Ezzel így van Eszter is, akirol még nem meséltem, bár a neve
ismerosen csenghet. Szóval, Eszternek sem szép emlékek jutnak az eszébe,
ha megemlítik neki a kórházat, s ennek több oka is van. Egy alkalommal
például akkor járt kórházban, amikor a testvére egy komoly vírusos
fertozést kapott és hetekig volt ott, s rossz érzése akkor sem
csillapodott, amikor egészségesen jöhetett haza. Még rosszabb emlék volt
számára, hogy a kórházban látta utoljára dédmamáját, aki 95 évesen halt
meg. Amikor pedig Eszternek kellett egy kis baleset okozta agyrázkódás
miatt néhány napig megfigyelésen lennie a kórházban, bármennyire is voltak
kedvesek hozzá az ápolónovérek, véglegesen besorolta a kórházat a nem
szimpatikus helyek közé. Mindezek után teljesen értheto, hogy mekkora volt
a 12 esztendos lány aggodalma és félelme, amikor édesanyjának kellett
kórházba mennie. A család örömteli esemény elé nézett: a negyedik gyermek
születését várták. Eszter is örült, hogy újabb kistestvére lesz, de sehogy
sem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy éppen egy kórházban kell
megszületnie. Természetesen minden nap bementek az édesanyához látogatóba.
Egy ilyen látogatás alkalmával történt, hogy már éppen búcsúztak, az
anyuka mindhárom gyermeke homlokára kis keresztet rajzolt, és lelkükre
kötötte, hogy vigyázzanak magukra. A gyerekek kicsit fájó szívvel léptek
ki a kórterembol édesapjukkal együtt, amikor Eszter, aki nagyon féltette
édesanyját a kórház miatt, gyorsan visszaszaladt hozzá, megölelte és ezt
mondta neki: Te is vigyázz magadra, anya, mert nélküled mit csinálnánk?
Ilyen a gyermeki aggodalom és ragaszkodás az édesanyához!

A mai napon ilyen gyermeki ragaszkodással és nagy bizalommal sietünk Jézus
édesanyja és a mi égi édesanyánk elé: Vigyázz reánk az égbol, ó Szuzanya,
mert nélküled mit csinálnánk? Oltalmazz bennünket mindennapi nehézségeink
közepette, mert mit tehetnénk a te segítséged nélkül? Tekint ránk az égbol
és segíts megtalálnunk az utat, amelyen mi is a mennybe juthatunk!

Ma, Mária mennybevételének ünnepe van, s magyar egyházi nyelvben
Nagyboldogasszonynak nevezzük ezt a napot. XII. Piusz pápa egyházunk sok
évszázados hitére alapozva 1950-ben A legbokezubb Isten (Munificentissimus
Deus) kezdetu apostoli rendelkezésében hirdette ki Mária mennybevételének
hittételét, amely szerint a mindenható Isten azzal dicsoítette meg az
Istenanyát, hogy földi életpályája befejezte után testével, lelkével
felvette ot a mennyei dicsoségbe. Jézus földi édesanyja tehát eljutott a
mennyországba, hogy mindannyiunk égi édesanyja legyen.

Mivel a szentírásban nem találunk olyan részt, amelyben Mária életének
végérol lenne szó, ezért a szentmise evangéliuma nem is szólhat errol. Az
ünnepi evangéliumban Mária Erzsébetnél tett látogatásáról hallottunk. Két
leendo édesanya találkozik. Erzsébet magasztos szavakkal köszönti Máriát,
s köszöntésébol megtudjuk, hogy felismeri az ot meglátogató személyben a
Megváltó édesanyját. Ezt követoen Mária mond magasztaló imát, amelynek
elso részében egészen személyes hangon köszöni meg, hogy gyermeki
születik, majd pedig mintegy az egész emberiség nevében mond hálát Isten
üdvözíto tetteiért, amelyek közül a legfontosabb egyértelmuen Isten
Fiának, Jézusnak a világrajövetele. Mária csodálatos imájának minden
kijelentése megérne egy külön prédikációt, de most csak kettot emeljünk
ki.

Elsoként az isteni irgalmasságra figyeljünk, amelyet Mária kétszer is
megemlít. Irgalma nemzedékrol nemzedékre száll, mindazokra, akik félik ot
– mondja Mária, majd pedig: Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve
irgalmasságáról. Máriának nincs szüksége az isteni irgalomra, mint
megbocsátásra, hiszen o Isten kegyelmének köszönhetoen mentes volt a
bunöktol, nekünk azonban igenis szükségünk van az Isten megbocsátó
irgalmára. Mária imája tehát azt a vigasztalást nyújtja nekünk, akik néha
vagy talán sokszor is a bun útjára tévedünk, hogy mindig számíthatunk
Isten irgalmára. Irgalmasság nélkül, Isten megbocsátása nélkül aligha
nyerhetnénk el az üdvösséget.

Másodszor figyeljünk fel a Szuzanya hálaadó imájában arra, hogy Isten nem
a hatalmasok vagy a gazdagokat veszi pártfogásába, hanem az alázatosakat
és a szegényeket. Jézus nem ígért senkinek, sem édesanyjának, sem
tanítványainak, de nekünk sem kényelmes életet. De azt megígérte, hogy a
mennybe juthatunk, ha alázatosan tudjuk kérni Isten irgalmát és a
nehézségek ellenére is kitartunk mellette. Mutasson nekünk utat és
segítsen minket mennybe felvett Szuzanya, hogy élethivatásukat teljesítve
mi is mennyország dicsoségébe jussunk!
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Istenem, te fogantatása pillanatától kezdve megóvtad Mária lelkét a
bunöktol és földi élete befejeztével megóvtad testét a romlástól.
Irgalmasságodban bízva fohászkodom hozzád: segíts, hogy le tudjam gyozni a
rosszat magamban, s elhagyjam a bunös élet útját! A te kegyelmeddel képes
vagyok szüntelenül a menny felé törekedni, ahová Jézus édesanyja eljutott.
O oltalmazzon anyai szeretettel az égbol, hogy hivatásomat beteljesítve
eléd állhassak a mennyben, ahol irgalmas szeretettel te vársz minden
embert és engem, Istenem!

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: