Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

augusztus 22, 2010 havi archívum

2010. augusztus 22. C év, évközi idő, 21. vasárnap (Boldogságos Szűz Mária királynő) A nap liturgikus színe: zöld

Ami az evangéliumban elhangzott az a számítógépekre, számokra statisztikákra épülő jelen korunk kérdése is lehetne: “Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” Vagy csak egyszerűen: Hányan üdvözülnek? Vagy pedig egyházi körökben gyakran hallani egyfajta beteges kérdésként: hány keresztelés, elsőáldozás, bérmálás, házasságkötés volt?

Úgy tűnik, hogy a számok mindig is érdekelték az embereket, még az üdvösség és a vallás vonatkozásában is. Jézus korában is furdalta az embereket az a kérdés, hogy végül is hányan üdvözülnek. Kétféle nézet volt divatban Jézus idejében. Az egyik szerint az egész Izrael üdvözülni fog, pusztán attól, hogy Isten választott népének tagja. Egy másik elgondolás szerint pedig csak kevesen lesznek az üdvözültek. Amikor az imént idézett kérdést felteszik Jézusnak, azt várják, hogy valamelyik irányzat mellett döntsön. Jézus látszólag amellett voksol, hogy csak kevesen üdvözülnek. De válasza valójában nem a kérdésre válasz, tehát egyik irányzat mellet sem dönt. Válaszában inkább buzdítani akar, hogy törekedjünk az üdvösségre, mert az nem is olyan magától értetődően fog ölünkbe hullani, azért valamit nekünk is tennünk kell.

Jézus korának problémája ma is megvan: mégis mire számíthat a vallásos ember? Milyen lesz az üdvözültek száma – sok vagy kevés. Haszonleső szempontból közelítve a kérdéshez: megéri-e vallásosnak lenni? Vagy rendesebben föltéve a kérdést: mik a föltételei az üdvösségnek?

A kérdés megválaszolása messze meghaladja ezen prédikáció kereteit, mert végül is bizonyos szempontból erről szól egész keresztény tanításunk: mik a föltételei az üdvösségnek? Most itt csak a helyes alapvető hozzáállásról szeretnék beszélni, mindenek előtt a vallásosság két végletes magatartásának fölvázolásával.

Az egyik véglet – ami akár a mai evangélium téves értelmezéséből is eredhet – a teljesítményre törekvő vallásosság. Jézus szavait is könnyen efelé lehet értelmezni: “Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak.”

Óriási tévedés, hogy Isten a vallásosságban egyfajta teljesítményt várna el tőlünk. Isten nem teljesítményt, hanem őszinteséget és bizalmat vár el tőlünk.

De teljesítményorientált világunk gondolkodása a vallásos gondolkodásba is beférkőzött, talán jobban, mint gondolnátok.

Az az imádkozó, aki teljesítményét hangsúlyozza, bizalmatlan imádkozó, aki mihelyt azon kapja magát, hogy gondolatai szétszóródnak, imádságát újra a legelején kezdi, mert az babonás hite megzavartnak, értéktelennek tartja, ha ugyan nem egyenesen Isten megsértésének. A gyóntatásban megszámlálhatatlan esetben találkozom ilyenekkel, akik elkalandozó, elbóbiskoló imáikat számtalanszor újrakezdik, és ettől komoly, de hamis lelkiismeretfurdalást éreznek. Az ilyenek számára lehetetlen egy szabad, szeretetteli, elfogulatlan kapcsolat Istennel, hiszen már gyermekkorától kezdve a teljesítményben való gondolkodást szívta magába, amelynek lényege, hogy az Istennek őrá figyelését és kívánságainak beteljesülését csak egy meghatározott teljesítmény elérése után tudja elérni. A szeretetet állandóan ki kell érdemelni. Így természetesen nem is csoda, ha az ilyen emberben megrögződik az az érzés, hogy az Atyaisten is csak fáradságos, személyes erőfeszítés után adja szeretetét. Itt már az isteni parancsok teljesítése félelemmel teli holt engedelmességből ered, és egyáltalán nem szeretetből történik. Az hogy feltétel nélkül ajándékozza a szeretetét az Isten, és hogy egy elrontott, de megbánt életet egyetlen szavával megbocsásson, a teljesítmény-mániákus keresztény számára teljességgel abszurd gondolat. Görcsösen ragaszkodnak egyfajta átöröklött hit- és istenképhez, a régebbről hozottakat nem vizsgálják felül, és minden változásnak ellenszegülnek.

A vallásosság másik véglete az a gondolkodás, hogy könnyű üdvözülni. Elég csak egyfajta jószándék, és akkor máris üdvözülhet az ember.

Ám az elméleti tudás és a jószándék még önmagában nem üdvözíthet. Az sem elég az üdvösséghez, hogy valaki a papírforma szerint jó keresztény. Egyfajta pogány – mert kereszténynek aligha nevezhető szemlélet kezd mind jobban eluralkodni a magyar Egyházban, miszerint a szülők minden további nélkül megkereszteltetik gyermeküket, ragaszkodnak hozzá, hogy legyen elsőáldozó, bérmálkozó, vagyis essen túl mindenen, ami a szokás szerint egyházi, anélkül, hogy a legcsekélyebb elkötelezettség lenne bennük, vagy egyáltalán arról lenne valami világos fogalma, hogy mik ezek az események. Krisztus az örökkévalóság kapujában nem azt fogja számon kérni, hogy meg vagy-e keresztelve, voltál-e elsőáldozó, bérmálkozó, hanem krisztus-képmásiságot kér számon tőled. Az utolsó ítéleten is aszerint fogadja be országába az üdvözülteket, hogy: “Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek.”

Az üdvösségünkön nekünk is munkálkodnunk kell jócselekedetekkel. Mégpedig szüntelen jócselekedetekkel, mert egyszer csak “A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kinn rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón. . ő azt feleli nektek: Nem tudom honnan vagytok.”

Legyetek tehát mindig résen, éljétek mindennapjaitokat Isten Országa szerint – a szeretet vezéreljen benneteket. “Éljetek szép életet a pogányok között, hogy lássák jótetteiteket, és látogatása napján majd magasztalják az Istent, épp amiért most gonosztevőnek rágalmaznak benneteket.” – int bennünket Péter apostol levelében. Ez a szép élet, ez a szeretet az legyen, amit Istennél tapasztaltok meg a vele való kapcsolatban, az imádságban. S ha így éltek, nem érhet meglepetés benneteket, bármelyik órában is érkezik az Úr.

Az engedelmesség és alárendeltség

Valóban nagy dolog engedelmességben elöljáró hatalma alatt élni és magával szabadon nem rendelkezni. — Sokkal biztosabb engedelmesség alatt állni, mint másokat igazgatni. — Sokan inkább csak kénytelenségből vannak az engedelmesség alatt, mint szeretetből; ezeknek nagy a kínjuk, könnyen is zúgolódnak. Nem is jutnak lelki szabadságra, míg Istenért teljes szívből az engedelmesség alá nem vetik magukat. — Futkoss bár ide s tova, nem találsz nyugodalmat, csak az alázatos engedelmességben az elöljáró hatalma alatt. — A képzelődés a helyekről és helyváltoztatás sokakat megcsalt. — Igaz, mindenki örömest jár a maga esze szerint és azokhoz vonzódik, kik vele egyetértenek. — De ha Isten lelke van bennünk, szükséges, hogy néha a magunk tetszését is megvessük a békesség kedvéért. — Kicsoda oly bölcs, hogy mindent teljesen megért? — Azért túlságosan ne bízzál a saját véleményedben, hanem örömest halljad mások ítéletét is. — Ha helyes amit gondolsz, de Istenért elhagyod, és mást követsz, nagyobb hasznodra lesz. — Gyakran hallottam ugyanis, hogy biztosabb más tanácsát elfogadni és követni, mint tanácsot adni. — Az is megeshetik, hogy mind az egyik, mind a másik helyesen beszél; de azért más ítéletén meg nem nyugodni, noha maga a dolog és a józan ész azt kívánja, kevélységnek és makacsságnak jele. (Kempis: KK, 1:9)

+

Törekedjetek: törjétek magatokat Isten felé

Áldott legyen a buzgalom, mely Isten karjába vezet! Áldott legyen a lemondás erről az egynéhány nyomorult dologról, amely ily magas méltósághoz juttat! Gondoljátok csak meg, hogy ha egyszer az Úr karjain hordoz benneteket, mit törődtök ti majd akkor azzal, ha az egész világ kígyót-békát kiált reátok! Elég hatalmas Ő arra, hogy bárkivel szemben is megvédelmezzen benneteket. Egy szavába került és a világ meg volt teremtve. Ha Ő valamit akar, az már meg is van téve. Hiszen, ha csak az Ő szeretteinek lelki érdeke nem kíván mást, még beszédbe is ereszkedik velök! Akit Ő egyszer szeret, azt nagyon szereti. És mi, testvéreim, vajon miért nem mutatnók ki iránta szeretetünket, amennyire csak tőlünk telik? Gondoljátok meg, micsoda csere az, ha a mi szeretetünket adjuk oda az Övéért! Ő mindenható, mi pedig önmagunktól nem tehetünk semmit, s csak arra vagyunk képesek, amihez Ő ád erőt. Mert hiszen végre is, mit teszünk mi Teéretted, Uram Teremtőm? Úgyszólván semmit; olykor egy kis jószándékot ébresztünk, ez az egész. Ha pedig Ő Szent Felsége azt akarja, hogy azzal, ami semmi, érdemeljük ki azt, ami minden, ne legyünk együgyűek…

Óh Uram, ott van az egész baj, hogy nem függesztjük szemeinket állandóan Tereád! Mert ha nem néznénk mást, mint csak az utat, hamarjában a célnál volnánk. Így azonban ezerszer elesünk, megbotlunk, eltévedünk, s mindezt azért, mert, mint mondom, nem tartjuk folyton szem előtt az igazi Utat. Azt hihetné az ember, hogy még sohasem léptünk reá, annyira szokatlannak találunk rajta mindent. Igazán szomorú dolog, hogy mi minden fordul elő e tekintetben! Azért mondom, hogy úgy látszik nem is vagyunk keresztények, és sohasem olvastuk az Úr Jézus kínszenvedését. Mert ha csak egy kicsike kis mellőzés ér bennünket, már azt sem tudjuk elviselni, sőt azt hisszük, hogy nem is szabad zsebre tennünk. Ilyenkor azt mondják az illetők, hogy: nem vagyunk mi szentek! Ha valami hibát követünk el, testvéreim, sohase mentegessük magunkat azzal, hogy nem vagyunk angyalok, nem vagyunk szentek. Isten mentsen ilyesmitől! Fontoljuk meg, hogyha nem vagyunk is azok, azok lehetnénk Isten segítségével, ha megerőltetnők magunkat. Higgyétek el, ha mi megtesszük azt, ami tőlünk telik, Ő megadja hozzá a segítséget. Ha azt látjuk, hogy ez vagy az a dolog kedvesebb az Úr előtt, legyen akármennyire nehéz, vágjunk bátran neki, s az Ő kegyelmével sikert fogunk aratni. Ezt a bátorságot szeretném én mindig látni, mert ez állandóan növeli az alázatosságot, s bizonyos szent vakmerőséget ád nekünk. Isten a bátrakat segíti és nem személyválogató. (Nagy Szent Teréz: A tökéletesség útja, ÖM, 1:92)

Isten és az ember szeretete szorosan összefügg egymással. Máriában az Istent mindenekfölött szerető, mindenben igent mondó asszonyt ünnepeljük. Királynői méltósága számunkra öröm és megerősödés az Isten útján.

Bibliára alapozott ősi hagyomány szerint Mária Dávid király családjából származott. Az Angyali üdvözletben is véget nem érő királyi széket ígér az angyal (Lk 1, 33). A Jelenések könyvének Napbaöltözött Asszonya is csillagkoronával tűnik fel (Jel 12, 1). Ilyen rendíthetetlen méltósággal ünnepelte a keresztény világ ősidőktől fogva.
Az efezusi zsinaton, 431-ben évszázados, mindenütt ismert gyakorlatot szentesítettek dogmával, azóta Máriát mint “Isten Anyját” ünnepeljük (Deipara, görögül: Theotokosz).
Az ünnepet 1954-ben rendelte el XII. Piusz pápa, évenkénti ünneplési időpontot határozva meg Máriának erre a tulajdonságára.

Égi királynak szent Anyja,
Világosságnak ajtaja,
Kiben az élet szép napja
Magát miránk kiárasztja
(SzVU 191)

Iz 66,18-21

De én ismerem tetteiket és gondolataikat, és eljövök, hogy összegyűjtsek minden nemzetet és nyelvet; eljönnek majd, és meglátják dicsőségemet. Jelet helyezek el köztük, és elküldöm közülük azokat, akik megmenekültek, a nemzetekhez: Tarzis, Púl és Lúd, Mesek és Rós, Tubál és Jáván népéhez; a távoli szigetekre, amelyek nem hallották híremet, és nem látták dicsőségemet. És hirdetik majd dicsőségemet a nemzeteknek. Elhozzák valamennyi testvéreteket az összes nemzet közül ajándékul az Úrnak, lovakon, kocsikon és gyaloghintókon, öszvéreken és tevéken szent hegyemre, Jeruzsálembe, — mondja az Úr, — ahogy Izrael fiai hozzák az ajándékot tiszta edényben az Úr házába. És közülük is választok papokat és levitákat, — mondja az Úr. —
Zsid 12,5-7.11-13

és elfelejtettétek a vigasztalást, amely nektek, mint fiaknak szól: ,,Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha büntet, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz minden gyermeket, akit magához fogad” [Péld 3,11-12G]. A fegyelemért szenvedtek. Mint fiakkal, úgy bánik veletek Isten, s melyik fiú az, akit apja nem fenyít meg? A fenyítés a jelenben nem látszik ugyan örvendetesnek, inkább elszomorítónak. Később azonban azoknak, akik általa megedződtek, az igazságosság békeszerző gyümölcsét adja. Ezért tehát feszítsétek ki lankadt kezeteket és ingadozó térdeiteket [Iz 35,3], és lábatokat szoktassátok egyenes járásra [Péld 4,26G], hogy a béna tag ne ficamodjon ki, hanem gyógyuljon meg!
Lk 13,22-30

Ezután bejárta a városokat és falvakat, és tanított, Jeruzsálem felé haladva. Közben valaki megkérdezte tőle: Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek? Ő ezt felelte nekik: Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor a családapa már felkel és bezárja az ajtót, ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, és azt mondjátok: Uram! Nyisd ki nekünk! Ő ezt feleli majd nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok. Akkor ti ezt kezditek majd mondogatni: Előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál. Ő erre azt feleli nektek: Nem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők! [Zsolt 6,9] Lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és az összes prófétát Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepszenek az Isten országában. Mert íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.

2010. augusztus 22. – Évközi 21. vasárnap

Abban az idoben Jézus tanított mindazokban a városokban és falvakban,
amelyeken áthaladt. Így tette meg az utat egészen Jeruzsálemig. Valaki
megkérdezte tole: “Uram, ugye kevesen üdvözülnek?” Ezt válaszolta neki:
Törekedjetek bemenni a szuk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak
majd bejutni, de nem tudnak. A ház ura feláll és bezárja az ajtót, ti meg
kint maradtok és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyisd ki nekünk! Akkor
azt fogja nektek mondani: Nem tudom, honnan valók vagytok. Ti
bizonygatjátok: A szemed láttára ettünk és ittunk, a mi utcánkon
tanítottál. De o megismétli: Nem tudom, honnan valók vagytok. Távozzatok
egy szálig, ti gonosztevok! Lesz sírás és fogcsikorgatás, amikor
Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és a prófétákat mind az Isten országában
látjátok, magatokat meg kirekesztve. Jönnek majd keletrol és nyugatról,
északról és délrol, és helyet foglalnak az Isten országában. Így lesznek
az utolsókból elsok, és az elsokbol utolsók.
Lk 13,22-30

Elmélkedés:

Szuk kapu
A nagyvárosok nagy eseménye, amikor új nagyáruház nyitja meg kapuit a
vásárlók elott. Az elso napra meghirdetett rendkívül nagy kedvezmények
nagy tömegben csábítják a kisembereket, akik nagy üzletet látnak abban, ha
kis pénzért megvásárolhatnak például egy nagy televíziót. Sokan nem bízzák
a véletlenre a dolgot, ezért az egész éjszakát a bolt elott töltik, hogy a
reggeli nyitáskor biztosan bejussanak. A híradásokban is szokott
szerepelni, hogy több ezer ember tolong az új áruház elott a kapunyitásra
várva. Ahogy növekszik a tömeg és közeledik a nyitás perce, úgy növekszik
a feszültség is a várakozókban. Aztán végre kinyílik az áruház ajtaja, s
hirtelen elszabadulnak az indulatok. Az óriási tolongásban sokszor
megsérülnek az emberek, s biztonsági orök alig bírják megfékezni a
tömeget. A kialakult káosznak tulajdonképpen egyetlen oka van: szuk a
kapu. S ezen a szuk kapun sokan próbálnak bejutni, de nem tudnak. A
keskenynek bizonyuló bejáraton nem tudnak bemenni az emberek, mert mind
egyszerre akarnak. A sok ezer négyzetméteres áruházban persze akár sok
ezer ember is elfér kényelmesen, csak azon a szuk kapun nehéz átjutni.

A mai vasárnap evangéliumában is szuk kapuról és a szuk kapun bejutni
akaró emberekrol hallottunk. De mindjárt az elején jegyezzük meg: Jézus
nem az áruházak bejáratáról beszél, amikor ezt mondja: “Törekedjetek
bemenni a szuk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de
nem tudnak” (Lk 13,24). A szemléletes áruházi esetet inkább ellenpéldaként
említettem, mert jobb, ha kimaradunk az ilyen tülekedésekbol.

Hát akkor milyen kapura gondol Jézus? A kérdésre maga az evangélium adja
meg a választ. A Jézus által említett kapun keresztül az Isten Országába,
a mennyországba, az üdvösségre juthat az ember. A mi Urunk ezzel
kapcsolatban azt mondja, hogy törekedjünk bemenni ezen a kapun, tehát a
részünkrol valamiféle küzdelem, igyekezet, törekvés szükséges ahhoz, hogy
eljussunk az üdvösségre, ez azonban nem azt jelenti, hogy másokat
félrelökve kell tülekednünk. Az üdvösségre nem széles, hanem csak egy
?szuk kapu? vezet, azaz feltételei vannak a belépésnek, de ha megtesszük a
szükséges erofeszítéseket és lépéseket, akkor elnyerhetjük az üdvösséget.

Talán már hallottunk róla, hogy Rómában a szentévek alkalmával megnyitják
a zarándokok számára a szent kapukat a város négy legnagyobb
bazilikájában. A vatikáni Szent Péter-bazilikában a pápa személyesen
vezeti a szent kapu megnyitásának ünnepélyes szertartását, a másik három
helyen, tehát a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában, a lateráni Szent
János-foszékesegyházban és a Santa Maria Maggiore-bazilikában pedig a
szentatya megbízásából egy-egy bíboros nyitja meg a kapukat. A szent kapuk
az egész jubileumi évben nyitva állnak, s éjjel-nappal orzik oket. Azért
említem most a szent kapuk példáját, mert nagyon érdekes, hogy ezeken a
kapukon át csak belépni szabad az említett templomokba. A zarándokok egy
másik ajtón keresztül hagyhatják el a templomot, a szent kapun nem szabad
kijönniük, itt csak belépni szabad.

Mindig megcsodálom a román-kori vagy a gótikus templomok díszes
kapuzatának csodálatos kofaragásait. S legyen díszesebb vagy egyszerubb,
tulajdonképpen minden templomkapu a mennyország kapuját jelképezi. Aki
ezen keresztül belép, Istennel találkozhat. Vasárnaponként persze más
kapuk is nyitva vannak, s belépésre csábítják az embereket. Az áruházak
bejáratára gondolok. De azokon hiába lépünk be, ott vasárnaponként
biztosan nem találkozhatunk Istennel.

Befejezésül pedig adok egy jótanácsot. Talán mosolygunk rajt, de lehet,
hogy igaz lesz. Amikor majd meghalunk és feltámadunk, akkor egy olyan
helyen találjuk magunkat, ahol legalább két kapu lesz. Az egyik a
mennyországba visz, a másik a pokolba. Felirat valószínuleg egyiken sem
lesz. De melyiken érdemes belépni? Melyik vezet a mennyországba, s melyik
a kárhozatra? Az egyiken nem lesz kilincs, nem is kell rá, hiszen
közeledvén felé automatikusan kinyílik elottünk, úgy, mint az áruházak
bejárata. Hát ezen a kapun ne lépjünk be semmiképpen, foként akkor ne, ha
éppen vasárnap van, mert ez visz biztosan a kárhozatra. Lesz majd ott egy
szukebb kapu, hasonló a hagyományos templomkapukhoz nagy kilinccsel. Azon
lesz érdemes belépnünk. Keressük és találjuk is meg a mennyország kapuját,
amely az örök életre vezet!
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus, segíts, hogy szüntelenül a menny felé törekedjek, ahol
megadod a jónak jutalmát, s ahol megnyílnak elottem Isten végtelen titkai:
a szeretet titka, az irgalom titka, a jóság titka, az élet titka. Te
hívsz, te vársz engem a mennybe, ahol örökre eltölt az isteni szeretet.
Segíts nekem, hogy egész életemben keressem azt a szuk ösvényt, amely
menny felé vezet, s megtaláljam az örök élet kapuját!

22. vasárnap: ÉVKÖZI 21. VASÁRNAP (SZŰZ MÁRIA KIRÁLYNŐ)

Iz 66,18-21; Zs 116; Zsid 12,5-7.11-13; Lk 13,22-30
Eljött az ideje, hogy összegyűjtsem a különböző nyelvű népeket

Iz 66,18-21

De én ismerem tetteiket és gondolataikat, és eljövök, hogy összegyűjtsek minden nemzetet és nyelvet; eljönnek majd, és meglátják dicsőségemet. Jelet helyezek el köztük, és elküldöm közülük azokat, akik megmenekültek, a nemzetekhez: Tarzis, Púl és Lúd, Mesek és Rós, Tubál és Jáván népéhez; a távoli szigetekre, amelyek nem hallották híremet, és nem látták dicsőségemet. És hirdetik majd dicsőségemet a nemzeteknek. Elhozzák valamennyi testvéreteket az összes nemzet közül ajándékul az Úrnak, lovakon, kocsikon és gyaloghintókon, öszvéreken és tevéken szent hegyemre, Jeruzsálembe, — mondja az Úr, — ahogy Izrael fiai hozzák az ajándékot tiszta edényben az Úr házába. És közülük is választok papokat és levitákat, — mondja az Úr. —

Zs 116

ALLELUJA! Dicsérjétek az Urat minden népek, dicsérjétek őt minden nemzetek! Mert megerősíttetett mirajtunk az ő irgalma, és jósága örökre megmarad!

Zsid 12,5-7.11-13

és elfelejtettétek a vigasztalást, amely nektek, mint fiaknak szól: ,,Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha büntet, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz minden gyermeket, akit magához fogad’ [Péld 3,11-12G]. A fegyelemért szenvedtek. Mint fiakkal, úgy bánik veletek Isten, s melyik fiú az, akit apja nem fenyít meg? A fenyítés a jelenben nem látszik ugyan örvendetesnek, inkább elszomorítónak. Később azonban azoknak, akik általa megedződtek, az igazságosság békeszerző gyümölcsét adja. Ezért tehát feszítsétek ki lankadt kezeteket és ingadozó térdeiteket [Iz 35,3], és lábatokat szoktassátok egyenes járásra [Péld 4,26G], hogy a béna tag ne ficamodjon ki, hanem gyógyuljon meg!

Lk 13,22-30

Ezután bejárta a városokat és falvakat, és tanított, Jeruzsálem felé haladva. Közben valaki megkérdezte tőle: ,,Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?’ Ő ezt felelte nekik: ,,Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor a családapa már felkel és bezárja az ajtót, ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, és azt mondjátok: ?,,Uram! Nyisd ki nekünk!?” Ő ezt feleli majd nektek: ?,,Nem tudom, honnan valók vagytok.?” Akkor ti ezt kezditek majd mondogatni: ?,,Előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál.?” Ő erre azt feleli nektek: ?,,Nem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!?” [Zsolt 6,9] Lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és az összes prófétát Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepszenek az Isten országában. Mert íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.’