Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

szeptember 4, 2010 havi archívum

2010. szeptember 5. C év, évközi idő, 23. vasárnap (Calcuttai Boldog Teréz, szűz) A nap liturgikus színe: zöld

Teréz anya 1910. augusztus 27-én született, Agnes Gonxha Bojaxhiu néven, albán szülőktől, Üszküb városában (ma Skopje, a Macedón Köztársaság fővárosa). Macedónia akkoriban az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozott. Agnes édesapja, Kolle Bojaxhiu albán nacionalista volt, építési vállalkozó, édesanyja, Drana, otthon nevelte a gyerekeket. Agnesnek két testvére volt, Aga és Lázár. A család az oszmán környezetben is ragaszkodott katolikus hitéhez. Agnes 9 éves volt, amikor édesapja meghalt. Fivére, Lázár bizonyos volt abban, hogy édesapjuk politikai bűntény áldozata lett. A magára maradt özvegy ezután kézimunka-üzlettel tartotta fenn magát és három gyermekét. Teréz anya később úgy emlékszik vissza ezekre az évekre, hogy a mély katolikus hitből származó szeretet segített enyhíteni a fájdalmukat, az apa halála még jobban összeforrasztotta az amúgy is összetartó családot.

Édesanyja jelentős szerepet töltött be a Szent Szív egyházközség életében, a jótékony cselekedetek asszonyának nevezték, mivel a nálánál szegényebbek megsegítését mindig kötelességének tartotta. Ha egy szegény ember kopogtatott be házuk ajtaján, alamizsnát adott neki, s felhívta gyermekei figyelmét: még ha nem is vér szerinti rokonuk, akkor is a fivérük, mert szegény.
A három gyermek szilárd vallási nevelésben részesült, amelyet egyrészt otthon az édesanya, másrészt a Szent Szív parókiájának katekizmus óráin oktattak. Agnes állami iskolába járt és tagja lett a Mária-kongregációnak. Ebben az időben a jugoszláv jezsuiták működést vállaltak a kalkuttai főegyházmegyében. Az első csoport 1925. december 30-án érkezett Kalkuttába. Egyiküket Kuersongba küldték. Onnan lelkes leveleket írt a bengáliai missziós lehetőségekről. A kongregistáknak rendszeresen felolvasták ezeket a leveleket. A fiatal Agnes egyike volt azoknak, akik önként jelentkeztek a bengáliai misszióba. Érintkezésbe hozták az írországi Loreto nővérekkel, mivel ők a kalkuttai főegyházmegyében működtek.
Agnes 1928-ban, áldozócsütörtökön határozta el, hogy szerzetesként Istennek szenteli életét. Iskolatársnőjével és barátnőjével, Betikával együtt felvételét kérte az angolkisasszonyok írországi anyaházába, amely a Loretói Miasszonyunk nevét viselte. Innen hamarosan Indiába küldték, hogy megkezdje noviciátusát Darjeelingben. Itt tett szerzetesi fogadalmat, 1931. május 25-én. A Teréz nevet az 1925-ben szentté avatott kis Thérése Martin de Lisieux iránt érzett tiszteletből választotta. Döntését így indokolta meg: „Ha keresztényi életet él az ember, akkor az biztosítja hitének növekedését. Sok szent járt előttünk, hogy vezessen minket. De én azokat szeretem, akik egyszerűek, mint Szent Thérése de Lisieux, Jézus kis virága. Őt választottam névadómnak, mert hétköznapi dolgokat tett nem hétköznapi szeretettel.”
Teréz anya 1929-1948. között földrajzot tanított a kalkuttai Szent Mária Iskolában, néhány évig az intézmény igazgatónője volt. 1946. szeptember 10-én Teréz anya vonattal indult Darjeelingbe, lelkigyakorlatra. Zsúfoltság volt, mint máskor, különösen a harmadosztályú kocsikban, ahol a legszegényebbek utaztak. A kasztrendszer teljes, tragikus valójában mutatkozott meg előtte, és e szegények tülekedő, nyomorúságos tömegét látva hirtelen kezdte úgy érezni, hogy nincs joga ahhoz a kényelemhez és békességhez, amit megkap a kolostorban és érez a kedves és jómódú lányok tanítása, nevelése közben. Tisztán észlelte Jézus hívását, hogy hagyja el a zárdát, és éljen a legszegényebbek között. Ez volt Teréz anya életében a „sugallat napja.”
Ezt követően engedélyt kért elöljáróitól, hogy egyedül élhessen a zárdán kívül, és a kalkuttai nyomornegyedben dolgozhasson. Kérését Róma elé terjesztették, és XII. Pius pápa egyévi időtartamra jóváhagyta azt: szerzetesi életet élhetett, klauzúrán kívül, a kalkuttai érsek felügyelete alatt. 1948. augusztusában Teréz anya levette a Loreto nővérek ruháját és fehér száriba öltözött, kék szegéllyel, a vállán kereszttel. Patnába ment, az amerikai missziós orvosnővérekhez, hogy beható kiképzést kapjon, mint ápolónő. Karácsonyra visszatért Kalkuttába és a szegények Kis Nővéreivel lakott. Még ugyanebben az évben engedélyt kapott első nyomornegyedi iskolájának megnyitására.
1950. októberében jóváhagyták az új szerzetestársulatot, a Szeretet Misszionáriusait, amely Kalkuttában alakult meg, és innen terjedt el egész Indiában, majd világszerte. A Szeretet Misszionáriusai 1965. februárjában pápai jogú társasággá lett. Hitvallásuk szerint: „Mindenekelőtt szerzetesnővérek vagyunk, és nem szociális segítők, tanárok, ápolónők vagy orvosok. A különbség köztünk, és a szociális gondozók között az, hogy ők valamit cselekszenek, mi pedig Valakinek. Jézust szolgáljuk a szegényekben. Minden, amit csinálunk, Jézusért van. Életünknek ez az értelme. A nap 24 órájában Jézust szolgáljuk.” A Szeretet Misszionáriusai egész szívükből, szabad elhatározással a szegényeket szolgálják, és munkájukért semmi pénzt nem fogadhatnak el.
Teréz anya tevékenységét az egész világon elismerték, a rengeteg kitüntetés mellett 1979-ben megkapta a Nobel-békedíjat. Kérésére nem tartották meg az ilyenkor szokásos bankettet, az erre szánt összeget az éhezők kapták. Teréz anya ugyanis elveihez hűen visszautasította, hogy a ceremóniát záró bankett finomabbnál finomabb ételeiből fogyasszon: „Nem tudnék venni belőle, és nyugodt lelkiismerettel megenni, amikor testvéreim közül annyian halnak éhen. Nekem egy darabka kenyér és egy pohár víz elegendő.”
Teréz anyának a szegények sorsáról, illetve a gazdagok felelősségéről vallott nézetei II. János Pál pápa gondolkodásának irányvonalában helyezkednek el, ezért is szövődtek kivételes baráti szálak a szerzetesnővér és a szentatya között. II. János Pál 1979. decemberében lelkesülten tiszteletét fejezte ki Teréz anya iránt, akinek munkáját csodálattal követte nyomon. 1986. február 3-án, Kalkuttában a pápa meglátogatta a Szeretet Misszionáriusainak házát. Teréz anya élete legszebb napjának nevezte ezt a látogatást. A szentatya pedig így fogalmazott: „A Nirmal Hriday a remény otthona. Olyan ház, amely a bátorságon és a hiten alapszik, olyan ház, ahol a szeretet uralkodik. A Nirmal Hriday-ban az emberi szenvedés misztériuma találkozik a hit és a szeretet titkával. És ebben a találkozásban az emberi lét legmélyebb kérdései érthetővé válnak.”
Teréz anya 1997. szeptember 5-én halt meg. Azt, hogy áldozatos tevékenységét mennyire elismerték a más valláson lévők is, jelzi, hogy az indiai kormány állami temetésben részesítette.
A Szeretet Misszionáriusainak rendjéhez ma már négyezer apáca és négyszáz szerzetes tartozik, gyógyító-gondozó tevékenységüket hárommillió önkéntes segíti. Öt földrész csaknem százötven országában – köztük Magyarországon – vannak jelen, gondoskodnak a szegényekről, ápolják a betegeket, a legsúlyosabbakat, így a leprásokat is. Az alapítás óta eltelt ötven esztendő alatt Teréz anya és rendje kiterjesztette tevékenységét a világ minden országára és az „élet minden sebesültjére.”
Teréz anya munkásságának lényegét talán Monseigneur Jean Michel di Falco fogalmazta meg a Teréz anya, a hit csodái című könyvében: „Teréz anya egyedülvalóságát az adja, hogy a humanitárius munkát nem a humanitárius munkáért végezte, mint ahogy a jótékonyságot sem a jótékonyságért. Nem kizárólag a fizikai szenvedés, a lepra, az AIDS, az éhség stb. ellen küzdött, hanem minden erejével harcolt a lelki lepra ellen, amelyben az emberiség jó része szenved. Célja nem egyszerűen a gyógyítás volt, hanem és főként az üdvösség és a megváltás, és ennek a legértékesebb dolognak a mércéjével mérve kell őt megítélni és megérteni. Hiszen nem elegendő csodálni Teréz anya emberi kvalitásait. Annyi és annyi mindenféle megtisztelő díjat és kitüntetést kapott, hogy személyes megbecsülésünk vagy egyéni jóváhagyásunk keveset jelent. Jóval inkább, mint a művei iránti támogatást, Teréz anya az ügyével való azonosulást igényli, vagyis annak az elfogadását, hogy Isten mindegyikünkben munkálkodik, és vezet minket, hogy beteljesítsük az Ő igazságát.”

Bölcs 9,13-19

Mert melyik ember ismerheti Isten akaratát, és ki tudná elgondolni, mit kíván Isten? Hiszen a halandók gondolatai bátortalanok, és terveink ingatagok, mert a romlandó test teher a léleknek, s a földi sátor lehúzza a sokat tűnődő elmét. Alig sejtjük azokat, amik a földön vannak, csak fáradsággal értjük meg azt, ami szemünk előtt van, az égieket pedig ki tudná kifürkészni? Ki ismerte meg akaratodat, hacsak te nem adtál bölcsességet, s el nem küldted szent lelkedet a magasból? Így lettek egyenessé a földön levők útjai, s így tanulták meg az emberek, mi tetszik neked, hisz a bölcsesség által menekültek meg, Uram, akik neked kezdettől fogva kedvesek voltak.”
Filem 9b-10.12-17

Én, az öreg Pál, aki most Krisztusért fogságot szenvedek, úgy küldöm vissza hozzád (Onezimuszt), mint saját szívemet. Szerettem volna magam mellett tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem fogságomban, amelyet az evangéliumért viselek, beleegyezésed nélkül azonban mégsem teszem, hogy jótéteményed ne kényszerből fakadjon, hanem önként vállald. Hiszen talán épp azért hagyott ott egy időre, hogy egyszer s mindenkorra visszakapjad, de már nem mint szolgát, hanem mint többet, mint szeretett testvért, mert nekem teljesen az, de neked még inkább: test szerint is, az Úrban is. Ha tehát együtt érzel velem, fogadd őt úgy, mint engem.
Lk 14,25-33

Egyszer nagy népsokaság ment vele, ő pedig hozzájuk fordult, és ezt mondta: ,,Ha valaki hozzám jön, és nem gyűlöli apját és anyját, feleségét és gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. És aki nem hordozza keresztjét és nem jön utánam, nem lehet az én tanítványom. Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, vajon van-e miből befejezni? Nehogy miután az alapot lerakta és nem tudta befejezni, mindenki, aki látja, csúfolni kezdje őt: ,,Ez az ember elkezdett építeni, de nem tudta befejezni.” Vagy melyik király az, aki amikor háborúba indul egy másik király ellen, nem ül le előbb, hogy megfontolja, vajon képes-e tízezerrel szembeszállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá és békét kér, amikor még messze van. Így tehát aki közületek nem mond le mindenről, amije van, nem lehet az én tanítványom.

Reklámok

2010. szeptember 5. – Évközi 23. vasárnap

Abban az  idoben:  Amikor  Jézust  nagy  népsokaság  követte,  o  hozzájuk
fordult, és  így szólt:  Aki hozzám  jön, de  nem gyulöli  apját,  anyját,
feleségét, gyermekeit, fivérét és  novéreit, sot még  saját magát is,  nem
lehet az én tanítványom.
Aki tehát  nem hordozza  keresztjét, és  nem így  követ, nem  lehet az  én
tanítványom. Ha valaki  közületek tornyot  akar építeni, vajon  nem ül  le
elobb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e mibol befejeznie? Mert ha
az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki
csak látja, gúnyolni kezdi: Ez az  ember építkezésbe fogott, de nem  tudta
befejezni.
Vagy, ha egy  király hadba  vonul egy másik  király ellen,  elobb leül  és
számot vet, vajon a maga  tízezer katonájával szembe tud-e szállni  azzal,
aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még  akkor,
amikor messze jár, és békét kér tole. Tehát mindaz, aki közületek nem mond
le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.
Lk 14,25-33

Elmélkedés:

Új életünk kezdete
Thomas Edison nevének hallatán bizonyára mindannyiunknak az jut az eszébe,
hogy  o  a  villanykörte  feltalálója,  pedig  valójában  több  mint  ezer
találmány  és  szabadalom  fuzodik  az  amerikai  születésu  feltaláló  és
üzletember személyéhez. Már 12  évesen dolgozott, újságot szerkesztett  és
adott ki,  amelynek  bevételét kísérleteire  fordította.  Hamarosan  saját
laboratóriumot  épített   New   Jersey  városában.   Híres   laboratóriuma
évtizedekkel késobb egy decemberi napon teljesen leégett. Edison ekkor már
hatvanhét éves volt,  s úgy  tunt, hogy egész  életmuvét megemésztették  a
pusztító lángok. A tuzvész utáni reggelen, amikor megvalósult terveinek és
megvalósulatlan  álmainak  üszkös,  füstölgo  romjai  között  sétálgatott,
Edison a következoket mondta: A katasztrófa haszna, hogy minden  tévedésem
elégett. Hála Istennek tiszta lappal kezdhetek mindent. És ezt egy idosödo
ember mondta, aki  hatvanhét éves  korában is  tudott újrakezdeni.  Néhány
héttel  késobb  feltalálta  a   hangrögzítésre  és  lejátszásra   alkalmas
fonográfot. A történet  kapcsán több  tanulságot is  levonhatunk, én  most
csak egyet szeretnék mondani:  Ha valami elpusztul, teljesen  megsemmisül,
nem kell kétségbeesni, mert talán éppen ez a feltétele annak, hogy  valami
újat kezdjünk  el.  Bármennyire  is fontos  volt  számunkra  valami,  mert
például a mi alkotásunk, a mi munkánk gyümölcse, nem érdemes  visszasírni,
mert lehet, hogy éppen a hiánya  fog minket arra ösztönözni, hogy egy  még
jobbat hozzunk létre.

Jézus egykori  tanítványai számára  régi  életük feladásával  kezdodött  a
Krisztus-követés. Péter  és  társai  elhagyják  eredeti  mesterségüket,  a
halászatot, hogy emberhalászokká  válhassanak. Nem  egy mindent  elemészto
tuzvész, hanem Krisztus hívó szava indította  el oket az új élet útján.  A
mai evangéliumban Jézus  nagyon kemény követelményeket  fogalmaz meg  azok
számára, akik követni akarják. Ezt mondja: Aki hozzám jön, de nem  gyulöli
apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét  és novéreit, sot még  saját
magát is, nem lehet  az én tanítványom (Lk  14,26). A gyulölni szó  megüti
fülünket. Hogyan  kell  ezt értenünk?  A  gyulölet itt  nem  belso,  heves
indulatoktól futött  ellenérzést  vagy  szembeszegülést  jelent,  amit  az
ellenségnek tekintett személy iránt szokott érezni valaki, hanem arról van
szó, hogy a  családi kapcsolatokat és  a rokoni kötelékeket  másodlagosnak
kell tekintenünk a Jézushoz való kapcsolatunkhoz képest. Nem  szerethetünk
senkit sem jobban, mint a mi Urunkat. Ezt az értelmet erosíti az is,  hogy
ugyanezen jézusi kijelentéseknél Szent Máté evangéliuma így fogalmaz:  Aki
jobban szereti apját  vagy anyját,  mint engem,  az nem  méltó hozzám  (Mt
10,37). A tanítványok életében Jézus áll az elso helyen.

A   tanítványság   feltételének   megfogalmazását   követoen   Jézus   két
példabeszédben arra  figyelmeztet, hogy  mielott valaki  meghozná a  végso
döntést, vizsgálja meg önmagát, hogy valóban alkalmas-e Jézus elkötelezett
követésére. A  megfontolatlan döntés  ugyanis kudarchoz,  sikertelenséghez
vezethet. Az építkezést elkezdo, de azt befejezni nem tudó ember  kudarcot
vall. A jelentos túleroben lévokkel  szembeszálló király a biztos  vereség
felé tart. Az elore látható kudarc elkerülése érdekében inkább álljanak el
az építkezéstol, illetve  a háborútól.  A két példa  rávilágít arra,  hogy
Krisztus  követése   bölcs  döntést   kíván,   hiszen  a   döntés   komoly
következményekkel jár.

A Jézus melletti  döntés régi, bunös  életünk elhagyását jelenti.  Hibánk,
buneink, tévedéseink egy jól végzett szentgyónásban vagy egy életgyónásban
megsemmisülnek, mint  Edison laboratóriuma  a tuzben,  s ezzel  új  életet
kezdhetünk. Ne ragaszkodjunk földi dolgainkhoz, hanem éljünk az újrakezdés
lehetoségével, amelyet Isten ad nekünk! Új életünket nem önmagunknak  kell
felépítenünk. Engedjük, hogy Isten építse fel azt bennünk!
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus, vedd le rólam  bunös életem terheit, amelyek  megakadályoznak
abban, hogy egészen neked adjam  magamat! Hallom, érzem, hogy hívsz  engem
az elkötelezett  életre,  amely középszeruségem  feladását  jelenti,  hogy
érted a nagyobb jót válasszam. Nem magamra akarok építeni, hanem terád,  a
biztos alapra, aki szolgálatot kérsz  tolem, hogy jócselekedeteimben a  te
jóságod ragyogjon fel az emberek számára.

2010. szeptember 05.

Istent teljes szívvel szeretni azt jelenti, hogy csak Őt szeretjük, és Őt tesszük jelenvalóvá mindenben, amit szeretünk.

5. vasárnap: ÉVKÖZI 23. VASÁRNAP (Kalkuttai Boldog Teréz)

Bölcs 9,13-19; Zs 89; Filem 9b-10.12-17; Lk 14,25-33
Ki tudja elgondolni, mit kíván az Úr?

Bölcs 9,13-19

Mert melyik ember ismerheti Isten akaratát, és ki tudná elgondolni, mit kíván Isten? Hiszen a halandók gondolatai bátortalanok, és terveink ingatagok, mert a romlandó test teher a léleknek, s a földi sátor lehúzza a sokat tűnődő elmét. Alig sejtjük azokat, amik a földön vannak, csak fáradsággal értjük meg azt, ami szemünk előtt van, az égieket pedig ki tudná kifürkészni? Ki ismerte meg akaratodat, hacsak te nem adtál bölcsességet, s el nem küldted szent lelkedet a magasból? Így lettek egyenessé a földön levők útjai, s így tanulták meg az emberek, mi tetszik neked, hisz a bölcsesség által menekültek meg, Uram, akik neked kezdettől fogva kedvesek voltak.’

Zs 89

Mózesnek, az Isten emberének imádsága. Uram, te lettél a mi menedékünk nemzedékről nemzedékre. Mielőtt hegyek lettek, a föld és a világ születtek, te öröktől fogva és mindörökké vagy, Isten! Te visszatéríted az embert a porba, azt mondod: ,,Térjetek oda vissza, emberek fiai.’ Hiszen szemed előtt ezer esztendő olyan, mint az eltűnt tegnapi nap, vagy mint egy őrváltásnyi idő éjszaka. Elragadod őket, olyanok mint az álom, mint a reggel kiviruló fű: reggel kihajt és virágzik, estére lehull és elszárad. Elenyészünk ugyanis neheztelésed miatt, rettegjük haragod. Magad elé állítod gonoszságainkat, titkainkat arcod világossága elé. Napjaink mind elmúlnak haragodban, éveinket, mint egy sóhajtást, bevégezzük. Éveink száma a hetven esztendőt ha eléri, vagy az erőseké a nyolcvanat, és azok nagyrésze is munka és fájdalom, gyorsan elmúlnak és mi elmegyünk. Ki ismeri haragod erejét és félelmetes felindulásodat? Taníts meg számba venni napjainkat úgy, hogy bölcsességgel telítsük szívünket. Fordulj meg, Uram, végre valahára, légy irgalmas szolgáidhoz. Tölts el minket kora reggel irgalmaddal, hogy ujjongjunk és vigadjunk egész életünkben. Örvendeztess minket annyi napig, mint amennyin megaláztál minket, s annyi évig, mint amennyin nyomorúságot láttunk. Nyilvánuljon meg műved szolgáidon és dicsőséged az ő fiaikon. Derüljön ránk a mi Urunk, Istenünk fényessége, kezünk munkáját erősítsd meg, és áldd meg kezünk munkáját!

Filem 9b-10.12-17

Lk 14,25-33

Egyszer nagy népsokaság ment vele, ő pedig hozzájuk fordult, és ezt mondta: ,,Ha valaki hozzám jön, és nem gyűlöli apját és anyját, feleségét és gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. És aki nem hordozza keresztjét és nem jön utánam, nem lehet az én tanítványom. Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, vajon van-e miből befejezni? Nehogy miután az alapot lerakta és nem tudta befejezni, mindenki, aki látja, csúfolni kezdje őt: ?,,Ez az ember elkezdett építeni, de nem tudta befejezni.?” Vagy melyik király az, aki amikor háborúba indul egy másik király ellen, nem ül le előbb, hogy megfontolja, vajon képes-e tízezerrel szembeszállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá és békét kér, amikor még messze van. Így tehát aki közületek nem mond le mindenről, amije van, nem lehet az én tanítványom.

2010. szeptember 4. B év, évközi idő, 22. hét, szombat A nap liturgikus színe: zöld

Szombat a Szűzanya napja. Az első szombat különösen is az. Forduljunk szeretettel a Szűzanyához Szeplőtelen Szívének emléknapján és kérjük bátran segítségét életutunkhoz.

Sokféle kincsünk van, amit Istentől kaptunk. Tehetségeink, képességeink. Mindezeket azért kaptuk, hogy használjunk vele. Jézus új szövetséget és új törvényt hozott. Száműzte a farizeusi merevséget, és a törvény be-tűje helyett a hitet és reményt adta. Természetesen nem az emberi önkényt szentesítette, hanem az Egy-házon keresztül adja akaratát. Teljesítése nagy figyelmet és tökéletes engedelmességet kíván.

A Szentleckéhez
Jézus Krisztusban megjelent közöttünk a láthatatlan Isten. Vérében váltságot hozott, halálával megszerezte a kiengesztelődést, hogy szentek és szeplőtelenek lehessünk. Most már Krisztus Titokzatos Testéhez tartozunk, és szenvedéseinkkel kiegészítjük azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéséből.

Az Evangéliumhoz
Jézus vitája a farizeusokkal kifejezett vallomással zárul. Nemcsak a felebaráti szeretet vagy a szükség készteti a cselekvésre, hanem elsősorban az Ő isteni hatalma, mert Ő Ura a szombatnak is.

1Kor 4,6-15

Ezeket, testvérek, miattatok alkalmaztam magamra és Apollóra, hogy rajtunk tanuljátok meg: Ne többet annál, ami írva van! Senki se kérkedjék az egyikkel a másik rovására! Ki mond különbnek másoknál? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? Lám, már jóllaktatok, már meggazdagodtatok, nélkülünk is uralomra jutottatok! Bárcsak uralomra jutottatok volna, hogy veletek uralkodhatnánk! Úgy látom ugyanis, hogy Isten nekünk, apostoloknak az utolsó helyet jelölte ki, mint olyanoknak, akiket halálra szántak, hogy látványosságul szolgáljunk a világnak, az angyaloknak és az embereknek is. Mi oktalanok vagyunk Krisztusért, ti okosak Krisztusban. Mi gyöngék vagyunk, ti erősek. Titeket megbecsülnek, minket megvetnek. Mindmáig éhezünk és szomjazunk, nincs ruhánk és verést szenvedünk. Nincs otthonunk, és kezünk munkájával keressük kenyerünk. Ha átkoznak minket, áldást mondunk, ha üldöznek, türelemmel viseljük, ha szidalmaznak, szelíden szólunk. Szinte salakja lettünk ennek a világnak, mindenkinek söpredéke mostanáig. Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek, hanem mint kedves gyermekeimet intelek benneteket. Ha számtalan tanítótok volna is Krisztusban, atyátok nincs sok. Az evangélium által én adtam nektek életet Krisztus Jézusban.
Luk 6,1-5

Az egyik szombaton vetések közt járt. Tanítványai kalászokat téptek, kezükkel szétmorzsolták és ették. Néhány farizeus rájuk szólt: “Miért tesztek olyat, ami szombaton tiltva van?” Jézus felelt nekik: “Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt éhezett? Bement az Isten házába, fogta a szent kenyeret és evett belőle, és adott a többieknek is, noha ezt csak a papoknak lett volna szabad megtenniük?” Majd hozzátette: “Az Emberfia ura a szombatnak is.”

2010. szeptember 4. – Szombat

Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között járt.
Tanítványai tépdesni kezdték a kalászokat, és kezükkel morzsolgatva
eszegették. Néhány farizeus rájuk szólt: ?Miért tesztek olyant, ami
szombaton tilos??
Jézus válaszolt nekik: ?Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival
együtt éhezett? Bement az Isten házába, fogta a szent kenyereket, evett,
és adott belolük a többieknek is; pedig azokat csak a papoknak lett volna
szabad megenniük.? Majd hozzátette: ?Az Emberfia ura a szombatnak is.?
Lk 6,1-5

Elmélkedés:

Az ószövetségi idokben azért volt a szombat szent nap, amelyen többek
között nem szabadott munkát végezni, mert Isten a teremtéskor muvének
befejezése után a hetedik napon megpihent. A szombati pihenonapra
vonatkozó eloírások megtartásával kapcsolatban Jézus több alkalommal is
vitába kerül a vallási vezetokkel. A vitákat általában az váltja ki, hogy
a tanítványok nem tartják meg a szombatot, azaz olyan dolgokat tesznek,
amelyeket a hagyomány szerint nem volna szabad, és mesterük, Jézus ezt
megengedi nekik. A farizeusok ezt úgy értékelték, hogy Jézus maga sem
tartja tiszteletben ezeket a szabályokat, különben figyelmeztetné
tanítványait azok megtartására. A szombattal kapcsolatos viták során, a
mai evangéliumban olvasott részben Jézus azt a választ adja nekik, hogy o
ura a szombatnak is. Jézus tudja, hogy a farizeusok felcserélik a
sorrendet, amikor a szombat szigorú megtartását minden egyéb emberi
cselekedet elé helyezik.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Ó, Istenem! A jövobe pillantás félelemmel tölt el. De miért is kellene
elmélyednem a jövoben? Csak a jelen pillanat drága nekem, hiszen lehet, a
jövo nem is látogatja meg lelkem. Az elmúlt idon nincs hatalmam, hogy
megváltoztassam, javítsam, vagy bármit hozzáadjak. Ezt sem a bölcsek, sem
a próféták nem tudták megtenni. Istenre bízom hát mindazt, amit a múlt
magával vitt. Ó, jelen pillanat, csak te vagy egészen az enyém.
Minden erommel óhajtok veled élni. Bár kicsi és gyenge vagyok
én,mindenhatóságod kegyelmét adod nekem mégis. Bízva tehát irgalmadban, az
élet útját kisgyermekként járom. Szívem, mely a Te nagyobb dicsoségedet
óhajtja, Néked mindennap újra felajánlom.

2010. szeptember 04.

Nem szeretjük Istent, ha ezt nem tanúsítjuk tetteinkkel is. Keressetek olyan szeretetet, amely nem nyilvánul meg külső tettekben; nem találtok.