Gondolkodtató melankólia
Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.szeptember 7, 2010 havi archívum
2010. szeptember 7. Szent Márk, István és Menyhért áldozópap, kassai vértanúk A nap liturgikus színe: piros
Kőrösi Márk a nagyszombati papnevelde rektora, majd esztergomi kanonok volt. Azért ment Kassára, hogy a lelkipásztori életben segítségére legyen a két jezsuita szerzetesnek. Pongrácz István előkelő erdélyi család szülötte, jezsuita szerzetes. Először Ausztriában, majd Kassán végezte a lelkipásztori szolgálatát. Lengyel származású társával, Grodecz Menyhérttel. A katolikus hit védelméért 1619. szept. 5-én elfogták őket Bethlen Gábor és Rákóczi György kálvinista hajdúi. Hitük elhagyására nem voltak hajlandók, ezért kegyetlen kínzások közepette szenvedtek vértanúhalált. II. János Pál pápa avatta őket szentté Kassán 1995. júl. 2-án. Az esztergomi bazilikában tiszteletükre külön oltár van, és ereklyéket is őriznek ott.
Bölcs 3,1-9
Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottainak osztályrészük.
Mt 10,28-33
Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani! Ugye két verebet adnak egy filléren? S Atyátok tudta nélkül egy sem esik le a földre. 30Nektek minden szál hajatok számon tartják. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek a verebeknél. Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt. De aki megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt.
2010. szeptember 7. – Kedd, Szent Márk, István és Menyhért áldozópapok, kassai vértanúk
Abban az idoben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek azoktól, akik
megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek,
aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja. Egy fillérért ugye két
verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta
nélkül. Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek
hát: sokkal többet értek ti a verebeknél! Ha valaki megvall engem az
emberek elott, én is megvallom ot Atyám elott, aki a mennyekben van. De ha
valaki megtagad engem az emberek elott, én is megtagadom ot Atyám elott,
aki a mennyekben van.
Mt 10,28-33
Elmélkedés:
Ha valaki megvall engem az emberek elott, én is megvallom ot mennyei Atyám
elott – mondja Jézus, s ez nem csupán kortársainak, hanem minden
krisztushívonek szól, nekünk is. Kereszténységünk megvallását és a
Krisztusról való tanúságtételt a legtöbb esetben kötelességnek tekintjük,
s valóban helyes, ha valaki kötelességtudatból ezt meg is teszi mindennapi
életében. De a kötelességteljesítés ?kényszerén? felül más értékeket is
fel kell fedeznünk, amelyek még inkább ösztönözhetnek bennünket a
tanúságtételre. Ilyen például az Isten iránti szeretetünk, amelybol mindig
új erot meríthetünk és az öröm, amely megkönnyíti azt. S ezen felül
végezzük a tanúságtételt örök üdvösségünk reményében!
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Vezesd, ó, Krisztus, valamennyi huségest a hitben, hogy a keresztény hit
hassa át egész életüket, és bátor tanúságtevokké tegye oket a világ elott
üdvözíto küldetésed során, hogy az Egyház tudatos és cselekvo tagjai
legyenek, akik bizonyosak abban, hogy Isten gyermekei, és testvérek minden
néppel!
7. kedd: SZENT KŐRÖSI MÁRK, PONGRÁCZ ISTVÁN ÉS GRODECZ MENYHÉRT
1Kor 6,1-11; Zs 149; Lk 6,12-19
Az Úr Jézus Krisztus nevében és Istenünk Lelke által megtisztultatok
1Kor 6,1-11
Hogyan merészel közületek bárki, ha peres ügye van a másikkal szemben, a hitetleneknél keresni igazságot és nem a szenteknél? Vagy nem tudjátok, hogy a szentek fogják a világot megítélni? Ha pedig ti fogjátok megítélni a világot, talán méltatlanok vagytok arra, hogy jelentéktelen dolgokban ítélkezzetek? Nem tudjátok, hogy angyalok fölött fogunk ítélkezni? Mennyivel inkább világi dolgok fölött! Amikor tehát világi dolgokban pereskedtek, azokat teszitek meg bírónak, akik az egyházban semmit sem számítanak? Azért mondom ezt, hogy szégyelljétek magatokat! Ennyire nincs köztetek egyetlen bölcs ember sem, aki ítéletet tudna mondani testvérei ügyében? Testvér a testvérével pereskedik, és pedig hitetlenek előtt? Egyáltalában már az is hiba nálatok, hogy peres ügyeitek vannak egymással. Miért nem viselitek el inkább az igazságtalanságot? Miért nem tűritek el inkább a károsodást? Sőt, ti idéztek elő igazságtalanságot és okoztok kárt, mégpedig testvéreknek! Vagy nem tudjátok, hogy az igazságtalanok nem részesülnek Isten országában? Ne ejtsétek tévedésbe önmagatokat: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem kéjencek, sem férfiakkal paráználkodó férfiak, sem tolvajok, sem kapzsik, sem iszákosak, sem átkozódók, sem rablók nem részesülnek Isten országában. Bizony, ilyenek voltatok néhányan; de megmosakodtatok, megszentelést nyertetek, és megigazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében, a mi Istenünk Lelke által.
Zs 149
ALLELUJA! Énekeljetek az Úrnak új éneket, zengjen a szentek gyülekezetében dicsérete! Örvendezzék Izrael az ő alkotójának, Sion fiai ujjongjanak királyuknak! Dicsőítsék nevét körtánccal, dobbal és lanttal zengjenek neki! Mert az Úr kedveli népét, diadalra juttatja az alázatosakat. Ujjongnak majd a szentek dicsőségben, és örvendeznek fekvőhelyükön. Szájukban Isten magasztalása lesz, és kétélű kard a kezükben, hogy bosszút álljanak a nemzeteken megfenyítik a népeket, láncra verik királyaikat, vasbilincsbe nagyjaikat, és végrehajtják rajtuk a megírt ítéletet: Dicsősége lesz ez minden szentjének! ALLELUJA!
Lk 6,12-19
Történt pedig azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt. Ezeket elnevezte apostoloknak: Simont, akit Péternek is nevezett, és Andrást, a testvérét, valamint Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást, Jakabot, Alfeus fiát és Simont, akit Zelótának neveznek, Júdást, Jakab fiát, és iskarióti Júdást, aki áruló lett. Majd lement velük és megállt egy sík helyen. Vele volt tanítványainak egy nagy csoportja és hatalmas népsokaság egész Júdeából, Jeruzsálemből, Tírusz és Szidon tengermellékéről, akik eljöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyuljanak betegségeikből. Akiket pedig tisztátalan lelkek gyötörtek, meggyógyultak. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és meggyógyította mindnyájukat.