Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

szeptember 9, 2010 havi archívum

2010. szeptember 9. B év, évközi idő, 23. hét, csütörtök (Claver Szent Péter áldozópap) A nap liturgikus színe: zöld

A szeretet a tökéletesség köteléke. A tökéletes szeretet mutatkozik meg Jézus életében, különösen, amikor az Oltáriszentségben itt marad közöttünk. Ezért fordulunk tisztelettel, különösen csütörtöki napon az Oltáriszentség felé.

1Kor 8, 1b-7.11-13
A felebaráti szeretet ellen elkövetett bűn egyben Krisztus elleni bűn is
Lk 6, 27-39
Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.

A felebaráti szeretet gyakorlása visszahat saját életünkre is. Szeretetünkkel Istenre mutatunk, felemeljük a másik embert, aki szintén a szeretet tetteivel fog felénk és mások felé fordulni.

1580-ban született egyszerű, mélyen vallásos paraszti családból. A barcelonai egyetemen tanult, majd 1602. augusztus 7-én felvételét kérte a jezsuita rendbe. Két év múlva tette le fogadalmát, majd Malorcába küldték. Az itteni kolostori évek alatt ismerkedett meg a kolostor kapusával, Rodriguez Szent Alfonzzal (1531-1617). Egész életére kihatással volt ez a találkozás az áldozatvállalás e nagy egyéniségével. Tanulmányai befejeztével 1610. április 15-én indult Amerikába. A misszionáriusi munkát Cartagena hatalmas tengeri kikötővárosban végezte. Ide érkeztek a néger rabszolgákkal érkező hajók.

A jezsuita kollégium bejárata mellett egy kis cellát alakított ki, ahol összegyűjtötte az érkezők számára fontos dolgokat. Amikor meghallotta a hajók érkezését, sietett a szerencsétlenek, betegek segítésére. Oly szeretettel volt a négerek iránt, hogy azt mondták róla: Claver atyának voltaképpen négernek kell lennie, mert egy fehér sohasem szeretett volna minket ennyire. Harmincnégy évet töltött ebben a misszós munkában. 1654. szeptember 8-án halt meg, halálos ágya körül hatalmas tömeg gyűlt össze. 1888-ban avatta szentté XIII. Leó pápa, majd néhány évvel később a néger missziók védőszentjévé tette.

1Kor 8, 1b-7.11-13

Ami pedig a bálványoknak áldozott húst illeti, tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismeretünk. Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. Ha valaki úgy véli, hogy valamilyen ismeretre tett szert, még nem ismerte fel, hogyan kell megismernie. De ha valaki szereti Istent, azt már megismerte Isten. Ami tehát a bálványoknak áldozott hús fogyasztását illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy nincs más Isten, csak egy. Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, amint sok isten van és sok úr, nekünk mégis egy Istenünk van, az Atya, akitől minden van, s akiért mi is vagyunk; és egy Urunk van, Jézus Krisztus, aki által minden van, s aki által mi is vagyunk. De nem mindenkinek van ismerete; egyesek mindmáig bálványokhoz szokva, a húst, mint bálványáldozatot eszik, és lelkiismeretük, mivel gyönge, beszennyeződik. Így a te ismereted miatt elvész gyönge testvéred, akiért Krisztus meghalt! Amikor azonban testvéreitek ellen így vétkeztek, és megsértitek az ő gyönge lelkiismeretüket, Krisztus ellen vétkeztek. Ezért ha étel botránkoztatja meg testvéremet, inkább nem eszem húst sohasem, hogy testvéremet meg ne botránkoztassam.
Lk 6, 27-39

Nektek viszont, akik hallgattok engem, azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket. Annak, aki arcul üt téged, tartsd oda a másikat is; és attól, aki a felöltődet elveszi, ne tagadd meg a kabátodat sem. Adj mindenkinek, aki kér tőled; és ha valaki elveszi, ami a tiéd, vissza ne kérd. Amint akarjátok, hogy cselekedjenek veletek az emberek, ti is hasonlóképpen cselekedjetek velük. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. És ha azoknak adtok kölcsön, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek tehát ellenségeiteket! Tegyetek jót és kölcsönözzetek, semmit vissza nem várva; így nagy lesz a ti jutalmatok, és a Magasságbeli fiai lesztek, mert ő kegyes a hálátlanokhoz és gonoszokhoz. Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas! Ne ítéljetek, és titeket sem fognak elítélni. Ne kárhoztassatok senkit, és benneteket sem fognak kárhoztatni. Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni. Adjatok, és adnak majd nektek is: jó és tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd az öletekbe. Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek.”

2010. szeptember 9. – Csütörtök

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: Nektek, akik hallgattok
engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik
gyulölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és
imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik
arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is.
Mindenkinek, aki kér toled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd
vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is
bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek,
milyen jutalmat várhattok érte Istentol? Hisz a bunösök is szeretik
azokat, akik oket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is
jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bunösök is megteszik.
Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára
számíthattok? A bunösök is kölcsönöznek a bunösöknek, hogy ugyanannyit
kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok
kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok, így nagy jutalomban részesültök,
és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz o is jóságos a hálátlanok és a
gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne
mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne
ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és
nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött,
megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel
ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.
Lk 6,27-38

Elmélkedés:

Az ellenségeskedo magatartás megtapasztalásakor vagy az üldözések idején
az ember természetes, ösztönös magatartása az szokott lenni, hogy
visszavág a támadásokért vagy legalábbis önvédelmet gyakorol. A legtöbb
ember ezt elégségesnek tartja, s nem is gondol arra, hogy más módon is
lehet viszonyulni a támadásokhoz. Az ellenségszeretetrol szóló paranccsal
Jézus leendo tanítványait igyekszik felkészíteni az omiatta ért
támadásokra, azt ajánlva nekik, hogy ne támadjanak vissza, hanem
szeretettel viszonozzanak minden ellenségeskedést. Jézus pontosan ezt
teszi, amikor halálra ítélik és bántalmazzák keresztútján. Nem vág vissza
kínzóinak, hanem elturi, hogy keresztre szegezzék. Utolsó perceiben is
képes imádkozni azokért, akik halálát okozzák, ezzel bizonyítva, hogy
megvalósítható a tökéletes szeretet.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Légy áldott, ó, kegyelemmel teljes Szuz!
Fogadj el minket, amilyenek vagyunk, itt melletted.
Fogadj el minket! Tekints a szívünkbe!
Fogadd el gondjainkat és reményeinket!
Segíts nekünk Te, kegyelemmel teljes, hogy kitartsunk a kegyelemben, és ha
szükséges lenne, visszatérjünk az élo Isten kegyelmébe, ami az ember
legnagyobb és természetfeletti jósága.
II. János Pál pápa

9. csütörtök (Szent I.Szergiusz, Kláver Szent Péter)

1Kor 8,1b-7.11-13; Zs 138; Lk 6,27-38
Aki szereti Istent, azt Isten magáénak tudja

1Kor 8,1b-7.11-13

Ami pedig a bálványoknak áldozott húst illeti, tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismeretünk. Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. Ha valaki úgy véli, hogy valamilyen ismeretre tett szert, még nem ismerte fel, hogyan kell megismernie. De ha valaki szereti Istent, azt már megismerte Isten. Ami tehát a bálványoknak áldozott hús fogyasztását illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy nincs más Isten, csak egy. Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, amint sok isten van és sok úr, nekünk mégis egy Istenünk van, az Atya, akitől minden van, s akiért mi is vagyunk; és egy Urunk van, Jézus Krisztus, aki által minden van, s aki által mi is vagyunk. De nem mindenkinek van ismerete; egyesek mindmáig bálványokhoz szokva, a húst, mint bálványáldozatot eszik, és lelkiismeretük, mivel gyönge, beszennyeződik. Így a te ismereted miatt elvész gyönge testvéred, akiért Krisztus meghalt! Amikor azonban testvéreitek ellen így vétkeztek, és megsértitek az ő gyönge lelkiismeretüket, Krisztus ellen vétkeztek. Ezért ha étel botránkoztatja meg testvéremet, inkább nem eszem húst sohasem, hogy testvéremet meg ne botránkoztassam.

Zs 138

A karvezetőnek. Dávid zsoltára. Uram, te megvizsgáltál és ismersz engem, tudod, ha leülök és ha fölkelek. Messziről ismered gondolataimat, szemmel tartod akár járok-kelek, akár pihenek. Előre ismered minden utamat. Még nyelvemen sincs a szó,és te már érted egészen, Uram. Minden oldalról körülveszel engem, és fölöttem tartod kezedet. Oly nagy, oly csodálatos nekem ez a tudás: ésszel föl sem érhetem! Hová mehetnék lelked elől, hová bújhatnék színed elől? Ha fölmennék az ég magasába, te ott vagy, ha alászállnék az alvilágba, jelen vagy. Ha felölteném a hajnal szárnyát, s a tenger szélső határára szöknék, ott is a te kezed vezetne, és jobbod tartana engem. Mondhatnám: ,,Borítson be a sötétség, s váljon éjszakává köröttem a fény’, de neked nem sötét a sötétség, s az éj mint a nappal, oly világos előtted. Fény és sötétség közt neked nincs különbség. Hiszen te formáltad bensőm, s anyám méhében te szőtted a testem. Dicsőítlek téged, mert olyan csodálatosan alkottál, és tudom jól, milyen csodálatos minden műved! Létem nem volt titokban előtted, amikor a föld ölén rejtve formálódtam. Még alakot sem nyertek tagjaim és szemed már látott engem. Könyvedben már minden fel volt jegyezve rólam: napjaim már eltervezted, mielőtt egy is eltelt volna belőlük. Milyen tiszteletreméltók előttem gondolataid, Istenem, milyen hatalmas a számuk! Megszámlálnám őket, de számosabbak a homokszemeknél, s ha végükre is érnék, még mindig csak nálad tartanék. Bárcsak megsemmisítenéd a gonoszokat, Istenem, és eltávolítanád tőlem a vérszomjas embereket, akik gonoszul beszélnek: hiába kelnek föl ellened. Ne gyűlöljem, Uram azokat, akik gyűlölnek téged, ne utáljam ellenségeidet? Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeim lettek. Vizsgálj meg Istenem és ismerd meg szívemet; tégy próbára és ismerd meg utaimat, lásd, vajon a gonoszok útján járok-e, és vezess az örökkévalóság útján engem.

Lk 6,27-38

Nektek viszont, akik hallgattok engem, azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket. Annak, aki arcul üt téged, tartsd oda a másikat is; és attól, aki a felöltődet elveszi, ne tagadd meg a kabátodat sem. Adj mindenkinek, aki kér tőled; és ha valaki elveszi, ami a tiéd, vissza ne kérd. Amint akarjátok, hogy cselekedjenek veletek az emberek, ti is hasonlóképpen cselekedjetek velük. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. És ha azoknak adtok kölcsön, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek tehát ellenségeiteket! Tegyetek jót és kölcsönözzetek, semmit vissza nem várva; így nagy lesz a ti jutalmatok, és a Magasságbeli fiai lesztek, mert ő kegyes a hálátlanokhoz és gonoszokhoz. Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas! Ne ítéljetek, és titeket sem fognak elítélni. Ne kárhoztassatok senkit, és benneteket sem fognak kárhoztatni. Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni. Adjatok, és adnak majd nektek is: jó és tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd az öletekbe. Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek.’