Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

szeptember 17, 2010 havi archívum

2010. szeptember 17. B év, évközi idő, 24. hét, péntek (Bellarmin Szent Róbert püspök, egyháztanító) A nap liturgikus színe: zöld

1.Kor 15. 1-11.
“De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, és nekem juttatott kegyelme
nem volt hiába való.”
Tudatában vagyok-e annak, hogy minden az életemben kegyelem? Elmondhatom-e az apostollal, hogy a nekem juttatott kegyelme nem volt hiába való?

Lk. 8. 1-3.
Jézus követése nem csak az ő hallgatásából áll, hanem abból is, hogy önként
adakozunk javainkból. Az Úr követői segítették őt vagyonukból. A vagyon nem csak pénz, hanem tehetség, szabadidő, képesség. Én mennyire segítem Jézus ügyét az Istentől kapott vagyonomból? Odaadom-e életem legalább egy részét az evangélium hirdetésére? Vagy csak letudom a köteles részemet és egyszerű “fogyasztóként” élek az egyházamban?

LMK

A reformáció korának nagy szentje, aki a nehéz időkben is Jézus mellett tört lándzsát. Szavaival és életével hitünk nagy titkáról, Jézus Krisztusról tett tanúságot. Bátorítson pélája, hogy mi is tanúságot tehessünk Jézus szeretetéről.
1542-ben született a Toscanai Montepulcianoban. Vallásos családba született, a 12 testvér közül két fiú lett pap, és három lány apáca. Apja eleinte nem egyezett bele, de Róbert és anyja állhatatossága győzött és végül mégis engedett. Róbert beléphetett 1560-ban a Jézus Társaságába, pappá szentelték 1570-ben. Ezután Leuvenben (Belgium) professzor és egyetemi szónok lett.

1576-tól 1580-ig a Római Kollégiumban teológiát tanított, és kiváló hitvitákat tartott hitünk védelme érdekében. 1599-ben bíboros, majd Capua érseke lett, sok kérdést megoldott a római kongregációkban. Szerette volna elkerülni a kinevezéseket, ezért is lett jezsuita, de alázattal engedelmeskedett. Sokat kellett küzdenie rendszeres fejfájásával. 1605-től haláláig ismét Rómában tartózkodott. A trentói zsinatnak és a katolikus megújulásnak egyik főszereplője, hittudósa volt.
1586-ban hatalmas művet adott ki a protestáns tanítások cáfolatára és a katolikus tanítás védelmére: “Vitás hittanitások korunk eretnekségeivel szemben” címmel. (Ez a műve ihlette Pázmány “Kalauz”-át is!) Pázmány Péternek mestere és példaképe, és Gonzága (Szent) Alajos lelki vezetője volt. VIII. Kelemen pápa halála után csaknem pápává választották.
Rómában, 1621. szeptember 17-én halt meg. Bár a szentté avatási eljárása már hat évvel halála után megindult, csak 1923-ban avatta boldoggá és 1930-ban avatta szentté XI. Piusz pápa. 1931-ben került az egyháztanítók sorába. Sírja a San Ignazio templomban van.
Példája:
Legyél kiváló tudású ember, és csak azután kezdj vitákba!

1Kor 15,12-20

Ha tehát Krisztusról az hirdetjük, hogy halottaiból feltámadt, hogyan mondják egyesek közületek, hogy nincs halottak feltámadása? Mert ha nincs halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel! Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek is. Sőt, Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert tanúságot tettünk Isten ellen, hogy feltámasztotta Krisztust, pedig nem is támasztotta fel, ha a halottak valóban nem támadnak fel. Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek, és még mindig bűneitekben vagytok. Sőt, akkor azok is, akik Krisztusban elszenderültek, elvesztek. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden más embernél. Krisztus azonban feltámadt halottaiból, mint az elszenderültek zsengéje.
Lk 8,1-3

Történt azután, hogy bejárta a városokat és a falvakat, prédikálta és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő, és néhány asszony, akiket meggyógyított a gonosz lelkektől és a betegségekből: Mária, akit Magdolnának hívnak, akiből hét ördög ment ki, és Johanna, Kúzának, Heródes helytartójának a felesége, valamint Zsuzsanna, és sokan mások, akik segítették őt vagyonukból.

2010. szeptember 17. – Péntek

Abban az idoben Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és
hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenketto és néhány asszony,
akiket a gonosz lelkektol és a különféle betegségektol megszabadított:
Mária, melléknevén Magdalai, akibol hét ördög ment ki; Johanna, Heródes
intézojének, Kuzának a felesége; Zsuzsanna és még sokan mások, akik
vagyonukból gondoskodtak róla.
Lk 8,1-3

Elmélkedés:

Nem csak az ószövetségben, de még az újszövetségben is számtalan jele van
annak, hogy a bibliai korban a nok másodrangúak voltak a férfiakkal
szemben. Jézus nokkel szemben tanúsított viselkedése azonban eltér a
megszokottól. Már a is meglepo lehetett kortársai számára, hogy szóba állt
nokkel. A nok iránti tiszteletét és védelmét mutatja, hogy nem hajlandó
elítélni a házasságtöro asszonyt, nehogy halálra kövezzék. Szívesen
fogadja Márta szolgálatát, de azt is természetesnek tartja, hogy Mária
inkább a tanítását hallgatja lábainál ülve. A mai evangélium szerint útja
során is több asszony kíséri, akiknek a gondoskodó szeretetét szintén
örömmel fogadja. Késobb az asszonyok tartanak ki legtovább a kereszt
alatt, s a feltámadásnak is ok lesznek az elso tanúi. Sok mindenben
példaképeink ezek az asszonyok.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Viselnem kell a keresztet, ha együtt akarok lenni Krisztussal
dicsoségében! Gondolni akarok az utolsó dolgokra. A mindig közeli halált
és Krisztus szenvedéseit nem felejtem el. Jótéteményeiért szüntelen hálát
adok. A javak, barátok, szabadság, élet elvesztése miatt nem bánkódom,
hogy elnyerjem Krisztust.

2010. szeptember 17.

Vannak emberek, akik nem szeretik a jó Istent, nem imádkoznak, de jól megy sorsuk. Ez rossz jel! Sok rossz mellett tettek valami jót is. Az Úr ebben az életben fizeti vissza nekik.

17. péntek (Bellarmin Szent Róbert, Szent Hildegárd)

1Kor 15,12-20; Zs 16; Lk 8,1-3
Ha Krisztus nem támadt föl, hiábavaló a ti hitetek

1Kor 15,12-20

Ha tehát Krisztusról az hirdetjük, hogy halottaiból feltámadt, hogyan mondják egyesek közületek, hogy nincs halottak feltámadása? Mert ha nincs halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel! Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek is. Sőt, Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert tanúságot tettünk Isten ellen, hogy feltámasztotta Krisztust, pedig nem is támasztotta fel, ha a halottak valóban nem támadnak fel. Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek, és még mindig bűneitekben vagytok. Sőt, akkor azok is, akik Krisztusban elszenderültek, elvesztek. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden más embernél. Krisztus azonban feltámadt halottaiból, mint az elszenderültek zsengéje.

Zs 16

Dávid imádsága. Hallgasd meg, Uram, igaz ügyemet, méltasd figyelemre könyörgésemet. Hallgasd meg könyörgésemet, nem álnok ajakról fakad. Színed elől jöjjön igazság nekem, szemed lássa meg igazamat. Vizsgáld meg szívemet, és látogasd meg éjjel, tégy tűzpróbára engem, és nem találsz bennem gonoszságot. Szám nem beszélt emberek dolgáról, kerültem ajkad igéi szerint az erőszakos utakat. Tartsd meg léptemet a te ösvényeiden, hogy meg ne inogjon a lábam. Hozzád kiáltok, hisz te meghallgatsz, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg szavaimat! Mutasd meg csodás irgalmadat, hiszen megmented az üldözőktől azokat, akik jobbodban bíznak! Óvj, mint szemed fényét, nyújts szárnyad árnyékában menedéket nekem a gonoszok elől, akik nyomorgatnak engem!Ellenségeim dühöngve körülkerítettek, bezárták kövér szívüket, szájuk ontja a kevélységet. Megleptek, s íme, körülvesznek, rám szegezik szemüket, hogy földre terítsenek, Tekintetük, mint a prédára kész oroszláné, s mint a rejtekhelyén meghúzódó oroszlánkölyöké. Kelj fel, Uram! Előzd meg és terítsd le őt! Ments meg engem kardoddal az istentelentől, karoddal a halottaktól, Uram, a holtaktól, akiknek nincs már részük az életből! Töltsd meg hasukat javaiddal, hadd lakjanak jól gyermekeik, s hagyják fiaikra, ami megmarad. Én azonban igazságban látom meg arcodat, és színed látása tölt el amikor fölébredek.

Lk 8,1-3

Történt azután, hogy bejárta a városokat és a falvakat, prédikálta és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő, és néhány asszony, akiket meggyógyított a gonosz lelkektől és a betegségekből: Mária, akit Magdolnának hívnak, akiből hét ördög ment ki, és Johanna, Kúzának, Heródes helytartójának a felesége, valamint Zsuzsanna, és sokan mások, akik segítették őt vagyonukból.