Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

szeptember 24, 2010 havi archívum

2010. szeptember 24. Szent Gellért püspök, vértanú A nap liturgikus színe: piros

Szent Gellértet népünk kereszténnyé válásának kezdetén vezérelte hozzánk Isten, hogy Imre nevelőjeként, remeteként, püspökként és vértanúként szolgálja Istent és népünk kereszténnyé válását. Ma is szükség van arra, hogy megerősítsük keresztény hitünket, és sokakat elvezessünk Istenhez.

Isten csodálatos gondoskodása vezette Gellértet magyar földre, hogy Imre nevelésével, majd püspökként népünk kereszténnyé tételén munkálkodjon. Hálaadással lépünk Istenünk elé, megköszönjük gondoskodó szeretetét, és kérjük, vezesse és erősítse továbbra is népünket.

Néhány nagy szentnek megadatott a vértanúság, néhány nagy szent vágyott a vértanúságra, mégsem lett az. Mi talán nem is vagyunk olyan erősek, mint szent Gellért, a körülményeink sem olyan ellenségesek. De a mindennapi vértanúság nekünk is felkínáltatik: az önlegyőzés, a becsületes kötelességteljesítés stb. vértanúsága. Ezekhez biztos van elég erőnk, ha másképp nem, hát Isten kegyelmi segítségével. Ezek a kis vértanúságok is értékesek Isten szemében.

Bölcs 3,1-9

Az igazak lelkei azonban Isten kezében vannak, s a halál kínja nem éri őket. Úgy látszott a balgák szemében, hogy meghaltak, távozásukat balsorsnak vélték, és végső romlásnak, hogy elmentek tőlünk, ők azonban békességben vannak, ha kínt szenvedtek is az emberek szemében, reményük halhatatlansággal teljes, kevés fenyítés után nagy javakban van részük, mert Isten próbára tette, és magához méltóknak találta őket. Megvizsgálta őket, mint az aranyat a kohóban, és elfogadta őket egészen elégő áldozatul. Látogatásuk idején pedig az igazak felragyognak, olyanok lesznek, mint a szikra, amely a nádasban tovaterjed, ítélkeznek nemzeteken, és uralkodnak népeken, s az Úr lesz a királyuk örökké. A benne bízók megértik az igazságot, s a hívek kitartanak mellette szeretetben, mert választottjai kegyben és békességben részesülnek.
Mt 10,28-33

Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül. Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti sok verébnél. Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is meg fogom tagadni Atyám előtt, aki a mennyekben van.

2010. szeptember 24. – Péntek, Szent Gellért püspök és vértanú

Abban az idoben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek azoktól, akik
megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek,
aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja. Egy fillérért ugye két
verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta
nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek
hát: sokkal többet értek ti a verebeknél! Ha valaki megvall engem az
emberek elott, én is megvallom ot Atyám elott, aki a mennyekben van. De ha
valaki megtagad engem az emberek elott, én is megtagadom ot Atyám elott,
aki a mennyekben van.
Mt 10,28-33

Elmélkedés:

Félelmekrol olvasunk az evangéliumban. Az emberi félelmeket mindig
ellensúlyozza az Istenbe vetett bizalom és a hit. Amikor a feltámadt Jézus
megjelenik, elso szavaival mindannyiszor meg akarja szüntetni a
tanítványok félelmét, amely azonnal el is múlik, amikor a hit szemével
felismerik Ot. A feltámad Jézusban és a feltámadásban hívo embereknek a
szenvedésektol, sot még a haláltól sem kell félniük, hiszen sorsuk
ugyanúgy az örök életre való feltámadás lesz, miként Krisztusé is, aki
önként vállalta a szenvedéseket és húsvéti feltámadásával örökre legyozte
a halált. Nincs okunk félelemre, ha hisszük, hogy Krisztussal mi is
feltámadunk az örök boldogságra.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Add Uram, hogy minden dolog felé rendezett szeretettel forduljak,
elszakítva tekintetemet a földrol és az ég felé fordítva; úgy használjam e
világ javait, mintha nem használnám.
Add, hogy értelmem bizonyos belso érzékével meg tudjam különböztetni
azokat a dolgokat, amelyekre szükségem van, azoktól, amelyek csak
élvezetemre szolgálnak, hogy így az átmeneti dolgokkal csak ideiglenesen
foglalkozzam, és csak a szükséges mértékben, de ugyanakkor örök vággyal
öleljem át az örök valóságokat.
Clairvaux-i Szent Bernát

2010. szeptember 24.

Amikor papot láttok, ezt kellene mondani magatokban: „Itt van, aki engem Isten gyermekévé tett, aki a keresztség által megnyitotta számomra az eget, aki vétkeimtől megtisztított, aki lelkemnek megadja táplálékát…”

24. péntek: SZENT GELLÉRT (ünnep) (Szent Bőd, Beszteréd és Beneta)

Bölcs 3,1-9; Zs 125; Mt 10,28-33
Isten próbára tette, és magához méltónak találta őket

Bölcs 3,1-9

Az igazak lelkei azonban Isten kezében vannak, s a halál kínja nem éri őket. Úgy látszott a balgák szemében, hogy meghaltak, távozásukat balsorsnak vélték, és végső romlásnak, hogy elmentek tőlünk, ők azonban békességben vannak, ha kínt szenvedtek is az emberek szemében, reményük halhatatlansággal teljes, kevés fenyítés után nagy javakban van részük, mert Isten próbára tette, és magához méltóknak találta őket. Megvizsgálta őket, mint az aranyat a kohóban, és elfogadta őket egészen elégő áldozatul. Látogatásuk idején pedig az igazak felragyognak, olyanok lesznek, mint a szikra, amely a nádasban tovaterjed, ítélkeznek nemzeteken, és uralkodnak népeken, s az Úr lesz a királyuk örökké. A benne bízók megértik az igazságot, s a hívek kitartanak mellette szeretetben, mert választottjai kegyben és békességben részesülnek.

Zs 125

Zarándok-ének. Mikor az Úr megfordította Sion fogságának sorsát, olyan volt, mintha álmodnánk. Akkor szánk vígsággal telt meg, nyelvünk pedig ujjongással. Azt mondták akkor a nemzetek között: ,,Nagy dolgokat művelt velük az Úr!’ Nagy dolgokat művelt velünk az Úr, azért örvendezünk. Fordíts fogságunkon, Uram, mint ahogy megfordítod délen a patakokat! Akik könnyek között vetnek, majd ujjongva aratnak. Csak mentek és sírtak, úgy vitték vetni vetőmagjukat; de ujjongva jönnek vissza majd, s úgy hozzák a kévéiket.