Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

szeptember 28, 2010 havi archívum

2010. szeptember 28. B év, évközi idő, 26. hét, kedd (Szent Vencel vértanú, Ruiz Szent Lőrinc és társai, vértanúk) A nap liturgikus színe: zöld

Vencel 907 körül Csehországban született. Nagyanyja részesítette keresztény nevelésben. Fiatalon vette át a hercegség kormányzását, miután a csehek apja halála után őt választották fejedelmükké. Sok nehézséggel kellett megküzdenie nemcsak a hercegség ügyei miatt, hanem az evangélium terjesztése folytán is. Öccse, Boleszláv ármánykodása miatt bérgyilkosok ölték meg 935-ben. Csehország fővédőszentjeként tisztelik.

Jób 3,1-3.11-17.20-23

Ezután megnyitotta Jób a száját, elátkozta születése napját és mondta: ,,Vesszen a nap, amelyen születtem, az éj, amelyen mondták: ,,Fiú fogantatott.” Miért nem haltam meg a méhben? Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből? Térd engem miért fogadott, miért tápláltak emlők? Így most csendben aludnék, békességben szenderegnék együtt királyokkal, országok tanácsosaival, akik pusztaságot építettek maguknak, vagy fejedelmekkel, akik aranyban bővelkedtek, akik ezüsttel töltötték meg házaikat. Vagy mint az elásott idétlen gyermek, nem lennék többé, mint a magzat, amely nem látott napvilágot. Ott felhagynak a gonoszok a tombolással, és pihennek az erőben megfogyottak; Mire való világosság a nyomorultnak és élet a keseredett léleknek? Azoknak, akik várják a halált, de nem jő, és ásva keresik, jobban mint a kincset; akik örülnének mérték nélkül, ha a sírt végre megtalálnák? Mire való az élet a férfinak, akinek útja el van rejtve, akit Isten homályba burkolt?
Lk 9,51-56

Történt pedig, hogy amikor közeledtek felvételének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt, akik el is indultak, és a szamaritánusok egyik helységébe érkeztek, hogy szállást készítsenek neki. Azok azonban nem fogadták be, mert Jeruzsálembe szándékozott menni. Ennek láttára tanítványai, Jakab és János ezt mondták: ,,Uram! Akarod-e, hogy kérjük, szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket?” De ő hozzájuk fordulva megfeddte őket, és elmentek egy másik faluba.

2010. szeptember 28. – Kedd

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsoülésének napjai,
elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga elott. Ezek
elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást
készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe
tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: Uram,
akarod-e, hogy lehívjuk az égbol a villámot, hadd pusztítsa el oket? De o
hozzájuk fordult és megfeddte oket: Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van
bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem
hogy megmentse. Ezután másik faluba mentek.
Lk 9,51-56

Elmélkedés:

Vajon komolyan gondolta Jakab és János, hogy ha lehívják az égbol a
villámot, akkor az lejön és elpusztítja a városlakókat? Vagy talán Jézus
segítségére számítottak a rettenetes büntetés végrehajtásában? Vajon
tudták, hogy mit akarnak tenni? Kitol tanulták ezt? Mesterüktol? Ismét egy
példa arra, hogy az apostolok gondolkodása, annak ellenére, hogy már
hosszabb ideje vannak Jézussal, egészen más, mint mesterüké. Talán
védhetnénk Jakabot és Jánost azzal, hogy hirtelen felindulásból kívánják a
szamaritánusok pusztulását, de ez sem szolgálna mentségükre.
Életünk erkölcsi minosítésekor nem is az a mérvadó, hogy a többitol
elkülönítve egy-egy cselekedetünk milyen, hanem, hogy milyen lelkület van
bennünk. Mi az alapveto szándékunk, irányultságunk, amely a cselekedeteink
sorozatát meghatározza. Törekedjünk a békességes, a megbocsátó lelkületre!
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Add Uram, hogy egyek legyünk minden testvérünkkel, a legtávolabbiakkal is,
azokkal is, akikkel másképp bánsz, mint velünk. Te taníts minket
szeretetre, hadd kamatoztassuk adottságainkat hátrányos helyzetben lévo
testvéreink javára.
Add, hogy testvér módjára szeressük oket, hogy megosszuk velük minden
javunkat, eléjük sietve felkínáljuk nekik, és könyörögjünk, hogy fogadják
el.
Boldog Charles de Foucauld

28. kedd (Szent Vencel, Ruiz Szent Lőrinc, Szent Lióba)

Jób 3,1-3.11-17.20-23; Zs 87; Lk 9,51-56
Miért nem haltam meg, mikor megszülettem?

Jób 3,1-3.11-17.20-23

Ezután megnyitotta Jób a száját, elátkozta születése napját és mondta: ,,Vesszen a nap, amelyen születtem, az éj, amelyen mondták: ?,,Fiú fogantatott.?” Miért nem haltam meg a méhben? Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből? Térd engem miért fogadott, miért tápláltak emlők? Így most csendben aludnék, békességben szenderegnék együtt királyokkal, országok tanácsosaival, akik pusztaságot építettek maguknak, vagy fejedelmekkel, akik aranyban bővelkedtek, akik ezüsttel töltötték meg házaikat. Vagy mint az elásott idétlen gyermek, nem lennék többé, mint a magzat, amely nem látott napvilágot. Ott felhagynak a gonoszok a tombolással, és pihennek az erőben megfogyottak; Mire való világosság a nyomorultnak és élet a keseredett léleknek? Azoknak, akik várják a halált, de nem jő, és ásva keresik, jobban mint a kincset; akik örülnének mérték nélkül, ha a sírt végre megtalálnák? Mire való az élet a férfinak, akinek útja el van rejtve, akit Isten homályba burkolt?

Zs 87

Kóré fiainak éneke. Zsoltár. A karvezetőnek. A ,,Mahálát’ szerint. Éneklésre. Uram, szabadításom Istene, éjjel-nappal hozzád kiáltok. Jusson színed elé imádságom, füledet hajtsd könyörgésemre. Mert fájdalommal van tele a lelkem és életem az alvilághoz közeledik. A sírba szállók közé soroltak engem, olyanná lettem, mint akinek nincsen segítsége. A holtak között van fekhelyem, mint a halálra sebzettek, akik a sírban alszanak, akikről nem emlékezel meg többé, és akiket kitéptek kezedből. Letettél engem a verem mélyére, a sötétségbe s a halál árnyékába. Rám nehezedett haragod, rám zúdítottad minden hullámodat. Eltávolítottad tőlem ismerőseimet, utálatossá tettél előttük; Fogoly vagyok és nincs menekvésem. Szemem elbágyad a gyötrelemtől. Uram, egész nap tehozzád kiáltok, feléd terjesztem kezemet: Vajon a holtakkal művelsz-e csodákat, és fölkelnek-e az árnyak, hogy dicsérjenek téged? Vajon hirdetik-e valaki a sírban irgalmasságodat és hűségedet az enyészet helyén? Vajon a sötétség helyén ismerik-e csodáidat és igazságodat a feledés földjén? Uram, én hozzád kiáltok, kora reggel eléd száll imádságom. Miért taszítasz el engem, Uram, miért rejted el tőlem arcodat? Szegény és halálos beteg vagyok ifjúkorom óta, a tőled való rettegés súlya nyom, bensőm összezavarodott. Átcsapott rajtam haragod és megrendítettek engem borzalmaid. Körülvesznek engem, mint a vizek, egész nap, mindenünnen körülvesznek. Eltávolítottad tőlem a barátokat és a közelállókat, csak a sötétség a társam.

Lk 9,51-56

Történt pedig, hogy amikor közeledtek felvételének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt, akik el is indultak, és a szamaritánusok egyik helységébe érkeztek, hogy szállást készítsenek neki. Azok azonban nem fogadták be, mert Jeruzsálembe szándékozott menni. Ennek láttára tanítványai, Jakab és János ezt mondták: ,,Uram! Akarod-e, hogy kérjük, szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket?’ De ő hozzájuk fordulva megfeddte őket, és elmentek egy másik faluba.