Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

2010. szeptember 29. – Szerda, Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael foangyalok

Egy alkalommal: Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így
szólt: Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínuség. Nátánáel
megkérdezte: Honnan ismersz engem? Jézus így felelt: Még mielott Fülöp
hívott volna, láttalak a fügefa alatt. Nátánáel erre elismerte: Rabbi, te
vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya. Jézus így szólt: Azért hiszel,
mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni
ennél. Majd így folytatta: Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok,
hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia
felett.
Jn 1,47-51

Elmélkedés:

Nátánáelrol, egy igaz zsidó emberrol olvashatunk az evangéliumban, aki nem
elutasítóan viselkedik Jézussal szemben, mint a többi írástudó vagy a nép
vallási vezetoi, de nem is annak lehetoségét keresi, hogy miként köthetne
bele Jézus szavaiba, hanem a megismerés szándékával közeledik. A
találkozáskor megvallja, hogy Jézus az Isten Fia és Izrael királya. Jézus
ígérete szerint még ennél nagyobb dolgokat is meg fog tapasztalni
életében. Jézus ezután mondott szavaiból kiderül, hogy valószínuleg
halálára gondolhatott, hiszen mindketto, tehát az Isten Fia és az Izrael
királya kifejezés is a szenvedéstörténetben tér vissza. Jézust azért ítéli
halálra a fotanács, mert Isten Fiának nevezte magát, s a keresztre a
?zsidók királya? feliratot íratja Pilátus. A Golgota keresztje elott
kezdodik Krisztus követésünk.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit
egységben. Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetérto legyen a te
igaz hitedben és annak megvallásában. Sugalld szívükbe tanításod szavát!
Hiszen a te ajándékod, hogy elfogadtál Krisztusod evangéliumának
hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket
vigyünk végbe.
Szent Metód

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: