Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

szeptember, 2010 havi archívum

2010. szeptember 28. – Kedd

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsoülésének napjai,
elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga elott. Ezek
elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást
készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe
tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: Uram,
akarod-e, hogy lehívjuk az égbol a villámot, hadd pusztítsa el oket? De o
hozzájuk fordult és megfeddte oket: Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van
bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem
hogy megmentse. Ezután másik faluba mentek.
Lk 9,51-56

Elmélkedés:

Vajon komolyan gondolta Jakab és János, hogy ha lehívják az égbol a
villámot, akkor az lejön és elpusztítja a városlakókat? Vagy talán Jézus
segítségére számítottak a rettenetes büntetés végrehajtásában? Vajon
tudták, hogy mit akarnak tenni? Kitol tanulták ezt? Mesterüktol? Ismét egy
példa arra, hogy az apostolok gondolkodása, annak ellenére, hogy már
hosszabb ideje vannak Jézussal, egészen más, mint mesterüké. Talán
védhetnénk Jakabot és Jánost azzal, hogy hirtelen felindulásból kívánják a
szamaritánusok pusztulását, de ez sem szolgálna mentségükre.
Életünk erkölcsi minosítésekor nem is az a mérvadó, hogy a többitol
elkülönítve egy-egy cselekedetünk milyen, hanem, hogy milyen lelkület van
bennünk. Mi az alapveto szándékunk, irányultságunk, amely a cselekedeteink
sorozatát meghatározza. Törekedjünk a békességes, a megbocsátó lelkületre!
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Add Uram, hogy egyek legyünk minden testvérünkkel, a legtávolabbiakkal is,
azokkal is, akikkel másképp bánsz, mint velünk. Te taníts minket
szeretetre, hadd kamatoztassuk adottságainkat hátrányos helyzetben lévo
testvéreink javára.
Add, hogy testvér módjára szeressük oket, hogy megosszuk velük minden
javunkat, eléjük sietve felkínáljuk nekik, és könyörögjünk, hogy fogadják
el.
Boldog Charles de Foucauld

28. kedd (Szent Vencel, Ruiz Szent Lőrinc, Szent Lióba)

Jób 3,1-3.11-17.20-23; Zs 87; Lk 9,51-56
Miért nem haltam meg, mikor megszülettem?

Jób 3,1-3.11-17.20-23

Ezután megnyitotta Jób a száját, elátkozta születése napját és mondta: ,,Vesszen a nap, amelyen születtem, az éj, amelyen mondták: ?,,Fiú fogantatott.?” Miért nem haltam meg a méhben? Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből? Térd engem miért fogadott, miért tápláltak emlők? Így most csendben aludnék, békességben szenderegnék együtt királyokkal, országok tanácsosaival, akik pusztaságot építettek maguknak, vagy fejedelmekkel, akik aranyban bővelkedtek, akik ezüsttel töltötték meg házaikat. Vagy mint az elásott idétlen gyermek, nem lennék többé, mint a magzat, amely nem látott napvilágot. Ott felhagynak a gonoszok a tombolással, és pihennek az erőben megfogyottak; Mire való világosság a nyomorultnak és élet a keseredett léleknek? Azoknak, akik várják a halált, de nem jő, és ásva keresik, jobban mint a kincset; akik örülnének mérték nélkül, ha a sírt végre megtalálnák? Mire való az élet a férfinak, akinek útja el van rejtve, akit Isten homályba burkolt?

Zs 87

Kóré fiainak éneke. Zsoltár. A karvezetőnek. A ,,Mahálát’ szerint. Éneklésre. Uram, szabadításom Istene, éjjel-nappal hozzád kiáltok. Jusson színed elé imádságom, füledet hajtsd könyörgésemre. Mert fájdalommal van tele a lelkem és életem az alvilághoz közeledik. A sírba szállók közé soroltak engem, olyanná lettem, mint akinek nincsen segítsége. A holtak között van fekhelyem, mint a halálra sebzettek, akik a sírban alszanak, akikről nem emlékezel meg többé, és akiket kitéptek kezedből. Letettél engem a verem mélyére, a sötétségbe s a halál árnyékába. Rám nehezedett haragod, rám zúdítottad minden hullámodat. Eltávolítottad tőlem ismerőseimet, utálatossá tettél előttük; Fogoly vagyok és nincs menekvésem. Szemem elbágyad a gyötrelemtől. Uram, egész nap tehozzád kiáltok, feléd terjesztem kezemet: Vajon a holtakkal művelsz-e csodákat, és fölkelnek-e az árnyak, hogy dicsérjenek téged? Vajon hirdetik-e valaki a sírban irgalmasságodat és hűségedet az enyészet helyén? Vajon a sötétség helyén ismerik-e csodáidat és igazságodat a feledés földjén? Uram, én hozzád kiáltok, kora reggel eléd száll imádságom. Miért taszítasz el engem, Uram, miért rejted el tőlem arcodat? Szegény és halálos beteg vagyok ifjúkorom óta, a tőled való rettegés súlya nyom, bensőm összezavarodott. Átcsapott rajtam haragod és megrendítettek engem borzalmaid. Körülvesznek engem, mint a vizek, egész nap, mindenünnen körülvesznek. Eltávolítottad tőlem a barátokat és a közelállókat, csak a sötétség a társam.

Lk 9,51-56

Történt pedig, hogy amikor közeledtek felvételének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt, akik el is indultak, és a szamaritánusok egyik helységébe érkeztek, hogy szállást készítsenek neki. Azok azonban nem fogadták be, mert Jeruzsálembe szándékozott menni. Ennek láttára tanítványai, Jakab és János ezt mondták: ,,Uram! Akarod-e, hogy kérjük, szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket?’ De ő hozzájuk fordulva megfeddte őket, és elmentek egy másik faluba.

2010. szeptember 27. Páli Szent Vince áldozópap A nap liturgikus színe: fehér

Papként minél hitelesebben tanúságot tenni Jézusról, ehhez tanulni, imádkozni kell. Ebben igyekezett segíteni kortársait szent Vince. És ha a papok hitelesen élik és tanítják Jézus tanítását, akkor sokan megtapasztalhatják, hogy velünk az Isten.
Vince Franciaországban, Aquitániában született 1581. április 24-én. Szülei falusi földmívesek voltak. Szülei tanult emberré kívánták nevelni, a közeli Dax városkába a ferencesekhez küldték iskolába. Atyja (ökreit eladva) egyetemi tanulmányait is biztosította, a spanyol Saragossába, majd Toulouse egyetemére járt. Hivatást érzett, egyházjogot és teológiát tanult. 1600. szeptember 23-án pappá szentelték, 1605-ben pedig egy jámbor özvegytől jelentős összeget örökölt.

Romantikus, egyesek szerint kétségbe vonható epizód volt, hogy állitólag török martalócok egy tengeri hajóútján elfogták és rabszolgának eladták. Algíriában ura feleségét, majd urát is megtérítette. Ura Avignonban keresztelkedett meg és Rómában irgalmasrendi szerzetes lett. Ezután Vince Párizsba utazott, kórházakat látogatott, papi társaságokat keresett fel. Plébános lett.

1625-ben egy alapítvány segítségével megalapított egy missziós társulatot, a lazaristákat, ennek célja a papság helyes nevelése és a szegények segítése. Sokféle intézmény alakult ki körülötte, ezeket Párizsból irányította. Foglalkoztak a szegényekkel, betegekkel, gályarabokkal és a papi elmélyüléssel. életre hívta a papi rekollekciókat. Híveit Isten szeretetére igyekezett vezetni. Megszervezte Marillac Szent Lujzával a ‘Szeretet leányai’ (Irgalmas Nővérek) társulatát.

Párizsban, 1660. szeptember 27-én halt meg Párizsban. Derüs arcát üvegfedél alatt, rendje központi templomában (rue de Sevres) láthatjuk. 1729. augusztusában boldoggá, 1737. júniusában pedig szentté avatták. 1885-ben XIII. Leó pápa őt nevezte meg a modern szeretet-művek intézményeinek alapítójának és pártfogójjának.

Példája:
Derüsen és lankadatlanul végezd minden munkádat!

Kinek tartotok engem? Szent Vince élete megerősít abban, hogy bátran vallhatjuk Jézust megváltónknak, és bátran követhetjük hívó szavát.

B év, évközi idő, 26. hét, hétfő
Jób 1,6-22

Egy napon pedig, amikor eljöttek az Isten fiai, hogy az Úrnál jelentkezzenek, a sátán is közöttük volt. Az Úr megkérdezte tőle: ,,Honnét jössz?” Az így felelt: ,,Szerte bolyongtam a földön és bejártam azt.” Az Úr így folytatta: ,,Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs a földön hozzá hasonló férfi, feddhetetlen és igaz, istenfélő és a gonosztól tartózkodó!” A sátán erre megkérdezte: ,,Vajon ok nélkül istenfélő-e Jób? Hisz te megoltalmaztad őt, a házát és egész vagyonát; megáldottad keze munkáját és gyarapodott jószága a földön! De bocsásd csak rá egy kissé a kezedet és verd meg mindenét, amije van, akkor bizony szemtől-szembe áld majd téged!” Ezt mondta erre az Úr a sátánnak: ,,Nos, a kezedbe adom mindenét, amije van; őrá azonban ne nyújtsd ki kezedet!” Erre eltávozott a sátán az Úr színe elől. Amikor pedig egyik napon Jób fiai és leányai ettek és bort ittak elsőszülött testvérük házában, hírnök jött Jóbhoz és mondta: ,,A marhák éppen szántottak, a szamarak pedig legeltek mellettük, amikor rajtuk ütöttek a sábiak és elhajtottak mindent, a szolgákat pedig kardélre hányták; csak magam tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked.” Még beszélt az, amikor jött egy másik is, és azt mondta: ,,Az Isten tüze hullott le az égből, leütötte és elemésztette a juhokat és a szolgákat; egyedül én menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.” De még ez sem fejezte be szavait, máris jött egy másik és azt mondta: ,,A kaldeusok három rajba állva meglepték a tevéket és elhajtották őket, a szolgákat pedig kardélre hányták; csak magam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.” Míg ez beszélt, íme, jött egy másik és mondta: ,,Fiaid és leányaid ettek és bort ittak elsőszülött testvérük házában, amikor hirtelen hatalmas vihar kerekedett a sivatag felől, megrendítette a ház négy sarkát, úgyhogy az összeomlott és rászakadt gyermekeidre és meghaltak; egyedül én menekültem meg, hogy hírül hozzam neked.” Ekkor felkelt Jób, megszaggatta ruháit, megnyírta fejét, leborult a földre és így imádkozott: ,,Mezítelen jöttem ki anyám méhéből és meztelen térek oda vissza; az Úr adta s az Úr elvette, amint az Úrnak tetszett, úgy lett, legyen áldott az Úr neve!” Mindezekben nem vétkezett Jób az ajkával és nem beszélt semmi dőreséget sem Isten ellen.
Lk 9,46-50

Azután felmerült köztük a kérdés, hogy ki a nagyobb közülük. Jézus, aki ismerte szívük gondolatát, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és azt mondta nekik: ,,Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az a legnagyobb.” Ekkor János így szólt: ,,Mester! Láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űzött, és megtiltottuk neki, mert nem követ téged.” Jézus azt felelte neki: ,,Ne tiltsátok meg; mert aki nincs ellenetek, veletek van.”

2010. szeptember 27. – Hétfo

Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a legnagyobb
közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy gyermeket,
maga mellé állította, és így szólt tanítványaihoz: Aki befogadja ezt a
gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, azt
fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb köztetek, az a
legnagyobb. Ekkor János vette át a szót: Mester, láttunk valakit, aki
ördögöt uzött ki a te nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem követ téged
velünk együtt. Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg, mert aki nincs
ellenetek, az veletek van.
Lk 9,46-50

Elmélkedés:

A gyerekesen civakodó apostolok elé Jézus egy gyermeket állít példaképül.
Természetesen nem azért, hogy tovább folytassák gyerekes magatartásukat,
hanem azért, hogy ne a nagyságra törekedjenek. Isten országában ugyanis
nem azok a szempontok érvényesülnek, amelyek meghatározzák ennek a
világnak a rendjét. Itt sokan a hatalomra, az uralkodásra, a tekintélyre
vagy a másokkal szembeni nagyságra törekszenek. Isten országában viszont
az számít nagynak, aki tud alázatos lenni és képes mások szolgálatára.
Lukács evangélista egészen megrázóan mutatja be, hogy a tanítványok
mennyire félreértik Jézus küldetését. Miután szenvedésérol és haláláról
beszél Jézus, amely küldetésének lesz a beteljesedése, a tanítványok
egyéni hatalomvágyukkal vannak elfoglalva. Csak sokkal késobb fogják
megérteni, hogy az o útjuk is ugyanaz lesz, mint Jézusé. Az apostolok is a
gyermekek kiszolgáltatottságát élik majd át, amikor Jézust követik
vértanúhalálukban.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Ó, Jézusom, Megváltóm, itt vagyok lábaidnál! Szeretem, dicsérem és áldom
egész szívembol isteni gondviselésedet mindenért, amit rám küldtél vagy
megengedtél. Mert mindaz, ami általad történik, jó és csodálatra méltó.
Szent akaratod történik mindenben és minden által, bármennyire lázadozzék
is ellene természetem. Legyen áldott és imádott isteni végzésed
mindörökké! Ég és föld elott megvallom, teljes szívembol hiszem, Uram,
hogy igazságos vagy, és hogy ezt a szenvedést, sot, sokkal többet is
megérdemlek buneimért. Azért ezt a megpróbáltatást szívembol vállalom a te
dicsoségedre, igazságod kiengesztelésére, szent akaratod teljesítésére,
szenvedésed iránti tiszteletbol, melyet buneimért viseltél el.
Eudes Szent János

27. hétfő: PÁLI SZENT VINCE

Jób 1,6-22; Zs 16; Lk 9,46-50
Az Úr adta, az Úr elvette, áldott legyen az Úr neve!

Jób 1,6-22

Egy napon pedig, amikor eljöttek az Isten fiai, hogy az Úrnál jelentkezzenek, a sátán is közöttük volt. Az Úr megkérdezte tőle: ,,Honnét jössz?’ Az így felelt: ,,Szerte bolyongtam a földön és bejártam azt.’ Az Úr így folytatta: ,,Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs a földön hozzá hasonló férfi, feddhetetlen és igaz, istenfélő és a gonosztól tartózkodó!’ A sátán erre megkérdezte: ,,Vajon ok nélkül istenfélő-e Jób? Hisz te megoltalmaztad őt, a házát és egész vagyonát; megáldottad keze munkáját és gyarapodott jószága a földön! De bocsásd csak rá egy kissé a kezedet és verd meg mindenét, amije van, akkor bizony szemtől-szembe áld majd téged!’ Ezt mondta erre az Úr a sátánnak: ,,Nos, a kezedbe adom mindenét, amije van; őrá azonban ne nyújtsd ki kezedet!’ Erre eltávozott a sátán az Úr színe elől. Amikor pedig egyik napon Jób fiai és leányai ettek és bort ittak elsőszülött testvérük házában, hírnök jött Jóbhoz és mondta: ,,A marhák éppen szántottak, a szamarak pedig legeltek mellettük, amikor rajtuk ütöttek a sábiak és elhajtottak mindent, a szolgákat pedig kardélre hányták; csak magam tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked.’ Még beszélt az, amikor jött egy másik is, és azt mondta: ,,Az Isten tüze hullott le az égből, leütötte és elemésztette a juhokat és a szolgákat; egyedül én menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.’ De még ez sem fejezte be szavait, máris jött egy másik és azt mondta: ,,A kaldeusok három rajba állva meglepték a tevéket és elhajtották őket, a szolgákat pedig kardélre hányták; csak magam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.’ Míg ez beszélt, íme, jött egy másik és mondta: ,,Fiaid és leányaid ettek és bort ittak elsőszülött testvérük házában, amikor hirtelen hatalmas vihar kerekedett a sivatag felől, megrendítette a ház négy sarkát, úgyhogy az összeomlott és rászakadt gyermekeidre és meghaltak; egyedül én menekültem meg, hogy hírül hozzam neked.’ Ekkor felkelt Jób, megszaggatta ruháit, megnyírta fejét, leborult a földre és így imádkozott: ,,Mezítelen jöttem ki anyám méhéből és meztelen térek oda vissza; az Úr adta s az Úr elvette, amint az Úrnak tetszett, úgy lett, legyen áldott az Úr neve!’ Mindezekben nem vétkezett Jób az ajkával és nem beszélt semmi dőreséget sem Isten ellen.

Zs 16

Dávid imádsága. Hallgasd meg, Uram, igaz ügyemet, méltasd figyelemre könyörgésemet. Hallgasd meg könyörgésemet, nem álnok ajakról fakad. Színed elől jöjjön igazság nekem, szemed lássa meg igazamat. Vizsgáld meg szívemet, és látogasd meg éjjel, tégy tűzpróbára engem, és nem találsz bennem gonoszságot. Szám nem beszélt emberek dolgáról, kerültem ajkad igéi szerint az erőszakos utakat. Tartsd meg léptemet a te ösvényeiden, hogy meg ne inogjon a lábam. Hozzád kiáltok, hisz te meghallgatsz, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg szavaimat! Mutasd meg csodás irgalmadat, hiszen megmented az üldözőktől azokat, akik jobbodban bíznak! Óvj, mint szemed fényét, nyújts szárnyad árnyékában menedéket nekem a gonoszok elől, akik nyomorgatnak engem!Ellenségeim dühöngve körülkerítettek, bezárták kövér szívüket, szájuk ontja a kevélységet. Megleptek, s íme, körülvesznek, rám szegezik szemüket, hogy földre terítsenek, Tekintetük, mint a prédára kész oroszláné, s mint a rejtekhelyén meghúzódó oroszlánkölyöké. Kelj fel, Uram! Előzd meg és terítsd le őt! Ments meg engem kardoddal az istentelentől, karoddal a halottaktól, Uram, a holtaktól, akiknek nincs már részük az életből! Töltsd meg hasukat javaiddal, hadd lakjanak jól gyermekeik, s hagyják fiaikra, ami megmarad. Én azonban igazságban látom meg arcodat, és színed látása tölt el amikor fölébredek.

Lk 9,46-50

Azután felmerült köztük a kérdés, hogy ki a nagyobb közülük. Jézus, aki ismerte szívük gondolatát, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és azt mondta nekik: ,,Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az a legnagyobb.’ Ekkor János így szólt: ,,Mester! Láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űzött, és megtiltottuk neki, mert nem követ téged.’ Jézus azt felelte neki: ,,Ne tiltsátok meg; mert aki nincs ellenetek, veletek van.’

2010. szeptember 26. Évközi 26. vasárnap

Abban az idoben: Jézus a következo példabeszédet mondta:
Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap
dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevu koldus is, ez ott feküdt a kapuja
elott, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, ami a
gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák
jöttek, és nyalogatták a sebeit.
Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is
meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett,
meglátta messzirol Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám,
Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva
husítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrodöm ezekben a lángokban.
Fiam ? felelte Ábrahám ?, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt
életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most o itt
vigasztalódik, te pedig odaát gyötrodöl. Azonfelül köztünk és köztetek
nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon,
se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki.
Akkor arra kérlek, atyám ? kiáltotta újra ?, küldd el ot atyai házunkba,
ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot elottük, nehogy ok is ide
jussanak a gyötrelmek helyére.
Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak.
Ám az erosködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki a halottak
közül elmenne hozzájuk, bunbánatot tartanának.
O azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a
halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.
Lk 16,19-31

Elmélkedés:

Se szegénységet, se gazdagságot
A tengerparton a csónakja árnyékában békésen szunyókáló halászt egy
turista fényképezogépének kattogása zavarja meg, s ébreszti fel álmából.
Így kezdodik Heinrich Böll Nobel-díjas (1972.) német író egyik novellája.
A történet azzal folytatódik, hogy a turista arra akarja rávenni a
halászt, hogy ne pihenjen, hanem menjen ki a tengerre halászni. A
halászembernek viszont esze ágában sincs hajóba szállni, mert
fantasztikusan érzi magát, sot, soha életében nem érezte ennyire jól
magát, mint ezen a napon. Az elszomorodó turistának végül elárulja, hogy
azért nem megy ki a tengerre, mert aznap már egyszer kiment, és annyi
homárt és rákot fogott, hogy még a következo két napban sem kell kimennie
halászni. A turista ekkor eloadja neki nagyszeru ötletét. Ha a halász
naponta kétszer, háromszor vagy még többször tengerre szállna, akkor
sokkal több homárt és rákot tudna fogni. Ha naponta többször halászna,
rövid ido után már motoros bárkája lehetne, aztán több hajót is
vásárolhatna és alkalmazottai lennének. Néhány év múlva már saját
halfeldolgozó üzeme lehetne és a világ minden részére szállíthatna a
tengeri finomságokból. És akkor majd ?, de itt elakadta turista. És akkor
mi lenne? – kérdezett vissza a halász. Hát akkor nem kellene dolgoznia és
nyugodtan pihenhetne a tengerparton, békésen szunyókálva. A halász csak
ennyit válaszolt a nagyszeru ötletre: Én most is ezt teszem. Békésen
szunyókálok és nézem a tenger hullámait.

A történet kapcsán több kérdés is eszünkbe juthat. Érdemes azért halálra
dolgoznunk magunkat, hogy a végén ne kelljen dolgoznunk? Azért dolgozzunk
éjt nappallá téve, hogy pihenhessünk majd egyszer? Pihenni e nélkül is
tudunk. Hiába leszünk egyre gazdagabbak, úgysem élvezhetjük jobban az
életet, mint a szegények, s nem leszünk náluk boldogabbak. Van valami
értelme a gazdagodásnak?

A mai evangélium példabeszédében Jézus a végletekig kisarkítja a gazdag és
szegény élethelyzetének különbségét. A különbségek egészen nyilvánvalóak
az egykori hallgatók és a mi számunkra is. A gazdag nagy házban, palotában
lakik, a szegény pedig az épületen kívül, annak kapuja elott él. A gazdag
a legdrágább ruhákba öltözött, a koldusnak csak szegényes rongyai voltak.
A gazdag az asztalra kerülo boséges ételekbol ehetett, a koldus még az
asztalról a földre hulló maradékból sem kapott. Az evilágban
megtapasztalható különbségek a túlvilágon is folytatódnak, ezt jelképezi a
nagy szakadék, csak itt megfordul az élethelyzet. A dúsgazdag, aki a
földön bovelkedett, most szenved, a koldus pedig, aki a földön szegény
volt, a mennyország boldogságát élvezi, és aki megvetett volt a földön, a
túlvilágon a legnagyobb megtiszteltetésben részesül. Utolsóként említsünk
meg még egy jelentos különbséget a két személy között. A gazdag nincs név
szerint megnevezve a történetben, a szegényrol viszont kiderül, hogy
Lázárnak hívják. A beszédes héber név jelentése: Isten segít. A szegény,
akire rá sem tekint a gazdag, Isten segítségére mindenkor számíthat.

Helytelen volna azt a következtetést levonni a történetbol, hogy a gazdag
önmagában a gazdagsága miatt került a gyötrelmek helyére. Valójában az
Istent és az embereket semmibe vevo életmódja okozta sorsát. A gazdagság
önmagában nem elítélendo, hiszen vagyonát bárki felhasználhatja mások
megsegítésére, a nélkülözok támogatására, tehát olyan dolgokra, amelyek
biztosíthatják számára a mennybe jutást. Illetve nem önmagában a
szegénység, a nincstelenség volt Isten elott értékes, hanem a nyomor
türelmes elviselése és a szegény Istenbe vetett bizalma. Melyikre
vágyakozzunk inkább? A szegénységre vagy a gazdagságra? A Példabeszédek
könyvének tanítása megadja erre a választ: Se szegénységet, se gazdagságot
ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges, hogy jóllakva meg ne
tagadjalak. El se szegényedjek, hogy ne lopjak, és ne gyalázzam Istenem
nevét!

Befejezésül még egy gondolatot szeretnék mondani, amely rávilágít arra,
hogy sosem az számít, hogy gazdag vagy szegény életkörülmények között
élünk. Teljesen mindegy, hogy egy beteg ember egyszeru faágyban vagy
aranyágyban fekszik, hiszen betegsége mindkettoben egyaránt gyötri. Az a
fontos, hogy mi él a lelkében. Az egyikben is és a másikban is tud lázadni
Isten ellen a szenvedés miatt, ugyanakkor bármilyen ágyban el tudja
fogadni a szenvedést türelemmel. Ehhez hasonlóan nem a lényeges, hogy
szegénységben vagy gazdagságban élünk, hanem az, hogy milyen lelkület él
bennünk. Ami nyomasztóvá, elviselhetetlenné teszi számunkra a
szegénységet, ugyanaz a gazdagságot is nyomasztóvá és elviselhetetlenné
teszi számunkra. Ha beteg a lelkünk, akkor bármelyik élethelyzetben
boldogtalanok leszünk. Ha viszont tiszta a szívünk és nyugodt a
lelkiismeretünk, akkor boldogságra találunk életünkben.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus, add meg nekem, hogy mindig elégedett legyek azzal, amit te
adsz nekem, s adományaidban felfedezzem az életemet boldogító kegyelmet.
Segíts nekem, hogy ne a földi kincsek felé fordítsam szívemet, hanem
egyedül feléd, aki tudod, mire van szükségem az örök élethez. Nyisd meg
szememet, hogy észrevegyem a körülöttem élo nélkülözoket és szegényeket,
hogy önzetlenül, szeretettel segítsem oket. Köszönöm Jézusom, hogy megóvsz
engem attól, hogy a földi gazdagság miatt megtagadjam szereteted és
szegénység sem kényszerít tisztességtelen vagy becstelen cselekedetre.

2010. szeptember 26. C év, évközi idő, 26. vasárnap a Szentírás vasárnapja (Szent Kozma és Damján vértanúk) A nap liturgikus színe: zöld

A francia Pascal mondta: ?Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, a kereszténység Istene: a szeretet és vigasztalás Istene. Eltölti az ember szívét és lelkét, azokét, akik övéi. Olyan Isten, aki belül érezteti velük egyszerre nagy nyomorukat és az Ő végtelen irgalmát.” — Nemcsak a szegények nélkülözése tesz minden bővelkedést kétségessé. A veszély, melyben a gazdag forog, voltaképp (sőt épp) nem abban áll, hogy elvesztheti vagyonát, hanem hogy a vagyona tartja őt lekötve, szolgaként, a vagyon lesz urává, zsarnokává. És ott a veszély, hogy a gazdag életében, lelkében már nincs hely Isten kincsei: szeretete és vigasza számára. Oly országokban, ahol a szegény-gazdag probléma nem pénzügyi, hanem lelki, még fenyegetőbb ez a veszély: elfoglal pénzes tőkést és pénzéhes szegényt egyaránt. Amit birtokolni szeretne, az éppúgy zsarnokává lesz, mint amit birtokol. A szociális kérdés anyagi-marxi kiélezése itt a legvészesebb. A földi éhség (és állandó emlegetése) a másik Kenyér éhét lopja ki a szívből és elméből. A földi éhség megoldása tehát csak első lépés, bár sokak szemében — tévesen — az ?egyetlen szükséges.”

Szentségre várva: “Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, csak hogy az Ő szegénysége által ti gazdaggá legyetek!” (2Kor 8,9) A kárhozatot éppen a megbántott, megcsúfolt, kárvallott Szeretet teszi érthetővé, sőt — szükségessé! “Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érette!” — Ebben benne van az is: Az ember kísértve van a bűnre (kárhozat-veszélyben forog)! Nem kegyetlen dolog-e Isten részéről eltaszítani magától és a kínok emésztő tüzére vetni azt az embert, akit maga Isten alkotott olyan esékenynek és gyarlónak, hogy a bukás, vétkezés szinte második természete? Elméjének kötöttsége, szívének állhatatlansága, vágyainak csapongása, a külső világ csábítása, emberek és helyzetek nyomása, a konstitúció és öröklöttség terheltsége — nem inkább ezekből fakad-e a bűn, mint tudatos gonoszságból, Isten-tagadásból, Isten-ellenes lázadásból? Nem siet-e minden bűnösnek annyi mentő körülmény a segítségére, hogy a legszigorúbb bíró is, ha a törvény betűje értelmében kénytelen volna is elmarasztalni a vádlottat, éppen a mentő körülményekre való tekintettel, a törvény szellemében, mégis fölmentő ítéletet hozna? Az univerzalisták, az irgalmasszívűek örök-kárhozattagadásának körülbelül ez a teológiája és egyben a filozófiája. És mégis igazat adtunk Danténak, aki a pokol föliratában azt a mondatot is olvasta, hogy ?fecemi’l primo Amore” (az Ős-Szeretet alkotott engem): a kárhozat is az ős Szeretetnek, tehát a mérhetetlenül irgalmas isteni szeretetnek műve. Hogyan lehetséges ez? Mindenekelőtt meg kell tisztítani a szeretetet, és vele az irgalmat is, azoktól a mozzanatoktól, melyeket emberi tökéletlenség, korlátoltság, elvtelenség rakott rá. Nevezetesen meg kell látni, hogy nem irgalom, hanem perverzitás az az irgalmas lelkület, mely csodálatosképp éppen a gazságot, vagy legalábbis a negatívumot keresi és találja meg irgalma tárgyául. Gondolok itt arra az irgalomra, mely egy fél világ törvényhozását meg tudja mozgatni például a törvénytelen anyaság érdekében, ugyanakkor, amikor a törvényes anyaság számára nincs egy szava; mely tud börtöntöltelékek érdekében humanitárius világmozgalmakat indítani, amikor a becsületes, csöndes szenvedők számára még szeme sincs, nemhogy szíve és szava; az az irgalom, mely tud állatkínzás ellen egyesületeket egyesület után alapítani, az emberkínzás azonban hidegen hagyja. Az igazi irgalom és szeretet egyetemes. És ha van egyáltalán különbség hűség és lázadás, jámbor lelkület és istentelenség, fegyelem és züllés között, akkor az irgalom a hűeknek, a békés jámboroknak, fegyelmeseknek, áldozatosoknak is szól; s lehetetlen azt a lázadókkal, istentelenekkel és züllöttekkel szemben úgy gyakorolni, hogy irgalmatlanság ne legyen amazokkal szemben. Nem gondolom, hogy merné valaki irgalmas tettnek minősíteni, ha irgalom címén a fegyház lakóit egyszer csak úgy rászabadítanák a békés dolgozókra… Isten a halált nem alkotta és nem örül az élők vesztének; az az Isten nem úgy áll az emberrel szemben, hogy lesi, mikor bonyolódik bele a bűn tőrébe, hogy azután hirtelen lecsapjon reá; hanem hosszútűrő és kegyes, és nem akarja, hogy egy bűnös is elvesszen, hanem, hogy megtérjen és éljen (2Pt 3,9). S ez a kárhozat nagy igazolása: az ítéletben és minden egyes elítéltnek lelkiismeretében kigyullad az ítélet megokolása: Nem Isten ítélt el engem, hanem magam: nem Isten irgalmán múlt, hanem az én igyekezetemen. Az isteni irgalom és szeretet nem jár más úton, mint az isteni igazság és bölcsesség. Ez az örök Valóság kiváltsága és jellemzéke, amit Szent Ágoston az ő csattanós módján így fejez ki: ?Istennek minden tulajdonsága az ő lényege”. Tehát az ő irgalma egyben az ő igazsága stb., és a kettő egyúttal az ő bölcsessége. Ez a bölcsesség pedig szent bölcsesség, és mint ilyen, nem teheti meg, hogy fehérnek mondja azt, ami fekete, világosságnak azt, ami sötétség. Ha prófétája által jajt kiált azokra, kik az igazat hamisnak mondják és a hamisat igaznak (Iz 5,20), ez a jaj visszahullana Őreá magára, ha egyoldalú irgalomból eltörölné a kárhozatot. Mert akkor egy színvonalra süllyesztené a hűséget és hűtlenséget, istenességet és istentelenséget, alázatot és hybrist [gőgöt]. Hisz a végén csattan az ostor; és ha előbb-utóbb egy végre jutna igazság és gazság, egyforma értékű is volna, és mindegy volna a lelkiismeret számára, melyiket vállalja. A kárhozat tehát nem más, mint az erkölcsi rend megpecsételése, mint elmozdíthatatlan határkő, mely szétválasztja a világosságot a sötétségtől. (Schütz: Örökkévalóság, 256)

+

Isten akarta, szegény, hogy e földön élne közöttünk, hogy dús, adni tudó bűneitől szabaduljon. (Szent Ágoston)

A vértanúk Isten Fiának tartották Jézust, és ezért bátran odaadták életüket hitükért. Válaszoljam meg magamnak én is Jézus kérdését: kinek tartotok engem? A hitvallás erőt ad az élet küzdelmeihez.

SZENT DAMJÁN arab orvos volt a hagyomány szerint. Diokletiánusz alatt Kozma nevű társával, ikertestvérével együtt szenvedett vértanúságot. Liziás prefektus elsőnek az “apostol ingyen-orvosokat” vetette kínvallatásra, ám eredménytelenül. Állhatatosságuk miatt megkötözve a tengerbe vettette őket, azonban a köteleik feloldódtak, és sértetlenül jöttek ki a partra. Ezután máglyára állíttatta őket, azonban a lángnyelvek kikerülték a két vértanút. Oszlophoz kötözték ezután a két embert de a nyilzápor sem tett kárt bennük. Megpróbáltatásaiknak a lefejezésük vetett véget 303-ban.
A hagyomány szerint a szíriai Cirruszban (Kürhosz) volt a sírjuk, tiszteletükre itt bazilikát is emeltek. Konstantinápolyban is épült templomuk, ugyanis I. Jusztinián császár a testvérpár közbenjárására halálos betegségéből kigyógyult. Tiszteletük a 6. században eljutott Rómába. Ekkor IV. Félix pápa (más forrás szerint Szimmachusz pápa) a Fórumon templomot építtetett nekik szentelve. Ezekután az egész Egyházban elterjedt tiszteletük. Nevük bekerült a szentmise kánonjába is. Az orvosok, patikusok és orvosegyetemek védőszentjei.

SZENT KOZMA arab orvos volt a hagyomány szerint. Diokletiánusz alatt Damján nevű társával, ikertestvérével együtt szenvedett vértanúságot. A prefektus elsőnek az “apostol ingyen-orvosokat” vetette kínvallatásra, ám eredménytelenül. Állhatatosságuk miatt megkötözve a tengerbe vettette őket, azonban a köteleik feloldódtak, és sértetlenül jöttek ki a partra. Ezután máglyára állíttatta őket, azonban a lángnyelvek kikerülték a két vértanút. Oszlophoz kötözték ezután a két embert de a nyilzápor sem tett kárt bennük. Megpróbáltatásaiknak a lefejezésük vetett véget.
A hagyomány szerint a szíriai Cirruszban (Kürhosz) volt a sírjuk, tiszteletükre itt bazilikát is emeltek. Konstantinápolyban is épült templomuk, ugyanis I. Jusztinián császár a testvérpár közbenjárására halálos betegségéből kigyógyult.Tiszteletüka 6. században eljutott Rómába. Ekkor IV. Félix pápa (más forrás szerint Szimmachusz pápa) a Fórumon templomot építtetett nekik szentelve. Ezekután az egész Egyházban elterjedt tiszteletük. Nevük bekerült a szentmise kánonjába is. Az orvosok, patikusok és orvosegyetemek védőszentjei.

Ám 6,1a.4-7

Jaj nektek, gondtalanul élőknek, a Sionon, és nektek, elbizakodottak, Szamaria hegyén, ti előkelők, a nép főemberei, akikhez folyamodik Izrael háza! Elefántcsontágyakban lustálkodnak, és kereveteken henyélnek; lakmároznak a nyáj bárányaiból, és a csorda borjúiból. Danolásznak hárfaszó mellett, — azt hiszik, hogy olyan hangszereik vannak, mint Dávidnak –. serlegekből isszák a bort, a legfinomabb kenettel kenik meg magukat, és semmit sem törődnek József romlásával. Nos, ezért majd ők mennek a száműzöttek élén a száműzetésbe, és véget ér a henyélők tobzódása.
1Tim 6,11-16

De te, Isten embere, menekülj ezektől a dolgoktól: igazságra, vallásosságra, hitre, szeretetre, béketűrésre, szelídségre törekedj. Harcold a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, amelyre meghívást kaptál, s amelyre számos tanú előtt letetted az igaz hitvallást. Megparancsolom neked Isten előtt, aki mindenkit éltet, és Krisztus Jézus előtt, aki Poncius Pilátus alatt tanúságot tett ugyanarról az igaz hitvallásról: tartsd meg a parancsot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljöveteléig, amelyet meg fog mutatni annak idején a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya, az urak Ura, aki egyedül birtokolja a halhatatlanságot, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki ember nem látott és nem láthat, akinek dicsőség és örök hatalom! Ámen!
Lk 16,19-31

Volt egyszer egy gazdag ember. Bíborba, patyolatba öltözködött, és mindennap fényes lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szeretett volna jóllakni abból, ami a gazdag asztaláról lehullott, de csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit. Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amikor a pokolban a kínok közt föltekintett, meglátta messziről Ábrahámot, és a keblén Lázárt. Ekkor felkiáltott neki: ,,Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse a nyelvemet, mert kínlódom ebben a lángban!” Ábrahám ezt felelte neki: ,,Fiam! Emlékezz csak vissza, hogy életedben elnyerted javaidat, Lázár pedig ugyanígy a rosszat; ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék is van, hogy akik innen át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnan hozzánk ne jöhessen senki.” Erre az így szólt: ,,Akkor hát arra kérlek, atyám, küldd el őt apám házába, mert öt testvérem van. Tegyen előttük tanúságot, nehogy ők is ide jussanak, a gyötrelmek helyére.” Ábrahám ezt válaszolta: ,,Van Mózesük és prófétáik, hallgassanak azokra!” Az erre így könyörgött: ,,Nem úgy, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, bűnbánatot tartanak.” Erre ő azt felelte: ,,Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem fognak hinni!”