Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

október 10, 2010 havi archívum

2010. október 10. C év, évközi idő, 28. vasárnap A nap liturgikus színe: zöld

Megkérdeztem azt a kilenc férfit, akik azelőtt bélpoklosok voltak: miért nem mentek vissza Jézushoz megköszönni, hogy meggyógyított benneteket. Íme a válaszuk: 1. Nem vagyok hálátlan természetű, de először a családomnak és ismerőseimnek akartam megmutatni, hogy egészséges vagyok. Azután meg akartam köszönni Jézusnak – Ő azonban már tovább ment. 2. Természetesen hálát akartam adni Jézusnak, azonban nem egyszerre azzal a szamaritánussal. Mielőtt azonban egy követet találtam volna, Jézus tovább vándorolt. 3. Nem csupán üres szavakkal, hanem valami ajándékkal akartam hálát adni, de szegény vagyok, és nem találtam semmi megfelelőt. 4. Szándékom volt megköszönni Jézusnak. Amikor megmutattam magamat a papoknak, gyógyult voltam, de nem tudtam, hogy tartós lesz-e. Most már tudom, Jézus nincs itt többé. 5. Majdnem visszamentem a szamaritánussal, hogy hálát adjak, azonban sokan voltak körülötte, és akkor azok előtt kellett volna mondanom: bélpoklos voltam, te meggyógyítottál. Ezt szégyelltem és nem mentem vissza. 6. Tulajdonképpen meg akartam köszönni Jézusnak, azonban eszembe jutott, hogy Jézus olyan sok jót tett, és nem várt érte köszönetet, így én is elhagytam. 7. Különben nem vagyok hálátlan, de a viszontlátás örömében egyszerűen megfeledkeztem róla. Amikor eszembe jutott, Jézus már tovább vonult. 8. Sok bélpoklos van a világon. Bizonyára becsületes, erkölcsös életem indította Jézust arra, hogy éppen engem tisztítson meg. 9. Igazán meg akartam köszönni, azonban a többség nem ment vissza, és én mindig a többséggel tartok. Megkérdeztem a szamaritánust is: te miért adtál hálát? Így válaszolt: Lélegzés nélkül nem tudok élni. Nem tudtam addig hazamenni, amíg hálát nem adtam Jézusnak.

A hálaadás nem más, mint felelet a kegyelemnek a folytonos fejlődő munkájára. Egyszerre van meg benne Isten adományainak felismerése, a csodálattól megragadott lélek lendülete, és az örvendező hála az isteni nagyság iránt. A hálaadás a vallásosság alapvető megnyilvánulása.
A hálaadás elválaszthatatlan a megvallástól, a dicsérettől és a dicsőítéstől. A keresztény hálaadás felelet arra a kegyelemre, amelyet Isten Jézus Krisztusban adott.
(Biblikus Teológiai Szótár 437-440)

2Kir 5,14-17

Lement s megfürdött hétszer a Jordánban az Isten emberének szava szerint, s ismét olyan lett a teste, mint egy kis gyermek teste, és megtisztult. Erre visszatért az Isten emberéhez egész kíséretével együtt s bement s megállt előtte s azt mondta: ,,Immár tudom, hogy nincs másutt Isten az egész földön, hanem csakis Izraelben. Kérlek tehát, fogadj el áldomást szolgádtól.” Ám ő azt felelte: ,,Az Úr életére mondom, aki előtt szolgálok, hogy nem fogadok el.” Nem is engedett semmiképpen sem, pedig unszolta. Végre Námán azt mondta: ,,Hát ahogy akarod; de kérlek, engedd meg nekem, szolgádnak, hogy vehessek e földből annyit, amennyit egy öszvérpár elbír, mert nem mutat be többé szolgád egészen elégő áldozatot vagy békeáldozatot más isteneknek, hanem csak az Úrnak.
2Tim 2,8-13

Gondolj Jézus Krisztusra, Dávid sarjára, aki feltámadt a halálból, mint ahogy hirdeti az én evangéliumom, amelyért a bilincseket is beleértve úgy szenvedek, mint egy gonosztevő. De Isten igéje nincs megbilincselve. Mindent elviselek tehát a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban levő üdvösséget, az örök dicsőséggel együtt. Igaz beszéd ez: ha vele együtt meghalunk, vele együtt élni is fogunk; ha vele együtt szenvedünk, vele együtt uralkodni is fogunk. Ha megtagadjuk őt, ő is megtagad minket, de ha hűtlenek leszünk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.
Lk 17,11-19

Történt pedig, hogy miközben Jeruzsálem felé tartott, átment Szamarián és Galileán. Amikor beért az egyik faluba, szembejött vele tíz leprás férfi. Távolabb megálltak, és hangosan kiáltoztak: ,,Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Amikor meglátta őket, azt mondta: ,,Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!” [Lev 13,49]. Történt pedig, hogy amíg mentek, megtisztultak. Az egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, hangosan magasztalta Istent, és lábai előtt arcra borulva hálát adott neki; s ez szamariai volt. Jézus megkérdezte tőle: ,,Nem tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?” Aztán így szólt hozzá: ,,Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged.”

2010. október 10. – Évközi 28. vasárnap

Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea
határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele
szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak, és hangosan így
kiáltottak: Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk! O rájuk tekintett, és így
szólt hozzájuk: Menjetek, és mutassátok meg magatokat a papoknak! Útközben
megtisztultak.
Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval
dicsoítette Istent, arcra borult Jézus lába elott, és hálát adott neki. És
ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: Nemde tízen tisztultak
meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy
hálát adjon Istennek, csak ez az idegen? Aztán hozzá fordult: Kelj fel és
menj! Hited meggyógyított téged.
Lk 17,11-19

Elmélkedés:

Mindenért
Pénteken reggel hét órakor érkeztem meg a devecseri plébániára. Azért
indultam el, mert a hétfon bekövetkezett vörösiszap-áradásról szóló
híradások hallatán kötelességemnek éreztem, hogy legalább egy napig
segítségére legyek az ott napok óta helytálló és a segélyezést szervezo
paptestvéremnek. A plébános atya röviden köszöntött: Köszönöm, hogy itt
vagy, hálás vagyok. Csak ennyit mondott, aztán már kezdodött is a munka.
Nem tudom, hogy mennyire volt tudatos vagy ösztönös az atya részérol a
hála kifejezése, de az biztos, hogy nagyon oszinte volt.

Sokszor találkozhatunk életünkben hálával és sajnos legalább annyiszor a
hálátlansággal is. Az emberek olykor hálásnak, máskor hálatlannak
mutatkoznak, s bizonyára mi is egyszer így, máskor másként viselkedünk. A
mai vasárnap evangéliuma arról számolt be, hogy Jézus leprás betegeket
gyógyított meg, szám szerint tízet, de közülük csupán egyetlen bizonyult
hálásnak. Csak egy gyógyult ember tér vissza hozzá, hogy köszönetet
mondjon jótevojének, a többiek megfeledkeztek errol.

Itt mindjárt meg is kapjuk a választ arra a kérdésre, hogy vajon mi áll a
hálátlanság hátterében? A felejtés. Az ember elfelejti, hogy ki segített
rajta. Elfelejti, hogy mit kapott a másiktól. Valaki így fogalmazott
egyszer: a hála a szív emlékezotehetsége, s ennek megfeleloen állíthatjuk,
hogy a hálátlanság a szív feledékenysége. Természetesen a hálátlanság
mögött jóval több húzódik meg, mint egyszeru feledékenység, memóriazavar
vagy értékelési tévedés. Kétségtelen, hogy a hálátlan ember megfeledkezik
azokról az embertársairól, akik korábban jót tettek vele. És az is biztos,
hogy az Istennel szembeni hálátlanság oka, hogy az ember természetesnek
vesz olyan dolgokat, amelyeket Istentol kapott.

Meg kell tanulnunk hálásnak lenni! Meg kell tanulnunk észrevenni a
legkisebb dolgokat is az életben, akár Istentol, akár felebarátainktól
kaptuk oket! Meg kell tanulnunk, hogy a hálánkat mindig ki kell fejeznünk
legalább szavakkal, és ha a késobbiekben lehetoségünk van rá,
jócselekedetekkel is. Szent Bernát mondta a következot: Istennek egyetlen
ajándékát sem szabad, legyen az kicsiny vagy nagy, hálaadás nélkül
hagynunk, és magát a legkisebb jótéteményt sem szabad soha elfelejtenünk.

A hálátlanság sajnálatos térnyerésének oka többek között az lehet, hogy
túlzottan üzletiessé vált világunk. Amiért fizetünk, aminek megadjuk az
ellenértékét, azért miért legyünk hálásak? Valóban, olyan dolgokért
szoktuk kifejezni a hálánkat, amit ingyen, viszonzás nélkül kapunk. De ha
ezek az önzetlenül végzett jócselekedetek eltunnek emberi
kapcsolatainkból, akkor a hála is elveszik. Az adomány elfogadásához és a
hála kifejezéséhez egyaránt alázatra van szükség. Aki képtelen beismerni,
hogy bizonyos helyzetben mások segítségére szorul, s emiatt gogösen
visszautasít mindent, az soha nem kényszerül arra, hogy hálát mondjon
bárkinek is. Aki tehát képtelen a hálára, az valójában a szeretetre nem
képes.

Befejezésül még egy gondolat: minden szentmise hálaadás. Hálaadás
Istennek. Pilinszky János egyik versének (Az ember itt) sorai jutnak
eszembe: Az ember itt kevés a szeretetre. Elég, ha hálás legbelül.
Ezért-azért; egyszóval mindenért. A hálátlan embereknek nem fontos a
szentmisén való részvétel. Akik pedig itt vagyunk hétrol-hétre a
szentmisén adjunk hálát Istennek! Mindenért.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Istenem, minden a végtelen szeretetedbol származik, ezért mindenért hálát
adok. Hálás vagyok azért, amit adtál, s amit elvettél. Hálás vagyok jó
képességeimért és gyengeségeimért egyaránt. Hálás vagyok az örömért és
szenvedésért. Hálás vagyok segítségedért és életem nehéz helyzetiért.
Hálás vagyok irgalmadért, s azért, hogy üdvözíteni akarsz.