Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

október 14, 2010 havi archívum

2010. október 14. B év, évközi idő, 28. hét, csütörtök (Szent I. Kallixtusz pápa, vértanú) A nap liturgikus színe: zöld

Az üldözések időszakában nem is volt olyan egyértelmű, hogy nem szégyellem az evangéliumot. Kallixtus pápa sem szégyellte, ezért szenvedett vértanúságot. Ma sem mindig könnyű kiállni az evangélium igazsága mellett. Ma is szükség van Isten erejére, bátorságra, leleményességre.

SZENT I. KALLIXTUSZ pápa eredetileg ravennai származású rabszolga volt, akit keresztény gazdája (Karpoforusz) felszabadított, azonban zsidó vádak alapján Szardínia bányáiba került rabmunkára. Szabadulása után diakónus lett, és ő volt a róla elnevezett, a Via Appián levő temetőhely gondnoka, valamint az alsópapság felügyelője.
217-ben, Zefirin pápa halálakor ő lett a pápa. Mint pápa küzdött az eretnekek ellen és a megtérő bűnösök ellen szigorú eljárást követelő keresztények ellen, akik még ellenpápát is állítottak vele szemben, Hippolituszt.
222-es vértanúsága után a Via Aurélián temették el. Ereklyéit most a Santa Maria in Trastevere őrzi. Sírját 1960-ban megtalálták. Sírjának freskói vértanúságát ábrázolják.
Gondolkozz el!
Rabszolgából és rabból is lehet pápa, sőt szent! Isten kezébe kell tennünk sorsunkat!

Ef 1,3-10

Áldott legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket. Mert kiválasztott minket őbenne a világ megteremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben. Eleve arra rendelt minket, hogy fiaivá fogadjon Jézus Krisztus által, akaratának jóságos tetszése szerint, és magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. Benne van számunkra a megváltás az ő vére által, a bűnök bocsánata, kegyelme gazdagságának megfelelően, amelyet igen bőségesen juttatott nekünk minden bölcsességgel és ismerettel. Megismertette ugyanis velünk akaratának a titkát jóságos tetszése szerint, amelyet elhatározott benne az idők teljességének megvalósításáról: hogy Krisztusban mint Főben újra összefogjon mindent, ami az égben és ami a földön van.
Lk 11,47-54

Jaj nektek, mert síremlékeket emeltek a prófétáknak, atyáitok pedig megölték őket. Ezáltal tanúsítjátok, hogy egyetértetek atyáitok tetteivel; mert azok megölték őket, ti pedig a sírjaikat építitek. Azért mondta Isten bölcsessége is: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk, de közülük egyeseket megölnek és üldöznek, hogy számon lehessen kérni e nemzedéktől minden próféta vérét, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől Zakariás véréig, aki az oltár és a templom között veszett el. Bizony, mondom nektek: számon fogják kérni mindezt ettől a nemzedéktől. Jaj nektek, törvénytudók! Mert elvettétek a tudás kulcsát, magatok nem mentetek be, s a bemenőket is megakadályozzátok.” Amikor kiment onnan, az írástudók és a farizeusok nagyon felháborodtak, és sok mindenről kezdték őt faggatni, leskelődtek utána, hogy szavaiban megfogják.

2010. október 14. – Csütörtök

Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat: Jaj nektek, akik síremléket
építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is
csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és
egyetértetek velük: azok megölték oket, ti meg sírt készítetek nekik. Nem
hiába mondja Isten bölcsessége: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk.
Némelyeket közülük megölnek, másokat üldözni fognak. E nemzedéknek számot
kell adnia minden próféta vérérol, amelyet kiontottak a világ kezdetétol,
Ábel vérétol egészen Zakariás véréig, akit az oltár és a templomépület
között megöltek. Igenis, mondom nektek: felelosségre vonják mindezért ezt
a nemzedéket. Jaj nektek, törvénytudók! Lefoglaltátok a tudás kulcsát.
Magatok nem mentetek be vele, az odaigyekvoket pedig megakadályozzátok.
Amikor ezeket elmondta nekik, az írástudók és a farizeusok nagy
felháborodásukban különféle kérdésekkel kezdték faggatni. Azon
fondorkodtak, hogy rajtakapják valami olyan kijelentésén, amellyel
vádolhatják.
Lk 11,47-54

Elmélkedés:

Jézus ismét kemény hangon beszél a farizeusokhoz, de minden
figyelmeztetése hiábavalónak tunik, mert önteltségükben nem veszik észre
saját hibáikat, sot egyre inkább fokozódik haragjuk Jézus ellen. Jézus
elsodlegesen azért kritizálja oket, mert csak ajkukkal tisztelik az
Istent, de tetteik nem felelnek meg ennek. De azt is sokszor szemükre
veti, hogy emberi törvényekkel helyettesítik az eredeti Isteni törvényt. A
mai részben pedig azzal vádolja oket, hogy atyáik megölték Isten
küldötteit a prófétákat. A felelosség nem csupán a régi próféták
megöléséért terheli oket, hanem Jézus elítélésért. Ide vezet, ha valaki
nem ismeri be emberi gyengeségét, ha tökéletesnek tartja magát, s nem
engedi, hogy az isteni kegyelem átformálja. A farizeusoknak szóló beszédek
minket is figyelmeztetnek, nehogy öntetté vagy elbizakodottakká váljunk.
Jézus bunbánatra hívó szava nekünk szól.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Jézus, Isten Fia, akiben az istenség teljessége lakozik, Te hívod a
megkeresztelteket, hogy evezzenek a mélyre, bejárva az életszentség útját.
Szítsd fel a fiatalok szívében a vágyat, hogy a Te szereteted hatalmának a
tanúi legyenek a mai világban.
Töltsd be oket a lelki erosség és a jó tanács ajándékával, hogy képesek
legyenek az önmagukra és hivatásukra vonatkozó teljes igazság
felismerésére.
II. János Pál pápa

14. csütörtök (Szent I.Kallixtusz, Szent Burkhard)

Ef 1,3-10; Zs 97; Lk 11,47-54
Isten Krisztusban választott ki minket a világ teremtése előtt

Ef 1,3-10

Áldott legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket. Mert kiválasztott minket őbenne a világ megteremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben. Eleve arra rendelt minket, hogy fiaivá fogadjon Jézus Krisztus által, akaratának jóságos tetszése szerint, és magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. Benne van számunkra a megváltás az ő vére által, a bűnök bocsánata, kegyelme gazdagságának megfelelően, amelyet igen bőségesen juttatott nekünk minden bölcsességgel és ismerettel. Megismertette ugyanis velünk akaratának a titkát jóságos tetszése szerint, amelyet elhatározott benne az idők teljességének megvalósításáról: hogy Krisztusban mint Főben újra összefogjon mindent, ami az égben és ami a földön van.

Zs 97

Zsoltár. Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodálatos dolgokat cselekedett. Győzelmet szerzett jobbja, az ő szentséges karja. Megismertette szabadítását az Úr, megmutatta igazságosságát a nemzetek előtt. Megemlékezett irgalmáról, Izrael házához való hűségéről. A föld minden határa látta Istenünk szabadítását. Ujjongjatok Istennek, minden földek, énekeljetek, örvendjetek, zengjetek! Zengjetek az Úrnak lanttal, lanttal és a zsoltár szavával; Trombitával és kürtszóval, ujjongjatok az Úr, a király előtt! Zúgjon a tenger s ami betölti azt, a földkerekség és lakói. Tapsoljanak a folyóvizek, és a hegyek is mind ujjongjanak az Úr előtt, mert eljön megítélni a földet. Igazságban ítéli meg a földkerekséget, és méltányosan a népeket.

Lk 11,47-54

Jaj nektek, mert síremlékeket emeltek a prófétáknak, atyáitok pedig megölték őket. Ezáltal tanúsítjátok, hogy egyetértetek atyáitok tetteivel; mert azok megölték őket, ti pedig a sírjaikat építitek. Azért mondta Isten bölcsessége is: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk, de közülük egyeseket megölnek és üldöznek, hogy számon lehessen kérni e nemzedéktől minden próféta vérét, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől Zakariás véréig, aki az oltár és a templom között veszett el. Bizony, mondom nektek: számon fogják kérni mindezt ettől a nemzedéktől. Jaj nektek, törvénytudók! Mert elvettétek a tudás kulcsát, magatok nem mentetek be, s a bemenőket is megakadályozzátok.’ Amikor kiment onnan, az írástudók és a farizeusok nagyon felháborodtak, és sok mindenről kezdték őt faggatni, leskelődtek utána, hogy szavaiban megfogják.