Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

november 2, 2010 havi archívum

2010. november 2. Halottak napja A nap liturgikus színe: lila

Sajátos jellegű emlékezési nap. Az első nyom, amikor Sevilla-i Izidor püspök (+636) szerzeteseinek előírja, hogy a pünkösd utáni napon a megholtakért misézzenek. Halottak napjának tulajdonképpeni keletkezése, amikor Odilo, Cluny apátja 998-ban, a minden megholtról való ünnepélyes megemlékezést írja elő minden kolostorában november 2-án. A XII. és XIII. században egész Európában elterjedt. Ezért emlékezünk ma a szenvedő Egyház tagjairól, akik már előttünk jártak a hit jelével, hogy mielőbb eljussanak a megdicsőült Egyház üdvözült hívei közé.

Különös nap ez a mai. Ilyenkor hívő és hitetlen megfordul a temetőben. Sokszor fáradságot és áldozatot nem kímélve az ország más részeiből vagy egyenesen határainkon túlról, hogy egy-egy szál virágot, gyertyát helyezzen szeretteinek sírjára. Hogy miért van ez, arra talán a legtöbben azt mondják: mert így szokás. Tény azonban, hogy ezen a napon mindenki találkozik valahogy a halállal. Találkozik a gyermek, akinek legtöbbször csak azt a számara izgalmas és játékos eseményt veszi észre a mai napból, hogy gyertyákat kell gyújtani a síroknál. Találkozik találkozik a fiatal, aki közömbösen és unottan van jelen, de valami fojtogatót ő is érez a levegőben, hiszen illetlen ilyenkor hangoskodni a temetőben. Találkozik az élet delén túl lévő ember, aki ezen a napon elveszett hozzátartozóit idézi fel. S találkozik az idős ember, aki egyre közelebb érzi magához a halál jeges leheletét.
Halál.
Fogyasztói társadalmunk elegáns társaságaiban modortalanságnak számít szóba hozni a szenvedéssel, halállal kapcsolatos dolgokat. Ha mégis a halálról kényszerülünk beszélni, akkor legfeljebb általános alanyban fogalmazva annyit mondunk: az ember meghal. Az ember, de sosem én, s voltaképp a halált olyan dologgá szelídítjük, amely senkihez sem tartozik. Menekülünk az igazság kimondása elől, hogy az ember halálra születik.
Ma – modortalanság ide, vagy oda – érezzétek a halál fagyos leheletét a temetőket járva, mint a fagyos szelet, amellyel szemben akárhogy öltözködünk is, talál egy rést ruházatunkon, ahová metsző jegességgel behatol. A halállal szemben nincs menekülés: mindannyiunkat utolér előbb, vagy utóbb.
A halállal kapcsolatban két út tárul fel. Az egyik az, amelyik sehová sem vezet, csak a megsemmisülés sötét feneketlen szakadékába. Ha éles tekintettel járunk a világban, akkor láthatjuk, hogy a mai modernnek nevezett társadalmak ezen az úton járnak, amelyre méltán használhatjuk a halál kultúrája elnevezést. Hiszen a mindenáron való evilági érvényesülés a halál utáni élet totális tagadásából fakad.
De létezik egy másik út a halállal kapcsolatban. Akik ezen az úton járnak egyfajta módon hitet tesznek amellett, hogy valaminek lenni kell a halál után. Teszik ezt egy ösztönös optimizmustól vezettetve, vagy pedig azért mert az elmúlt ateista propaganda ellenhatásaként ma felerősödtek a különböző okkult tanokat hirdető mozgalmak.
Ennek az útnak egy sokkal világosabb folytatását nyitotta meg a keresztények Istene, mert a kereszténység a halál tapasztalatára egyedülállóan eredeti és meghaladhatatlan választ hozott. Ez a válasz abban áll, hogy fölértékeli az ember életét az őt megillető méltóságra.
Az ember Isten képmására van teremtve, s belé van ezáltal oltva a halhatatlanság csírája. Ezért van folytatás a halál után. Erre a gondolatra azonban minden más vallás valamilyen szinten eljutott, hogy a lélek halhatatlan. Amit a kereszténység ehhez hozzátesz, s ami a kereszténységet egyedivé teszi ezen a területen is, az az, hogy az Isten megtestesült Jézus Krisztusban, magára vette emberi természetünket, s az, hogy halála után feltámadt, elsőként a halottak közül, hogy majd mi is mindannyian – hívők és hitetlenek egyaránt – feltámadjunk. Más dolgok mellett ezek azok a sajátos vonások a kereszténységben, amelyet soha emberi elme ki nem talált volna, ezek azok, melyek közvetlenül Istentől származnak. Ha ő ezt nem adta volna tudtunkra, ma sem tudnánk.
Jézus Krisztus megtestesült, magára vette emberi természetünket. Ezzel Isten isteni szintre értékelte fel az emberi életet.
Jézus Krisztus feltámadt, elsőként a halottak közül, hogy mi utána mindannyian feltámadjunk. Ez a kereszténység lényege, amire azt mondta Szent Pál: “Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.” Ha Krisztus nem támad föl, akkor a kereszténység csak egy a sok kulturális irányzat között, amely ma divatos, holnap pedig idejétmúlttá lesz. Ennek fényében elszomorító, hogy ma milyen kevesen hisznek a feltámadásban még a magukat hívőnek, kereszténynek valló emberek között is. S akkor ezek az emberek szoros értelemben nem is nevezhetők keresztényeknek.
A mai nap kérhetetlenül szembesít a halállal és a feltámadással. A kérdést neked kell eldöntened: te melyik utat választod? Azt, amely a semmibe torkollik. Azt, amelyik homályosan hisz az örökkévalóságban, vagy pedig ennek Istentől megvilágított szakaszát, mely hisz a feltámadásban. A kérdést neked kell megválaszolnod, hogy milyen hittel léped át a temetők kapuját, melyre az van felírva: Feltámadunk!
A halállal és a feltámadással való számvetés, számvetés egész életünkkel is. Mert a befejezés határozza meg mindazt ami előtte van. Döntésed nemcsak elméleti. Nem elég elhinni, hogy van Isten, aki értelmet adhat további életednek, ha rábízod magad, hanem úgy is kell élni.
Végezetül egy mondatot vigyetek haza mintegy összefoglalásaként mindannak, amit mondtam Mózes szájából: “Ma tanúul hívom ellenetek az eget és a földet: életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. Így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok!”

Jób 19,1.23-27a

És felelt Jób, és ezt mondta: Bárcsak felírnák szavaimat, vajha könyvbe jegyeznék azokat, vas íróvesszővel ólomtáblára, vagy vésővel sziklába metszenék őket! Mert tudom, hogy Megváltóm él, s a végső napon felkelek a földről; és ismét körülvesz a bőröm, és saját testemben látom meg Istenemet; én magam látom meg őt, és önnön szemem nézi őt, és nem más! E reményem van eltéve keblemben!
Róm 5,5-11

a remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által. Krisztus ugyanis akkor, amikor még erőtlenek voltunk, a meghatározott időben, meghalt a gonoszokért. Pedig az igaz emberért is aligha hal meg valaki; esetleg a jóért képes valaki meghalni. Isten azonban azzal bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy abban az időben, amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk. Azért most, miután az ő vére által megigazultunk, még sokkal inkább megment minket a haragtól. Ha mi, amikor még ellenségek voltunk, kiengesztelődhettünk Istennel Fiának halála által, most, mint kiengesztelődöttek, sokkal inkább üdvösséget nyerünk az ő élete által. Sőt még dicsekszünk is Istenben a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki most megszerezte nekünk a kiengesztelődést.
Jn 6,37-40

Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, nem utasítom el, mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Annak, aki küldött engem, az az akarata, hogy el ne veszítsek semmit abból, amit nekem adott, hanem föltámasszam azt az utolsó napon. Mert Atyám akarata az, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút és hisz benne, örök élete legyen; és én feltámasztom őt az utolsó napon.”

Reklámok

2010. november 2. ? Kedd, Halottak napja

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak:
?Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki
engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja ot az ítélet, mert már
átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra ?
sot már itt is van ?, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát.
Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van önmagában,
ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat
adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert o az Emberfia. Ne csodálkozzatok
ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és
elojönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik
rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.?
Jn 5,24-29

Elmélkedés:
Jézus szavaiból, amelyeket János evangéliumában olvashatunk, egyértelmuen
kiderül, hogy a halál után mindenki fel fog támadni. Jó vagy rossz
cselekedetei alapján minden ember vagy az üdvösséget vagy a kárhozatot nyeri
el. Az elkötelezett keresztény nem elégedhet meg azzal, hogy fél a
kárhozattól, s csupán csak azért tesz kevés rosszat, mert nem szeretne oda
kerülni. Vágyakoznunk kell az üdvösségre és tennünk kell üdvösségünkért! Az
üdvösség beteljesedésekor megszunik a betegség, a szenvedés és a halál,
megszabadulunk minden rossztól. Krisztus gyozelme ez, amelyben mi is
részesülünk. Feltámadásunk a Krisztushoz való huség jutalma.
? Horváth István Sándor

Imádság:
Ima a halottakért
Végtelenül jóságos, irgalmas Úristen! Könyörülj minden meghalt hívo lelkén,
kik még a tisztítóhelyen szenvednek. Engedd, hogy kínjaiktól
megszabaduljanak és örök birodalmadba felvétessenek. Annak pótlása végett,
amivel ezek igazságodnak még tartoznak, felajánlom neked mindazt, amit szent
Fiad e földön tett és szenvedett. Fogadd el, legkegyelmesebb Atyám, azok
mulasztásaiért és hanyagságaiért szent Fiad jótetteinek és érdemeinek
sokaságát; azon méltatlanságokért pedig, melyekkel téged illettek, Fiadnak
kínjait, fájdalmait, sebeit és szenvedéseit, melyeket azokért elviselt; és
ama büntetésekért, melyeket még el kell viselniük, a keseru halált, melyet
szent Fiad érettük szenvedett. Engedd, hogy Fiadnak azokért is kiontott
drága szent Vére tisztulásukra, enyhülésükre és szabadulásukra szolgáljon.
Mutasd meg irántuk, mennyei Atyám, végtelen irgalmasságodat, és vedd fel
oket magadhoz az örök boldogságba, hogy Téged a mennyben szentjeiddel együtt
szüntelenül dicsérjenek és magasztaljanak. Ámen.

2010. november 02.

Amikor távoztok a földről, minden úgy marad, ahogyan volt; nem visztek el semmit. Ám ha az ember a földhöz tapad, nem esik jól az elválás!… A mi a legfontosabb célunk Istenhez jutni; egyes-egyedül ezért vagyunk a földön.

2. kedd: HALOTTAK NAPJA (Szent Tóbiás)

Jób 19,1.23-27a vagy Róm 5,5-11 Zs 26 Jn 6,37-40
Ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent

Jób 19,1.23-27a

És felelt Jób, és ezt mondta: Bárcsak felírnák szavaimat, vajha könyvbe jegyeznék azokat, vas íróvesszővel ólomtáblára, vagy vésővel sziklába metszenék őket! Mert tudom, hogy Megváltóm él, s a végső napon felkelek a földről; és ismét körülvesz a bőröm, és saját testemben látom meg Istenemet; én magam látom meg őt, és önnön szemem nézi őt, és nem más! E reményem van eltéve keblemben!

vagy

Róm 5,5-11

a remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által. Krisztus ugyanis akkor, amikor még erőtlenek voltunk, a meghatározott időben, meghalt a gonoszokért. Pedig az igaz emberért is aligha hal meg valaki; esetleg a jóért képes valaki meghalni. Isten azonban azzal bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy abban az időben, amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk. Azért most, miután az ő vére által megigazultunk, még sokkal inkább megment minket a haragtól. Ha mi, amikor még ellenségek voltunk, kiengesztelődhettünk Istennel Fiának halála által, most, mint kiengesztelődöttek, sokkal inkább üdvösséget nyerünk az ő élete által. Sőt még dicsekszünk is Istenben a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki most megszerezte nekünk a kiengesztelődést.

Zs 26

Dávidtól. Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől kellene félnem? Az Úr oltalmazza életemet: kitől kellene remegnem? Ha közelednek felém a gonoszok, hogy egyék húsomat, ellenségeim, akik szorongatnak, maguk botlanak meg és elesnek. Ha táborok kelnek is ellenem, nem ijed meg szívem; Ha harc támad is ellenem, akkor is reménykedem. Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hadd lakjam az Úr házában életemnek minden napján, hadd lássam az Úr pompáját, hadd látogassam templomát. Mert ő elrejt hajlékában a veszedelem idején, elbújtat sátra rejtekében, kősziklára emel fel engem. Így fölemeli fejemet ellenségeim fölé, akik körülvesznek. Én pedig diadalkiáltással áldozatot mutatok be hajlékában, éneklek és zsoltárt zengek az Úrnak. Halld meg, Uram, szózatomat, amellyel hozzád kiáltok, könyörülj rajtam és hallgass meg engem! Rólad mondja a szívem: ,,Téged keres tekintetem!’ A te arcodat keresem, Uram! Ne fordítsd el tőlem arcodat, ne fordulj el haragodban szolgádtól, te vagy segítőm; Ne hagyj el és ne vess meg engem, üdvözítő Istenem! Hisz atyám és anyám is elhagyott, de az Úr fölkarolt engem. Mutasd meg nekem, Uram, utadat, és vezess engem a helyes ösvényre ellenségeim miatt. Ne adj át ellenségeim akaratának, mert hamis tanúk támadnak ellenem, akik erőszakot lihegnek. Hiszem, hogy meglátom az Úr javait az élők földjén. Remélj az Úrban, légy férfias, bátor legyen szíved, és bízzál az Úrban!

Jn 6,37-40

Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, nem utasítom el, mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Annak, aki küldött engem, az az akarata, hogy el ne veszítsek semmit abból, amit nekem adott, hanem föltámasszam azt az utolsó napon. Mert Atyám akarata az, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút és hisz benne, örök élete legyen; és én feltámasztom őt az utolsó napon.’

2010. november 1. Mindenszentek A nap liturgikus színe: fehér

Urunk, Jézus Krisztus megígérte, hogy: “Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt, mennyei Atyám előtt” Az apostolok korától kezdve, oly nagy számban vallották meg vérükkel az Urat, hogy a sok névtelen szenteknek nem tudtak külön-külön napot szentelni. Ezért a IV. századtól kezdve egy napot szentel Egyházunk, amikor minden szentjéről megemlékezik. 609-ben szentelte fel IV. Bonifác pápa keresztény templommá Szűz Mária és az összes vértanú tiszteletére a római Panteont, mely valaha az összes pogány isten tiszteletére épült. A IX. században IX. Gergely pápa november 1-jére tette az ünnepet. Illő tehát, hogy ujjongással kezdjük a mai szentmisét.

Ma mindenszentek főünnepe van. Az szóban a “fő” előtag utal arra, hogy ez az ünnep a legrangosabb ünnepeink közé tartozik. Ám az igazság az, hogy ennek az ünnepnek a tartalma körül teljes a félreértés az ünnep körül kialakult rossz szokások miatt. Ha ma tíz templomba járó embert megkérdeznének, hogy mi ez az ünnep, akkor ebből kilenc biztosan azt mondaná, hogy ekkor megyünk a temetőbe, a halottakra ekkor emlékezünk. Az igazság azonban az, hogy ennek az ünnepnek semmi köze nincs a temetőhöz és a halottakhoz, még kevésbé a halálhoz. Már csak abból is következik ez, hogy a szentmise fehér miseruhában történik, s a fehér mindig az örvendezés, ünneplés jele. A holtakra, a halálra holnap, november 2-án emlékezünk, halottak napján.
A mindenszentek, tehát egy örömünnep. Azokat a szenteket – minden szentet ünnepeljük, akik eljutattak életük, és minden emberi élet végső céljára, az örök boldogságra Isten örök Országába. Mert ezek a szentek is az Egyház tagjai. Az Egyház ugyanis nemcsak a földön élő valóság, hanem három része van.
Az első része az úgynevezett küzdő Egyház. Ez a tulajdonképpeni földi Egyház. Küzdőnek nevezzük, mert mi itt a földi életben küzdünk az ördög cselvetései, a bűnök és az élet számtalan vihara között az örök életre eljutni. A szentmisében az átváltoztatás után az eucharisztikus imádságban így imádkozunk a küzdő Egyházért, s tulajdonképpen saját magunkért: “… szent és katolikus Egyházadért (…) tartsd meg békében, őrizd meg egységben, szolgáddal János-Pál pápánkkal, István főpásztorunkkal, és mindazokkal, akik az egyetemes és apostoli hitet hűségesen őrzik és vallják.”
Az Egyház másik része a szenvedő Egyház. Ezt az Egyházat a tisztítótűzben szenvedők alkotják. Ők is az örök élet részesei már, hiszen a tisztítótűz után Isten Országába jutnak, csak még vezekelniük kell bűneikért. Érettük az eucharisztikus imádságban így imádkozunk: “Kérünk, Urunk, hogy nekik és minden Krisztusban elhunyt hívőnek add meg a boldogságot, a világosságot és a békét a te országodban.”
Az Egyház harmadik része a megdicsőült Egyház. Ezt a szentek alkotják, akik eljutottak már Isten örök Országába. Az ő közbenjárásukért is imádkozunk az eucharisztikus imádságban: “A szentek közösségében tisztelettel megemlékezünk mindenekelőtt a dicsőséges, mindenkor Szűz Máriáról, istenünk és Urunk, Jézus Krisztus édesanyjáról, apostolaidról, vértanúidról és minden szentedről. Az ő érdemeikért és könyörgésükre add, hogy mindenben érezzük oltalmadat.”
Az Egyháznak ez a három szintje szüntelen élő kapcsolatban van egymással. A küzdő és a megdicsőült Egyház szüntelen könyörög a szenvedő Egyházért, hogy a tisztítótűz ideigtartó büntetésétől mihamarabb megszabaduljanak. A megdicsőült Egyház pedig – a szentek – közbenjárnak értünk.
A mai nap az ünneplés napja. Azokra az emberekre emlékezünk, akik megmutatták az utat, hogy igenis el lehet jutni az örök életre a Krisztus által meghirdetett élettel, s egyáltalán az hirdetik, hogy a halál után van folytatás; sokkal szebb, mint amire legmerészebb álmainkban is gondolni mernénk.
A mai ünnep üzenete pedig az, hogy szenteknek kell lennünk, hogy eljussunk Isten örök Országában.
Meghökkentő ez: pont én legyek szent?
Úgy gondoljuk, hogy az életszentség a papoknak és a szerzeteseknek van fenntartva, akik egész életüket Istenre, Isten látványos szolgálatára szentelték. A megkereszteltek többségének, akik a világ dolgaival vannak elfoglalva, ebben nem lehet részük.
Ez egy óriási tévedés. Ugyanis az életszentségre minden megkeresztelt ember meg van hívva – legyen az pap, vagy egyszerű kétkezi munkás. Nemcsak a papok, szerzetesek lehetnek tehát szentek, hanem számunkra névtelen keresztények milliói, akik azonban nem névtelenek Isten előtt, mert csendesen és hűségesen élték keresztény hitüket. Hiszen hallottuk az olvasmányban: az üdvözültek szeregének száma megszámlálhatatlan.
Mi is lehetünk tehát szentek, sőt szenteknek kell, hogy legyünk, máskülönben nem jutunk el Isten örök országába. Ebben példaképeink és segítőink a szentek. Példaképeink azok, akiknek életét feljegyezték, s az Egyház biztos módon tartja számon őket az üdvözültek között. Segítőink, mert közbenjárásukkal segítenek minket, a küzdő Egyházat az élet rögös útján. Csak egy a fontos, hogy akarjunk szentek lenni és kérjük az ő közbenjárásukat, mert Isten világában szabad akaratunké az első szó.

Jel 7,2-4.9-14

Akkor láttam, hogy napkelet felől egy másik angyal száll fel, akinél az élő Isten pecsétje volt, és hangosan azt kiáltotta a négy angyalnak, akiknek megadatott, hogy ártsanak a földnek és a tengernek: ,,Ne ártsatok a földnek és a tengernek, sem a fáknak, amíg meg nem jelöljük homlokukon Istenünk szolgáit!” Hallottam a megjelöltek számát: száznegyvennégyezer megjelölt, Izrael fiainak valamennyi törzséből. Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámlálni, minden nemzetből, néptörzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, hosszú fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaággal, és hangosan azt kiáltották: ,,Üdv a mi Istenünknek, aki a trónon ül [Iz 6,1], és a Báránynak!” Ekkor az összes angyal körülfogta a trónt, a véneket és a négy élőlényt, és a trón előtt arcra borulva imádta Istent: ,,Ámen! Áldás és dicsőség, bölcsesség, hálaadás, tisztelet, hatalom és erősség a mi Istenünknek, örökkön-örökké! Ámen.” Ekkor a vének közül megszólalt az egyik, és azt kérdezte tőlem: ,,Kik ezek, akik hosszú fehér ruhába vannak öltözve, és honnan jöttek?” Azt mondtam neki: ,,Uram, te tudod!” Erre ő azt mondta nekem: ,,Ezek azok, akik a nagy szorongatásból jöttek, és fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében [Dán 12,1; Ter 49,11].
1Jn 3,1-3

Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten fiainak neveznek, és azok is vagyunk! Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van. Mindaz, aki ezzel a reménységgel van iránta, megszenteli magát, mint ahogy ő is szent.
Mt 5,1-12a

A tömeget látva fölment a hegyre. Leült, a tanítványai odajöttek hozzá, ő pedig szólásra nyitva ajkát így tanította őket: ,,Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők majd jóllaknak. Boldogok az irgalmasok, mert ők majd irgalomra találnak. Boldogok a szívükben tiszták, mert ők látni fogják Istent. Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok nagy a mennyekben; így üldözték ugyanis a prófétákat is, akik előttetek voltak.

2010. november 1. ? Hétfo, Mindenszentek

Abban az idoben:
Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje
gyultek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította oket:
?Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ok vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ok öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ok kielégítést
nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívuek, mert ok meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzok, mert oket Isten fiainak fogják hívni.
Boldo7gok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva
mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket.
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!?
Mt 5,1-12a

Elmélkedés:
A szentekben Isten él
Évekkel ezelott egy idos asszonyhoz hívtak a szociális otthonba. Nyugodtan
elmesélte, hogy férje halála után hamarosan elveszítette egyetlen gyermekét
is, s ezt követoen került az otthonba. Közel érezvén az órát, amikor el kell
hagynia a világot, felidézte gyermekkorának legkorábbi emlékét, nagypapája
halála napját. Emlékezett rá, hogy a tanító ember ágya mellett gyertyát
gyújtottak, sorban jöttek a családtagok, a rokonok és a szomszédok, s
mindenki egy üzenetet bízott rá, amit majd a túlvilágon kell átadni korábban
elhunyt szeretteiknek. A haldoklóra bízták üzeneteiket, hogy az égben majd
adja át azokat.
A mai napon nem mi küldünk üzeneteket az ég felé, hanem azoktól kapunk
üzenetet, akik eljutottak a mennyországba. Ma, Mindenszentek ünnepén a
megdicsoültek egész serege azt üzeni nekünk, hogy törekedjünk a menny felé!
És azt is üzenik a szentek nekünk, hogy az evangéliumi boldogságok útja
vezet a menny felé, és ez az út járható. Ahogyan ok végigjárták ezt az utat,
azaz életüket a Jézus által hirdetett boldogságok szerint alakították,
ugyanígy minden embernek ezen az úton kell elorehaladnia.
A boldogság mondások a hegyi beszédet vezetik be. Elso pillantásra
meglehetosen ellentmondásosnak tunik számunkra, hogy Jézus a szegényeket, a
szomorúakat és az üldözötteket nevezi boldogoknak, valamint a szelídeket, az
irgalmasokat és a békességszerzoket. A Jézus által hirdetett boldogságok
megvalósítása az ember számára oszinte és tiszta gyermeki lelkületet és
Isten felé való nyitottságot eredményez. Aki ezek szerint alakítja életét,
függetlenné válva a földi dolgoktól nem azokban keresi boldogulását, hanem
képessé válik az Isten által adott igazi boldogság befogadására.
Könnyen azt gondolhatjuk, hogy Jézus más-más emberekre gondol, amikor a
szegényeket, a sírókat, a szelídeket, az éhezoket, az irgalmasokat, a tiszta
szívueket, a békességszerzoket és az üldözötteket boldogoknak nevezi. Egyes
emberek a szegények közé tartoznak, mások a sírók vagy a szelídek közé, és
így tovább. De ha jól megnézzük, hogy az ígéretek mind a mennyországban
teljesednek be, akkor láthatjuk, hogy egy ember valamennyit elnyeri. Éppen
ezért lehetséges, hogy Jézus nem azt akarja, hogy válasszunk egyet a
felsoroltak közül, és nem azt szeretné, hogy találjuk meg a boldogságnak azt
az útját, amelyik nekünk a legszimpatikusabb, hanem talán azt, hogy úgy
törekedjünk a boldogságra, hogy valamennyi felsorolt tulajdonság meglegyen
bennünk. Legyünk szegények és merjünk sírni, de ne féljünk a földi
nélkülözéstol. Ugyanakkor legyünk irgalmasok, tiszta szívuek,
békességszerzok, és ne féljünk az üldözésektol. Így törekedjünk a tökéletes
boldogságra, s akkor miénk lesz a mennyország jutalma.
Emlékszem egy kiváló színésszel készült interjúra, amelyben arról beszélt,
hogy pályafutása legnehezebb feladata az volt, amikor egy szentnek a
szerepét osztották rá. A színésznek minden esetben az általa alakított
személy helyzetébe kell beleélnie magát. Több mint száz, a legkülönfélébb
szerepet eljátszott már, de a szent személyének a megjelenítése saját
bevallása szerint sem sikerült tökéletesen, Nem tudta beleélni magát egészen
beleélnie a szent helyzetébe, mert akkor neki is szentté kellett volna
válnia.
Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy nem lehet megvalósítani az
életszentséget, hanem arra szeretnék rámutatni, hogy ez nem egy szerepjáték,
nem színpadi alakítás, nem egy felvett magatartás vagy begyakorolt
viselkedés. A szentekben mindig van valami különleges titok, és ezt a titkot
talán úgy lehet megfogalmazni, hogy a szentekben Isten él. A szent eljut az
alázatnak arra a fokára, hogy mindenrol lemond, hogy Isten éljen benne.
Mindenszentek mai ünnepe figyelmeztessen minket arra, hogy még van miben
fejlodnünk. A szentek élete pedig bátorítson bennünket, hogy érdemes az ég
felé törekedni.
? Horváth István Sándor

Imádság:
Uram, Jézusom, segíts megértenem, hogy kicsinnyé kell válnom ahhoz, hogy te
tudj bennem növekedni. Adj nekem erot, hogy küzdeni tudjak gyarlóságaimmal,
buneimmel! Nem félek attól, hogy neked adjam életemet. Elkötelezem magamat
melletted. Az örök élet és az üdvösség reményében az evangéliumi boldogságok
útját akarom járni.

2010. november 01.

A szentek nem kímélték magukat, csakhogy meglássák Istent és érte dolgozzanak. Elfelejtettek minden teremtett dolgot, csakhogy Őt megtalálják: így jut el az ember a mennyországba…