Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

2010. december 13. Szent Lúcia, szűz és vértanú A nap liturgikus színe: piros

Milyen sokan keresik a jeleket, amelyekkel felismerhetik a nagy dolgokat. És milyen sokszor megyünk el a jelek mellett, anélkül, hogy felismernénk. Adventi utunk erősítsen meg abban, hogy figyelünk Isten üzenetére, felismerjük jeleit a világban, és mások felé közvetítjük Isten akaratát.

LÚCIA életéről igen keveset tudunk. Szicíliában, Syracusa városában született, a 3. század vége felé, ősi, előkelő római patrícius családba.
Apja halála után súlyosan beteg édesanyjával élt itt, aki már férjet is kiszemelt Lucának. Édesanyja gyógyulása érdekében elzarándokoltak Cataniába Szent Ágota vértanú sírjához. Mélységes hite kiesdette édesanyja gyógyulását.
Az anya a csodálatos gyógyulás után már nem eröltette lánya házasságát pedig egy nagyon magabiztos völegényjelölttel állapodott meg korábban. A sértődött, és a nagyon remélt vagyonból kimaradó vőlegény azonban csalódottságában feljelentette Luciát Pascasius helytartónál, kereszténysége miatt.
A helytartó beidézte a lányt és áldozatot követelt tőle az istenek oltárán. Luca ezt megtagadta. Többféle kínzással próbálták “jobb belátásra bírni”, halálra itélték, de minden hatástalan volt, nem tudták kivégezni. Végül karddal szúrták át a nyakát. Meghalt 303-ban.
Halála előtt még meg tudott áldozni. Vértanúsága Diocletianus alatt történt, Syracusa városában.
Épségben maradt testét később Velencébe vitték. Régtől fogva tisztelt szent, a misekánonban is szerepel a neve.
Példája:
meggyőződésedet ne add fel, ha hitedet veszélyeztetnék, minden áldozatot vállalj!

Ádvent, 3. hét, hétfő
Szám 24,2-7.15-17a

Bálám felemelte szemét, mire meglátta Izraelt, amint sátraiban törzsei szerint táborozott. Ekkor leszállt rá Isten lelke, ő pedig elkezdte példázatát, s azt mondta: ,,Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Mindenható látomását látja, aki leborul és akkor megnyílik a szeme: Mily szépek sátraid, Jákob, hajlékaid, ó Izrael! Mint az erdős völgyek, mint a folyóvíz menti jól öntözött kertek, mint a sátrak, melyeket az Úr állított fel, mint a vizek mentén a cédrusok. Ömlik a víz vedreiből, s vetése bőséges vizek közé kerül. Elveti az Úr Ágág miatt királyát, s elveszi a királyságát. Erre elkezdte példázatát és ismét szólt: ,,Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Fölséges tudományát tudja, s a Mindenható látomásait látja leborulva, s megnyílt szemmel: Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél fel Izraelből s megveri Moáb fejedelmeit, mind elpusztítja Szetnek gyermekeit.
Mt 21,23-27

Amikor bement a templomba és tanított, odajöttek hozzá a főpapok és a nép vénei. Megkérdezték tőle: ,,Milyen hatalommal teszed mindezt? És ki adta neked ezt a hatalmat?” Jézus így válaszolt nekik: ,,Kérdeznék tőletek én is egy dolgot. Ha megmondjátok nekem, én is megmondom nektek, milyen hatalommal teszem mindezt. János keresztsége honnan volt? A mennyből vagy az emberektől?” Azok így tanakodtak egymás közt: ,,Ha azt mondjuk: ,,a mennyből”, azt mondja majd nekünk: ,,Akkor miért nem hittetek neki?” Ha pedig azt mondjuk: ,,az emberektől”, félünk a néptől, mert mindnyájan prófétának tartják Jánost.” Azt felelték tehát Jézusnak: ,,Nem tudjuk.” Erre ő azt mondta nekik: ,,Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal teszem mindezt.”

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: