Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

2010. január 31. – Évközi 4. vasárnap

Abban az idoben: Jézus beszélni kezdett a zsinagógában: “Ma  beteljesedett
az Írás,  melyet  az  imént  hallottatok.”  Mindenki  helyeselt  neki,  és
csodálkozott a fönséges  szavakon, amelyek ajkáról  fakadtak. “De hát  nem
József fia ez?” – kérdezgették.
Ekkor így szólt hozzájuk: “Biztosan  ezt a mondást szegezitek majd  nekem:
Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk  –
Kafarnaumban végbevittél, tedd  meg a  hazádban is!”  Majd így  folytatta:
“Bizony mondom  nektek, hogy  egy  próféta sem  kedves a  maga  hazájában.
Igazán mondom nektek, sok özvegy  élt Izraelben Illés idejében, amikor  az
ég három évre  és hat  hónapra bezárult,  úgyhogy nagy  éhínség támadt  az
egész földön.  De közülük  egyikhez  sem kapott  Illés küldetést,  csak  a
szidoni Száreptában élo özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában
is sok leprás élt  Izraelben, s egyikük sem  tisztult meg, csak a  szíriai
Namán.”
Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiuzték ot
a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült,  a
szakadék szélére, hogy letaszítsák. De o áthaladt közöttük, és eltávozott.
Lk 4,21-30

Elmélkedés:

Pillanatnyi lelkesedés?
Néhány évvel ezelott történt, hogy az  egyik falu új papot kapott, a  több
éve ott szolgáló plébános mellé egy újmisés atyát helyeztek káplánnak.  Az
ifjú pap  az elso  lelkipásztori helyén  tartott bemutatkozó  szentmiséjén
gyönyöru nyári nap  lévén többek  között a  különféle virágok  szépségérol
prédikált és  még  azt is  elárulta,  hogy  az o  kedvence  a  napraforgó,
mégpedig azért szereti  nagyon ezt a  növényt, mert mindig  a fény, a  nap
felé fordítja fejét.  És mintha  csak egy  programbeszédet tartott  volna,
hozzá tette, hogy azzal a szándékkal jött ebbe a faluba és szolgálja  majd
a híveket,  hogy  mindenki  szüntelenül az  igazi  világosság  Jézus  felé
forduljon. A  híveknek nagyon  tetszett  ez a  hasonlat, s  lélekben  elso
pillantásaikat máris  az égiek  irányába  vetették. Ugyancsak  tetszett  a
példa Eszternek is,  a plébániai közösség  lelkes gimnazista  fiataljának,
aki a sekrestyeajtóban állt kezében egy virágcsokorral, a fejében pedig az
új atyát köszönto  verssel. Orá  bízták tudniillik,  hogy a  mise végén  a
fiatalok nevében köszöntse  az atyát.  A prédikáció  végén váratlan  dolog
történt, Eszter megfordult, gyorsan letette a virágot és senkinek egy szót
sem szólva elviharzott. A sekrestyés bácsinak annyi ideje sem maradt, hogy
megkérdezze mi történt, s mivel már idos volt, arra nem is gondolt, hogy a
lány után  szaladjon. Közben  Eszter  pedig csak  szaladt végig  a  falun,
ünneplo ruhában,  fehér  blúzban,  annyira  igyekezett,  hogy  kis  cipoje
többször majdnem leesett  a lábáról.  Futott, futott,  egy pillanatra  sem
állt meg, amíg  ki nem ért  a falu határába,  ahol aranysárga  napraforgók
nyújtózkodtak az  ég  felé.  Puszta kézzel  szakított  le  három  gyönyöru
virágot, s újonnan szerzett kincseivel már szaladt is vissza a  templomba.
Még éppen  idoben  érkezett, a  sekrestyében  villámgyorsan  megigazította
ruháját és haját, s a napraforgókat az elore elkészített virágokhoz  fogva
elégedett mosollyal lépett  a templomba, hogy  elmondja köszöntojét,  majd
pedig mindenki  nagy csodálkozására  a virágokkal  együtt átadta  az  atya
kedvenc virágait, a napraforgókat is.

Ez a kis  történet azt példázza,  hogy milyen lelkesen  lehet fogadni  egy
papot,  s  ez  a  lelkesedés  milyen  leleményes  ötletet  ad  a  szeretet
kimutatására. Egy ilyen faluban persze hogy öröm szolgálnia a papnak, s  a
történetben szereplo káplánnak annyiban szerencséje volt, hogy ott töltött
évei alatt a lelkesedés meg is  maradt a hívek részérol. Jézusnak már  nem
volt  ekkora  szerencséje  a   názáreti  emberekkel.  A  mai   evangéliumi
történetbol  megtudjuk,  hogy  kezdetben  “mindenki  helyeselt  neki,   és
csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek  ajkáról fakadtak” (Lk 4,22).  A
leírás viszont azzal fejezodik be, hogy meg akarják ölni. Miért ez a  nagy
változás? Hogyan  lehet az,  hogy  ilyen rövid  idon  belül az  imént  még
helyeslokben  hirtelen   ellenséges,   gyilkos   érzület   támad?   Hogyan
fordulhatott elo, hogy  a Jézus iránti  szimpátia szinte pillanatok  alatt
ellenszenvvé változik át?  Miért fordul át  a kedvezo fogadtatás  váratlan
elutasításba?

Lukács evangélista  úgy helyezi  el  írásában ezt  az eseményt,  mint  ami
megnyitja Jézus nyilvános muködésének  idejét. Jézus tulajdonképpen –  mai
nyelven  szólva   –   programbeszédet  tart,   amelyben   elmondja,   hogy
beköszöntött az üdvösség ideje, eljött a messiási ido, most valósulnak meg
a prófétai jövendölések.  A hallgatóság csodálkozását  az váltja ki,  hogy
egyértelmuen kijelenti: az o személyével  és az o személyében valósul  meg
mindez. A  názáretiek, akiknek  körében  felnevelkedett, erre  igazán  nem
számítottak. Ok csak az  “ács fiának” gondolták Jézust,  s mit sem  tudtak
arról, hogy  o a  mennyei Atya  küldötte. Hallottak  már Jézus  csodáiról,
amiket más városokban, többek  között a közeli  Kafarnaumban tett, s  most
azt akarják, hogy az o körükben is tegyen csodákat, amelyek imént  mondott
szavait, kijelentését igazolják. De Jézus nem tesz csodát, s nyilvánvalóan
ez lehet az egyik oka a szembefordulásnak. A másik ok pedig az lehet, hogy
Jézus olyan kijelentéseket  tesz, amelyek arra  utalnak, hogy az  üdvösség
nem csak Izrael  népének szól, hanem  a pogány népeknek  is. A  názáretiek
által is jól  ismert Illés  és Elizeus  próféta esetét  említi. Illés  egy
szír, tehát egy pogánynak tartott embert gyógyít meg csodás módon, Elizeus
esetében pedig szintén egy pogány származású özvegyasszony javára történik
csoda. Az üdvösség ilyen kiterjesztése a zsidó népen kívül más népekre  is
hallatlan gondolat volt a názáretiek és minden izraelita számára, akik meg
voltak  gyozodve  arról,  hogy  egyedül   ok,  a  választott  nép   tagjai
részesülhetnek Isten jótéteményeiben.

A barátságos fogadtatás tehát  e kijelentések miatt ellenséges  hangulatot
kelt, s azt eredményezi, hogy  Jézus életére törnek. Az emberek  haragosan
ugrottak fel  és “kiuzték  ot a  városon kívülre,  és fölvezették  arra  a
hegyre, amelyen városuk épült, a  szakadék szélére, hogy letaszítsák”  (Lk
4,29). Itt mindenképpen  meg kell jegyeznünk,  hogy Názáret valójában  nem
egy hegyre épült, hanem  egy völgyben fekszik. De  nem arról van itt  szó,
hogy Lukács evangélista  téved, bár  ez megbocsátható  volna neki,  hiszen
antióchiai származású  lévén  nem  ismerhette  jól  a  galileai  földrajzi
viszonyokat.  Jelen   esetben  mégsem   pontatlanságról  vagy   tévedésrol
beszélhetünk,   hiszen   egészen   szándékosnak   tunik   az   evangélista
megfogalmazása: Jézust  kivezetik a  “városon  kívülre”, “fel  a  hegyre”.
Mindez  elorevetíti  Jézus   sorsát,  az  o   nagy  elutasítását,   amikor
Jeruzsálemben életére törnek, halálra ítélik, kiviszik a városon  kívülre,
fel a  Golgota hegyére,  hogy keresztre  feszítsék. Lukács  tehát  egészen
tudatosan fogalmazza  meg így  a názáreti  esemény végét,  elore  jelezvén
ezzel  a  Jézusra  váró  sorsot.  Most  azonban  még  nem  tudják   Jézust
bántalmazni, mert nem jött el az o ideje, s egyszeruen eltávozik.

A hitetlenség, a visszautasítás egy választási lehetoség, amit talán azért
választanak sokan, mert így nem kell megváltoztatniuk életüket. A hit,  az
elfogadás egy másik lehetoség, ami életünk megjavítását kívánja.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézusunk,  lelkesen hallgatjuk  szavaidat, s  készek vagyunk  arra,
hogy téged  követve  megvalósítsuk  mindazt,  amit  kérsz  tolünk.  Szavad
valóban örömhír, az üdvösség  tanítása, igazság, amely  az örök élet  felé
vezeto utat mutatja meg. Boldogan  és nagy lelkesedéssel indulunk el  ezen
az  úton,  s   tudjuk,  hogy   te  kísérsz  minket.   De  nem   szeretnénk
elbizakodottak lenni,  tudván, hogy  a  lelkesedés csökkenni  fog,  amikor
látjuk, hogy a  mi életutunk,  miként a tiéd  is, keresztútként  végzodik.
Kereszthordozásod  példája,  szenvedésed  példája,  türelmed  példája,  az
Atyának való engedelmességed példája adjon erot ahhoz, hogy ne  forduljunk
el soha toled, hanem mindig hittel kövessünk téged!

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: