Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

április, 2010 havi archívum

AZ ÖRÖHÍR MÁRK SZERINT 4. RÉSZ

[Mk. 4.1] Ismét tanítani kezdett a tó partján s igen nagy tömeg gyűlt hozzá, úgyhogy hajóba szállt be s a tavon ült, míg az egész tömeg a tóparton a földön helyezkedett el.
[Mk. 4.2] Példázatokban sokra tanította őket. Tanítása közben ezeket mondta nekik:
[Mk. 4.3] “Hallgassátok csak! Egyszer elment a magvető vetni.
[Mk. 4.4] Történt, hogy mikor vetett, némely mag az útfélre esett s a madarak eljöttek és felcsipegették.
[Mk. 4.5] Más aztán sziklás talajra esett, hol nem volt sok földje, úgyhogy – nem lévén a föld mély hamarosan kihajtott,
[Mk. 4.6] de mikor a nap felkelt, elperzselődött s mivel nem volt gyökere, kiszáradt.
[Mk. 4.7] Más magok a tövisek közé estek, a tövisek felnőttek és megfojtották azokat, úgyhogy gyümölcsöt nem termettek.
[Mk. 4.8] Mások a jó földbe estek és miután kihajtottak, megnőttek, gyümölcsöt termettek. Egyik harmincannyit hozott, másik hatvanannyit és megint más százannyit.”
[Mk. 4.9] Azután ezt mondta: “Akinek füle van, hallja meg!”
[Mk. 4.10] Mikor egyedül maradt, a körülötte levők a tizenkettővel együtt megkérdezték a példázatok felől
[Mk. 4.11] s ő ezt felelte nekik: “Az Isten királyságának titka nektek van szánva, azokhoz a kívülállókhoz minden példázatokban jut el,
[Mk. 4.12] hogy jól megnézzék, mégse lássanak, jól odahallgassanak, mégse lássák be, hogy valamikor meg ne térjenek és bocsánatot ne kapjanak!”
[Mk. 4.13] Majd így szólt hozzájuk: “Nem ismeritek fel ezt a példázatot? Hát akkor hogyan ismeritek fel majd az összes példázatokat?
[Mk. 4.14] A magvető az igét veti!
[Mk. 4.15] Az útszélre esők azok, akikbe elveti az igét, amikor meghallják az igét, eljő a sátán és kiragadja a beléjük vetett magot.
[Mk. 4.16] Hasonló történik a sziklás talajra vetettekkel: Mikor az igét hallják, tüstént örömmel elfogadják azt,
[Mk. 4.17] de nincs bennük gyökér, hanem ideig-óráig valók, azután ha az ige miatt nyomorúság, vagy üldözés támad, tüstént tőrbe esnek.
[Mk. 4.18] Másfélék a tövis közé vetettek, ezek, bár meghallották az igét,
[Mk. 4.19] a kor gondjai, a gazdagság csalárdsága s a többi dolgok után való vágyak beléjük hatolnak, megfojtják bennük az igét, úgyhogy az gyümölcstelenné lesz.
[Mk. 4.20] A jó földbe vetett magok ellenben olyanok, akik hallják az igét, befogadják és harmincannyi, hatvanannyi, vagy százannyi termést hoznak.”
[Mk. 4.21] Aztán ezeket beszélte nekik: “Ugyan hova teszik a mécsest? A véka alá, vagy az ágy alá? Vajon nem a mécslábra helyezik?
[Mk. 4.22] Mert nincs semmi titkolt dolog, mely egyszer láthatóvá nem lesz és nincs olyan elrejtett dolog, mely egyszer napvilágra nem kerül!
[Mk. 4.23] Ha valakinek füle van, hogy halljon, hallja meg!
[Mk. 4.24] Vigyázzatok arra, amit hallotok! – mondta nekik. Amely mértékkel ti mértek, azzal mérnek majd nektek is, sőt hozzá is tesznek számotokra.
[Mk. 4.25] Akinek ugyanis van, annak adni fognak, de akinek nincs, attól azt is el fogják venni, amije van.”
[Mk. 4.26] Majd újra szólt: “Hasonló az eset az Isten királyságával, amint azzal az emberrel, aki magot vetett a földbe,
[Mk. 4.27] aztán elszunnyadt, felkelt éjjel és nappal, azalatt a mag kihajtott, a szár megnyúlt anélkül, hogy tudott volna róla.
[Mk. 4.28] Magától terem gyümölcsöt a föld, először szárt, majd kalászt, aztán teli magot a kalászban.
[Mk. 4.29] Mihelyt pedig a termés megengedi, a gazda azonnal nekiereszti sarlóját, mert az aratásnak itt az ideje.
[Mk. 4.30] Mihez hasonlítsuk az Isten királyságát? – kérdezte -, milyen példázatba foglaljuk bele?
[Mk. 4.31] Olyan az, mint a mustármag, mely mikor a földbe vetik, a földön levő összes magvaknál kisebb,
[Mk. 4.32] ám ha elvetik, felnő és az összes veteményeknél nagyobb lesz, és nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai fészket is rakhatnak árnyékában.”
[Mk. 4.33] Sok ilyen példázattal szólta nekik az igét, ahhoz mérten, ahogy képesek voltak annak meghallására,
[Mk. 4.34] példázat nélkül nem szólt nekik, de tanítványainak külön mindennek a megoldását megadta.
[Mk. 4.35] Mikor az a nap beesteledett, így szólt hozzájuk: “Menjünk át a túlsó partra!”
[Mk. 4.36] Erre otthagyták a tömeget, Jézust pedig, úgy ahogy volt, magukkal vitték a hajóban. Más csónakok is voltak ott vele.
[Mk. 4.37] Egyszerre nagy szélvihar támadt s a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy a hajó már-már megtelt.
[Mk. 4.38] Ő maga a hátsó fedélzeten, a fejaljon elszunnyadt. De felébresztették, és ezt mondták neki: “Tanító, nem törődsz vele, hogy elveszünk?”
[Mk. 4.39] Erre felkelt, megdorgálta a szelet, a tónak meg ezt mondta: “Hallgass! Fogd be a szád!” Erre ellankadt a szél és nagy csendesség lett.
[Mk. 4.40] Nekik pedig ezt mondta: “Miért vagytok ennyire gyávák? Hogy van, hogy nincs hitetek?”
[Mk. 4.41] Ám azok nagyon féltek és ezt kérdezgették egymás között: “Kicsoda hát ő, hogy a szél és tó engednek neki?”

AZ ÖRÖHÍR MÁRK SZERINT 3. RÉSZ

[Mk. 3.1] Megint zsinagógába ment be s ott egy elszáradt kezű ember volt.
[Mk. 3.2] Szemmel tartották, hogy szombaton gyógyítani fogja-e, hogy azután vádolhassák.
[Mk. 3.3] Megszólította a száradtkezű embert: “Kelj fel! Állj a középre!”
[Mk. 3.4] Aztán megkérdezte azokat: “Szabad-e szombaton jót, vagy rosszat tenni, lelket menteni, vagy megölni?” De azok hallgattak.
[Mk. 3.5] Ekkor haraggal körültekintett rajtuk és elszomorodott szívük kőkemény voltán és rászólt a beteg emberre: “Nyújtsd ki a kezedet!” Az kinyújtotta s azzal helyreállt a keze.
[Mk. 3.6] A farizeusok meg azután, hogy kimentek a Heródes-pártiakkal együtt, tüstént tanácsot tartottak, hogy miként veszíthetnék őt el.
[Mk. 3.7] Jézus erre tanítványaival együtt visszavonult a tó mellé, hová Galileából nagy sokaság követte, amellett Júdeából,
[Mk. 3.8] s Jeruzsálemből, Idumeából, Jordánon túlról, Tírusz és Szidon környékéről nagy sokaság jött hozzá, hallva, hogy miket cselekszik.
[Mk. 3.9] Szólt tanítványainak, hogy a tömeg miatt állandóan egy csónakot tartsanak készen, hogy ne szorongassák őt.
[Mk. 3.10] Tudniillik sokakat gyógyított, úgyhogy akiket csak valami ostor vert, hozzátódultak, hogy megérinthessék.
[Mk. 3.11] A tisztátalan szellemek is, ha látták, hozzáestek, és azt kiáltották: “Te vagy az Istennek Fia!”
[Mk. 3.12] Ő azonban nagyon keményen rájuk szólt, hogy ne tegyék őt láthatóvá.
[Mk. 3.13] Felment azután egy hegyre, és akiket akart, magához szólított. Azok odamentek hozzá.
[Mk. 3.14] Tizenkettőt rendelt arra, hogy vele legyenek, hogy elküldhesse őket igehirdetésre,
[Mk. 3.15] s hogy felhatalmazást kapjanak ördögök kiűzésére.
[Mk. 3.16] Ekkor kijelölte a tizenkettőt: Simonnak a Péter nevet adta,
[Mk. 3.17] kijelölte Jakabot a Zebedeus fiát és Jakab testvérét Jánost és a Boanérgesz nevet adta nekik, ami azt jelenti: mennydörgés fiai.
[Mk. 3.18] Kijelölte Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, az Alfeus Jakabját, Taddeust, kananei Simont
[Mk. 3.19] és karióti Júdást, aki elárulta őt.
[Mk. 3.20] Azután hazatért s ott ismét tömeg gyűlt össze, úgyhogy nem tudtak ebédelni sem.
[Mk. 3.21] Mikor rokonai ezt meghallották, elmentek, hogy hatalmukba kerítsék, azt gondolták ugyanis, hogy nincs magánál.
[Mk. 3.22] Az írástudók, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták, hogy Belzebub van vele, s hogy az ördögi szellemek fejedelme által űzi ki az ördögi szellemeket.
[Mk. 3.23] Jézus magához szólította az írástudókat, s példázatokban a következőket mondta nekik: “Hogy űzheti ki sátán a sátánt?
[Mk. 3.24] Ha egy királyság önmagával meghasonlik, az a királyság nem állhat meg,
[Mk. 3.25] és ha egy ház magával meghasonlik, az a ház nem állhat meg.
[Mk. 3.26] Ha a sátán önmaga ellen támad fel, és magával meghasonlik, nem képes megállani, hanem vége van!
[Mk. 3.27] De az erős harcos házába nem hatolhat be senki, és nem rabolhatja el a felszerelést, csak ha előbb megkötözte az erős vitézt, akkor aztán kirabolhatja házát!
[Mk. 3.28] Bizony azt mondom nektek, hogy mindent meg fognak bocsátani az ember fiainak, a vétkeket, a káromlásokat is, melyeket mondanak,
[Mk. 3.29] de ha valaki a Szent Szellem ellen szól káromlást, az nem kap soha bocsánatot, hanem örök véteknek terhe nyomja!”
[Mk. 3.30] Azt mondták tudniillik, hogy Jézusnak tisztátalan szelleme van.
[Mk. 3.31] Ekkor jöttek hozzá anyja és testvérei, de kívül megálltak, beküldtek hozzá és hívatták.
[Mk. 3.32] Tömeg ült körülötte s megmondták neki: “Nézd anyád és testvéreid kinn keresnek téged!”
[Mk. 3.33] De ő ezt felelte nekik: “Ki az én anyám? Kik a testvéreim?”
[Mk. 3.34] Azután végignézett azokon, akik körben körülötte ültek és így szólt: “Ezek az én anyám és testvéreim!
[Mk. 3.35] Mert aki Isten akaratát teszi, az az én testvérem, az az én anyám.”

AZ ÖRÖHÍR MÁRK SZERINT 2. RÉSZ

[Mk. 2.1] Napok múltán újra Kapernaumba ment s elment a híre, hogy otthon van.
[Mk. 2.2] Sokan összegyűltek, úgyhogy még az ajtónál sem maradt férőhely. Hirdette nekik az igét.
[Mk. 2.3] Ekkor emberek érkeztek hozzá, akik egy gutaütöttet hoztak. Négyen emelték.
[Mk. 2.4] Mivel a tömeg miatt nem voltak képesek bevinni hozzá, ott, ahol volt, a tetőt bontották meg, s miután kivésték azt, a hordágyat, amelyen a gutaütött feküdt, leeresztették.
[Mk. 2.5] Jézus miután látta hitüket, így szólt a gutaütötthöz: “Gyermekem, meg vannak bocsátva vétkeid!”
[Mk. 2.6] Ott ült néhány írástudó is, kik szívükben ezt fontolgatták:
[Mk. 2.7] “Miért beszél ez így? Káromol! Ki engedheti el a vétkeket az egyetlen Istenen kívül?”
[Mk. 2.8] Jézus szellemével azonnal felismerte, hogy milyen fontolgatások ébrednek bennük s megszólította őket: “Miért fontolgatjátok ezeket szívetekben?
[Mk. 2.9] Mi könnyebb, azt mondani-e a gutaütöttnek, hogy vétkeid meg vannak bocsátva, vagy ezt mondani: Kelj fel, emeld fel a hordágyadat és járj!
[Mk. 2.10] Hogy azonban lássátok, hogy az ember Fia felhatalmazást kapott arra, hogy vétkeket a földön megbocsásson, – odaszólt a gutaütötthöz:
[Mk. 2.11] Azt mondom neked, kelj fel, emeld fel hordágyadat és eredj haza!”
[Mk. 2.12] Az fel is kelt, tüstént felemelte hordágyát s kiment mindenki szemeláttára, úgyhogy valamennyien magukon kívül voltak és Istent dicsőítették.” Sohasem láttunk ilyesmit” – mondották.
[Mk. 2.13] Megint kiment a tó partjára s hozzáment az egész tömeg, ő pedig tanította őket.
[Mk. 2.14] Menetközben meglátta Lévit az Alfeus fiát,amint a vámnál ült és megszólította: “Kövess engem!” Mire az felkelt és követte.
[Mk. 2.15] Történt aztán, hogy Lévi házában asztalhoz dőlt és sok vámszedő és vétkező is asztalhoz dőlt vele és tanítványaival. Sokan voltak tudniillik és követték őt.
[Mk. 2.16] Mikor azonban a farizeusok közül való írástudók meglátták, hogy a vétkezőkkel és vámszedőkkel együtt eszik, ezt mondták tanítványainak: “A vámszedőkkel és vétkezőkkel eszik együtt?”
[Mk. 2.17] Ahogy ezt Jézus meghallotta, így szólt hozzájuk: “Az erejükben levőknek nincs szükségük orvosra, csak a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy igazságosokat hívjak, hanem hogy vétkezőket.”
[Mk. 2.18] János tanítványai és a farizeusok böjtölni szoktak. Eljöttek hát és megkérdezték tőle: “Miért van, hogy a János tanítványai és a farizeusok tanítványai böjtölnek, de a te tanítványaid nem böjtölnek?”
[Mk. 2.19] Jézus ezt felelte nekik: “Vajon böjtölhetnek a lakodalmas ház fiai, amíg a vőlegény velük van? Ameddig maguknál láthatják a vőlegényt, nem lehet, hogy böjtöljenek.
[Mk. 2.20] Jönnek azonban napok, mikor a vőlegényt elveszik tőlük, akkor, azon a napon böjtölni fognak!
[Mk. 2.21] Új anyagból senki sem rak foltot régi köpenyre, ha mégis megteszi, a lyukat betöltő új magához szakítja a régit és gonoszabb lesz a szakadás!
[Mk. 2.22] Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, ha mégis, a bor szétszakítja a tömlőket, elvész a bor és a tömlők is, hanem új bort új tömlőkbe töltenek!”
[Mk. 2.23] Történt, hogy szombaton vetések között haladt át, tanítványai utazás közben kalászokat tépdestek.
[Mk. 2.24] A farizeusok megszólították: “Nézd csak, mit tesznek szombaton. Azt, amit nem szabad.”
[Mk. 2.25] Jézus azonban azt kérdezte tőlük: “Sohasem olvastátok mit tett Dávid, mikor szükséget látott s ő is, meg a vele lévők is megéheztek?
[Mk. 2.26] Hogy Abjátár főpap alatt hogyan ment be az Isten házába és ette meg az Istennek szánt kenyereket, melyeket csak a papoknak szabad megenniök s hogy adott a vele levőknek is?”
[Mk. 2.27] Aztán ezt mondta nekik: “A szombat lett az emberért és nem az ember a szombatért,
[Mk. 2.28] úgyhogy az embernek Fia a szombatnak is ura!”

AZ ÖRÖHÍR MÁRK SZERINT 1. RÉSZ

[Mk. 1.1] A Krisztus Jézus örömhírének kezdete,
[Mk. 1.2] ahogy az Ézsaiás prófétánál írva található: “Íme, elküldöm követemet orcád előtt, az majd elkészíti utadat,
[Mk. 1.3] kiáltó szó hangzik a pusztában: Készítsetek utat az Úrnak, ösvényeit egyenesekké tegyétek.”
[Mk. 1.4] Úgy lett Bemerítő János a pusztában a bemerítkezésnek hirdetőjévé, mely a vétkek megbocsáttatását, az új felismerésre térést jelenti.
[Mk. 1.5] Ehhez a Jánoshoz kiment az egész júdeai vidék, a jeruzsálemiek is valamennyien, s bemeríttették magukat vele a Jordán folyóba, azzal együtt vétkeiket is megvallották.
[Mk. 1.6] János teveszőr ruhába öltözött, bőrövet viselt csípeje körül, sáskákat és vadmézet evett.
[Mk. 1.7] Ezt hirdette: “Jön utánam valaki, aki nálam erősebb! Én még arra sem vagyok elegendő, hogy lehajoljak és sarujának szíját megoldjam.
[Mk. 1.8] Én vízbe merítettelek titeket: Ő majd Szent Szellembe fog titeket meríteni!”
[Mk. 1.9] Azokban a napokban történt, hogy Jézus a galileai Názáretből odament és Jánossal bemeríttette magát a Jordánba.
[Mk. 1.10] Tüstént feljött a vízből és látta, hogy az egek meghasadnak, s a Szellem galambként rája száll.
[Mk. 1.11] Aztán szózat támadt az egekből: “Te vagy az én szeretett fiam, benned van gyönyörűségem.”
[Mk. 1.12] Ezután a Szellem azonnal kiűzte őt a pusztába.
[Mk. 1.13] A pusztában negyven napon át időzött, közben a sátán kísértette, együtt volt ott a fenevadakkal és az angyalok szolgálták ki.
[Mk. 1.14] Azután, hogy Jánost tömlöcbe vetették, Jézus Galileába ment s közben az Isten örömhírét így hirdette:
[Mk. 1.15] “Betelt az idő, közel jött az Isten királysága, térjetek más felismerésre és higgyetek az örömhírnek!”
[Mk. 1.16] Mikor a galileai-tó mentén járt, meglátta Simont és Simon testvérét Andrást, amint a tóba körhálót vetettek. Tudniillik halászok voltak.
[Mk. 1.17] Jézus megszólította őket: “Jertek utánam és megteszem, hogy emberhalászokká lesztek!”
[Mk. 1.18] Tüstént otthagyták hálóikat és követték őt.
[Mk. 1.19] Kevéssel továbbmenvén, meglátta Zebedeus Jakabját és a testvérét Jánost, amint a hajóban hálóikat hozták rendbe.
[Mk. 1.20] Azonnal hívta őket, s ők atyjukat Zebedeust a béresekkel a bárkában hagyták és elmentek utána.
[Mk. 1.21] Aztán bementek Kapernaumba. Mindjárt szombaton Jézus bement a zsinagógába és tanításhoz fogott.
[Mk. 1.22] Tanítása megdöbbentette a zsinagógában lévőket, mert úgy tanította őket, mint aki Istentől fennhatóságot kapott s nem úgy, mint az írástudók.
[Mk. 1.23] Zsinagógájukban erre azonnal tisztátalan szellem hatásába került egy ember s felkiáltott:
[Mk. 1.24] “Hah! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom ki vagy: az Isten Szentje!”
[Mk. 1.25] Jézus keményen rászólt: “Némulj el és menj ki belőle!”
[Mk. 1.26] A tisztátalan szellem erre összerángatta az embert és hangos kiáltással kiment belőle.
[Mk. 1.27] Mindannyian megdöbbentek, úgyhogy egymással vitatkoztak, és azt kérdezték: “Mi ez? Valami Istentől fennhatóságot nyert új tanítás? Csak úgy rendelkezik a tisztátalan szellemekkel, s azok engedelmeskednek neki.”
[Mk. 1.28] Azonnal szét is ment a híre mindenhova, Galilea egész környékére.
[Mk. 1.29] Tüstént azután, hogy a zsinagógából kijöttek, Jakabbal és Jánossal együtt bementek Simon és András házába.
[Mk. 1.30] Simon napa lázasan ágyban feküdt. Azonnal szóltak neki felőle.
[Mk. 1.31] Ő hozzálépett, a kezén megragadta és felkeltette. Az asszonyt azonnal elhagyta a láz s azután felszolgált nekik.
[Mk. 1.32] Mikor lenyugodott a nap és este lett, odahozták hozzá az összes gonoszul gyötrötteket s az ördöngősöket,
[Mk. 1.33] úgyhogy az egész város odagyűlt az ajtóhoz.
[Mk. 1.34] Sokakat gyógyított, kik sok mindenféle betegségtől gonoszul szenvedtek, sok ördögi szellemet űzött ki s nem hagyta szólni az ördögi szellemeket, mert azok felismerték őt.
[Mk. 1.35] Azután igen korán, még sötét éjszakában felkelt, kiment a városból egy puszta helyre és ott imádkozott.
[Mk. 1.36] Nyomon követték Simon és a vele lévők.
[Mk. 1.37] Midőn rátaláltak, így szóltak hozzá: “Mindenki téged keres!”
[Mk. 1.38] De ő ezt felelte nekik: “Menjünk máshová, a szomszédos kisebb városokba, hogy ott is hirdethessem a királyságot! Hiszen evégre jöttem.”
[Mk. 1.39] El is ment egész Galileába a zsinagógáikba s hirdette az igét és ördögöket űzött ki.
[Mk. 1.40] Hozzáment egy bőrpoklos is és térdreborulva esengett hozzá.” Te, ha akarnád, képes volnál engem megtisztítani!” – mondta.
[Mk. 1.41] Mire ő szánalomra gerjedt, kinyújtotta kezét, megérintette őt és így szólt hozzá: “Akarom. Tisztulj meg!”
[Mk. 1.42] Nyomban eltávozott tőle a poklossága és megtisztult.
[Mk. 1.43] Jézus pedig felindult hangon szólva azonnal elűzte őt
[Mk. 1.44] s azt mondta neki: “Vigyázz, senkinek semmit ne szólj, hanem eredj, mutasd meg magad a papnak! Tisztulásod fejében pedig vidd fel, amit Mózes elrendelt, bizonyságtételül nekik.”
[Mk. 1.45] Az elment, a dolgot sokfelé elhíresztelte s annyira ismertté tette, hogy azontúl az Úr mások láttára nem mehetett városba be, hanem kinn puszta helyeken tartózkodott. Mindamellett mindenünnen mentek hozzá.

2010. április 30. Húsvét, 4. hét, péntek (Szent V. Pius pápa) A nap liturgikus színe: fehér

Jézus feltámadása az az örömhír, mely biztosít bennünket, hogy nem csak az Ősatyáknak tett ígéret teljesedett be, hanem Urunk ígéretei is valóra váltak. A megváltás ténye a mi feltámadásunk bizonyítéka.

ApCsel 13, 26-33
Az üdvösség híre nekünk szól!
Jn 14, 1-6
Ne legyen nyugtalan a szívetek, higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek!

Jézus feltámadása az az örömhír, mely biztosít bennünket, hogy nem csak az Ősatyáknak tett ígéret teljesedett be, hanem Urunk ígéretei is valóra váltak. A megváltás ténye a mi feltámadásunk bizonyítéka.

ApCsel 13,26-33

Férfiak, testvérek! Ábrahám nemzetének fiai és a köztetek lévő istenfélők! Ennek az üdvösségnek az igéje hozzánk küldetett. Mert Jeruzsálem lakói és a vezetőik nem ismerték el őt, hanem ítélkezésükkel beteljesítették a próféták szavait is, amelyeket minden szombaton felolvasnak. Mert bár nem találtak benne semmi okot sem a halálra, a kivégzését kívánták Pilátustól. Miután mindent végrehajtottak, ami meg volt írva róla, levették őt a fáról, és sírba helyezték. De Isten feltámasztotta őt halottaiból, és több napon át megjelent azoknak, akik vele együtt jöttek fel Galileából Jeruzsálembe. Ezek tanúságot tesznek róla a mai napig a nép előtt. Mi is az atyáknak tett ígéretet hirdetjük nektek, mert azt Isten nekünk, az ő fiainak teljesítette, amikor föltámasztotta Jézust, amint meg is van írva a második zsoltárban: ,,Fiam vagy te, ma nemzettelek téged” [Zsolt 2,7].
Jn 14,1-6

Ne nyugtalankodjék szívetek. Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? És ha már elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek.” Tamás erre azt mondta neki: ,,Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” Jézus azt felelte neki: ,,Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.

2010. április 30., péntek Mindenkivel együtt érző és mindenkit felülmúló

A lelkipásztor legyen mindenkivel együtt érző, és az elmélkedésben mindenkit felülmúló, hogy bensőséges szeretete által mások gyengeségét magára vegye, az elmélkedés mélysége által pedig a természetfölöttiek után vágyakozva önmagát is felülmúlja. Nehogy magasra törve felebarátai gyengeségeit megvesse, vagy felebarátai gyengeségeihez hasonulván elmulassza az odafönt valók utáni vágyódást.

A lelkipásztorok úgy viselkedjenek, hogy titkos dolgaikat se szégyelljék előttük felfedni az alattvalók; hogy midőn e kisdedek a kísértések hullámait szenvedik, a lelkipásztor megértéséhez, mint az anyai ölbe meneküljenek, és azt, ami a kísértő bűn szennyéből rátapadt, buzdításának vigasztalásával és imádságos könnyekkel mossa le.

Nagy Szent Gergely

2010. április 30. – Péntek

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: “Ne nyugtalankodjék a
szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok
hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: “Elmegyek, és helyet készítek
nektek?” Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és
magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen
ismeritek az utat oda, ahová én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: “Uram, mi
nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt
felelte: “Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az
Atyához, csak általam.”
Jn 14,1-6

Elmélkedés:

Jézus útnak nevezte magát, amely út a mennyei Atyához és az örök élethez
vezet. Ennek elismerése vagy elfogadása azonban még nagyon kevés. E
kijelentés igazságát az tapasztalja meg, aki rálép erre az útra és elindul
ezen az úton. Ki más mutathatná meg nekünk az Istenhez vezeto utat, mint
az, aki Istentol jött, s akit maga Isten küldött? Krisztus egész életével
és tanításával közölte velünk, hogy miként juthatunk el az üdvösségre,
amelyet Isten szán nekünk. Egyedül a krisztusi utat követve, a krisztusi
életet megvalósítva juthatunk el Istenünkhöz, s ezt senki sem teheti meg
helyettünk. Életutunkon vezessen minket mindig Krisztus!
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Imádság szeretetért
Uram Jézus Krisztus, esengek: olvasszon föl magába
Szerelmed lángoló, édes mézzel-folyó nagy hatalma!
Hogy szerelmed szerelmébe haljak bele;
mert szereto szereteted értem kínhalált szenvedett.
Assisi Szent Ferenc