Gondolkodtató melankólia
Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.április 1, 2010 havi archívum
2010. április 1. Nagyböjt, Nagycsütörtök, az Oltáriszentség alapítása A nap liturgikus színe: fehér
Az a húsvéti lakoma – a Pászka, – melyet Jézus is megünnepelt tanítványaival a szabadulás feletti örömben telt. Szentmisénken ezt az örömöt idézik fel a liturgia fehér színe, a virág, az orgonaszó, a felcsendülő Dicsőség, melyet a csengők hangja kísér.
Egyben megjelennek a fájdalom jelei is. Megrázó ellentétek feszülnek. Jézust azon az éjjelen fogják el, amikor szeretetének legnagyobb jelét adja. Elnémulnak a harangok, a csengők, nem szólal meg az orgona sem a feltámadásig. Mint a leölésre szánt bárány – így némulunk el mi is. Jézus elbúcsúzik barátaitól, feltárja előttük a szenvedés és a szeretet összefüggésének titkát. Megígéri a vigasztaló Szentlelket, aki Egyházzá alakítja a tanítványokat és minket is megtanít mindenre.
Urunk kínszenvedéséről
Hogy kitárjak, galambszárnyat
ki ad? S lelkem röpüljön?
Szent Kereszt, hogy drága fádat
érje el s ott megüljön…
Hol Jézus van, összezúztan
Világ édes óhaja!
Függ fenn Isten; s botrány itt lenn:
csak gyalázás, — azt hallja!
Szívem, szállj ki! Jézus, tárd ki
Szerelmed nagy telijét!
Örvényébe vonzz, a mélybe,
szent Sebidhez, rejtekért!
A fönséges barlang-éjhez:
kínjaidhoz béfogadj!
Itt ha élnék, nyugtot érnék:
tűnik nyomor, elsorvad!
Én Istenem, én szerelmem!
Te kinlódsz-e helyettem?
Méltatlanért kiontva vért
Jézus, függsz-e kereszten?!
Én: a lator — kiért lakol,
Jézus bitó magasán!
Sok vétkimen itt halsz ingyen,
Élet! — magad átadván!
Érek annyit, Jézus, mennyit
szíved rám költ, túlbecsül?!
Jaj, mért élek, kábult lélek,
rongy a szív, ha nem hevül!
Áldott légyen nagy Szerelem,
Szív! Győztes minden fölött!
Óh mily erős! Halálon győz,
kinél fegyver: mint-ködök!
Megteremtett, újramentett
Nagy Szeretet elveszőt!
Égig lángolsz! Szív-tűz, már hozz
e fagyosra tűzesőt!
Tedd: valóban szív föllobban;
add, hogy égőn szeressek!
Beléd tűnjek, élni szűnjek,
s Véled, Jézus, élhessek!
(Késő középkori ismeretlen szerző)
“Ez az én testem”
E titok értésére ész nem elég, inspirált ész kell hozzá, mely szeret. Jézus megtette, mert szeretett. A szeretet alkotó erő; akaratot nagyra ez inspirál. Teremtett világot, mert szeretett; új világot teremt ismét, mert szeret. Ez a szeretet inspirál a hitre; aki tud szeretni, az tud hinni; “Nos credidimus caritati” [Hittünk a Szeretetnek]! Minden kérdésemre csak a nagy szeretet felelhet. Van-e Megváltónk? Isten-e Krisztus? Megbocsát-e? Lehet-e lélekért meghalni? Lehet-e hitet mindennél jobban szeretni? Lehet-e végtelenül gyűlölni (pokol)? A szeretet ért hozzá; szeretet nélkül e kérdésekhez nincs kulcs. Hiszesz-e a karácsonyban? Ha igen, hihetsz a húsvétban; és ha abban hiszesz, miért kételkednél a szeretet szentségében?! (Prohászka: ÖM, 7:294; 33)
Melito szárdeszi püspök húsvéti szentbeszédéből:
A feláldozott Bárány kiragadott minket a halálból, hogy eljussunk az életre.
Sok mindent megjövendöltek a próféták Húsvét misztériumáról: ami maga Krisztus, akinek dicsőség legyen örökkön-örökké! Ámen (Gal 1, 5). Az égből a földre jött a szenvedő emberért; az emberi természetet magára vette a Szűz méhében, és emberként jelent meg; szenvedésre alkalmas testében magára vállalta a szenvedő ember szenvedését, megsemmisítette a testi szenvedéseket, halhatatlan lelkével pedig megölte az embergyilkos halált.
Ő ugyanis úgy jött közénk, mint Bárány, megöletett, mint Bárány, és – mint egykor Egyiptomból – megváltott minket e világ rabságából, és megmentett a sátán rabszolgaságából, mint egykor a fáraó kezéből; tulajdon Szentlelkével megjelölte a lelkünket, és tulajdon vérével testünk tagjait.
Ő az, aki zavarba hozta a halált, és jajveszékelésbe juttatta a sátánt, mint Mózes a fáraót. Ő az, aki megölte a gonoszságot és terméketlenségre kárhoztatta az igazságtalanságot, mint Mózes Egyiptomot.
Ő az, aki kiragadott minket a szolgaságból a szabadságra, a sötétségből a világosságra, a halálból az életre, a zsarnokságból az örök királyságba, és új papsággá és örökre választott néppé tett bennünket. Ő a mi üdvösségünk Pászkája, akiben átmentünk a szolgaságból a szabadságra.
Ő az, aki sokakban annyi sok mindent elszenvedett; ő az, aki Ábelben megöletett, Izsákban megkötöztetett, Jákobban vándorolt, Józsefben eladták, Mózesben kitették, a bárányban megölték, Dávidban üldözést szenvedett, és a prófétákban meggyalázták.
Ő az, aki a Szűztől testet öltött, akit keresztre feszítettek, eltemettek, és a halálból feltámadva felment a magas égbe.
Ő a hangot nem adó Bárány. Ő a megölt Bárány; ő az, aki a Szépséges Báránytól, Máriától született. Ő a nyájból kiválasztott, leölésre elvitt, este feláldozott és éjszaka eltemetett Bárány. Ő az, aki a keresztfán meg nem töretett, és a földben el nem porladt; ő az, aki feltámadt a halálból, és a sír mélyéből feltámasztotta az embert.
“Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát.” Nagycsütörtök olvasmányai nagyon tanulságosak számunkra. Az evangéliumban Krisztus még egyszer példát ad tanítványainak. Mintha attól félne a megtestesült Isten, hogy távozása után apostolai hamar elfelejtik a tőle tanultakat és besüllyednek a nagyzolás és a hatalomvágy örvényébe. Újra példát ad tehát nekik. “Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát.” Az Emberfiának nem voltak alaptalanok a félelmei. Ha ez a szimbolikus cselekedett dönti el azt, hogy ki keresztény és ki nem, akkor az elmúlt századok során a keresztények száma nagyon megcsappan. Aki nagy, az legyen kicsi, aki okosabb, az segítsen a többieken. Fejetetejére állított logika. Az utolsó vacsorán jelenlevők tanúi egy nem mindennapi eseménynek. A hatalom és a nagyság teljesen átstrukturálódik a szemük előtt. Nem a kapzsiságban, mások kihasználásában és leértékelésében van a nagy ember ereje, hanem ellenkezőleg: mások szolgálatában. A lábmosás szertartása kiüti a keresztény kezéből a kardot: szent háború, mások megalázása és letiprása, hatalmi csattogtatások végérvényesen törlődnek a kereszténység szótárából. Inkább: kellene törlődjenek. De nem így történt. A szent háborúk, Isten nevében elkövetett atrocitások, mások megalázása és kifosztása mind a mai napig a “keresztény” uralkodók jellemzői. Elég, ha a múlt hetek őrült történéseire gondolunk. Modern világunkban nagycsütörtök agóniáját éli át a szemünk előtt. Újra és újra. Az Emberfia utolsó vacsorája utópiává degradálódik. Gyakorlatilag nagycsütörtök lábmosása csak elszigetelődve, itt-ott “él” a történelemben. Semmiképpen nem él az önmagukat “keresztényeknek” nevezők rendszereiben. “Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát.” A lábmosás szertartása a történelem hasábjain kell realizálódjon. Újra és újra. Nem elég felidézni, hanem megvalósítani kell. Újra és újra. Ellenkező esetben csak olyanok vagyunk, mint a farizeusok, kik hatalmas terhet tesznek mások hátára, de egy ujjukat sem mozdítják, hogy könnyítsenek ezen a terhen.
Kiv 12,1-8.11-14
Akkor az Úr azt mondta Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: ,,Ez a hónap legyen nálatok a hónapok kezdete, ez legyen az első az esztendő hónapjai között. Szóljatok Izrael fiainak egész közösségéhez, és mondjátok nekik: Ennek a hónapnak a tizedik napján vegyen mindenki, családonként és házanként, egy-egy bárányt! Ha háznépének száma kevés egy bárány elfogyasztásához, vegye maga mellé háza legközelebbi szomszédját, annyi személyt, amennyi elég egy bárány elfogyasztásához. A bárány hibátlan, hím, egyesztendős legyen! Ugyanezen szabály szerint kecskegidát is vehettek. Aztán tartsátok őrizet alatt ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig! Akkor estefelé vágja le azt Izrael fiainak egész sokasága! Vegyenek a véréből, és kenjék be mindkét ajtófélfát és a szemöldökfát azokban a házakban, amelyekben elfogyasztják. A húsát pedig egyék meg azon az éjszakán, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel, keserű salátával! Így egyétek: derekatokat övezzétek fel, sarutok legyen a lábatokon, bototokat tartsátok a kezetekben, és sietve egyétek, mert az Úr Pászkája (vagyis: Átvonulása) ez. Átvonulok ugyanis azon az éjszakán Egyiptom földjén, megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, embert, állatot egyaránt, és ítéletet tartok Egyiptom minden istenén: én, az Úr. Ez a vér jel lesz számotokra a házakon, amelyekben lesztek. Én meglátom a vért, elvonulok mellettetek, és nem ér benneteket pusztító csapás, amikor megverem Egyiptom földjét. Legyen azért ez a nap emléknap nálatok: üljétek meg nemzedékről-nemzedékre, mint az Úr Ünnepét, örök szertartásként!
1Kor 11,23-26
Mert az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: ,,Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: ,,Ez a kehely az új szövetség [Jer 31,31] az én véremben. Tegyétek ezt, ahányszor csak isszátok, az én emlékezetemre!” Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.
Jn 13,1-15
A Húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mert szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket. A vacsora alkalmával, amikor az ördög már szívébe sugallta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának, hogy elárulja őt, Jézus tudva, hogy mindent kezébe adott az Atya, és hogy Istentől jött el és Istenhez megy, fölkelt a vacsorától, letette felsőruháit, fogott egy kendőt és maga elé kötötte. Azután vizet öntött a mosdótálba, és mosni kezdte a tanítványok lábát, majd megtörölte a kendővel, amely a derekára volt kötve. Amikor odaért Simon Péterhez, az így szólt hozzá: ,,Uram, te mosod meg az én lábamat?” Jézus azt felelte neki: ,,Amit teszek, azt te most nem érted, de majd később meg fogod érteni.” Péter erre így szólt: ,,Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” Jézus azt felelte neki: ,,Ha nem moslak meg, nem lesz részed velem.” Akkor Simon Péter ezt mondta: ,,Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is!” Jézus azt felelte: ,,Aki megfürdött, annak elég, ha csak a lábát mossák meg, akkor egészen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy ki az, aki elárulja őt, azért mondta: ,,Nem vagytok tiszták mindnyájan.” Miután megmosta a lábukat és fölvette felsőruháit, újra leült, és azt mondta nekik: ,,Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem: ,,Mester” és ,,Uram”, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.
2010. április 1., csütörtök A szenvedéstörténet egy relikviája
Ha választanom kellene
szenvedéstörténeted ereklyéi közül,
azt a piszkos vízzel teli tálat választanám.
Bejárnám a világot azzal az edénnyel
és minden lábat megmosnék,
átölelnék, megszárítanék.
Lehajolnék, amilyen mélyen csak lehet,
és fejemet soha nem emelném följebb a lábszárnál,
hogy ellenséget és barátot
meg ne különböztessek.
Megmosnám a lábát a gazembernek,
az ateistának, a drogosnak,
a börtönlakónak, a gyilkosnak,
annak, aki soha nem köszön nekem,
annak, akiért soha nem imádkozom,
mindezt csendben,
míg szeretetemben meg nem sejtik
a Te szeretetedet.
Luigi Santucci: Talán ti is el akartok menni?
2010. április 1. – Nagycsütörtök
Húsvét ünnepe elott történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor
ebbol a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik
a világban voltak, még egy végso jelét adta szeretetének. Vacsora közben
történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának
szívében a gondolatot, hogy árulja el ot. Jézus tudta, hogy az Atya
mindent a kezébe adott, s hogy Istentol jött és Istenhez tér vissza.
Fölkelt hát a vacsora mellol, letette felso ruháját, fogott egy
vászonkendot és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és
mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendovel meg
is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: “Uram, te akarod
megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: “Most még nem érted, mit
teszek, de késobb majd megérted”. De Péter tiltakozott: “Az én lábamat
ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: “Ha nem moslak meg, nem lesz
semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: “Uram, akkor ne csak a lábamat,
hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: “Aki
megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti
tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja,
azért mondta: “Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat,
fölvette felso ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk:
“Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok
engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester
megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát
adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”
Jn 13,1-15
Elmélkedés:
Ot küldi az ég
Bibliai kenyér. Nem gondoltam volna régebben, hogy ilyen is létezik, de
néhány esztendeje találkoztam vele. Az történt, hogy amikor bevásároltam
magamnak ennivalót a húsvéti ünnepnapokra, elfelejtettem kenyeret venni.
Kibírtam volna valahogy azt a néhány napot kenyér nélkül is, de a jó Isten
gondoskodott róla, hogy ne maradjak a mindennapi nélkül. A nagycsütörtök
esti szentmise után az egyik fiatal lány, aki olvasásra volt beosztva
aznap, s akit egyébként Eszternek hívtak, adott egy kis csomagot, amelyben
egy fél kilós “bibliai kenyér” volt. Ezt a fantázianevet találta ki a
kenyér gyártója a termék számára. A címke szerint csak olyan alapanyagokat
tartalmazott e különlegesnek hirdetett kenyér, amelyek a szentírásban
szerepelnek. Ettol persze nem különleges egy kenyér, hiszen ez az alapveto
táplálék évszázados, sot talán évezredes hagyomány szerint készül
napjainkban is. Eszter a szüleivel volt bevásárolni, amikor megpillantotta
e kenyeret, s rögtön arra gondolt, hogy nagycsütörtökön este, amikor a
Jézus által adott kenyeret ünnepeljük, megajándékoz egy ilyen kenyérrel.
“Ezt küldi az ég” – olvastam a bibliai kenyér feliratát vacsorához
készülve, s éreztem, hogy bizony ez szó szerint így van, mert az ég küldte
egy jólelku leány által nekem, a feledékeny papnak e bibliai kenyeret.
Ma, nagycsütörtök este Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk, arra az
eseményre, amikor különleges kenyeret adott apostolainak. Ennek leírását
idéztük fel az imént a szentmise szentleckéjében Szent Pál apostol
korintusiakhoz írt levelébol. Az Úr eloször a kenyeret nyújtja nekik:
“Vegyétek és egyétek, ez az én testem!”, majd pedig a bort adja nekik e
szavakkal: “Ez az én vérem. Valahányszor isztok belole, tegyétek ezt az én
emlékezetemre!” Minden szentmisében az utolsó vacsora termében találjuk
magunkat, hiszen Jézus parancsa szerint a misézo pap pontosan ezt mondja
és teszi, megjelenítve Krisztus áldozatát. Nyilvános muködésének idején, a
kenyerek csodálatos megszaporításakor Jézus már tett néhány olyan
titokzatos kijelentést, amelyek elorevetítették, hogy különleges kenyeret
fog adni, de ekkor még nem volt sejtheto, hogy milyen formában történik
ez, s az sem, hogy e kenyér az O teste lesz.
Fontos kiemelnünk, hogy a szentmise nem egyszeruen csak emlékezés, még
csak nem is hittel teli emlékezés Jézus nagy áldozatára, hanem ennek az
áldozatnak jelenvalóvá tétele szentségi módon. A szentmisében tehát nem
csupán emlékezünk Jézus megváltó tettére, azaz szenvedésére,
kereszthalálára és feltámadására, hanem oly módon éled újjá mindez, hogy
mi magunk is bekapcsolódhassunk, illetve életünket is bekapcsolhassuk
Krisztus egyszeri, megismételhetetlen, de mégis állandóan megújuló
áldozatába. E nélkül nem beszélhetnénk Jézus valóságos jelenlétérol az
Oltáriszentségben, s nem jöhetne létre a hívok találkozása az élo
kenyérrel, Krisztussal a szentáldozásban.
A régebbi idokben, amikor még kézzel gyúrták a kenyeret, a pékek között az
a mondás járta, hogy három dolog szükséges ahhoz, hogy a lisztbol jó
kenyér legyen: éleszto, szív és lélek. Tehát nem csak jó alapanyag kell,
hanem az is, hogy szívvel, lélekkel, becsületes munkával készüljön a
kenyér. A mai idokben, amikor nagyüzemekben készülnek a kenyerek és
mindenféle pékáruk, már ritkábban érezzük az igazi, szívvel-lélekkel
készült kenyér ízét. De az Oltáriszentség különleges kenyérében
megérezhetjük az odaadottságot, Krisztus odaadottságát, az áldozatot,
Krisztus áldozatát és az önfelajánlást, Krisztus önfelajánlását. Igen,
ebbol a kenyérbol nem hiányzik semmi, hiszen benne van a mi Urunk szíve és
lelke, benne van Jézus szeretete, maga Krisztus van jelen benne. E
kenyérbol – jelképesen szólva – nem hiányzik az éleszto sem, hiszen
hitünket éleszto, életre kelto ero rejlik benne.
Befejezésül még egyetlen gondolat, amelyet a Papság éve miatt tartok
fontosnak megemlíteni: ma, nagycsütörtök este, az utolsó vacsorára, az
Oltáriszentség alapításának pillanatára emlékezünk, amely egyúttal a
papság alapításának is a pillanata. A ketto, tehát az Oltáriszentség és a
papság elválaszthatatlan egymástól. Minden pap életének és személyes
Isten-kapcsolatának forrása a szentmise bemutatása és az Eucharisztia
vétele. Mi, papok ebbol, tehát a Krisztussal való bensoséges kapcsolatból
és Krisztus testével való táplálkozásból merítjük az erot lelkipásztori
munkánkhoz és életünkhöz. Papi szolgálatunk által pedig, amikor bemutatjuk
a szentmisét, éppen azt tesszük lehetové a hívek számára, hogy az o életük
forrása is az Oltáriszentség legyen, s Krisztus teste a mindennapi lelki
és élo kenyerük legyen. Krisztus van jelen az Oltáriszentség csodálatos
kenyerében. Ot küldi az ég. Mindannyiunknak, papoknak és híveknek
egyaránt, Ot küldi az ég.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézusunk, te támasztasz a mi szívünkben lelki éhséget tanításod és
önmagad iránt. Táplálj minket az igazság tanításával és éltess minket
önmagaddal, az élo kenyérrel, hogy élet legyen bennünk! Tápláld testünket
és lelkünket! Szavad és szent tested nélkül nincs élet bennünk és nem
juthatunk el az örök életre sem. Te vagy számunkra az élo Kenyér, te vagy
az áldozat Kenyere, te vagy a szeretet Kenyere, te vagy a gondoskodás
Kenyere, te vagy hálaadás Kenyere. Te önmagadat osztod és adod nekünk.
Taníts meg minket arra, hogy önmagunkat adjuk embertársainknak, utánozva
ezzel a te példádat, a te áldozatodat, a te felajánlásodat és a te
szeretetedet.
1. csütörtök: NAGYCSÜTÖRTÖK
Kiv 12,1-8.11-14; Zs 115; 1Kor 11,23-26; Jn 13,1-15
Tartsátok emlékezetben ezt a napot, és ünnepeljétek meg!
Kiv 12,1-8.11-14
Akkor az Úr azt mondta Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: ,,Ez a hónap legyen nálatok a hónapok kezdete, ez legyen az első az esztendő hónapjai között. Szóljatok Izrael fiainak egész közösségéhez, és mondjátok nekik: Ennek a hónapnak a tizedik napján vegyen mindenki, családonként és házanként, egy-egy bárányt! Ha háznépének száma kevés egy bárány elfogyasztásához, vegye maga mellé háza legközelebbi szomszédját, annyi személyt, amennyi elég egy bárány elfogyasztásához. A bárány hibátlan, hím, egyesztendős legyen! Ugyanezen szabály szerint kecskegidát is vehettek. Aztán tartsátok őrizet alatt ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig! Akkor estefelé vágja le azt Izrael fiainak egész sokasága! Vegyenek a véréből, és kenjék be mindkét ajtófélfát és a szemöldökfát azokban a házakban, amelyekben elfogyasztják. A húsát pedig egyék meg azon az éjszakán, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel, keserű salátával! Így egyétek: derekatokat övezzétek fel, sarutok legyen a lábatokon, bototokat tartsátok a kezetekben, és sietve egyétek, mert az Úr Pászkája (vagyis: Átvonulása) ez. Átvonulok ugyanis azon az éjszakán Egyiptom földjén, megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, embert, állatot egyaránt, és ítéletet tartok Egyiptom minden istenén: én, az Úr. Ez a vér jel lesz számotokra a házakon, amelyekben lesztek. Én meglátom a vért, elvonulok mellettetek, és nem ér benneteket pusztító csapás, amikor megverem Egyiptom földjét. Legyen azért ez a nap emléknap nálatok: üljétek meg nemzedékről-nemzedékre, mint az Úr Ünnepét, örök szertartásként!
Zs 115
Az Úr kedvében járok az élők földjén. Hittem, még ha így is szóltam: ,,Nagyon nagy megalázás ért!’ Elkeseredésemben azt mondtam: ,,Hazug minden ember!’ Mivel viszonozzam az Úrnak mindazt, amit velem cselekedett? Fölemelem a szabadulás kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét. Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe előtt. Az Úr szemében drága dolog, szentjeinek halála. Én is, Uram, a te szolgád vagyok, szolgád vagyok és szolgálód fia. Széttörted bilincseimet: a hála áldozatát mutatom be neked, és segítségül hívom az Úr nevét. Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe előtt az Úr házának udvaraiban, tebenned, Jeruzsálem.
1Kor 11,23-26
Mert az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: ,,Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!’ A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: ,,Ez a kehely az új szövetség [Jer 31,31] az én véremben. Tegyétek ezt, ahányszor csak isszátok, az én emlékezetemre!’ Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.
Jn 13,1-15
A Húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mert szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket. A vacsora alkalmával, amikor az ördög már szívébe sugallta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának, hogy elárulja őt, Jézus tudva, hogy mindent kezébe adott az Atya, és hogy Istentől jött el és Istenhez megy, fölkelt a vacsorától, letette felsőruháit, fogott egy kendőt és maga elé kötötte. Azután vizet öntött a mosdótálba, és mosni kezdte a tanítványok lábát, majd megtörölte a kendővel, amely a derekára volt kötve. Amikor odaért Simon Péterhez, az így szólt hozzá: ,,Uram, te mosod meg az én lábamat?’ Jézus azt felelte neki: ,,Amit teszek, azt te most nem érted, de majd később meg fogod érteni.’ Péter erre így szólt: ,,Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!’ Jézus azt felelte neki: ,,Ha nem moslak meg, nem lesz részed velem.’ Akkor Simon Péter ezt mondta: ,,Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is!’ Jézus azt felelte: ,,Aki megfürdött, annak elég, ha csak a lábát mossák meg, akkor egészen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.’ Tudta ugyanis, hogy ki az, aki elárulja őt, azért mondta: ,,Nem vagytok tiszták mindnyájan.’ Miután megmosta a lábukat és fölvette felsőruháit, újra leült, és azt mondta nekik: ,,Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem: ?,,Mester?” és ?,,Uram?”, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.
2010. március 31., szerda Bocsássunk meg fáradhatatlanul!
Mit jelent, hogy „mossátok meg egymás lábát”? Hogyan váltható ez tettekre a gyakorlatban? Minden jócselekedet, melyet másokért teszünk, lábmosás, szolgálat. Az Úr arra hív bennünket, hogy hajoljunk meg, tanuljuk meg az alázatot, vegyük a bátorságot a jósághoz. Készen arra, hogy esetleg elutasítanak, mégis higgyünk a jóságban és legyünk benne állhatatosak.
Ennek a gesztusnak azonban mélyebb jelentése is van. Az Úr az Ő jóságának erejével tisztára mossa szennyes lelkünket. Egymás lábának megmosása ezért mindenekelőtt azt jelenti, hogy fáradhatatlanul megbocsátunk egymásnak, minden alkalommal közösen újrakezdünk, bármilyen haszontalannak is tűnik ez. Azt jelenti, hogy egymást támogatva megtisztítjuk egymást, elfogadva azt, hogy a többiek tartanak fenn minket. Azt jelenti, hogy megmossuk egymást, így kölcsönösen Isten Igéjének megszentelő erejét ajándékozzuk egymásnak, és felkészítjük egymást az isteni szeretet Szentségének befogadására.
XVI. Benedek pápa: Nagycsütörtöki levél, 2006
Gondolkodtató melankólia 