Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

április 17, 2010 havi archívum

2010. április 17. Húsvét, 2. hét, szombat A nap liturgikus színe: fehér

ApCsel 6,1-7

Azokban a napokban a tanítványok számának megszaporodtával zúgolódás támadt a görögök között a zsidók ellen amiatt, hogy özvegyeiket elhanyagolják a mindennapi kiszolgálásnál. A tizenkettő egybehívta tehát a tanítványok sokaságát, és így szóltak: ,,Nem volna rendjén, hogy az asztaloknál szolgáljunk, s közben elhanyagoljuk az Isten igéjét. Azért testvérek, szemeljetek ki magatok közül hét jó hírű, Szentlélekkel és bölcsességgel teljes férfit, s bízzuk rájuk ezt a feladatot. Mi meg majd az imádsággal és az ige szolgálatával foglalkozunk.” Ez a beszéd tetszett az egész sokaságnak. Kiválasztották tehát Istvánt, akit eltöltött a hit és a Szentlélek, továbbá Fülöpöt, Prohóroszt, Nikánort, Timont, Parmenászt és Miklóst, az antióchiai prozelitát. Ezeket az apostolok elé állították, és ők imádság közben rájuk tették kezüket. Az Úr igéje pedig terjedt, úgyhogy a tanítványok száma igen megszaporodott Jeruzsálemben, sőt a papoknak is nagy tömege hódolt meg a hitnek.
Jn 6,16-21

Miután beesteledett, tanítványai lementek a tengerre. Beszálltak a bárkába, és elindultak a tengeren túlra, Kafarnaumba. Besötétedett már, de Jézus még mindig nem ment oda hozzájuk. Mivel nagy szél támadt, a tenger háborgott. Amikor mintegy huszonöt vagy harminc stádiumra hajóztak, látták, hogy Jézus a tengeren járva a bárkához közeledik, és megrémültek. Ő pedig így szólt hozzájuk: ,,Én vagyok, ne féljetek!” Fel akarták őt venni a bárkába, de a bárka azonnal a parthoz érkezett, ahová tartottak.

2010. április 17., szombat „Húsvéti” életstílus

Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben.

Ne hazudjatok egymásnak. Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben.

Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak. Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke.

Kol 3,1-3.9-14

2010. április 17. – Szombat

A kenyérszaporítás napján, amikor beesteledett, Jézus tanítványai lementek
a tóra. Beszálltak a bárkába és elindultak a tavon át Kafarnaum felé. Már
rájuk sötétedett de Jézus még mindig nem volt velük. Eros szél fújt, és a
tó háborgott. Huszonöt-harminc stádiumnyit (mintegy öt kilométert) eveztek
már, amikor látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához. Nagyon
megijedtek. De Jézus bátorította oket: “Én vagyok, ne féljetek!” Fel
akarták venni a bárkába, de a bárka abban a pillanatban partot ért, éppen
ott, ahová tartottak.
Jn 6,16-21

Elmélkedés:

Jézus vízen járása rendkívül látványos csoda, amelytol az apostolok
megijednek. A másik evangéliumokban inkább olyan esemény, amely Jézus
természetfeletti erejére, rendkívüli hatalmára hívja fel a figyelmet.
János írásában azonban kissé más színezetet kap. Mivel az esetet a
kenyérszaporítás csodája elozi meg, és az élet kenyerérol mondott beszéd
követi, ezért jogosan feltételezhetjük, hogy a vízen járás is valamiképpen
az eucharisztiára, a Jézus által adott különleges kenyérre irányul. Talán
azt szeretné Jézus megmutatni, hogy olyan embereknek szánja a mennyei
kenyeret, akik mindenféle bajokkal és gonosz erokkel küzdenek földi
életükben. Jézusnak gondja van arra, hogy megmentsen minket a nehéz
helyzetekben, s o gondoskodik lelkünk táplálékáról is.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Istenem, te minden ember szívébe beleoltottad a reményt, de keresztény,
természetfeletti reményt csak te adhatsz nekünk. Add meg nekem ezt az
erosséget, add meg minden nekem kedvesnek és minden hívo léleknek!
Add, hogy ez egész életünket, szenvedésünket és halálunkat fényesebbé
tegye, átváltoztassa, s nekünk ebben az életben, különösen a csalódások és
gondok napjaiban, benso erot és bízó bátorságot adjon!

17. szombat

ApCsel 6,1-7; Zs 32; Jn 6,16-21
Kiválasztották azokat, akik telve voltak Lélekkel és bölcsességgel

ApCsel 6,1-7

Azokban a napokban a tanítványok számának megszaporodtával zúgolódás támadt a görögök között a zsidók ellen amiatt, hogy özvegyeiket elhanyagolják a mindennapi kiszolgálásnál. A tizenkettő egybehívta tehát a tanítványok sokaságát, és így szóltak: ,,Nem volna rendjén, hogy az asztaloknál szolgáljunk, s közben elhanyagoljuk az Isten igéjét. Azért testvérek, szemeljetek ki magatok közül hét jó hírű, Szentlélekkel és bölcsességgel teljes férfit, s bízzuk rájuk ezt a feladatot. Mi meg majd az imádsággal és az ige szolgálatával foglalkozunk.’ Ez a beszéd tetszett az egész sokaságnak. Kiválasztották tehát Istvánt, akit eltöltött a hit és a Szentlélek, továbbá Fülöpöt, Prohóroszt, Nikánort, Timont, Parmenászt és Miklóst, az antióchiai prozelitát. Ezeket az apostolok elé állították, és ők imádság közben rájuk tették kezüket. Az Úr igéje pedig terjedt, úgyhogy a tanítványok száma igen megszaporodott Jeruzsálemben, sőt a papoknak is nagy tömege hódolt meg a hitnek.

Zs 32

Örvendezzetek igazak, az Úrban, igaz emberekhez illik a dicséret! Áldjátok az Urat lanttal, zengjetek neki dalt tízhúrú hárfával! Daloljatok neki új éneket, ujjongó szóval ügyesen zsoltárt énekeljetek neki! Mert igaz az Úr igéje, és minden tette hűséggel teli. Az igazságot és a törvényt szereti; Az Úr irgalma betölti a földet. Az Úr szava alkotta az egeket, szájának lehelete minden seregüket. A tenger vizeit mintegy tömlőbe gyűjtötte, az örvényeket tárházakba helyezte. Félje az Urat az egész föld, remegjen előtte a földkerekség minden lakója! Mert ő szólt, és meglettek, parancsolt, és létrejöttek. Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait, elveti a népek gondolatait. De megmarad az Úr terve mindörökre, szíve szándéka nemzedékről nemzedékre. Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet tulajdonául kiválasztott! Letekint az Úr az égből, mind látja az emberek fiait. Hajlékából nézi a föld megannyi lakóját. Egytől-egyig ő alkotta szívüket, ismeri minden tettüket. Nem szabadítja meg a királyt a nagy sereg, s a hőst nem menti meg nagy ereje. Nem nyújt neki a ló biztos segítséget, nem szabadítja meg hatalmas ereje. De íme, nézi az Úr szeme azokat, akik félik őt, akik remélik irgalmát, és megmenti a haláltól lelküket, s éhínség idején is táplálja őket. Lelkünket az Úr hordozza, ő segít meg s oltalmaz minket. Valóban, benne örvend a szívünk, és szent nevében reménykedünk. Legyen, Uram, irgalmad rajtunk, amint benned bizakodunk!

Jn 6,16-21

Miután beesteledett, tanítványai lementek a tengerre. Beszálltak a bárkába, és elindultak a tengeren túlra, Kafarnaumba. Besötétedett már, de Jézus még mindig nem ment oda hozzájuk. Mivel nagy szél támadt, a tenger háborgott. Amikor mintegy huszonöt vagy harminc stádiumra hajóztak, látták, hogy Jézus a tengeren járva a bárkához közeledik, és megrémültek. Ő pedig így szólt hozzájuk: ,,Én vagyok, ne féljetek!’ Fel akarták őt venni a bárkába, de a bárka azonnal a parthoz érkezett, ahová tartottak.