2010. április 18. C év, Húsvét, 3. vasárnap A nap liturgikus színe: fehér

április 18, 2010 - 10:50 de. · Kategória: Uncategorized

Az Egyház Péter utódának vezetésével végzi munkáját, és Jézus segítségét újra és újra megtapasztalja. Jézus szavára telik meg a háló, Jézus várja a munkálkodásból visszatérő övéit. Ma is megtapasztalhatjuk Jézus segítő erejét, ma is Péter utódának vezetésével hirdeti az Egyház a feltámadás örömhírét. Az igehirdetés munkájába hív minket is Jézus, saját testével táplál, kegyelmének erejét adja.

Nem könnyedén állítjuk, hogy szeretjük Istent és Jézust, a Fiút, akiről hisszük, hogy az Atya fönségében él. Hogy Övének valljuk magunkat, az még több és még kevésbé magától értődő. Ha Jézusénak vallom magam, azt vallom, hogy elismerem: megfeszítették, eltemették és halottaiból föltámadott. Ha azt mondjuk, hisszük ezt, belőle valódi, személyes, életre szóló következményeket vállalunk. Amikor sokan félreértik Jézust, Péter vallja: “Tenálad vannak az örök élet igéi!” A Föltámadott már nem kérdi a hitéről, hanem csak a szeretetéről — háromszor… Hányszor kell Neki minket kérdeznie?

Amikor az ötvenes években betiltották a szerzetesrendeket, a testvérek nagy előnyben voltak a papokkal szemben. Volt egy szakmájuk. Akárcsak Simon Péternek és a többi tíznek. Mi sem természetesebb, hogy a Messiás vélt elvesztése után Péter, a mesterember, visszatér a szakmába: „Megyek halászni.” És a többi vele ment. Jézus azonban nem felejtette el, hogy ezt az embert emberhalásznak szánta. Utánament, és emlékeztette. Természetes környezetébe, szűkebb hazájába. Jézus türelmes pedagógus.
A feltámadás nem színpadi mutatvány, nem látványos. Mindennapi életünkben fedezhetjük fel. A történet tanúsága szerint ezen a téren sem mindenki egyforma gyors felfogású. János, aki úgy mutatkozik be, hogy a „tanítvány, akit Jézus szeretett,” elsőnek ismeri fel, hogy a különös „idegen,” aki hozzájuk szegődött, valójában az Úr. Pedig az esemény, amellyel Jézus felfedte önazonosságát, Péter hivatástörténetének kulcsjelenete. Jézus Péter kedvéért ismétli meg a csodálatos halfogást,amellyel egykor meghívta Pétert, de János érti meg elsőnek a jelet. Miért? Talán épp azért, mert nagyon szeretett. És hogy efelől ne legyen kétségünk, a történet ismert folytatásában Jézus háromszor megismételteti Péterrel, hogy mennyire szereti Urát. Sőt, még azt is el kell mondania, hogy jobban szereti őt, mint a többiek. Végső soron a hit is a szeretet függvénye. Ha szeretsz, hiszel is. Ha hiszel, szeretsz is. És – a gyakorlatiasabbak megnyugtatására – ez nincs szakmai sikered rovására. Sőt: a legjobb fogást a hívő teszi.

Húsvét 3. vasárnapja

Jn 21,1-19

A nagy fogás

A galileai halászok különösen gondolkodtak. A nagy élményeket átélt embereknek vissza kellett lépni a hétköznapi valóságba. Azt kellett csinálniuk, amit azelőtt csináltak. Halásztak. Különös, hogy a csodatevő Jézustól soha nem kértek életük megkönnyítésére csodatételeket. Nem lettek tehát szerencsésebb halászok, mivel Jézust követték. Úgy küzdöttek a megélhetésért most is, mint azelőtt. A Galileai tenger, amely nem túlságosan nagy tó csupán nem egy könnyen adta meg magát.

Persze aki ezt a szerencsés halfogás történetét olvassa, hamarosan rá kell jönnie, hogy nem hencegő halászok nagyzoló történetével áll szembe, hanem más is található ebben a az elbeszélésben. Azt is furcsállhatja valaki, hogy ezt a történetet, a már éppen befejezés előtt álló evangélium végére illesztették, pedig első látásra jobban illenék a feltámadási történet előtti fejezet valamelyikébe. Persze a történetben ennél több furcsaságot is találunk.

Csak itt sorolja fel az apostolokat János evangélista, de nem tizenkettőről, hanem csak hétről beszél. A történet magában áll, nem kötődik előzményekhez, nem tudjuk, mikor tértek vissza az apostolok Galileába. A történet főszereplője Péter és a szeretett tanítvány, valamint természetesen Jézus. A történet jelenetei önálló egységeket alkotnak és a köztük lévő összekötő szöveg az elbeszélést lassacskán más összefüggésbe helyezi, a halász történetként induló elbeszélés egy Jézus jelenés elbeszélése lesz.

Péter, aki egyszer már megkapta a megbízatását „emberek halásza leszel”, most mégis a tengeren indul halászni. A többiek vele mennek, mintha kialakult volna már egy Péter vezette közösség. Az sem világos a történetből, hogy ez a halászat azt jelentené, visszatértek az apostolok eredeti foglalkozásukhoz, vagy ez valami rendkívüli esemény volt, hogy annyi év után újra próbálkoznak a régi mesterségükkel. A halászok erőlködése ezúttal semmilyen eredménnyel nem járt. A feleslegesen dolgozó csapatot Jézus szólítja meg, mint valami éhes koldus: „Fiaim nincs valami ennivalótok?” Feltehetően még bosszantotta is őket ez a kérdés, amely egy ismeretlentől érkezett. De értetlen, hogy miért követik a tanácsát és vetik ki a hálójukat „jobbra” és be is következett a nagy fogás. A leltár szerint 153 nagy hal, aminek a számában kételkedhetünk, de a fogás nagyságát jól leírja. Azonban a váratlan halfogás hatása sem maradt el. Úgy gondolta Péter, ilyen különös tanácsadó, ekkora eredménnyel, nem lehet más csak a feltámadt Úr. Az biztos, hogy nem koldus, és nem az ő fogásukból akart jóllakni, mert amikor partra értek az ismeretlen már halat sütött izzó parázson és kenyere is volt. Jézus hívja meg őket enni. Nem merik kérdezni Jézust, de a megilletődött néma vendégek tudják kivel is találkoztak. Ennek bizonyságát a következő jelenet írja le, hiszen a búcsúzó Jézus megbízásokat oszt Péternek a főhatalmat, Jánosnak megjövendöli a hosszú életet. Elindul tehát az egyház működése. És talán ezt akarja leírni a szerző ezzel az elbeszéléssel.

Egy hétköznapi történet, nem mindennapi következményekkel. Van ilyen. Legalább is a hívek átélnek ilyen történetet, az egyházat olyanok alkotják, akiknek van ilyen, vagy olyan történetük az Istennel. Amikor a hittan a tananyagból személyüket motiváló ismeretté válik. Azt is mondhatnám, az emberi személyiség és a hit fejlődésének az a története, amikortól kezdve nem csak családot, házat, karriert, hanem életet akarunk építeni. Olyan életet, amely ugyan itt kezdődik, de az Isten országába is folytatódik. Olyan életet, amely nem elcsigáz, hanem egyre jobban az élet leglényegesebb dolgára irányítja figyelmünket.

SZENTMISEKOMMENTÁR

JÉZUS KRISZTUS AZ ÚR

Szimbólumok

. Egy halászhálót helyezhetünk jól látható “Vessétek ki a hálókat!” – felirattal az ambó előtt.

Bűnbánati cselekmény

Testvéreim! Az Úr ma nekünk ugyanazt a kérdést teszi fel, amit Péternek: “Szeretsz engem?”

* Urunk, ha sokszor nem a szívűnk, hanem az értelmünk szerint válaszolunk: URAM, IRGALMAZZ!
* Tompaságunkban, hogy nem tudjuk felfedezni a világban szent jelenlétedet: KRISZTUS, KEGYELMEZZ!
* Bocsáss meg, hogy nem élünk rendszeresen bűneink miatt az eukarisztiával, a te ajándékoddal, amit számunkra adtál: URAM, IRGALMAZZ!

Hívek könyörgése

Testvéreim, az Úr nekünk ajándékozta Szentlelkét, hogy ennek erejében éljünk a mindennapokban, a világban ennek erejében tegyünk szüntelenül tanúságot róla! Kérésünk ma így szól: Urunk, ajándékozd nekünk Szentlelkedet!

1. Urunk, ragyogtasd fel Egyházadon húsvét értékeit, hogy a véred, mellyel megváltottad és megszentelted a világot, tegye eggyé a földön élő különböző nyelvű, eltérő hitű, nemzetiségű népeket, hogy mindannyian Téged dicsőítsenek imádságaikban! Imádkozzunk!
2. Áld meg Urunk Szentatyánkat, II. János Pál pápát, hogy a Rábízott nyájat mindig Szentlelked erejében tudja vezetni, a Te szíveddel, a Te ajkaddal, a Te szereteteddel! Imádkozzunk!
3. Ébreszd fel újra a reményt és a bizalmat mindazokban, akik sokat szenvednek és küzdenek egy igazságosabb és jobb világért, hogy minden reggel fel tudják ismerni a te jelenlétüket életükben! Imádkozzunk!
4. Ajándékozd meg minden megkeresztelt testvérünket azzal a bátorsággal, mellyel megajándékoztad az apostolokat! Legyen bátorságuk minden nehéz pillanat után az újrakezdéshez! Imádkozzunk!
5. Ma is összegyűjtöttél bennünket oltárod körül, hogy megemlékezzünk és tápláljuk lelkünket az élet kenyerével. Add, hogy minden szentáldozás után teljes szívvel rádhagyatkozva tudjunk válaszolni: Igen! Szeretünk Téged! Te vagy az életünk Ura! Imádkozzunk!

Gondviselő Atyánk! A földi eledelért vállalt fáradalmainkat tedd eredményessé, lelkünket pedig tápláld igazságoddal és kegyelmeddel! Krisztus a mi Urunk által. Ámen.

Bevezetés a Miatyánkhoz

Mert a Te neved Atya, legyen ismert, felmagasztalt, megdicsőített, megszentelt. Ezért így imádkozunk: Miatyánk.

Áldozás utáni imádság

Urunk!
Köszönjük neked, hogy megtanítasz minket halászni!
Köszönjük, hogy a Te szavadnak ilyen ereje van!
Köszönjük, hogy felismerhetünk Téged, Hogy magadat adod értünk!
Add, hogy mindig készségesen válaszoljunk a nekünk szegezett kérdésnek: Szeretsz-e engem?
Egész életünkkel, munkánkkal.
Tégy készségessé, hogy el tudjuk fogadni akaratodat!
Ajándékozd nekünk Szentlelkedet,
Melynek erejében mondhatjuk:
Jöjj, el Urunk Jézus!
Lépj be, életünkbe!
Ámen!

A hívek üdvözlése után: A húsvéti öröm előíze az örökké tartó boldogságnak. Örvendezünk, mert gondviselő Istenünk életre hívott bennünket. Megment a bűn és a halál pusztításától. Fia feltámadása erősíti reményünket.
Jézus gondoskodik övéiről. A mindennapi munka után táplálékkal, saját testével akar felüdíteni mindannyiunkat. Minden vasárnapi Szentmisénk ilyen találkozás megpihenés Jézussal.

Igeliturgia:

* Olvasmány: ApCsel 5, 27b-32 Mi tanúi vagyunk ezeknek a dolgoknak!
* Szentlecke: Jel 5, 11-14 A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom örökkön örökké!
* Evangélium: Jn 21, 1-19 Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.

Hívek imája:

pap: Forduljunk testvéreim Urunkhoz, hallgassa meg kéréseinket, áldja meg minden munkánkat, hogy ezáltal is dicsőségéről tehessünk tanúságot.

1. Adj urunk kedvező időjárást, hogy az emberi munka gyümölcseként kegyelmed erejével teremjen a föld, amit megművelünk, hallgass meg Urunk!
2. Erősítsd meg dolgozó népünket, hogy a nehézségek ne tántorítsanak el, a kudarcok ne keserítsenek el, hanem mindenben meglássuk az apró sikereket, és hálát adjuk érte neked, hallgass meg Urunk!
3. Segíts, hogy mindennapi munkánk után, és a vasárnapi ünnepnapon örömmel álljunk eléd, hallgassuk szavadat, táplálkozzunk testeddel, hallgass meg Urunk!
4. Adj erőt, hogy mindig meg tudjuk vallani irántad való szeretetünket, hallgass meg Urunk!
5. Elhunyt testvéreink tapasztalják meg a feltámadás és az örök élet bizonyosságát, hallgass meg Urunk!

pap: Gondviselő Atyánk, Istenünk! A földi eledelért vállalt fáradalmainkat tedd eredményessé, lelkünket pedig tápláld igazságoddal és kegyelmeddel! Krisztus a mi Urunk által!

Áldozási könyörgés után: Isten kezében vagyunk. Egészen ismer: utjainkat, vágyainkat, titkos gondolatainkat. Imánkat hallgatva, kérésünket elfogadva, számunkra mindig a legjobb megoldást valósítja meg. Napjainkban mi is törekedjünk Isten megismerésére, ahogyan képességeinktől és kegyelmétől a legjobban telik.

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: A húsvéti öröm előíze az örökké tartó boldogságnak. Örvendezünk, mert gondviselő Istenünk életre hívott bennünket. Megment a bűn és a halál pusztításától. Fia feltámadása erősíti reményünket.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az élet gondjai, mulandósága láttán megkísért bennünket a kétségbeesés. Isten nem engedi, hogy meginogjunk. Igéje, tanítása világosságot gyújt, és utat mutat.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az áldozat Isten és ember találkozása. Elismerjük, hogy mindenestül Isten tulajdona, birtoka vagyunk. Ennek záloga az áldozati ajándék. A szentmisében az Istenember adja kezünkbe önmagát. Jézust ajánljuk fel áldozati ajándékul. Isten elfogadja. Áldozati asztalához hív. Az áldozati lakoma eledele Krisztus teste.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Isten kezében vagyunk. Egészen ismer: utjainkat, vágyainkat, titkos gondolatainkat. Imánkat hallgatva, kérésünket elfogadva, számunkra mindig a legjobb megoldást valósítja meg. Napjainkban mi is törekedjünk Isten megismerésére, ahogyan képességeinktől és kegyelmétől a legjobban telik.

ELMÉLKEDÉS

Aki figyelmes lélekkel hallgatta a szentmise kezdő könyörgését és az evangéliumot, az észrevehette, hogy a kettő között némi ellentét van. A könyörgésben ugyanis azt imádkoztunk, hogy “Istenünk, te úgy akartad, hogy néped szüntelen vigadozzék.” Az evangéliumban pedig azt találhattuk, hogy az apostolok egyáltalán nem vigadoznak, hanem inkább unatkoznak. Unalmukban aztán Péter vezényletével végül kimennek halászni. Ugyanoda térnek vissza, ahonnan elindultak: a halászhálóhoz. De a halászat se megy már nekik. Tétlenség uralkodik el rajtuk, végképp nem találják helyüket az életben. Amit eddig csináltak, a halászatot, már nem tudják folytatni, de még nem tudják, hogy mit kellene tenniük. Valami sötét várakozás magatartásuk – várnak egy jelre.

Az apostolok életének egy viszonylag rövid idő múlva bekövetkező eseményét kísérhettük figyelemmel a szentmise olvasmányában. Az apostolok az előtt a főtanács előtt állnak, amely halálra ítélte Jézust, mert Messiásnak vallotta magát; az előtt a főtanács előtt állnak, melynek poroszlói előtt szétfutottak Nagycsütörtök éjszakáján a Getszemáni kertben magára hagyva Krisztust. S most ez előtt a főtanács előtt ők vallják meg nyíltan: az a Jézus, akit ti megöltetek, a Messiás! S örömmel viselik el a megvesszőztetést Jézus nevéért.

Mi történt a két esemény – a Tibériás-tavi jelenet és a főtanács előtt -, hogy szinte rá sem lehet ismerni az apostolokra? A feltámadt Krisztussal való találkozás és az ő Lelkében való részesedés tette ilyenekké az apostolokat.

A föltámadt Krisztussal úgy találkoznak a Tibériás-tó partján, hogy először meg sem ismerik. A csodálatos halfogásra ismerik fel. Ez a halfogás Péternek mindennél többet jelent: eszébe jut ama első csodálatos halfogás, amikor el akarta taszítani magától Jézust, mert oly méltatlan bűnösnek érezte magát. Most ő akar elsőként találkozni Jézussal, ezért vízbe veti magát, hogy úszva talán hamarabb találkozhat vele mint a többiek, akik még a kikötés gondjaival bajlódnak.

Ezzel a csodával most az apostolok számára nyilvánvaló lesz: Jézus nélkül ezentúl semmit sem tudnak eredményesen tenni, még halászni. De Jézus nagyobb halászatra – emberhalászatra hívja őket.

Pünkösdkor megkapják a Szentlelket. Azt a Szentlelket, akit Jézus is megkapott, amikor alámerült a Jordánban Keresztelő Jánosnál. Megkapják azt a Szentlelket, aki képessé tette Jézust arra, hogy hirdesse Isten Országának örömhírét, aki képessé tette arra, hogy a legnagyobb szeretetet megélje: életét adja barátaiért, az egész emberiségért. Az apostolok ezzel a Lélekkel eltelve merik hirdetni a főtanács előtt: azt a Jézust, akit ti megöltetek, Isten feltámasztotta, mert ő a Messiás. Ezzel a Lélekkel eltelve tudják elviselni örömmel a gyalázatot Jézus nevéért.

Mi hol vagyunk?

A Tibériás-tó partján unatkozunk, s elkeseredve tapasztaljuk napról napra, hogy semmi sem sikerül?

Vagy a főtanács előtt vagyunk a Szentlélekkel eltelve, megvallva Jézus istenségét?

Bár a legtöbben a bérmálásban megkaptátok a Szentlelket, azt akit Jézus is megkapott a Jordánnál. A legtöbb emberben azonban sajnos nem tud úgy működni, mint Jézusban, vagy az apostolokban, mert nem engedjük működni bennünk. A legtöbben olyanok vagyunk mint az apostolok a Tibériás-tó partján: unottan próbálunk valamit csinálni saját erőnkből, amiben semmi örömünket nem leljük. Minden vasárnap eljövünk misére, mindig ugyanazt az imát mondjuk el, amely csak arra jó sokszor, hogy letudjuk vele az imádság kötelezettségét. Néha történik egy-egy csodás halfogás, elkap a lelkesedés egy rövid időre.

Ez a szürke, unott vallásosság nem kedves Isten előtt! Isten azt akarja, “hogy népe szüntelen vigadozzék”! Azt akarja hogy eltöltse a Szentlélek – Krisztus Lelke!

Ne fojtsátok el magatokban a testetek templomában lakó Szentlelket, hanem engedjétek kiáradni életetekre és a körülöttetek élő emberekre. Akkor a mennyei karokkal együtt ezt harsoghatjuk életünk példájával: “A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom örökkön-örökké.”

Ámen.

O: Az apostolok a Szentlélek által tanúságot tesznek Krisztus mellett.
S: Az Isten Báránya — Jézus Krisztus — méltó arra, hogy övé legyen a hatalom és a dicsőség.
E: Jézus harmadszor jelenik meg tanítványainak a Tibériás tavánál. Kenyérrel és hallal vendégeli meg őket.

Nem könnyedén állítjuk, hogy szeretjük Istent és Jézust, a Fiút, akiről hisszük, hogy az Atya fönségében él. Hogy Övének valljuk magunkat, az még több és még kevésbé magától értődő. Ha Jézusénak vallom magam, azt vallom, hogy elismerem: megfeszítették, eltemették és halottaiból föltámadott. Ha azt mondjuk, hisszük ezt, belőle valódi, személyes, életre szóló következményeket vállalunk. Amikor sokan félreértik Jézust, Péter vallja: “Tenálad vannak az örök élet igéi!” A Föltámadott már nem kérdi a hitéről, hanem csak a szeretetéről — háromszor… Hányszor kell Neki minket kérdeznie?

Első olvasmányhoz / ApCsel 5,27-32.40-41
Másodszor vonják felelősségre Pétert a zsidó hatóságok. Megtiltották az apostoloknak Jézus tanai terjesztését. Péter újra korábbi válaszát mondja: “Inkább Istennek kell engedelmeskednünk, mint az embereknek.” Az 5,30-32 versek rövid foglalata a Jézusról való igehirdetésnek, kit a zsidók megfeszítettek, Isten föltámasztott, és égbe magasztalt. Ő az Üdvözítő, népe Megváltója. A megváltás lényege bűnbocsánat, de ennek föltétele a megtérés, a Krisztushoz fordulás Isten igéje iránti engedelmességben. (5,28-29: ApCsel 4,17-19; Mt 27,25 # 5,30-32: 1Kor 15,3-7; ApCsel 2,23-24.32-33; 3,15; Zsid 2,10; 12,2)

Válaszos zsoltár / Zsolt 30(29),2 és 4.5-6.11-13
Hála a megváltásért

Szentleckéhez / Jel 5,11-14
Mint valami ajtón keresztül, szemléli János az isteni világ titkait: A föláldozott Bárány, ki holtával legyőzte a halált, fogadja az égi és kozmikus hatalmak hódolatát, imádását. — A teremtmények, alkotójukhoz és megváltójukhoz imádással fordulva, maguk is isteni fényben tündöklenek. Ez az ő megváltásuk és boldogságuk. (5,11-12: Dán 7,10; Iz 53,7; Fil 2,7-9)

Evangéliumhoz / Jn 21,1-19 vagy 21,1-14
Krisztus Egyházának lényegét és vezetői hivatását nem lehet egy rövid mondatba sűríteni: ahhoz a valóság túl gazdag és túl sokoldalú. A János evangélium utolsó fejezetében az Egyház főleg “Péter hajója” képében szerepel, mint egy fáradságos és gyakorta sikertelen halászvállalkozás. A vállalkozás sikere azonban bizonyos, ha a föltámadott Krisztus szavát követik. Aztán a halfogás képéről a jópásztorra fordul: Péter a nyáj őrzője lesz, amely nem az övé, hanem Krisztusé.
Nem Jánost, a törhetetlen hűségűt teszi Jézus a legfőbb pásztorrá, hanem Pétert, ki nemrég háromszor megtagadta, s most ugyancsak háromszor sírva bizonygatja szeretetét. Ennél világosabban nem jelezheti, hogy a pásztori meghívás csakis tiszta kegyelem. (21,1-4: Lk 5,1-11; 24,41-43; Jn 20,19-23.26-29 # 21,15-19: Jn 13,37-38; 18,17.25-27; Mt 16,17-19; Jn 6,68-69; Lk 22,31-32; Jn 13,36)

Szentségre várva
“Mert az Élet megjelent, láttuk, tanúskodunk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt, és megjelent nékünk. Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk.” (1Jn 1,2-3)

Elmélkedés
“Szeretsz-e jobban ezeknél?”
Emlékeztek, ahogy Péter, az apostolok feje, Krisztus kínszenvedésén összezavarult. Magától zavarult, Krisztustól megújult. Volt előbb merész magabízó, lett aztán riadt megtagadó. — És most? Hallátok az Úr kérdését: “Simon János fia, szeretsz-e engem?” És ő felel: “Igen Uram, Te tudod, (jól tudod, mégis) szeretlek!” És újra meg újra kérdi, s a szeretet-válaszra, hogy a nyáját rábízza — “Szeretlek!” — mondod: “Hát akkor legeltesd juhaim, legeltesd báránykáimat!” Az egy Péterben jelződik minden pásztorok egysége, de a jó pásztoroké, kik tudják Krisztusnak nevelni Krisztus juhait, nem pedig önmaguknak! — Mikor azt mondta: “Életemet adom Érted!” — elbízta magát jövő erejében. Mert mindenki tudja, milyen ő, mikor szól, de milyen lesz majd a jövőben, ki tudja magáról előre? Most már bizony nem mer teljes választ adni az Úr kérdésére! Aki nem csak azt kérdi: szereti-é, de hogy “jobban mindezeknél!?” Krisztus a többiről is kérdi, ő nem tud mást rebegni, csak: “Szeretlek”. Nem meri hozzátenni: “Jobban ezeknél… bárkinél…” Óh nem akart újra hazugságba esni! Elég volt a maga szívéről tanúskodnia, nem mer más szíveknek bírája lenni. — Péter most igaz, de vajon vele szemben Krisztus is az? Mikor úgy akarta az Úr, magára hagyta Pétert, és Péter akkor csak embernek bizonyult. S most, mikor úgy tetszett az Úrnak, betölté Pétert, és Péter igazzá lett. A Szikla tette Pétert igazzá. Mert “Krisztus volt a Szikla” (1Kor 10,4), ki igaz sziklává tette őt is. Előre jelenté most halálát. “Mikor ifjabb voltál, fölövezkedtél, kedvedre jártál. Ha majd elér a vénség, más övez föl téged, s odavisz, ahová nem akarsz.” Ezt pedig mondá, jelezve, mily halállal dicsőíti meg őt Isten. Vagyis, Krisztusért kereszthalál vár reá. Mert ez az, hogy “Kiterjeszted a kezeid!” Hol van már az a megtagadó? S ekkor is mondja: “Kövess, te kövess engem.” Nem ahogy rég mindegyik tanítványnak: a tanításba; hanem most: a “megdicsőülésbe”. Vajon Krisztust tagadva, akkor a haláltól riadozott? Félt úgy szenvedni, ahogy Krisztus szenvedett… De most már nincs oka félni: látja Krisztust, a föltámadván élőt, akit látott volt halva a Fán függőt… A Föltámadott elsöpörte a halál félelmét, s joggal kérdezte Péter szerelmét. Háromszor tagadott a gyáva ijedett, háromszor vallott most hűséges szeretet. A hármas tagadás: igazság-elhagyás. A hármas megvallás: szeretet-vallomás. (Szent Ágoston: 147. beszéd)

+

“Szeretsz-e Engem”, a Szentség előtt…
“Most elárulom nektek — mondotta egy ízben Mercier bíboros — a szentség és boldogság titkát. Ha sikerül minden nap öt percre elnyomni fantáziátokat, becsukni szemeteket az érzékelhető dolgok, fületeket a földi lárma elől, hogy magatokba térjetek és ott, megkeresztelt lelketek szentélyében, amely a Szentlélek temploma, szólni az isteni Lélekhez ilyesformán: ‘Lelkemnek Lelke, Szentlélek, imádlak Téged; világosíts meg engem; vezess engem; erősíts engem; vigasztalj engem; mondd meg nekem, mit kell tennem; add ki nekem parancsaidat. Ígérem, alávetem magamat mindannak, amit kívánsz tőlem és elfogadok mindent, amit csak reám bocsátasz. Csak ismertesd meg velem a te akaratodat!’ — ha ezt megteszitek, boldogan, derűsen és vigasztalás közt telik életetek még a szenvedésekben is. Ez a magunk alárendelése a Szentléleknek — ez a szentség titka.”

Tehát mindennap tanácskozni a Szentlélekkel — ez a szentség titka! De ugyanezt mondhatjuk az Úr Jézusról is: Krisztus Urunk megígérte, hogy elküldi nekünk a Szentlelket, tehát mindennap tanácskozni Krisztussal, ez a szentség titka.

Ami itt történik az Oltáriszentség előtt — arról majd csak az utolsó ítélet napján fogunk értesülni: hány keresztjét már alig hordó lélek kapott megerősítést, hány sötétséggel küzdő lélek nyert megvilágosítást.

És ha nem is volna hosszabb időd, ha csak futó pillanatok állanak is rendelkezésedre, akkor se mulaszd el betérni a templomba. Elég ilyenkor, ha ennyit mondasz: “Úr Jézus! Hívtál, itt vagyok. Nincs sok időm, éget a munka. Add reám áldásodat.” Ha rövid az időd, toldjad meg szeretettel. Hiszen a szentségi Jézus ezt várja tőlünk.

Mikor ott térdelünk Előtte, tőlünk is azt kérdi, amit egykor Pétertől kérdett a Genezáret-tó partján: “Szeretsz-e engem?” (Jn 21,16) Mondd csak, Testvérem, ha az Úr kilépne a szentségházból és ugyanazt kérdezné tőled, mit tudnál felelni? Pedig Pétert megkérdezte másodszor is. Sőt harmadszor is.

Ki merne erre válaszolni? Péter sem mert. Ha azt mondja: “igen”, tiltakozik ellene régi tagadása. Ha azt mondja: “nem”, tiltakozik ellene lángoló szíve. Hát így felel: “Uram! te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged” (Jn 21,17). És az Úr meg volt elégedve a válasszal. Az enyémmel is meglesz, ha elmondom az Oltáriszentség előtt: Uram, te mindent tudsz, tudod azt is, hogy szeretlek téged, vagyis hogy legalább akarlak szeretni. Annyi kísértés jön az életben, annyi csábítás, annyi veszedelem. Uram, add, hogy egyre jobban szeresselek!

Íme, Testvéreim, mennyi lelki erő, nyugalom, bíztatás árad az ilyen szentséglátogatásból! Fájdalom, vannak keresztények, akiknek minderről fogalmuk sincs, akik erről, mint valami újdonságról hallanak. És most talán csodálkoznak és sajnálkoznak, hogy miért is nem tudták ők ezt eddig, és miért engedték eddigi életükben kihasználatlanul zuhogni maguk mellett a lelki érésnek ezt a drága folyamát?

Az életben hányszor rászorultam volna lelki eligazításra, megvilágosításra, vigasztalásra! Itt várt volna a szentségi Krisztus, és én egy lépést sem tettem feléje! Ó, hiszen nem voltam én egészen rossz! Dolgoztam én a lelkemen, viaskodtam a bűnnel, harcoltam a kísértéssel, — de mennyivel más lett volna az eredmény, ha az Oltáriszentség nagy energiáját fogtam volna be az élet turbinájába!

Valóban: mennyivel más arca volna nemcsak az egyén életének, hanem az egész emberiség életének is, ha az Oltáriszentség rejtett erői éltetnék, irányítanák, erősítenék minden küzdelmében… (Tóth Tihamér: Üdvözlégy, Oltári Szentség!, 140)

Hívek könyörgése

1. Tedd reményünket teljessé, hogy hitünkkel adjuk meg a szeretet válaszát Neked, minden áldás, tisztelet, hatalom és dicsőség Urának! Hallgass meg, Urunk!
2. Adj erőt János Pál pápának, hogy megfeszített munkában felőrölt élete alkonyán el tudja viselni a korral járó kiszolgáltatottság keresztjét is! Hallgass meg, Urunk!
3. Támogasd minden követődet, mindnyájunkat, önmagunk kiüresítésének nehéz munkájában! Segíts, hogy szívesen kövessük ebben is az Isten Fiát! Hallgass meg, Urunk!
4. Adj olyan pillanatot ebben a szentmisében, amikor négyszemközt érezhetjük magunkat veled! Amikor megkérdezed tőlünk is, amit Pétertől kérdeztél meg a Tibériás partján! Hallgass meg, Urunk!
5. Hogy találkozásaink a te megbocsátó mindentudásoddal békességet teremjenek bennünk! Tedd a kiengesztelődés szentségével sáfárkodó papjaidat kivétel nélkül az irgalom követeivé! Hallgass meg, Urunk!
6. Hogy halálunk óráján, bármilyen lesz is az, mindnyájan megdicsőítsük Istent és eljussunk a föltámadásra! Hallgass meg, Urunk!
7. Hogy a nemzetek közötti megbékélés gondolata egyházmegyénk védőszentjének, Szent Adalbertnek a szellemében és lelkületében megvalósulhasson a maga teljességében! Hallgass meg, Urunk!

ApCsel 5,27b-32.40b-41

Majd odahozták és a főtanács elé állították őket. A főpap a szemükre vetette: ,,Parancsban hagytuk meg nektek, hogy ne tanítsatok az ő nevében, s lám, ti betöltöttétek Jeruzsálemet tanításotokkal, és ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.” Erre Péter és az apostolok azt felelték: ,,Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek. Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti a fára függesztve megöltetek. Isten fejedelemmé és üdvözítővé emelte őt jobbjával, hogy bűnbánatot és bűnbocsánatot adjon Izraelnek. Ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk, mi és a Szentlélek, akit Isten megadott mindazoknak, akik engedelmeskednek neki.” Azután előhívták az apostolokat, megverették őket, és meghagyták nekik, hogy semmiképp se beszéljenek Jézus nevében, majd elbocsátották őket. Azok pedig örvendezve eltávoztak a főtanácsból, mivel méltónak találtattak, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek.
Jel 5,11-14

Sok angyalt láttam, és hallottam szavukat a trón körül, s az élőlényekét és a vénekét, és számuk ezernyi ezer volt [Dán 7,10], akik hangosan azt kiáltották: ,,Méltó a Bárány, akit megöltek [Iz 53,7], hogy övé legyen a hatalom és gazdagság, a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás!” Minden teremtményt, amely az égben van, a földön és a föld alatt, és amely a tengeren és a tengerben van, mindezeket hallottam, amint azt mondták: ,,A trónon ülőnek [Iz 6,1] és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom, örökkön-örökké!” A négy élőlény azt felelte: ,,Ámen!” A huszonnégy vén arcra borult és imádta az örökkön-örökké élőt.
Jn 21,1-19

Ezek után Jézus ismét megjelent a tanítványoknak a Tibériási tengernél. Így jelent meg: Együtt volt Simon Péter, Tamás, akit Ikernek hívnak, a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai, és még másik kettő a tanítványai közül. Simon Péter azt mondta nekik: ,,Megyek halászni.” Azok azt felelték: ,,Megyünk veled mi is.” Elindultak tehát, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. Amikor már megvirradt, Jézus a parton állt, de a tanítványok nem tudták, hogy Jézus az. Jézus azt mondta nekik: ,,Fiaim, nincs valami ennivalótok?” Azt felelték: ,,Nincsen!” Ő ekkor azt mondta nekik: ,,Vessétek a hálót a hajó jobb oldalára, és találni fogtok!” Kivetették, de kihúzni már nem tudták a tömérdek hal miatt. Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: ,,Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét, mert mezítelen volt, és a tengerbe vetette magát. A többi tanítvány pedig tovább hajózott, mert nem voltak messze a szárazföldtől, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és vonták magukkal a halakkal telt hálót. Amikor partra szálltak, égő parazsat pillantottak meg, rajta halat és kenyeret. Jézus azt mondta nekik: ,,Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok!” Erre Simon Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely meg volt tömve százötvenhárom nagy hallal. És bár ennyi volt, nem szakadozott a háló. Jézus azt mondta nekik: ,,Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte őt megkérdezni: ,,Ki vagy te?” Tudták ugyanis, hogy az Úr az. Jézus odament, fogta a kenyeret, és odaadta nekik, ugyanígy a halat is. Jézus ekkor már harmadszor jelent meg a tanítványainak azóta, hogy föltámadt halottaiból. Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétert: ,,Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő azt felelte: ,,Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: ,,Legeltesd bárányaimat!” Majd másodszor is megkérdezte: ,,Simon, János fia, szeretsz-e engem?” Azt felelte: ,,Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: ,,Legeltesd juhaimat!” Aztán harmadszor is megkérdezte: ,,Simon, János fia, szeretsz-e engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte őt: ,,Szeretsz-e engem?”, és azt felelte: ,,Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek!” Ekkor így szólt: ,,Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál. Ha azonban megöregszel, kiterjeszted kezeidet; más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fogja megdicsőíteni az Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: ,,Kövess engem!”

Hozzászólások

2010. április 18. – Húsvét 3. vasárnapja

április 18, 2010 - 10:49 de. · Kategória: Uncategorized

Feltámadása után  Jézus egy  alkalommal így  jelent meg  tanítványainak  a
Tibériás-tó partján:
Együtt voltak  Simon  Péter  és Tamás,  melléknevén  Didimusz,  továbbá  a
galileai Kávából való Natanael, Zebedeus fiai és még két másik  tanítvány.
Simon Péter így szólt hozzájuk: “Megyek halászni.” “Mi is veled megyünk” –
felelték. Kimentek és  bárkába szálltak.  De azon az  éjszakán nem  fogtak
semmit.
Amikor megvirradt,  Jézus ott  állt a  parton. A  tanítványok azonban  nem
ismerték fel,  hogy  Jézus az.  Jézus  megszólította õket:  “Fiaim,  nincs
valami ennivalótok?” “Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik:  “Vessétek
ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s
alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus
szeretett, így szólt Péterhez: “Az Úr az!” Amint Simon Péter  meghallotta,
hogy az Úr az,  magára öltötte köntösét  – mert neki  volt vetkõzve -,  és
beugrott a vízbe.  A többi  tanítvány követte  a bárkával.  A hallal  teli
hálót is maguk  után húzták.  Nem voltak  messze a  parttól, csak  mintegy
kétszáz könyöknyire.
Amikor partot értek,  izzó parazsat  láttak, s rajta  halat, mellette  meg
kenyeret. Jézus  szólt nekik:  “Hozzatok a  halból, amit  most  fogtatok.”
Péter visszament, és partra  vonta a hálót, amely  tele volt nagy  hallal,
szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi  volt benne, nem szakadt el  a
háló.
Jézus hívta õket: “Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem  merte
megkérdezni: “Ki vagy?”  – hiszen  tudták, hogy az  Úr az.  Jézus fogta  a
kenyeret, és adott  nekik, ugyanígy halból  is. Ez volt  a harmadik  eset,
hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik.
Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertõl: “Simon, János fia,  jobban
szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: “Igen, Uram, te tudod, hogy
szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: “Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tõle: “Simon, János fia, szeretsz te engem?” Õ  azt
felelte: “Igen,  Uram,  tudod,  hogy szeretlek!”  Erre  azt  mondta  neki:
“Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tõle:  “Simon, János fia, szeretsz  engem?”
Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: “Szeretsz engem?”, és
ezt válaszolta: “Uram, te  mindent tudsz, azt  is tudod, hogy  szeretlek!”
Jézus pedig ismét ezt mondta: “Legeltesd juhaimat!
Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted  magad,
és oda  mentél,  ahova  akartál.  De  ha  majd  megöregszel,  kiterjeszted
karjaidat. Más fog felövezni  téged, és oda visz,  ahova nem akarod.”  Azt
jelezte e szavakkal,  hogy (Péter)  milyen halállal dicsõíti  majd meg  az
Istent. Azután hozzátette: “Kövess engem!”
Jn 21,1-19

Elmélkedés:

Megerõsítem szeretetem az Úr iránt
Abban az idõben, amikor a fõiskolás Eszter szociális munkásnak tanult,  az
egyik nyáron egy gyermekotthonba  osztották be szakmai gyakorlatra.  Hamar
megbarátkozott a gyerekekkel, s kedvessége még a legdurvábbakat is könnyen
megszelídítette. Persze nem volt könnyû  a fiatal lány számára  szeretetet
adni olyanoknak, akik család híján keveset  kaptak a szeretetbõl, s ezt  a
keveset is néha  bizalmatlanul fogadták.  Az egyik  reggel, amikor  Eszter
beért  az   otthonba,   a   nevelõi  szobában   az   asztalán   egy   kis,
összehajtogatott papírlapot  talált. Más  helyeken talán  nem neveznék  az
ilyen cédulát levélnek,  de egy  család nélküli  gyermekeknek otthont  adó
intézetben ez bizony  levélnek számít. Széthajtotta  a lapocskát,  amelyen
egy egyszerû kis virág mellett  nagy, ákombákom betûkkel a következõ  volt
írva: “Azt akarom  neked mondani, hogy  örülök, hogy itt  vagy. És azt  is
akarom mondani, hogy legyél  a barátom! És nagyon  szeretlek. Ugye, te  is
szeretsz engem? És  ugye jobban,  mint a  többieket?” Vajon  ki írhatta  e
levélkét? – tette fel magának az ilyen helyzetben szokásos kérdést, de nem
kellett sokáig gondolkoznia, mert a nyitott ajtóban már meg is jelent  egy
kilencéves  kislány  egy  nagy  macival  a  kezében.  “Hát  persze,   hogy
szeretlek” – ölelte magához macistól a kislányt Eszter.

Vajon szeret-e engem  az általam szeretett  személy? Vajon viszonozza-e  a
szeretetemet? Mindennapi  kérdések.  Gyerekek,  fiatal  szerelmesek,  ifjú
házasok által  naponta feltett  kérdések. Erõs,  szinte rendkívüli  érzés,
érzelem húzódik e kérdések hátterében.  S erõs, szinte rendkívüli vágy,  a
szeretet utáni vágy húzódik e kérdések mögött.

A mai  vasárnap  evangéliumában hasonló  kérdések  hangzottak el.  De  más
húzódik a háttérben.  Jézus teszi fel  e kérdéseket Péternek,  de nem  úgy
hangzanak e  kérdések,  mint  általában az  emberek  között.  Egészen  más
szándék rejtõzik a  háromszori kérdezés  mögött. Jézus  meg akar  gyõzõdni
Péter apostol szeretetérõl, de  nem azért, mert neki  szüksége van erre  a
szeretetre, hanem azért,  mert Péternek  van szüksége  e szeretetre,  hogy
Jézus nagy feladatot és küldetést bízhasson rá. S e küldetés nem más, mint
a krisztusi közösség,  az Egyház  vezetése. Érdemes  felfigyelnünk arra  a
mozzanatra,  hogy  Jézus  nem  arra  kíváncsi,  hogy  Péter  szereti-e  az
embereket, mindazokat, akiket Jézus  rá fog bízni. A  mi Urunk azt  akarja
tudni, hogy  Péter õt,  azaz  Jézust szereti-e.  Mert egyedül  a  Krisztus
iránti szeretet teszi az  apostolt képessé a  rábízottak vezetésére és  az
irántuk való szeretetre. Talán még az is benne van Jézus kérdésében,  hogy
a közösség, a nyáj nem mindig  lesz szeretetreméltó vagy nem mindig  fogja
viszonozni a pásztor szeretetét. Péternek, a pásztornak viszont elsõsorban
az õ Mesterét és megbízóját kell szeretnie, s ahogyan Jézus odaadta életét
az  emberekért,  ugyanilyen  önfeláldozó  szeretettel  kell  Péternek   is
végeznie szolgálatát a közösség javára.

Azért hozom  elõ a  mai  evangélium kapcsán  ezeket  a dolgokat,  s  azért
világítok rá az érzelmeket meghaladó szeretetre, hogy a most zajló  Papság
évében mindannyian  megértsük,  hogy  milyen szeretet  vezeti  a  papokat,
miközben a hívek  körében végzik  lelkipásztori munkájukat.  Természetesen
mindez rám is  vonatkozik. Nekünk,  papoknak Krisztus  ugyanazt a  kérdést
tette fel, mint egykor Péternek, az apostolok között az elsõnek. S  amikor
elfogadtuk a meghívást, akkor a  Krisztus iránti szeretetre köteleztük  el
magunkat, s ez a Krisztus iránti szeretet az alapja küldetésünknek,  egész
papi életünknek és minden papi  munkánknak, amit a hívek körében  végzünk.
Nagyon helyes, ha a plébános és a plébánia hívei között idõvel kialakul  a
kölcsönös  tisztelet  és  szeretet,  de  ez  egyik  oldalról  sem   válhat
valamiféle érzelgõs  szeretetté. Meggyõzõdésem,  hogy  egy pap  akkor  tud
helyes kapcsolatot  kialakítani  a  hívekkel, beleértve  a  gyerekeket,  a
fiatalokat, a családokat és az idõseket, s a pap akkor tudja testvéreiként
szeretni és a hitben megerõsíteni a rábízottakat, s a hívek számára  akkor
válik lelkiekben gyümölcsözõvé a pap szolgálata, ha valamennyien Krisztust
szeretik, s erre a Krisztus iránti szeretetre épül minden kapcsolat a  pap
és az emberek között. Mert az Egyház és az Egyház élete plébániai  szinten
is és  világegyházi viszonylatban  is nem  emberi erõn  vagy  bölcsességen
nyugszik, hanem a Krisztus  iránti szereteten. Bízom  benne, hogy a  papok
Krisztus  iránti  elkötelezettsége,  s  naponként  megújuló  szeretete  jó
például szolgál mindazoknak,  akiknek vezetését  és hitbeli  megerõsítését
Krisztus ránk bízta.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus,  ma  és minden  nap  megerõsítem irántad  való  szeretetemet.
Segíts, hogy  életem  minden  napján megújuljon  bennem  az  irántad  való
szeretet. Nem  múló, érzelmi  fellángolást kérsz  tõlem, hanem  azt,  hogy
elkötelezzem magam  melletted, s  elkötelezzem magam  a te  szeretetedben.
Jézusom, te  megmutattad  irántam  való végtelen  szeretetedet,  amikor  a
kereszten kitártad  karodat,  s  meghaltál  értem.  Taníts  meg  engem  az
önfeláldozásra, s az igazi szeretetre! Taníts meg engem arra, hogy irántad
való szeretetbõl kész legyek mindent, egész életemet odaadni neked!

Hozzászólások

18. vasárnap: HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA

április 18, 2010 - 10:47 de. · Kategória: Uncategorized

ApCsel 5,27b-32.40b-41; Zs 29; Jel 5,11-14; Jn 21,1-19
Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek

ApCsel 5,27b-32.40b-41

Majd odahozták és a főtanács elé állították őket. A főpap a szemükre vetette: ,,Parancsban hagytuk meg nektek, hogy ne tanítsatok az ő nevében, s lám, ti betöltöttétek Jeruzsálemet tanításotokkal, és ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.’ Erre Péter és az apostolok azt felelték: ,,Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek. Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti a fára függesztve megöltetek. Isten fejedelemmé és üdvözítővé emelte őt jobbjával, hogy bűnbánatot és bűnbocsánatot adjon Izraelnek. Ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk, mi és a Szentlélek, akit Isten megadott mindazoknak, akik engedelmeskednek neki.’ Azután előhívták az apostolokat, megverették őket, és meghagyták nekik, hogy semmiképp se beszéljenek Jézus nevében, majd elbocsátották őket. Azok pedig örvendezve eltávoztak a főtanácsból, mivel méltónak találtattak, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek.

Zs 29

Zsoltár. Ének a Templomszentelés ünnepére. Dávidtól. Magasztallak, Uram, mert fölemeltél engem, és nem engedted, hogy ellenségeim örüljenek fölöttem. Hozzád kiáltottam, Uram, én Istenem, és te meggyógyítottál engem. Uram, visszahoztad lelkemet az alvilágból, életben tartottál, hogy ne szálljak a sírba. Zengjetek zsoltárt az Úrnak, ti is az ő szentjei, áldjátok szent emlékezetét! Mert haragja csak egy pillanat, de élethosszig tart jóakarata. Este a sírás tér be, de reggelre a vidámság. Mikor dúslakodtam, így szóltam: ,,Nem fogok meginogni sohasem.’ Mert te, Uram, kegyességedben szilárddá tetted dicsőségemet. De te elfordítottad arcodat tőlem, és én megrendültem. Ekkor, Uram, hozzád kiáltottam, és Istenemhez könyörögtem. Mi hasznod lenne véremből, ha leszállnék a sírgödörbe? Vajon a por magasztalhat-e téged, és hirdetheti-e hűségedet? Meghallgatott az Úr és megkönyörült rajtam, az Úr lett az én segítségem. Sírásomat öröménekké változtattad, szőrruhámat szétszaggattad, vidámsággal öveztél körül, hogy énekeljen neked dicsőségem, és sohase hallgasson. Áldalak érte örökké, Uram, én Istenem!

Jel 5,11-14

Sok angyalt láttam, és hallottam szavukat a trón körül, s az élőlényekét és a vénekét, és számuk ezernyi ezer volt [Dán 7,10], akik hangosan azt kiáltották: ,,Méltó a Bárány, akit megöltek [Iz 53,7], hogy övé legyen a hatalom és gazdagság, a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás!’ Minden teremtményt, amely az égben van, a földön és a föld alatt, és amely a tengeren és a tengerben van, mindezeket hallottam, amint azt mondták: ,,A trónon ülőnek [Iz 6,1] és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom, örökkön-örökké!’ A négy élőlény azt felelte: ,,Ámen!’ A huszonnégy vén arcra borult és imádta az örökkön-örökké élőt.

Jn 21,1-19

Ezek után Jézus ismét megjelent a tanítványoknak a Tibériási tengernél. Így jelent meg: Együtt volt Simon Péter, Tamás, akit Ikernek hívnak, a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai, és még másik kettő a tanítványai közül. Simon Péter azt mondta nekik: ,,Megyek halászni.’ Azok azt felelték: ,,Megyünk veled mi is.’ Elindultak tehát, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. Amikor már megvirradt, Jézus a parton állt, de a tanítványok nem tudták, hogy Jézus az. Jézus azt mondta nekik: ,,Fiaim, nincs valami ennivalótok?’ Azt felelték: ,,Nincsen!’ Ő ekkor azt mondta nekik: ,,Vessétek a hálót a hajó jobb oldalára, és találni fogtok!’ Kivetették, de kihúzni már nem tudták a tömérdek hal miatt. Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: ,,Az Úr az!’ Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét, mert mezítelen volt, és a tengerbe vetette magát. A többi tanítvány pedig tovább hajózott, mert nem voltak messze a szárazföldtől, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és vonták magukkal a halakkal telt hálót. Amikor partra szálltak, égő parazsat pillantottak meg, rajta halat és kenyeret. Jézus azt mondta nekik: ,,Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok!’ Erre Simon Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely meg volt tömve százötvenhárom nagy hallal. És bár ennyi volt, nem szakadozott a háló. Jézus azt mondta nekik: ,,Gyertek, egyetek!’ A tanítványok közül senki sem merte őt megkérdezni: ,,Ki vagy te?’ Tudták ugyanis, hogy az Úr az. Jézus odament, fogta a kenyeret, és odaadta nekik, ugyanígy a halat is. Jézus ekkor már harmadszor jelent meg a tanítványainak azóta, hogy föltámadt halottaiból. Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétert: ,,Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?’ Ő azt felelte: ,,Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!’ Erre azt mondta neki: ,,Legeltesd bárányaimat!’ Majd másodszor is megkérdezte: ,,Simon, János fia, szeretsz-e engem?’ Azt felelte: ,,Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!’ Erre azt mondta neki: ,,Legeltesd juhaimat!’ Aztán harmadszor is megkérdezte: ,,Simon, János fia, szeretsz-e engem?’ Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte őt: ,,Szeretsz-e engem?’, és azt felelte: ,,Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek!’ Ekkor így szólt: ,,Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál. Ha azonban megöregszel, kiterjeszted kezeidet; más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.’ Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fogja megdicsőíteni az Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: ,,Kövess engem!’

Hozzászólások