Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

április 3, 2010 havi archívum

2010. április 3. Nagyböjt, Nagyszombat A nap liturgikus színe: lila

Liturgia nélküli idő. Jézus valóban meghalt. Leszállott a legmélyebb emberi nyomorúságba, “a holtak birodalmába”. Kivette a mi halálunkból a keserűséget.
Ezen a napon az Egyház Jézus sírjánál időzik. Szentmise ezen a napon nincs, szentségeket nem szolgáltatnak ki, kivétel a bűnbocsánat szentsége és a haldoklók ellátása. A templom sötét, az oltár megfosztva áll, csend van. Az Úr a sírjában nyugszik, hívei őrzik azt.

Jézussal együtt járjuk az utat ezeken a napokon, egyben emberré válásunk útját is járjuk. Ez az út négy lépésben valósul meg: elfogadás (Nagycsütörtök), elengedés (Nagypéntek), eggyé válás (Nagyszombat) és újjászületés (Húsvét).

Nagyszombat az “eggyé válásról” szól. Arról, hogy leszállunk Krisztussal saját árnyékunkba és hagyjuk felmerülni és felébredni mindazt, amit Isten lehetőségként nekünk ajándékozott. Nagyszombaton engedjük, hogy Krisztus élete testünk valamennyi halott részébe eljusson. Krisztus a sírban fekszik. Ez is éltünk szimbóluma. Mi is gyakran fekszünk a sírban, önsajnálatunk, rezignációnk, büszkeségünk sírjában. Gyakran csupán az élettel szembeni túlzó elvárások, tökéletességi kényszerképzet és a vereségtől, a megszégyenüléstől való félelem tart fogva a sírban bennünket. Nagyszombaton nézzünk szembe sírbeli helyzetünkkel és tartsuk a feltámadásba vetett hitet félelmünk elé.

Ezen a napon nincs szertartás. Régi hagyomány, hogy a keresztények elmennek a templomba meglátogatni a szent sírt, imádkoznak.

Mi történt? Nagy csend van ma a földön. Nagy csend és teljes elhagyatottság. Nagy a csend, hiszen meghalt a Király. Megremegett a föld, aztán elcsendesült, hiszen Isten szenderült el a testben, és feltámasztotta a régóta sírban nyugvókat. Isten halt meg a testben, és megfutamította az alvilágot. Először is az ősszülőket, mint elveszett, de megtalált bárányokat keresi fel. Azokat akarja felkeresni, akik a halál teljes sötétjében és árnyékában vannak fogva tartva, egyenesen a rabságban levő Ádámhoz és Évához megy, és megszabadítja a szenvedésektől Ádámot Isten, aki szintén az ő Fia. Elmegy hozzájuk az Úr, és magával viszi a kereszt győzelmi jelvényét. Mihelyt Ádám ősatyánk megpillantja őt, bűnbánón mellét veri ámulatában, és ezt kiáltja oda a többieknek: “Az én Uram legyen mindnyájatokkal!” Erre maga Krisztus felel így Ádámnak: “És a te lelkeddel!” Majd kézenfogva életre kelti őt e szavakkal: “Kelj életre álmodból, támadj fel a halálból, Krisztus rád ragyogott! Én a te Istened vagyok, én miattad lettem Fiaddá, teérted és ezekért a te ivadékaidért. Most szólok, és hatalmam folytán ezt a parancsot adom a halál ezen foglyainak: szabadok vagytok! A halál sötétjében levőkhöz meg így szólok: legyetek az élet világosságában! A halál tehetetlenségében levőknek pedig ezt mondom: támadjatok fel!

Neked, a halottnak, ezt parancsolom: kelj fel az életre, hiszen nem azért alkottalak meg, hogy a halál bilincsei között légy mindörökre. Támadj fel halálodból: hiszen én vagyok a holtak élete. Kelj fel, akit kezeim alkottak, kelj fel, akit saját képem hasonlatosságára alkottalak. Kelj fel, menjünk ki innen, hiszen te énbennem és én tebenned egy és osztatlan személy vagyunk. Én, a te Istened, teérted lettem a te gyermekeddé. Én, az Úr, teérted vettem fel a szolgai alakot. Én, aki az egek felett vagyok, teérted jöttem a földre és az alvilágba. Teérted, az emberért lettem a holtak között is a saját erőmből élő emberré. Teérted, aki az édenkertből kijöttél, engem is kertből hurcoltak el a zsidók, és egy kertben feszítettek keresztre. Nézd, hogyan leköpdösték arcomat; ezt is érted vállaltam, hogy téged visszaállítsalak a régi életedbe. Nézd, hányszor vertek arcul; ezeket is érted tűrtem, hogy téged ismét a saját képemre formáljalak, hiszen ez torzult el nálad.

Nézd megostorozott hátamat, ezt is érted szenvedtem, hogy levegyem rólad a hátadat görnyesztő bűneid terhét. Nézd a teérted keresztfához szorosan odaszegezett kezeimet, hiszen te egykor vétkesen nyúltál kezeddel a fához. Teérted haltam meg a kereszten, teérted járta át oldalamat a lándzsa, teérted, aki elaludtál az édenkertben, és oldaladból származott Éva. Az én átdöfött oldalam gyógyította meg Éva fájdalmát. Az én halálom vezet ki téged a halálból. Az én lándzsám semmisíti meg azt a lándzsát, amely téged rabságban tart. Kelj fel, távozzunk innen! A paradicsomkert földjéről ellenséged taszított ki téged, én azonban már nem is a paradicsomkertbe, hanem mennyei trónra viszlek ki innen téged. El voltál tiltva az élet fájától, most pedig, nézd, én, maga az Élet, együtt vagyok veled. Odaállítottam melléd a kerubokat, hogy mint szolgák őrizzenek téged, és most elrendelem, hogy ezután mint Istent, úgy tiszteljenek ezek a kerubok téged. Áll már a készséges és szolgáló keruboktól övezett trónod, vár már lakásod elkészített eledellel, vár már örök hajlékod, díszes lakóhelyed örök javakkal telve, vár már az öröktől fogva számodra elkészített mennyek országa.”

Reklámok

2010. április 3., szombat A türelem hivatása

Ne ítéld el testvéredet, ne kívánj rosszat neki, ne utasítsd el vagy hibáztasd könnyedén te, aki a türelem hivatását éled! Mutasd meg inkább alázatosságodat, amennyire csak teheted. Helyezd magad elé testvéredet, anélkül, hogy magadat alábecsülnéd. Hiszen ha elítéled és lebecsülöd testvéredet, az azt jelenti, hogy eltávolítod őt Krisztustól és az egyetlen reménytől; azt jelenti, hogy a konkollyal együtt kitéped az elrejtett, jó búzát is, amely akár még nálad is értékesebb lehet.

Épp ellenkezőleg, vele együtt jobbítsd – szeretettel, szelídséggel, tehát ne úgy, mint egy ellenség vagy egy rideg orvos, aki csak vágni és égetni tud – és egyben ismerd meg önmagadat és gyengeségeidet. Mi van például akkor, ha hályog vagy más akadály miatt nem látsz tisztán vagy ha szédülsz és forog veled a világ? Akkor is másokban keresed ennek okát?

Sokat kell elmélkedni és szenvedni, mielőtt valaki gonoszsága felett ítéletet mondunk!

Nazianzi Szent Gergely

2010. április 3. – Nagyszombat, Húsvét vigíliája

A hét elso napján kora hajnalban az asszonyok kimentek Jézus sírjához, s
magukkal vitték az elokészített illatszereket is. A ko el volt hengerítve
a sírtól. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták.
Még fel sem ocsúdtak meglepetésükbol, amikor két férfi jelent meg
mellettük, ragyogó ruhában. Ijedtükben a földre szegezték tekintetüket. De
azok így szóltak hozzájuk: “Miért keresitek az élot a halottak között?
Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még
Galileában járt: Az Emberfiának a bunösök kezébe kell kerülnie,
fölfeszítik, de harmadnapra feltámad.” Erre eszükbe jutottak ezek a
szavak.
A sírtól visszatérve mindezt hírül adták a tizenegynek és a többieknek.
Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária s néhány más, velük lévo
asszony hozta a hírt az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották,
és nem hittek nekik. Péter azonban menten a sírhoz futott. Benézett a
sírba, de csak a lepleket látta ott. Igen elcsodálkozott a történteken, és
hazament.
Lk 24,1-12

Elmélkedés:

Hiszek Krisztus feltámadásában!
A legnagyobb magyarnak nevezett, gróf Széchenyi István életét bemutató A
Hídember címu filmben a döbling-i szanatóriumban házkutatást tartó
fonyomozó a következo kérdést teszi fel: “Árulja el nekem, gróf úr, miben
bízik ennyire?” “A feltámadásban!” – feleli Széchenyi. A nyomozó kérdése
persze nem Széchenyi hitére irányult, hanem csak azt akarta tudni, hogy
miért ír és jelentet meg kritikus hangvételu könyveket a gróf, s miért
akar beleszólni a nagypolitikába, Ausztria és Magyarország viszonyába.
Széchenyi István azonban nem erre a kérdésre válaszol, hanem egy ennél
sokkal jelentosebbre. Miben bízik az ember? Miben hisz az ember? Olyan
kérdések ezek, amelyeket talán nekünk is feltesznek idonként, és amelyekre
nekünk is válaszolnunk kell. És a mi válaszunk is a legnagyobb magyar
feleletéhez hasonlóan hangzik életünk legfontosabb kérdésére: Bízok a
feltámadásban és hiszek Krisztus feltámadásában!

Karl Rahner, a XX. század egyik legnagyobb teológusa, számos írásában
foglalkozott a feltámadás megértésével és jelentoségével. Az egyikben ezt
olvashatjuk: “A feltámadás nem azt jelenti, hogy a keresztre feszített és
meghalt Jézus visszatér a földi világunkba és történelmünkbe. A feltámadás
sokkal inkább azt jelenti, hogy Jézus belép egy egészen új dimenzióba”.
Igen, a feltámadás azt jelenti, hogy Jézus belép az örök életbe. Jézus az
az ember, akit az Atya eloször ajándékoz meg az örök élettel.

Ezt a gondolatot magunkra alkalmazva elmondhatjuk azt is, hogy a
feltámadás a mi számunkra is új lehetoségeket nyit meg. A feltámadás
válaszol azokra az alapveto kérdéseinkre, hogy “Honnét jövünk? Hová
megyünk? És miért élünk a világon?” Keresztény hitünk és annak
legfontosabb eleme, a feltámadás hite segít megértenünk, hogy Istentol
kaptuk életünket, s ohozzá kell visszatérnünk. Isten azért ajándékozott
meg bennünket az élettel, hogy ot keressük és szeressük, és eljussunk
hozzá életünk végén. Isten az, aki megajándékoz minket a feltámadással, és
nekünk adja az örök életet.

Krisztus örök világosságát, örök gyozelmét a halál felett és a mi
feltámadásunkat is jelképezi a húsvéti gyertya lángja, amelyet
meggyújtottunk ezen az estén, és amely láng nem aludhat ki sohasem. Ezt a
lángot, a feltámadás lángját vigyük magunkkal haza, hogy világítson
családi otthonainkban. A történelem folyamán soha nem aludt ki ez a láng,
a feltámadás hitének és reményének fénye, mert Isten nem engedte, hogy
kialudjék a szívünkben. És nem aludt ki azért sem, mert minden korban
voltak olyan bátor keresztény emberek, akik hirdették Krisztus
feltámadását, és ezzel továbbadták az örök élet lángját. Nem aludt ki
történelmünk sötét korszakaiban sem, a háborúk vagy az egyházüldözések
idején, és nem alszik ki ma sem. Világít mindenütt, ahol az emberek
elnyomást szenvednek, vagy ahol üldözik oket hitükért. Világít a világ
minden országában, Kínában és Pakisztánban, a háború sújtotta országokban
és az évek óta robbantásoktól hangos Szentföldön, de világít a
merényletek, a szerencsétlenséget és a természeti katasztrófák ártatlan
áldozatainak lelki üdvösségért is.

A feltámadási szentmise evangéliuma az elso húsvéti élményt tárja elénk:
az asszonyok üresen találják az a sziklasírt, amelybe Jézus testét
elhelyezték. Eloször értetlenül állnak a tény elott: Krisztus teste
eltunt. De rögtön megtudják ezen eltunés okát, hiszen angyalok jelennek
meg neki, akik közlik a hírt: Jézus teste azért nincs itt, mert feltámadt!
Amikor az asszonyok ezt hallják, hisznek az angyaloknak, hittel elfogadják
a hihetetlent: Krisztus feltámadt. Hisznek, s a bennük megszületo hit
indítja el oket, hogy megvigyék a feltámadás hírét az apostoloknak, Jézus
legközelebbi barátainak. Érdekes, hogy az apostolok már nem hisznek
azonnal, s csak asszonyi fecsegésnek tartják a hallottakat. Bennük a
feltámadt Krisztussal való személyes találkozáskor születik meg a hit.
Vajon mi hiszünk-e a feltámadás tanúinak?

Krisztus feltámadása egykor elindított egy olyan folyamatot, amit
kiengesztelodésnek, megbékélésnek, megbocsátásnak és irgalomnak is
nevezhetünk, és ez a folyamat, ez az út tart ma is, és tartani fog egészen
a világ végéig. Krisztus feltámadása arra figyelmeztet minden katolikust
és más felekezethez tartozót, minden keresztényt és más vallásút, hívoket
és nem hívoket egyaránt, hogy el kell indulnunk ezen az úton, az irgalom
és a kiengesztelodés útján. Egyedül ez az út vezet az Istenhez! Induljunk
el ezen az úton és hirdessük, hogy Krisztus legyozte a halált, Krisztus
valóban feltámadt!
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézusunk! Kereszthalálod harmadnapján éloként mutattad meg magadat
az asszonyoknak, az apostoloknak és tanítványoknak. Feltámadásod kezdet,
egy új élet, új létmód kezdete számodra. S feltámadásod egy új élet
kezdete számomra is, aki hittel vallom feltámadásodat. Húsvéti
megdicsoülésed, húsvéti gyozelmed, húsvéti feltámadásod magában hordozza a
mi megdicsoülésünket, gyozelmünket a rossz felett, s feltámadásunkat az
örök életre. Tégy minket feltámadásod tanúivá! Tégy engem feltámadásod
hirdetojévé!