Gondolkodtató melankólia

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.

2010. november 21. C év, évközi idő, 34. vasárnap Krisztus, a mindenség királya (Szűz Mária bemutatása) A nap liturgikus színe: fehér

SZENTMISEKOMMENTÁR

Bertalan atya kommentára

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Az egyházi év utolsó vasárnapján Krisztus Király előtt hódolunk. Már a prófétai jövendölések is királynak nevezték és Jézus maga is megvallotta: “Én király vagyok”. Az ég és a föld királya a világ végén jön el ismét, nagy hatalomban, és dicsőségben. Miként az őskeresztény templomokban, úgy lelkünkben is a koronás Krisztus képe ragyog.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Templomunk Krisztus Király trónterme, ahol alattvalóit fogadja. A szentírás és a szentbeszéd szavaival az uralkodó szól hűséges népéhez.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A királyok alattvalóikat küldik a halálba. A mi királyunk életét adta népéért, hogy örök életet szerezzen számára. Jézus a kereszt trónusáról uralkodik. Krisztus Királyban láthatóan jelent meg közöttünk a láthatatlan Isten. A szentmiseáldozat bemutatásakor királyunk harcol érettünk, hogy kimentsen bennünket a bűn és a halál karmaiból.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Áldozáskor Jézus királyi asztalához hívott és megvendégelt bennünket. Krisztus uralmának célja, hogy béke és szeretet uralkodjék az égen és a földön. Az utolsó ítélet Királyunk diadalmenete lesz; reméljük, hogy akkor mi is a jobbján foglalhatunk helyet.

ELMÉLKEDÉS

Forrás: Ócsai József

Kedves Testvérek!

* az egyházi év utolsó vasárnapja van
* figyelmünket az Anyaszentegyház a végső időkre fordítja > az utolsó ítéletre – Krisztus második eljövetelére
* ekkor Krisztus mint dicsőséges király jön el
* új keletű az ünnep
* XI. Piusz rendelte el 1925-ben
* Krisztust, mint a világmindenség királyát ünnepeljük
* ehhez a szóhoz, hogy király sok rossz kép tartozik
* a történelem során több volt a rossz király, mint a jó
* uralkodás: kihasználja a népet, kizsákmányolja az egyszerű embereket
* célja, hogy meggazdagodjon az egyszerű embereken
* fényes palotákban jár, naponta lakomákat rendez
* olyan ember a király, aki előtt a földig kell hajolni, hogy valami jóindulatot kicsikarjon belőle az ember, hogy megkegyelmezzen, ha valami hibát követett el valaki
* ezt a sok rossz elképzelést részben vagy egészben ráviszik a Krisztusra is mint királyra
* nem ilyen a mi királyunk – pedig ő a világmindenség ura
* mégis ez a király lehajolt hozzánk
* emberi testet öltött, megtestesült
* olyan rendkívüli dolog ez, hogy egyetlen vallásban sem találunk ehhez hasonlót, hogy egy isten emberré legyen
* emberi ésszel ki nem lehetett volna találni
* az ő emberré levése hasonló Martk Twain “Koldus és királyfi” c. regényének történetéhez
* egy utolsó koldusgyerek játékból ruhát cserélnek
* ám a játék komolyra fordul, mert a királynak öltözött koldust királynak nézik, az igazi királyt pedig koldusnak
* hiába bizonygatja, hogy ő a király csak kigúnyolják
* végig kell szenvednie egy ideig a királynak a koldusság minden gyötrelmét, mikor
* éhezik
* fázik
* megverik a gonosz emberek
* menekülnie kell
* a mi királyunk, Krisztus is hasonló helyzetbe került itt a földön
* velünk emberekkel együtt kellet éheznie, fáznia
* hiába bizonygatta, hogy ő Isten Fia, hogy Istentől jött
* kigúnyolták, amint hallottuk az evangéliumban: “Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!”
* de Krisztus nem véletlenül lett emberré
* szabad elhatározásából jött közénk
* valahogy úgy, mint a legendás Mátyás király, aki a hagyomány szerint többször egyszerű ruhát öltve az emberek közé ment
* hogy megismerje őket és igazságot szolgáltasson
* se Krisztusnak nem kellet megismernie az embereket, hiszen ő alkotta őket
* nem kellett volna közénk jönnie, hogy igazságot szolgáltasson, hiszen mindenható
* miért volt szükség a megtestesülésre?
* miért volt szükség Istennek erre a kalandra?
* miért így kellett megváltani az embereket – ezen az áron?
* másképp nem lehetett volna? – de IGEN!
* de a szeretet ezt a megoldást diktálta
* számunkra furcsa a leereszkedő magatartás a királyhoz
* furcsa, de népszerű az olyan király, amelyik közvetlen kapcsolatot tart fenn alattvalóival
* Krisztusnak is nagy lett a sikere >> ezt mutatja a kereszténység elterjedése
* de Krisztus nem népszerűségre törekszik
* ő azért jött közénk a menny magasából, mert szeret minket
* elcsépelt szó a szeretet
* ha meg akarjuk igazán érteni az igazi szeretetet akkor Krisztusra kell tekintenünk, mert Ő maga a SZERETET
* ő a szeretet Istene – ő a Szeretet királya
* ez a világmindenség királya lehajol hozzánk, gondoskodik rólunk
* mert saját képére és hasonlatosságára teremtett bennünket
* mikor ránk emberekre néz ez az Isten, mintha tükörbe nézne
* gyermekeivé fogad minket – mit egy szülő, úgy bánik velünk
* s ah gyermekei vagyunk, akkor mi vagyunk az örökösök is
* az ő Országának vagyunk örökösei
* annak, ami már köztünk van
* ami akkor teljesedik be, mikor Krisztus királyunk második eljövetelével egyek leszünk Istennel
* imádkozzunk ezen a vasárnapon, hogy méltók legyünk majd egykoron ezen irgalmas Krisztus királyunk előtt megállni, s a jobbjára kerülni
* addig is életünkkel hirdessük embertársainknak, hogy a mi királyunk minden földi királynál hatalmasabb
* de minden földi királynál nagyobb a szeretete

Forrás: Vasárnapi Kalauz – http://www.piar.hu/pazmany

O: Dávid, Krisztus Király előképe, a választott nép fölkent királya.
S: A mennyei Atya nekünk is helyet ad szeretett Fia országában.
E: Krisztus az örök élet Királya. “Uram, emlékezzél meg rólam ha országodba érsz!”

A mai politikai nyelvben a “király” szó sokakban idejét múlt hatalmi vagy hatalom nélküli parádét, fölvonulásokat idéz föl, a világ urai szokásaként. Kell-e Krisztusnak, hogy királya legyen egy gazdag, hatalmas és bonyolult szervezettel rendelkező Egyháznak?
Krisztus az a király, akit megrugdaltak, keresztre szögeztek, egykor és egyre, ma is. Ő nem száll le szent keresztjéről, Ő ott hal meg értünk ég és föld között lebegve — mert a keresztáldozat a világ végéig tart (Jel 5,6: a Bárány áll az égben mintegy megölve). Ő király, nem a keresztje dacára, hanem épp általa (is): a “sokakért”, minden alattvalójáért kiontott vére árán. Általa kibékültünk Istennel, s a testvérekkel; általa szabaddá lettünk, az Ő béke-országába jutottunk.

Első olvasmányhoz / 2Sám 5,1-3
A bírák háborgó, zord idői után Izrael királyt kívánt, s végül kapott is (1Sám 8). Mégsem engedte Jahve, az Isten, ki népét kihozta a fogságból, hogy úgy éljenek, ahogy a többi nép “királyaikkal”. Ő volt és marad népének igazi királya; a földi király Néki felelős. (A Szent Korona tanra emlékeztet!) A dávidi királyok története nagyrészt szerencsétlen, de a sor végén ott az a Király, aki “országának nem leszen vége” (Lk 1,33). Dávidnak sikerült egyesítenie a széthúzó törzseket. Jézus, Dávid fia, az örök Király a széthullottat újra egyesíti (Ez 37,22). Vére árán új népet alkot Istennek. (1Krón 11,1-3; 1Sám 13,14; 18,13.16; 5Mz 17,15; 2Sám 3,10 # Szof 3,14-15; Zak 14,9)

Válaszos zsoltár / Zsolt 122(121),1-2.4-5
Zarándokút Jeruzsálembe

Szentleckéhez / Kol 1,12-20
Szeretett Fia, Krisztus, az Ige által teremté Isten a világot, Ő általa akarja megbékíteni és megváltani is. Krisztus a kezdete, folytatása, középpontja és végcélja a teremtésnek. Nélküle a világnak nem lenne sem léte, sem értelme. Az olvasmány súlyos kijelentései Isten titkának legmélyébe vezetnek. Istentől tudjuk meg, mivé lettünk Krisztus áldozatával (“keresztjének vére által”). Van okunk hálára és ujjongásra! Már nem élünk bizonytalanságban, elveszettként (“a sötétben”). A gonoszság (és a Gonosz) már nem hatalmaskodik rajtunk, Isten mellett élünk, az Ő fényének ragyogásában. Hiszen erre hívott minket. (1,12-14: Ef 1,11-13; 1Pt 2,9; Ef 1,6-7; 2,2; 6,12 # 1,15-17: Róm 8,29; 1Kor 8,6; 2Kor 4,4; Zsid 1,3; Jn 1,3.10.18 # 1,18-20: Ef 1,22-23; 5,23-24; Jel 1,5; Jn 1,16; Kol 2,9; Ef 1,7.10; 2,13-14)

Evangéliumhoz / Lk 23,35-43
A Jézus királyságáról szóló tan főleg gyermeksége és szenvedése történetében hangzik el. Az Angyali Üdvözlet égi követének nagy igéi (Lk 1,33: “országának nem leszen vége”) a kereszten látszatra hamisnak bizonyulnak. A Messiás, az Isten választottja, a “Zsidók Királya” — e nagy címek gúnyszóvá lesznek. A jobbról és balról melléje feszített két bűnöző a testet öltött gúny Jézus minden igéretére. De mégis: egyikük megszólal: “Uram, emlékezzél meg rólam…” Így szóltak évszázadok óta az imádkozók Izraelben, — az Istenhez! Így szól a bűnös és hozzáteszi: “…ha országodba — királyi hatalmadba — jutsz!” Most, “még ma”, mikor semmi politikai félreértés nem eshet, Jézus királynak hívatja magát, és mint hatalmában levő király válaszol: “Még ma Velem leszel” — királyságomban! Pilátus előtt, tanúbizonyságra felszólítva, kijelenti, hogy Ő király. A Kereszten is Király, aki mindeneket magához emel, hogy megmentsen, főleg a bűnösöket! (23,35-38: Mt 27,41-43; Mk 15,31-32; Lk 22,67-70; Zsolt 22,18; 69,22 # 23,39-43: Mt 27,44; Mk 15,32; Iz 53,12; Fil 1,23)

Szentségre várva
“És új éneket énekeltek: Méltó vagy, Uram,… mert megöltek, és véreddel megváltottad az embereket Istennek, minden törzsből, nyelvből és nemzetből, Istenünk országává és papjaivá tetted őket, és uralkodni fognak a földön.” (Jel 5,9-10)

Elmélkedés
Krisztus országa
Mikor a Krisztus királyságának ünnepe még új volt és szokatlan, gyakrabban úgy emlegették, mint Krisztus szociális királyságát. — Teljesebb ha azt mondjuk: Krisztus a mindenség királya; alattvalója minden teremtmény, minden állapot és minden vonatkozás. Született jogcímén közvetlenül alája tartozik minden teremtmény. Hisz ő örökli itt az Atyának királyi méltóságát, neki adatott minden hatalom égen és földön; tehát uralma kiterjed az angyalokra és élettelen természetre is, az emberre és minden javára, és pedig nemcsak oldallagosan. Minden az Istené, égen és földön (Zsolt 49), és Krisztus ennek az isteni uralomnak jogos, örökös birtokosa. Krisztus uralma alá tartozik minden állapot, kereszteltek és pogányok, üdvözülők és kárhozottak! — Aztán, a szociális állapotok és ellentétek: nemcsak a társadalmilag kicsinyek, elhagyatottak, ügyefogyottak, az evangélium favoritjai, hanem a hatalmasok és gazdagok is, a szellemvilág gazdagjai, a zsenik és kiválók! Az államok politikai és diplomáciai vonatkozásai is a Hegyibeszédnek, az evangéliumnak vezércsillaga és normája alatt állnak és szerinte ítéltetnek meg; nemcsak a tudományos akadémiák és kereskedelmi kamarák, orvosi, ügyvédi és bírói közületek tartoznak elfogadni döntő ítéletét. Krisztusnak alá van vetve minden szociális élethivatás. A régi keresztények úgy gondolták, hogy akárhány foglalkozást nem űzhetnek hitük sérelme vagy egyenest megtagadása nélkül (így a színészséget, elvtelen ügyvédkedést, némely kereskedelmet). Ma már tartunk ott, hogy kimondhatjuk: Ezen a kényes ponton nincs más elvi megoldás, mint hogy el kell tűnnie a keresztény közösségből minden olyan foglalkozásnak, melyet gyakorlatilag nem lehet megkeresztelni.

S kell-e külön méltatni azt a tényt, hogy miként Isten nem versenytársa a teremtménynek, hanem teremtője, úgy Krisztus országa nem riválisa a földi hazáknak, hanem éltetője, fönntartója és áldásosztogatója. Csak agitátor-fölületesség kérdezi: a keresztény (katolikus) először keresztény és azután magyar-e? Ez körülbelül olyan, mintha azon töprengenénk: az ember először ember-e és azután magyar, vagy fordítva. A valóság pedig az, hogy “non eripit mortalia, qui regna dat caelestia” [nem foszt meg földiektől, aki örök honba vesz föl].

A törvényhozó és ítélő Krisztus, aki kötelező normákat szab, követőit szervezet vashálóiba szorítja bele, a modern individualizmusnak elviselhetetlen gondolat. Ezért a liberális kritika híven tovább fejlesztette Luther örökségét, aki láthatatlan egyházat, Krisztus-hívők láthatatlan közösségét állította szembe a látható, híveit normákra kötelező és megfelelő szentesítésekkel kormányzó Egyházzal szemben. De a történeti Krisztus a legünnepélyesebb órában és a legünnepibb helyen a Jordán zúgó forrásainál, zordon hegyvidék fölséges magányában vette Péter vallomását: “Te vagy a Krisztus, az élő Isten fia”, és akkor tette ezt a döntő kijelentést: “Te Péter vagy, és erre a kősziklára építem majd Egyházamat, és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta; és neked adom a mennyek országa kulcsait.” (Mt 16,18-19) Ez volt az igazi királyi tett! Látszat szerint minden hatalomtól megfosztva, az emberek elől menekülve, az addig is már nem egyszer nádszálnak bizonyult Péterre alapítja történelmi jövőjét, az Egyházat, és megadja alapszervezetét: Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket megvet, engem vet meg. — Az ő országa látható közösség lesz, hegyen épült város, nyáj, királyi ember és népe; és főpapi imádságában még egyszer végrendeletként meghagyja, hogy az ő követői mind eggyé legyenek, miként ő egy az Atyával. Helyetteseinek tekintette apostolait, akikre rábízta az Egyházat: “amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket”. Őt az Atya nevezetesen törvényhozónak küldte.

Ennek a szellemi törvényhozásnak megfelel a szentesítés jellege. Azon ugyanis semmiféle liberális erőszakoskodás nem változtat, hogy az evangélium az Úr Krisztus elgondolása szerint nem “csáki-szalmája”, és az ő igéi nem szabad választás és ízlés tárgyai; aki nincsen vele, ellene van, és aki őt nem vallja meg az emberek előtt, azt ő sem vallja meg Atyja előtt.

Nem is jött békét hozni, az ún. rothadt békét, hanem kardot és tüzet, állandó elszánt harcot és elevenséget brutális ösztönösség, szellemi tunyaság ellen. A fölfelétekintés igénye mélyebben gyökerezik az emberi lélekben, mint kegyelet nélküli nemzedékek sejtik.

Innen van, hogy minden demokratizmus dacára ez a nemzedék is folyton beszél a gazdasági életben “koronázatlan királyokról”; a közéletben megbámulja az igazán fejedelmi gesztusokat; minél ritkábbak ma, annál őszintébben örül a királyi ötleteknek és gondolatoknak. A politikai életben, ha ez idő szerint ki is ábrándult a történeti királyokból, nagyon lehet, hogy szublimált formában visszafogadja.

Ez a nemzedék [1930!] és a közvetlenül következő át fogja élni a Bírák könyve szerzőjének pragmatizmusát, aki a zsidó történelem ama Sturm und Drang korának szörnyűségeit azzal a lapidáris refrénnel okolja meg: “Nem volt akkor király Izraelben, ki-ki tette, amit épp akart”, és meg fogja érteni tulajdon tapasztalásból, mit jelent az, mikor a 13. század második felét a krónikás úgy jellemezte: die kaiserlose, die schreckliche Zeit [a császártalan, rémítő idő].

De minél határozottabban szellemiesedik a nyugati emberiség, mondjuk, minél előbbre halad a “szemek megnyílásának” folyamata, mely a paradicsomi bűnbeeséskor kezdődött, annál kevesebb kedvük és indítékuk lesz az embereknek a maguk fajtájában keresni a királyt. “Ne bízzatok a fejedelmekben, emberek fiaiban, nincs bennük üdvösség (Zsolt 145,3). A jövő nemzedékeket ellenállhatatlanul Krisztus királyságának kell vonzania, miként a legenda Kristófját, aki akart szolgálni, de csak a legnagyobb úrnak. Miképp leszen ez? Vajon úgy-e, mint Firenze 1495-ben egyenest népfölkiáltással: Evviva il Cristo re: “Éljen Krisztus Király!”, Krisztust tette meg városa királyának és szabadsága védőjének, s újabb szorongattatásában a Palazzo Vecchio márványtáblájára fölvésette: “Jézus Krisztus a firenzei népnek közhatározattal megválasztott királya.”

Bizonyos, hogy amely népnek nincs eszményibb nemzeti hivatása, annak nincs jövője. S viszont lehet egy nép számra nézve akármilyen csekély, lehet politikailag és gazdaságilag akármilyen elnyomott, ha nemes, nagy cél gyullad ki lelke egén, erőt, lendületet, jelentőséget és jövőt szerez. S van-e méltóbb cél keresztény nemzet számára, mint Krisztus királyságának nemzetileg is érvényt szerezni?

Itt kapcsolódnak ezek az egyetemes meggondolások a döntő magyar problémába. Trianon után tanácstalanul nézett borús egére és ködös jövőjébe a magyar. Múltjában volt hivatása; kereszténység védője, “defensor fidei” volt nemesebb és igazabb értelemben, mint mások. Miért ne tájékozódhatnék jövője múltja szellemében, csak nagyobb következetességgel, Krisztus királysága felé?

De nemzeti hivatássá tenni Krisztus királyságának érvényesítését — egyszer már fölcsillant e nemzet előtt ez a hivatás és lehetőség; 1919 után sok nemes lélek Európában így kezdett Magyarország felé nézni, áhítatos, titkos reménnyel… A gyökér nem volt elég mély, és a talaj nem volt elég erős. De a kezdet megvolt és a magyar Szent Korona tana mintha bíztatna, hogy a magyarban éppen ebben az irányban van fogékonyság: Krisztus Király Mária országán! (Schütz: Krisztus, 221–235)

+

Az Ítéletnapon, midőn elénkbe tárják minden tetteinket, mily kevesen tetszenek majd Istennek! — még a “legjobbak” között is! (Vianney Sz János)

+

Tökéletesedés
Boldog, aki napról napra csak előre törtet, ki nem azt nézi: tegnap mit tett, hanem ma mit tegyen, hogy végre már “tökéletes legyen!” (Sz Jeromos)

2Sám 5,1-3

Elment erre Izrael valamennyi törzse Dávidhoz Hebronba, hogy mondja: ,,Íme, mi a te csontod, s a te húsod vagyunk. Tegnap is, tegnapelőtt is, amikor Saul volt a királyunk, te vezetted ki és be Izraelt, s az Úr azt mondta neked: ,,Te legeltesd népemet, Izraelt, s te légy Izrael fejedelme.”” Elmentek tehát Izrael vénei a királyhoz Hebronba, s Dávid király szövetséget kötött velük Hebronban az Úr előtt, ők pedig felkenték Dávidot Izrael királyává.
Kol 1,12-20

Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki méltókká tett titeket arra, hogy nektek is részetek legyen a szentekkel a világosságban. Kiragadott minket a sötétség hatalmából, s áthelyezett szeretett Fiának országába. Benne van a mi megváltásunk, a bűnök bocsánata. Ő a láthatatlan Isten képmása, és minden teremtmény elsőszülöttje, mert benne teremtetett minden az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, a trónusok és uralmak, a fejedelemségek és hatalmasságok. Minden őáltala és őérte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az egyháznak a feje; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy az övé legyen az elsőség mindenben. Mert úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjon az egész teljesség, és hogy általa engeszteljen ki magával mindent, ami a földön és a mennyben van, azáltal, hogy békességet szerzett keresztjének vérével.
Lk 23,35-43

A nép bámészkodva állt ott, a főemberek pedig így gúnyolták őt [Zsolt 22,8]: ,,Másokat megmentett, mentse meg most magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja!” A katonák is gúnyolták őt. Odamentek, ecettel kínálták, és azt mondták: ,,Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!” Felirat is volt fölötte: ,,Ez a zsidók királya.” A megfeszített gonosztevők közül az egyik szidalmazta: ,,Nem a Krisztus vagy te? Szabadítsd hát meg magad, és minket is!” De a másik leintette ezekkel a szavakkal: ,,Nem félsz Istentől? Hiszen te is ugyanazt a büntetést szenveded! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését vesszük, de ez itt semmi rosszat sem cselekedett.” Aztán így szólt: ,,Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba.” Ő azt felelte neki: ,,Bizony, mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban!”

No comments yet»

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: